Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-11-27 / 48. szám

10 oldal.

„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“

48. szám. 1909 november 27.

A keresztyén egyház története.

Irta: Farkas József.

IV. Időszak. VII. Gergelytől a reformácziőig. (1085—1517.)

II. A pápaság uraim a.

XXVIII.

Ezen századokban épültek a mai napság is bámulatot keltő nagyszerű dómok, münsterek s más templomok, p. o. a strasz- burgi, trieri, kölni, londoni, római, majlandi székes templomok, a bécsi szent István, a kassai s budai templomok. Másfelől a díszes templomoknak képekkel, falfestményekkel, szobrokkal, faragvánvokkal való felékesítésében ezen kor legkiválóbb mii- versenyeztek egymással.

Büszkességgel mutat a katholikus egyház manapság is a középkorból öröklött művészi kincseire s méltán, mert külső fény, pompa, művészeti drágaságok tekintetében távolról sem versenyezhetnek vele a később keletkezett protestáns egyházak; de'belseje . , . az erkölcsi élet ? Eszünkbe jut Krisztusnak a fehérre meszelt sírboltokról mondott hasonlata. (Máté 23, 27. )

III. Az ellenzék, a valdiak és más vallásfelekezetek.

Ha a hurt túlfeszítik, elszakad. A pápai hatalomnak korlátlanul és gyakran igazságtalanul gyakorlása sokakat megbotránkoztatott és az egyháztól elidegenített, vagy legalább annak javitására ösztönzött. Másfelől a középkori setétség kezdett oszladozni, Nyugot-Európa felett egy újkor hajnala hasadt s a mily mértékben terjedt a világosság s terjedt a régi görög tudósok müvéinek, az u. n. klaszikus iratoknak ismerete: abban a mértékben védetett ostrom alá a középkori tudatlanság, babonás hit s az eláradt erkölcstelenség.

Némelyek az ostromlók közül jó indulattal viseltettek az egyház iránt, csak a becsuzott visszaélések ellen szálltak sikra, mint p. o. Dante (t 1321) a XIV. századnak Petrarka és Boccaccio mellett a legnagyobb költője, ki világhirii költeményében az egyház és a vallás Iránti mély szeretet érzelmétől áthatottan panaszkodik az egyház elvilágiasultsága miatt, helyteleníti, hogy a bíinbocsátóleveleket előbbrevalóknak tekintik a Szentirásnál, az örök igazságok forrásánál; fáj lelkének egynémelybe pápa gonoszsága s megragadó vonásokban bünteti fel egyik-másik pápának az alvilágra vettetését, és sürgeti, hogy az államoknak s a világi fejedelmeknek is adassék meg az őket megillető jog. Ilyen volt Bonaventura, ki bár a ferencrendiek legfőbb kormányzója és bibornok volt, de azért nem habozott Dantéval együtt Rómát, a benne eláradt nagy erkölcstelenség miatt, babiloni fajtalan nőhöz hasonlítani.

Másokat azonban az egyház tapasztalt elfajulása szenvedélyes haragra lobbantott s midőn javítani akartak, nem ritkán a másik tulságba esetek. így p. o. Bruys Péter (t 1124) és követői a petrobrusiánusok, kik a szertartások ellen inditott harcban annyira mentek, hogy még a templomokat is lerombolták, hanem istenitiszteletüket korcsmákban, istállókban tartották, mert hiszen Istent — mint mondák — mindenütt lehet tisztelni ; összetördelték a képeket, kereszteket, oltárokat s ezek fájánál főztek, sütöttek húst nagy böjt idején ; eltörölték a misét, a papnőtlenséget, sőt még a gvermekkeresztséget is.

Veszedelmes mozgalmat támasztott a pápaság ellen Bresciai Arnold, ki azon meggyőződésre jutott, hogy az egyházban tapasztalt visszaélések és az Olaszországot ért szerencsétlenségek onnan eredtek, mivel az egyházi és világi hatalom a pápák és

püspökök kezébe lett egyesítve. Ő úgy egyháza, mint hazája helyzetén segíteni akarván, azt prédikálta, hogy a papok és pápák mondjanak le minden világi hatalomról és birtokról, hanem az apostoli egyház példájára tisztán csak papok legyenek, a hívek alamizsnáiból éljenek. A pápa ne gyilkoljon és gyilkoltasson, hanem az Isten igéjével harcoljon. Kikelt a bibornokok fukarsága és kétszínűsége ellen. A pápa egyik zsinaton (1139) átokkal akarta ezen szerinte feletébb veszélyes eretneket elhallgatni ; sikerült is neki őt Olaszországból elűzni ; de eszméit felkarolta később a római nép és a pápát csupán az egyház kormányzatára, a tizedre s önkénvtes adományra szorította. Lucius pápa, ki ezen határozatot fegj^veres erővel akarta megsemmisittetni, Róma ostrománál egy kővel agyonhajitatott, utóda pedig III. Jenő Franciaországba egy kolostorba mekült s csak évek múlva térhetett vissza Rómába. Arnoldot később a német császár kiszolgáltatta a pápának, ki megfojtotta, holttestét megégettette (1155).

A középkori egyház ellen ostromot indítók között, különösen nevezetes Vald Péter, és követői a valdiak, kiknek egyik jellemző vonásuk az, hogy ők egyedül a Szentirás vezetése mellett igyekeztek az egyházat reformálni. Vald előbb Honi gazdag kereskedő volt, de midőn egyszer egy lelkész előtte felolvasta Krisztusnak a gazdag ifjúhoz intézet felhívását (Máté 19, 21.), az annyira megragadta lelkét, hogy az evangéliumokat és a szent Atyák idevágó jelesebb tételeit lefordittotta francia nyelvre, minden vagyonát a szegényék között kiosztotta és az apostoli egyház erkölcsi tisztasága után sóvárogván, a Szentirást a nép előtt olvasta, magyarázta bűnbánati, prédikációkat tartott (1160 körül); és miután többen csatlakoztak hozzá, elvivék az evangéliumot távolabbi vidékre is, és mint az apostolok ugj' ők is páronként, bot és útitáska nélkül, mezítláb vagy fapapucsban — sabbath-ban —r széjjeljártak (Márk 6, 8.), hirdetve az evangéliumot s javulási prédikálva a népeknek.

Ok abban a hiszemben voltak, hegt' helyes utón járnak, mert hiszen mi keresztyének mindnyájan királyi papság vagyunk; de a lioni érsek azon okból, mert nem felszentelt papok, megtiltotta nekik a prédikálást. Ekkor III. Sándor pápához fordultak, de ez dölvfösen elutasította, II. Luczius pápa pedig kiátkozta őket. Ezek azonban inkább akarván Istennek, mint embereknek engedelmeskedni, folytatták munkájukat és pedig most már az egyházzal ellentétben s ettől üldöztetve; gyülekezeteket alkotlak déli Franciaországban, a piemonti völgyekben, s Európa más országaiban is; többek között eljutottak ezen tanok felső Olaszországban és Dalmácián keresztül hazánk délnyugoti részeibe, a Dráva vidékére is; Csehországból pedig, a hova később Vald menekült s a hol 1197-ben meghalt, behatoltak azok az északi megyékbe.

Vald kezdetben távolról sem gondolt arra, hogy a katholikus egyháztól elszakadjon, hanem csak az evangéliumi világosságot akarta abban terjeszteni s éleszteni ; de ő is tovább sód irtatott a világjavitás terén. A bibliában még az egyszerűbb tagok is nagy jártasságot szerezvén maguknak, annak világánál vizsgálták a középkori egyházat, és a mit Krisztus evangéliumával ellenkezőnek találtak, mindazt elvetették. Kimondták, hogy a keresztyén vallásos ismereteknek egyedüli forrása a Szentirás, ezt mindenkinek joga van olvasni. Tagadták, hogy a pápa egyháza Krisztus egyháza Volna ; előttük Róma Bábelként, a pápa Antikrisztusként tűnt fel; a szenteket, mint a kegyes életben követendő példaképeket tisztelték, de az azokhoz intézett imákat kárhoztatták; a bűnök meggyónását követelték, de azok megbocsátását egyedül Istentől reményiették, a bűnbocsátó leveleket, valamint az urvacsorai kenyér átváltozásáról, a mise-áldozatról és a tisztitó tűzről szóló tanokat elvetették. Erkölcsi életükben Krisztusnak hegyi prédikációját vették szabályozóul, ezért nem esküdtek, fegyvert nem viseltek, a hazugságot halálos bűnnek tartották. (Folyt, köv.)