Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-27 / 48. szám
48. szám. 1909 nov. 27. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 11. oldal. Regény. A szabaditó. Irta: Gyalul Farkas. (36. folytatás.) — Menjünk Lintzegh házánoz, ő az oka mindennek, — kiáltotta az egyik, a kiben, hajói megnézzük, Verner o'áh szolgájára ismerünk. — Helyes, — üvöltöttek vissza. — Ott szép leány van s bor a pincében. Egy szempillantás alatt a királybíró lakása felé rohantak. Alig pár perc múlva Anna már hallhatta ablaka alatt a rekedt ordítást: — Föl kell gyújtani a házat! — Minden a mienk, a mi benne van ! — Miért nem engedte, hogy kinyissák a kapukat ! A leány összeborzadt. Az ajtó előtt álló vén aszszony reszketve rohant he : — Ismét rablók jönnek, leányasszony, meneküljünk. — Nyugalom, — intett Verner. Én itt vagyok s életemmel védem meg a leányasszonyt. Én lecsöndesi- tem a polgárokat. — Azok nem polgárok, — kiáltotta az öreg asz- szony. — Azok csupa söpredék népség. — Az a nép, — mondá kenetteljésen Verner. — Ó az ur ! Ő az erős ! Künn a kaput, mely be volt zárva, döngettek. Anna kezeit tördelte. — Leányasszony, — kiáltotta Verner, dühében kipirultam — Hát még habozik ? A saját élete s az apáé forog veszedelemben s még habozik, azért a kipödrött bajuszu urfiért. Hiszen az ő életét is megmentheti, ha most megesküszik, hogy az enyém lesz. A kapu recsegve betört. — Jól van hát, — kiáltott kétségbeesetten a leány. — Látom, az Isten elhagyott. Háta kegyelmedé leszek. Én most örömmel várom a halált, de apámat mentse meg. Verner az ajtóhoz ugrott, mely abban a pillanatban kinyílt s rajta egy vad csorda omlott be. — Megadjatok, — kiáltott reájuk. Nyugodtan legyetek, mert a leányasszony is azt akarja, hogy megszabaduljunk, hogy a városba beereszszék a törököket. — Eh, ne papolj nekünk, — ordította az egyik. Te is kutya vagy. A leányt magadnak szántad, miért ne legyen a többi itt a mienk. Úgy is meg kell halnunk nemsokára. Verner elsápadt. A saját szolgája és egy pár embere nem volt látható: azok kívül állottak. A felbujtatott tömeg fölött most ő is elvesztette hatalmát s ez mint az elszabadult áradat őt is el akarta söpörni. Kardot rántott a magasra emelve kiáltotta: — Halál fia, a ki belép ide. Takarodj, csőcselék ! — Cimbora ! ne bolondozz, kiáltott feléje a hóri- horgas vezető. Hiszen mi a leányt neked hagyjuk, de a pincébe akarunk jutni és azt akarjuk, hogy ez a szép leányasszony minket is mulattasson, igyék velünk. Miért ellenkezel ? A múltkor ezért segítettünk rajtad, mikor ott künn barátcsuhában várakoztál ? Akkor is megszöktél. Verner, mint sebzett vadállat felorditott s neki rohant támadójának. De az, mielőtt Verner töréuel hozzáférhetett volna, a kezében levő fejszével ráütött a tanácsos fejére.Verner szőnél kiil összerogyott, orrán, száján patakzott a vér. — Most már mienk a világ ! üvöltötte s vigyorogva közeledett Annához, ki rémületében megmeredve állott. Ebben a pillanatban egy csattanás hangzott. A hórihorgas vezető felorditott s melléhez kapott. Aztán szólni akart, de száját vér borította el. Hátratántoro- dott s belekapaszkodott egyik társába. Kivül ijedt kiáltozás hangzott. — Meneküljetek! Itt vannak a hajdúk ! — Jönnek a diákok ! Az ablaktáblák recsegve omlottak szét s az ablakon át egy férfi ugrott be, — kezében füstölgő puskával, ő volt, a ki lelőtte a támadót — Baló János. Anna fölsikoltott örömében. A szobába behatolt nehány jó madér hanyatthom- lok menekült s a következő pillanatban megjelent az ajtóban Lintzegh János, kivont karddal, mögötte hajdúk és Csanády ; az ablakon át pedig még nehány diák ugrott be. Anna sikoltva omlott apja karjai közé. NIL Melyben örvendetes események történnek. Lintzegh János teljesen meg'volt győződve arról, hogy utolsó órája ütött. Midőn életét vakmerőén odadobta az ellenségnek, azáltal, hogy legszebb Ígéretére sem hallgatva, nem engedte, hogy Kolozsvárt föladják, tisztában lehetett sorsa felől. Ott állott, megláncolva, a Szeydi hasa sátra közelében. A vérszomjas ti háj a oda hurcoltatta, maga pedig beindult a basához, hogy Lintzegh ki végeztetését haladék nélkül kieszközölje. Az ajtóálló őr azonban nem bocsátotta be. — ő kegyelmességének fontos dolga van. — Ki van nála bent? — Emineh, a felesége és egy gyaur fogoly. A tihája el nem tudta képzelni, hogy ki lehet az a fogoly, a kit Szeydi feleségével egyidejűleg hallgat ki. — Mi történt? kérdezte bizalmasan az ajtónállótól. Az vállat vont. (Folyt, köv.)
