Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-04 / 36. szám
36. szám. 1909 szept. 4. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja 3. oldal. I i Az ember tragédiája. — Egv tanuló feljegyzéseiből. — November 30. 1 Ha szerit ejthetem, mindig elmegyek a Nyitray és Társai könyvesboltja előtt. Ez az egyetlen könyvkereskedés a városunkban; kirakata pedig nekem a legnagyobb gyönyörűségem az egész világon. Nagyon szeretem a szép könyveket. A külsejükben is nagy kedvem telik, hát még a belsejükben! Azok a szabályos rendben elvonuló szürke betűsorok olyan kedves érzést keltenek bennem, mintha májusi réten járnék s a lekaszált szénarendek illatát szívnám. Ha valamikor nagy ur leszek, minden pénzemet könyvekre fordítom. Olyan könyvtáram lesz, hogy csodaszámba megy. Sajnos, most még csak húsz krajczárom van; de az is már valami. Végre is szegény tanulónak nem lehet száz forintja. Az én megtakarított húsz krajczáromon is vehetek már valami kedves kis könyvet Ma is azért kanyarodtam be a könyvkirakat elé, hogy gusz- táljak. Kár, hogy olyan drágák a könyvek. De ma egyet találtam; most került a kirakatba. Az szép is, tartalmas is, meg nem is nagyon drága — ötven krajczárért adják. Harmincz krajczárt kell még gyüjtenem. hogy megvehessem. Mert megveszem. Világhírű könyv: Az ember tragédiája. Versekben van Írva, már olvastam is belőle részieket, de az egészet még soha sem. Megragadó szép versek, bár egy kissé gondolkodtatják az embert. l)e az nem baj. Deczember 10. Már harmincz krajczárom van. Mindennap egy krajczárt gyűjtök a tízóraimból. Eddig mindig egy nagy kétkrajczáros sós- pereczet vettem, most csak egykrajczáros sósbábot veszek. Ha valaki olvasná eme soraimat, százat teszek egy ellen, hogy megsajnálna. Pedig mennyire nem volna igaza! Ha én el akarok valamit érni: azt erősen akarom; s ez az erős akarat nekem olyan gyönyörűségem, hogy abszolúte eszembe sem jut sopánkodni azon, hogy egy nagy sósperecz helyett egy kis sósbábot ropogtatok meg a fogammal. Eddig még minden nap elmentem a könyvkereskedés előtt és megnéztem az én leendő könyvemet. Mondhatom, hogy igen örülök, ahányszor csak megpillantom s ez az örömöm minden nappal és minden újabb krajcz.írral növekedik, mig egész Csimborasszóvá nem dagad. Kiszámítottam, hogy éppen ujesztendőre fogom megvenni Az ember tragédiáját. Szép ujesztendőm lesz, ha addig valami közbe nem jő. Szünetem is lesz, egész nap olvasgathatom. Már ki is jelöltem a helyét a könyváramban (megboldogult édesapám pipatóriumát alakítottam könyvtárrá). Két dolog azonban egy kissé aggaszt Egyik, hogy újév napja ünnepszámba megy s ha jól emlékszem: az üzleteket zárva tartják és ha én majd csak ezen a napon szerzem meg az ötvenedik krajczárt, akkor a könyvet nem vehetem meg aznap, hanem várnom kell másnapig. így az újévi napon esetleg üres várakozásban fog elmúlni. Igazi hosszunapom lesz, holott nem is követem a Mózes vallását. A másik dolog, amitől tartok, az, hogy az én kiszemelt kis könyvemet előbb-utóbb megveszik. Valami hizott bugyellárisu, jómódú atyafi betoppan a boltba s azt mondja: — Adják nekem azt az ötven krajczáros könyvet, megveszem a fiamnak. Azzal letesz az asztalra egy ropogós bankót, nagy kevélyen fuj hozzá (ez a jómódú emberek szokása) s ezzel is messzebb fújhatja az én álmaimat. Szóval az örömöm mellé — árnyékul — megvan már az aggodalom is. Deczember 15. Ez a nap piros betűkkel van nyomtatva a naptárban, lévén vasárnap. Nyomtathatták volna bátran feketével is. Ma temettük el ugyanis Huber Jóskát, tanuló-társamat. Jó fiú volt pedig, csupa szív és ész. Kitűnő tanító lett volna belőle. Megsirattam, nekem kebelbeli jó barátom volt. A ravatalra szép koszorút tettünk az osztályunk nevében. A költséget kivetették valamennyiünkre, fizettünk fejenként tiz krajczárt. Harminczöt krajczárom volt mára mai napig megspórolva, most ebből — mínusz tiz, egyenleg — huszonöt. Szegény Jóska, akaratlanul is megszomoritott és még az újévemet is elrontotta, mert már akkorra nem vehetem meg a könyvet. Tiz nappal messzebbre tolódott a nevezetes dátum. A bánat azonban soha sem jár egyedül. Ma vasárnap van, természetesen a kirakat egész van csukva van. De miért nem nyitották ki tegnap. Kétszer is arra mentem — és hiába. Azt kell hinném, hogy csakugyan megvette az a bizonyos jómódú atyafi s akkor nekem a várva-várt terminus után még kell várnom pár napot, amig Budapestről elhozatják az újabb Ember tragédiáját. Deczember 24. Ma van az esztendő legédesebb, legmelegebb napja. Ma nagyon sokan kapnak angyalfiát. Tán mindenkinek jut valami ezen a nagy sárgolyóbison, hogy üröljön. Én is kaptam angyalfiát: a könyvem még késő este ott volt a kirakatban, nem vette meg senki. A reménységtől és büszkeségtől dagadó mellel mentem végig az utczán. Harmincznégy krajczárom van már és tizenhat nap múlva enyém lesz a magyar irodalom egyik remeke. Egy hóditó hadvezér sem örülhet jobban diadalának, mint én, ha már kezemben lesz az a könyv. Deczember 30. A kirakatot ma megint csukva tartották. Mem értem az ilyen üzleti gondolkozást. En még éjszaka is nyitva tartanám. A könyvet nem láttam; pedig már csak tiz kemény vas a Inja, hogy az enyém legyen. Január 1. Déli tizenkét óráig volt nyitva a könyvesbolt is, a kirakat is. Ha az a kis malőr nem ér, hogy a tiz krajczáromat oda kell adnom koszorúra, ma megvehettem volna az Ember tragédiáját. Január 7. Egy napi késés. A mai napon megtakarított krajcárom kipottyant a zsememből és elgurult. Sokáig kerestem, de hiába. Január 10. Hurrá, több apró tragédián keresztül, végre ma megvehettem Az ember tragédiáját ! Szépséges, drága kis könyv, mennyi örömömet szereztél nekem ! Megsimogatom, mintha gyémántból volna a födele, aranyból minden egyes lapja. Olvasom, olvasom; de az öröm miatt néha szórakozott leszek és meg kell állnom. ügy veszem észre, az öröm is elfáraszt. Majd holnap, holnapután, azután! Havas István.
