Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-30 / 5. szám
5. szám. 1909 január 30. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja’ 7. oldal. Tudakozzátok az írásokat. Yasárnap, január 31. „Beleiének mindnyájan Szent Lélekkel és az Isten beszédét nagy bátorsággal szólják vala“ (Apostolok cselekedetei IV. rész, 31. vers.) Péter és János, ama sántának meggyógyi- tása miatt a nagy tanács elé vitettek, de minthogy büntelenek- nek találtattak, büntetés nélkül, de azzal a fenyegetéssel bocsáttatnak el, hogy többé ne szóljanak a Jézusról. Visszatérvén az ő atyjokfiaihoz, elbeszé- lék azoknak a történteket, kik azért az Istenek adának hálát az apostolok szabadulásáért és buzgón kö- nyörgének, hogy erősítse meg őket az Isten a megpróbáltatásokban, hogy félelem és rettegés nélkül szólják az C) beszédét. Bételé- nek akkor mindnyájan Szent Lélekkel. Vájjon mi bátorsággal szóljuk-e az igazságnak beszédét s tán- torithátatlanul állunk-e mellette és az Ó parancsolatai mellett ? Ha eddig gyengék voltunk, most könyörögjünk a Szent Lélek ajándékáért s az Isten meghallgatja kérésünket és megerősít. Hétfőn, február 1. „Az én szómmal az Istenhez kiáltottam és meghallgató engemet. “ (Zsoltárok könyve, LXXVII. rész, 2. vers.) Ha bajban vagyunk, ha szenvedünk : ugyan ki más hallgathatna meg és segíthetne, mint az Isten, a mi Atyánk? Hiába fordulunk az emberekhez, ha valakinek azok közül jó akarata vagyon is, erőtelen, hogy megsegítsen. Egyedül a hatalmas Isten az, ki megsegíthet: azért O hozzá kiáltsunk nyomorúságaink idejében. A legtöbben azonban erről elfeledkeznek s nyomorúságaik idejében magukban vagy az emberekben bíznak, hogy keservesen csalódjanak. Nincs az emberekben szabaditásra való érő, még a legjobbakban sincsen. Az Isten, ki teremtette a világot s bölcseséggel kormányozza; a ki teremtette az embert s gondviselő szeretettel vezérli utaiban: jól tudja, mi szolgál üdvösségünkre, nyugodjunk meg az O akaratán, ha szenvednünk is kell. Kedd, február 2. „Nem lehet, hogy a melyeket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk. “ (Cselekedetek könyve IV. rész, 20. vers.) így szólának Péter és János a zsidók nagytanácsa előtt. Nem lehet, hogy elhallgassuk azt, a mire az Ur Jézus tanítót;; nem lehet, hogy ne beszéljünk arról, a mit tett O az egész emberiségért; nem lehet, hogy elfeledjük azt az égre kiáltó igazságtalanságot, a mit ti miveitek Vele, mikor Őt, az ártatlant, keresztre feszítettétek; nem lehet, hogy ne szóljunk azokról, melyeket láttunk, hogy az Ur Jézus Krisztus a halálból feltámadott, mert diaidalt vett az enyészeten; nem lehet, hogy ne higyjünk 6 benne és ne prédikáljunk Ó felőle és az O evangéliumáról, mely minden hívőknek üdvössége. Luther Márton, mikor a császár parancsára a birodalmi gyűlésben megjelent, hiába kérték, hiába fenyegették, hogy vonja vissza állításait s tagadja meg azzal a Krisztust, félelem nélkül szólott: „Itt állok és másként nem tehetek; Isten legyen segítségemre!“ Szép példái a hit-hüségnek; kövessük ezeket! Szerda, február 3. „Mikor a vizeken által menendesz, veled leszek és a vizek el nem boriinak téged.“ (Ésaiás XLIII. rész, 2 vers.) Nincs ember a földön, a ki az élet szenvedéseit kikerülhetné. Hiában gazdag valaki, Idában erős az ő testében és lelkében egyaránt: a szenvedésekeket megszüntetni nem tudja. Mit csináljon az ember, hova forduljon, ha a nyomorúságok árvizei körül vették? Az emberek nem segíthetnek; nyugodjék bele hát a megváltoztat- hatatlanba s tűrjön érzéketlenül? Nem ! Az Isten, ki Izrael népét átvezette a tenger vizén, a ki minden emberek szerető Atyja,, szól hozzánk, hogy velünk lesz, ne féljünk, a szenvedésekben. Velünk lesz, csak Hozzá könyörögjünk, az Ő segedelmét kérjük — s a vizek el nem borítanak sohasem. Jut-e ez a te eszedbe, szenvedő atyámfia s akképen cselekszel-e ? Csütörtök, február 4. „Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát, avagy te is miért állítod semminek a te atyádfiát ?‘, (Pál apostol levele a Róma-beliekhez, XIV. rész, 10. vers. ) A legtöbb bajt az emberek maguknak és embertársaiknak épen az emberek okozzák, úgy hogy egy tapasztalt bölcs azt rnondá ezért, hogy nem a vadak, nem is a természet csapásai, hanem az ember a legnagyobb ellensége az embernek. 8 mindez miért és mi által? A leggyakrabban a nyelvnek gonosz beszéde az, mely miatt irigység és gyülölség, harag és bosszuállás támad fel az emberekben. Azért mondja az apostol : „A ki jó napokat akar látni, tartsa meg nyelvét a gonosztól,“ Mi magyarok is a nyelvnek gonosz beszéde által vétkezünk a legtöbb magunk, embertársaink s az Isten ellen. És sokszor elfeledkezünk arról, hogy másnak szemében csak szálka van, a miénkben pedig gerenda. Nem jól van ez igy; hagyjuk el hát e bűnt, melylyel a legtöbbet épen magunknak ártunk. Péntek, február 5. „Mindeneket cselekedjetek zúgolódások és versengések nélkül. “ (Pál apostol levele a Filippi-beliekhez II. rész, 14. vers.) Isten minden embernek adott valami hivatalt s hivatalának kötelességeit nemcsak előírta, de adatt erőt is, hogy mindenki betölthesse rendeltetését. Akármilyen munkára állított is az Isten, tudnunk kell, hogy O nem azt nézi, ki mit dolgozik, sőt még azt sem, hogy mennyit, hanem csupán a szerint ítél, hogy ki milyen hűséggel dolgozik ott, hova állította. Majdnem minden második ember elégedetlen az ö sorsával s azzal a hivatással, melylyel Isten őt megbízta. Mit várjunk az ilyenektől egyebet, minthogy kötelességeiket elhanyagolják. Mások meg vannak elégedve a munka-térrel, hova állíttattak, de nincsenek megelégedve munka-társaikkal s folytonosan zúgolódnak és versengenek azok ellen. Mi ne feledjük el. hogy Isten állított hivatalunkba, errőt is adott, hogy dolgozzunk: végezzük hát kötelességeinket híven. Szombat, február 6. „Tartozunk pedig mi, kik erősek vagyunk ezzel, hogy az erőteleneknek erőtlenségeket hordozzuk és ne kedveskedjünk magunknak.“ (Pál apostol levele a Róma-beliekhez XV. rész, 1. vers.) Hogyne láttunk volna olyan adóst, a ki adósságát nem fizette meg ? Talán mi is azok közé tartozunk ? Imé tartozunk embertársainknak szeretettel és jóakarattal; megadtuk-e mindig e mi tartozásunkat? Tartozunk a gyengéknek, t. i. a szegényeknek azzal, hogy segítsük őket, ne csak magunknak éljünk: igy cselekedtünk-e mindenkor? Azt mondja szent könyvünk, hogy a szegények részét Isten a gazdagabbaknál tette le. Mi nem mondhatjuk, hogy teljesen sze- génvek vagyunk, tehát a szegénynek részéitől nálunk is van valami letéve. Magunknak kedveskedünk-e azokkal, vagy szeretettel adunk a szükölködőknek? Ha eddig zsugoriak és fösvények voltunk, ezután szeretettel vegyük fel az erőtelenek ügyét. Mankó II. Gyula, ref. lelkész.
