Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-25 / 39. szám
10. oldal. 39. szám. 1909 szept. 25. „Amerikai Magyar Beformátusok Lapja“ A keresztyén egyház története. Irta: Farkas József. III. Nagy Károlytól VII. Gergely pápáig. (814—1085.) II. A magyarok megtérése. XXI. Mikor a görög császárok ösztönzéséből a bolgárok földjére csaptak át a magyarok, ott is találkoztak a keresztvénség nyomaival és templomaival, mert hisz a bolgárok 863 óta Krisztus liivei voltak. Biztos nyomaira azonban a keresztyénségnek a magyarok közt csak 931 körül akadunk, amikor a görög császárral akként egyeztek meg, hogy ez nekik évenként bizonyos mennyiségű aranyat fizeiend, ők pedig kötelezik magukat, hogy a császár birodalmát nem háborgatják s annak biztosítása végett hogy szavuknak urai lesznek, két kezest küldenek Konstati- nápolyba. Bulcsút és Gyulát, az erdélyi részek fejedelmeit küldték, kik hosszabb ideig tartózkodván Konstantinábolyban, itt a keresztyénséget megkedvelték, megkereszteltették magukat és midőn visszatértek, Gyula egy Hierotheus nevű barátot is hozott magával, ki udvarában — talán Gyulafehérvárt és környékén ápolta és terjesztette a keresztyénség gyenge csemetéjét. Ennek a Gyulának a leányát, a keresztyén szerzetesek s papok által nevelt Saroltát vette később nőül Geyza fejedelem, a ki különben is simult m ir a keresztyén műveltséghez, neje révén pedig ahhoz még közelebb jött, s annak hazánkban meghonosítására ő már sokat tett. Belátván ugyanis, hogy a magyarok, ha ezentúl is olyasféle hóditó, rabló életmódot folytatnak, mint a lefolyt száz év alatt, az a nemzet végpusztulására vezet, I. Ottó német császárral szövetséget kötött (973) s ebben a többek közt azt is megállapították, hogy egyik ország fiai a másik országot szabadon látogathatják, egymáshoz jöhetnek, mehetnek. Pilgrin, a lorkhi érsek élt az alkalommal, és mihamar több téritő szerzetest és j>apot küldött be az országba, kikitt oly szép sikerrel fáradoztak, hogy egy év múlva az érsek a pápához intézett levelében azt írhatta, hogy ,,a magyarok kívánságára általa beküldött téritők a mindkét nemen lévő jelesebb magyarok közül ötezret kereszteltek meg, és hogy ezeken kívül a világ minden részéből ide hurozolt foglyok, kik addig gyermekeiket a mennyei igazságra csak lopva oktathatták, most ezeket versent és minden félelem nélkül kereszteltetik meg s örvendnek, hogy keresztyén imaházakat szabad épitniök1'. Nem sokkal később Geyza is megkereszteltette magát, valószínűleg neje ösztönzésére; de ezért a táritésnek szépen megindult munkája mégis fennakadt. Mert hát I. Ottó 974-ben meghalt, s ekkor Németország koronája felett II. Ottó és II Henrik bajor herceg között háború tört ki. Mindkét versengő fél kereste Geyza barátságát, ő az utóbbit támogatta, igy azután az Ottó híveként ismert Pilgrin által beküldött keresztyén papok, féltőkben, vagy talán Geyza parancsára búcsút vettek az országtól (975). A térítés félbeszakadt munkáját Albert, prágai érsek vette kezébe pár évtized múlva. Ez 991 körül Esztergomba jött, itt Geyza fiát is megkeresztelte, ki eddigi neve —Vajk— helyett a keresztsében Isván nevet kapott. Ugyanekkor Gey/a felhívta az ország főbb embereit, hogy kövessék példáját, és vegyék fel családjukkal együtt a kereszténséget, mely felhívásnak, s a fejedelem példájának lett is sikere, többek közt a fejedelem testvére Mihály is felvette a keresztyénséget; úgy, hogy elmondhatjuk, hogy Geyza uralkodásának a vegén, ha nem hatotta is át Krisztus vallása a magyar nép szivét és lelkét, — mert hiszen titkán van arra eset, hogy valaki, Pál apostolként, egy pillanat alatt uj emberré legyen, — de legalább külsőleg „láttatott már némi árnyéka a keresztyénségnek“. Istvánnal, a mint a fejedelmi székbe ült (997—1038), nagy lendületet nyert a keresztyénség ügye. A pogányság érezte, hogy sülyed a föld lába alatt, azért fegyverrel akarta a keresztyénség diadalát megakadályozni. A somogyi részeken s a Dráva környékén letelepült magyarok, Kupa vagy Koppány törzsfőnök vezérlete alatt fegyvert fognak István és a keresztyénség ellen, de István, a külföldről is hozzá sereglett keresztyén lovagok segítségével Kupát leveri (999),ennek s a felkelőknek jószágait elfoglalja, és most már még nagyobb buzgósággal látott a keresztyén vallás terjesztéséhez. O maga vette kezébe a keresztet, bejárta vele az országot, oktal ta, lelkesítette a népet, a hol szükségesnek látta fenyegetést, s fenyítést is csatolván a tanítás mellé; és miután Német- és Olaszországból is tódultak be papok és szerzetesek, kik Istvánt térítési munkájában gyámolították, a keresztyénség általánossá lett az országban, bevették azt az összes nemzetségek fejei. De ki legyen a magyar keresztyén egyház feje? Ezt a kérdést kellet még Istvánnak eldönteni. Némelyek a konstantinápolyi pátriárkára gondoltak, hiszen az első keresztyén törzsfőnök Gyula, annak a székvárosában keresztelkedett meg, onnan hozta hazánba Hierotheus barátot, s a keresztyénség az első időkben a keleti egyház szokásai és szertartásai szerint terjesztetett; Csanádon és másut is István uralkodásának kezdetén görög barátok laktak. A lorkhi és salzburgi püspökök vedig főpásztori gondjaik alá akarták venni az országot azon a jusson mert Nagy-Károly ezen főpapi székeket épen Morvaországra s az avarok által lakott vidékre való tekintetből alapította, s a pápák által is Magyarország, egyházi tekintetben, ezen főpapok megyéibe volt beosztva. Igen, de a német császárok különben is azon hitben éltek Nagy-Károly óta, hogy ők‘ a midőn a római szent birodalom koronájával megkoronáztalnak, törvényes jogot nyernek mindazon országokhoz, melyek a régi római birodalomhoz tartoztak; s igy jogot tartottak ők, Magyarországhoz is, melynek egyes részei: Paunonia, Dácia, egykor római tartományok voltak. Ha most már a keresztyen vallásra áttért magyar nemzet, egyházi tekintetben a német főpapok vezetése alá kerül, félni lehetett, hogy politikai tekintetben meg a német császárok hágnak a nemzet nyakára, s a magyar fejedelmek azoknak alárendelt, hűbéres fejedelmeivé lesznek. István, hogy nemzetének és a fejedelmi széknek a függetlenségét biztosi!sa, a pápára, II. Szilveszterre veti a szemét, a ki különben is arról volt ismeretes, hogy a német császárok szárnyait inkább nyirbálni törekszik, hogy sem növelni. Ehhez küldött ő egy követséget Astriknak, egy előbb római, azután csehországi szerzetesnek, ekkor pedig Geyza által alapított, szentmártoni vagy pannonhalmi kolostor abbásának a vezetése alatt, felajánlván magát és országát szent Péternek, vagyis elismervén a pápai széket a magyar keresztyén egyház fejéül. A pápa szívesen fogadta ezen küldöttséget; Istvánhoz intézett levelében — bullájában — (1000. március 27.) Magyar- országot a német birodalommal szemben egyházilag és polgárikig teljesen függetlennek nyilvánítja; e melleit megajándékozza Istvánt király i koronával, királyi névvel, és azon joggal, liogyr érseki és püspöki székeket alapíthasson, azok területét megállapíthassa, ezekbe, a pápai megerősítés jogának fentartása mellett, főpapokat, a kolostorok élére abbásokat, apáturakat nevezhessen ki; hogy ő és utódai a meglevő avagy az ezentúl keletkező egyházakat mint pápai hely etlesek rendezhessék, mint ilyenek az „apostoli királyi“ címet viselhessék, s az apostol- ság címerét, a kettős keresztet, maguk előtt vitethessék; „mert én csak apostoli vagyok — Írja a pápa —, te pedig Apostol.“ (Folyt. köv.)
