Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-30 / 5. szám
6. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 5. szám. 1909 január 30. c/4 levél és újságok története. A levél története a regekorban vész el. Diodor szerint a legöregebb levél Stabrobates india királytól ered és Semiramis asz- szir királynénak volt czímezve. A szentirás többször tesz említést levelekről, de az újabbkori kutatások szerint Atossza királyné, Cyrus leánya és Xerxesz anya, a levél feltalálója. Annyi bizonyos, hogy először Egyiptomban terjedt el általánosan, nemcsak a nép magas műveltsége, hanem különösen a papirus-készi- tés feltalálása miatt. A papirus növény törzsének beléből hosszirányban keskeny szalagokat, metszettek és párhuzamosan egymás mellé raktak. Bizonyos számú szalagra aztán keresztirányban második szalagsort raktak és a Nílus vizénél megnedvesit- vén, az így támadt két réteget addig ütötték kalapáccsal, mig ív lett belőle. A papirus, mely még byblos és cliartes (innen mai kártya elnevezésük) néven is ismeretes volt, a XII. században ment ki a divatból. Az ókorban levelezésre használták továbbá az egymásra rakott fatáblákat, melyeknek viaszrétegébe vésték a betűket A germánok leveleiket a halak fedélcsontja.ira vésték, a perzsák selyemre írták. A levtlformák egyik alakja a spártaiak titkos levele. A levélíró keskeny fehér szíjat csavart a hengerre és a henger hosszában szíjra irta üzenetét; az átvevő tehát csak úgy bírta elolvasni a levelet, he a szíjat ugyanazon hengerre csavarta. Ez lehetett a tábori postának legrégibb alakja. Hogy a levél titka megőriztessék, gyakran a legkülönösebb intézkedéseket tették, Herodot meséli, hogy néha a rabszolga fejét kopaszra nyírták, fejbőrét tele írták, és csak akkor küldték rendeltetése helyére, midőn haja ismét megnőtt. Az illető azután, kinek a hír szólott, újra kopaszra nyiratta a rabszolga fejét és igy olvasta el a közleményt. A laczedémoni hengerre csavart levéllel, ha nem is alakja, legalább használata miatt rokon a perui inkák görcsirása vagy kvipu. A levelek vízszintes főzsinórból állatok, melyről különböző zsinórok lógtak alá; a rajtok alkalmazott görcsöknek alakjuk és helyük szerint bizonyos jelentőségök volt. Ilyen titkos Írást használtak Lao-Tse szerint a khinaiak is. A középkor kevés fejlődést árul el a levélírás terén, minek egyrészt sokaknak az írás és olvasás tudományában való teljes járatlansága az oka, másrészt az, hogy a papirus helyét a pergament töltötte be. A pergament nevét Pergamus kis-ázsiai várostól nyerte, a hol II. Eumenes király, a féltékeny Ptoleméu- soktól papirust nem kapva, állatok (juh, bárány, kecske, borjú) bőrét dolgoztatta ki és használtatta fel írásra. Az eddig említett anyagok,, köztük a pergament is, nem alkalmasak eléggé az írásra; miattuk a levélírás sem fejlődhetett; csakis a rongypapiros elterjedésével lendült fel. A papiros készítésének titkát a khinaiak az araboknak adták, kiktől a spanyolok, utóbb az olaszok- tanulták el. Nagy haszna mellett is sok ellenségre talált, mert nem hittek tartós voltában; az olasz jegyzőknek még a későbbi időkben is tilos volt okiratokat papirosra írni, sőt Angliában az okiratokat még most is pergamentre írják. Csakhamar külön iparággá nőtte 'ki magát a levél-vagy póstapapiros gyártása. E fajta papiros kissebb méreteivel és különösen finomságával tűnik ki, és a müveit államok valamennyijében általánosan használtatik. Hogy még jelenleg is használnak különös íróanyagot, bizonyítják az indiai pálmalevélre írott levelek. Valamint az anyag, melyre írtak, úgy a levél elzárásnak módja is nagy alakulásban ment át. Eleinte, a papirus korszakában, a nővérnek felhámjával göngyölték be a levelet, később felhámból készült zsinórokkal, végre agyaggal vagy viasszal zárták le. A középkorban a levelek két nemét különböztették meg; ezek voltak a literae clausae és literae patentes. Az elsőkét viaszpecséttel zárták el, úgy hogy tartalmukat csak a viasz feltörése után lehetett megtudni; az utóbbiakon a viaszpecsét, jóllehet csak rajtok csüngött, oly fontossággal birt, hogy megsértése az okiratott érvénytelenné tette. A viasz helyébe a XVI. század közepén a spanyolviasz lépett, mely eredetileg Khinából származik. Európába Indiából a por- tugállok hozták be. A spanyolviasszal egyidejűleg használatban volt az ostya, mely nagy elterjedetségével sem bírta az előbbit pótolni. Mai napság mindinkább tért hódítanak a széleiken megenyvezett papiros levélboritékok. Még egymást az irószerszámról. Viasztáblákra csont-vagy fémrajzironnal írtak; később a meghegyezett és beliasitott nád és színes folyadék kapott lábra. A nád-toll helyébe lépett a madár-tollú és utóbb az aczéltoll. Az aczéltull értelmi szerzője ugyanaz a Priestley, ki a hidrogént felfedezte. Az ő tervei szerint készítette az első mustrát barátja, Harisson. Az aczéltoll ipari meghonosítja Birgminghamban és környékén Josiali Mann volt. A régiek tentája korommal vagy szederlével, vagy a tenta- hal vérével festett enyves viz volt. A tenta készítésben azonban ismerniük kellett már a fémsók használatát is, minthogy sok görög és római kéziratott vitriolos anyagokra ható kémszerekkel sikerült olvashatóvá tenni. A közpkorban többnyire gubacsból és vitriolból készült a tenta, mint jelenleg is. A levélbélyegek. Történetük a XVI. században veszi kezdetét. XIV. Lajos 1653-ban Velayer-nek szabadalmat adott, hogy a városban levélszekrényeket állítson fel, és a beléjök dobott és helybelieknek szóló leveleket 1 sou-ért kézhez adhassa. Ugyan ő jött arra a gondulotra, hogy a kézhez adásért járó dijakat előre szedje be, vagyis hogy a küldő levélbélyeget használjon. A bélyegeket a feladó tette értéktelenné is. Ez a városi posta azonban nem sokáig állt fen, mert már 17ó0-ban teljesen feledésbe merült, és csak a. XIX. század léptette ismét életbe a póstbélyegek rendszerét. Szardíniát illeti e téren az elsőség, mert 1819-ben levelek borítására szánt és bélyegzett fehér papirosokat bocsátott ki, melyeken víznyomással e szavak állottak: „Direzione Generale déllé Regie Roste“. Szardínia példáját követte Anglia, mely a penny-porto behozatalával egyidejűleg hasonló bélyegzett levélboritékokat adott el 1 és 2 pennyért. Néhány hónappal ez után adattak ki a még most is használatban levő tulajdonképeni levélbélyegek; a dijak előre fizetését azonban Charles Knignt. és a penny-porto megteremtője, Rowland Hill, terjeszteték el egész Angliában. 1843-ban Brazília, 1844-ben Genf városa, 1845-ben Finnország, 1846-ban az Egyesült-Államok, 1848-ban Oroszország, 1849-ben Francziaország, Belgium és Bajoroszág, 185C-!>en Ausztria, Poroszország és Szászország és utóbb a többi rendezett postával biró államok mind meghonosították a levélbélyegeket, melyek a különböző államokban a legkülöubözóbb alakkal, rajzokkal, felirattal és színekkel bírnak. A föld kerekségén jelenleg kerekszámban 5000 különböző bélyeg van forgalomban, melyek közül Európára 3000 esik. És hogy mily óriási menyiségben fogpasztáinak ezek, bizonyítja az a körülmény, hogy Anglia és Írország évenként 2280 mázsa súlyú bélyegeket lias-nál fel. Szóljunk még valamit a bélyeggyiijtésröl. A bélyeggyüjtés körülbelül 20 év óta van divatban; főszékhelye Páris, hol a bélyegekkel való kereskedés jövedelmező kenyérkereset, amit az is bizonyít, hogy saját börzéje van, mely előbb a Tulleriákban, utóbb Luxemburgban és jelenleg a Marigny-Avenue-n ütötte fef tanyáját. Parison kívül Brüsszelben,Berlinben, Bécsben, Lipcsében és Boroszlóban vannak bélyeggel kereskedő nagy üzletek. (Folytatása következik.)
