Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-21 / 34. szám
2. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 34. szám. 1909 aug. 21. A keresztyén egyház története. Irta: Farkas József. i f • -■ ____ II. Konstantin császártól Nagy Károly császárig. (325—814.) III. Az egyház elfajulása. XVI. Első' Leó pápa (450) kötelességükké tette a híveknek, hogy nagyobb bűneiket a papoknak meggyónják, mivel azok könyörgése nélkül Isten bocsánatát alig remélhetik. ■Nagy Gergely pápa idejében (600) a tisztítótűzről vagy pur- gatoriumról szóló tannal együtt elterjedt azon nézet is; hogy a papok imája s még inkább Krisztus testének az Úrvacsorában való megáldozása, vagyis az úgynevezett mise által az elhaltak leikéinek kínjait enyhíteni s megrövidíteni lehet; s ennek folytán szokásba jöttek — persze a papoknak fizetett dij fizetése mellett —■ a magánmisék vagy a mai napság úgynevezett engesztelő szent-mise- áldozatok. Eközben a romai püspökök;hovatovább követelték, hogy az összes keresztyének legelső püspökeiként őket ismerjék el, mely követelesnek a konstantinápolyi, antiókhiai és alexandriai püspökök ellenszegültek ugyan jó darabig, de később, sok kedvező körülmény közrehatása, a politikai"déren előállott nagy változások s egyes császárok kedvezései következtében: elérték, hogy legalább a nyugat-európai keresztyének őket ismertek el Krisztus helytartóinak s az egyház legelső püspökéinek, kik Őzen időtől fogva magukat pápáknak (papa vagy í^fí) neveztették, kelet főpüspökei pedig a patriárkha (apak uralkodó) nevet vették fel. A pápák hatalmának megszilárdítására különösen sokat tett I. Incze (416), ki azon követeléssel állt elő, hogy minden fontosabb peres ügyet eldöntés végett az apostoli szék elé kell terjeszteni; továbbá Celestin (431), ki azt tanította, hogy maga Szent Péter él éS itel utódainak személyében; I. Leó (megh 461), ki a császártól oly parancsot eszközölt ki, melyben megtiltatott. hogy a pápáknak Istentől adományozott elsőségét bárki is megtámadja; s végül I. vagy Nagy Gergely (590—604) ezen különben kegyes s nemeslelkü papi fejedelem, aki ugyan a keleti főpapok fenhéjázó követeléseivel szemben magát igy czimezte:,.Isten szolgáinak szolgája11, de azért tényleg mint első püspök kormányozta a> nyugati egyházat.' . . Mielőtt tovább mennénk, meg kell még említenünk legalább a névét néhány kitűnő egyházi atyának s tanítónak, kik mint mély elméjű gondolkodók, kiváló tudósok vagy mint nagy hatású egyházi szónokok, költők s egyház-kormányzók örök érdemeket szereztek: maguknek a keresztyénség fejlesztésében s védelmezé- sében. p Ilyen voM Athanasius Alexandria tudós, szilárd jellemű püspöke, aki készebb volt a püspöki széktől többször megválni, mintsem Ariussal szemben vallási meggyőződéséhez hütelenné lenni; ilyen volt Ambrus (Ambrósius) a Majlandban lévő császári helytartó fia, majd megkeresztelkedvén, májlandi püspök (374—324); összes vagyonát kiosztotta a szegényeknek, éjjel-nappal a Szent- irást olvasgatta, minden vasárnap prédikált s mint kitűnő énekköltő és zene-szerző, a templomi énekügynek a mai napig érezhető lendületet adott. A dalmácziai származású Jeromos (Hieronimus, megh. 420.), ki előbb a sziriai pusztákon remetéskedett, azután sokat fáradozott a szerzetesi életnek a nyugoti keresztyének között való meghonosításán, élete utolsó huszonöt évét az általa alapított bethle- hemi kolostorban töltötte, hol az egész bibliát latin nyelvre lefordította, mely müve, az u. n. Vulgáta több mint ezer éven át köz- használatban volt a nyugoti egynázban. Khrisostómus vagy aranyos szájú János konstantinápolyi püspök, ki az evangéliumot ezen erkölcsileg romlott városban oly hathatósan prédikálta, hogy hallgatóinak száma néha a tízezret. megütötte; de mivel ő az erkölcstelenséget mindenkinél, személyválogatás nélkül megrótta, magára vonta az aljas életű császárné haragját, ki azután álnokul száműzetésbe küldette a feddhetlen életű főpapot, hol 407-ben meghalt. Egész életének jelszava s egyszersmind utolsó mondása ez volt: ,,Dicséret adassák Istennek mindenért!“ Ilyen volt Ágoston, ki életének első felét a pogányságban s világi örömök közt töltötte, de később keresztyén s kegyes lelkű anyjának, Mónikának sokszoros kérése, imája s Ambrus püspök egyik prédikácziójának következtében keresztyénné, majd Afrikában püspökké s az egyháznak egyik legkiválóbb tudósává lett, kinek nagyszámú munkái sokakat vezéreltek Krisztushoz s ezer év múltával is Luthernek s társainak lelkében az evangélium világát felgyújtották. IV. Mohamed s a z I zlam. Zsidóországtól délkeletre, az arab félszigeten laktak az arabok, kik már hajdanta is ismeretesek voltak, mint szabad, harczias s képzeletdus pásztornép; tudományos képzettségük nem, de volt költői nyelvük s néhány kereskedő városuk. Vallásos tiszteletüknek főtárgya a Kaaba, egy fekete négyszögletű kő volt, melyet a nép hite szerint Gábor angyal hozott az égből s mely eredetileg egy Istennek vbíf szentelve, de később, minden arab törzs oda he- lyezfe-'Saját külön Istenét. A nép ezen szentsége Mekka városában volt s ennek őrizésével Ivóres törzse volt megbízva. Ezen nemzetségből származott Mohamed,, ki ‘gyermekkorában pásztor, később kereskedő volt s mint ilyen, sokat utazott, igy mind a ke- resztyénséggel, mind a zsidósággal megismerkedett s miután egy gazdag özvegynek nőül vétele folytán jelentékeny vagyon urává lett, a kereskedéssel felhagyott s vallási elmélkedésekbe mélyedve töltötte idejét. így képződött ki lelkében a zsidóság s keresztyénség keverékéből és saját gondolataiból egy uj népvallás, melynek az képezi alapgondolatát, hogy „Nincs Isten az Istenen kívül s Mohamed ennek prófétája“, mely uj vallásos gondolatokat 611-ben kezdette el hirdetni rokonai s ismerősei körébdn. Csakhamar számos hívőre akadt, de még több ellenségre, kiknek üldözései elől Medinába futott 622 jul. 15., s követői, többek közt a törökök is ezen futástól, arabosan Hedzsrá-tól számítják éveiket s igy ők manapság pl. nem 1909-et Írnak, hanem 1287-et. Medinából részint rabló kicsapásokkal, részint tanításaival rövid idő alatt az arabokat vallásának, az u. n. Izlam-nak meghódította s ezzel a korábbi bálványimádásnak véget vetett. Mohammed a zsidóságot és keresztyénséget isteni kijelentésnek vallotta, azok alapitóit istenküldötte próféták gyanánt: tisztelte; de azoknak tiszta tanait — mint ő mondotta — tanítványaik meghamisították, ezért neki, mint Isten utolsó s legfőbb prófétájának a hivatása, hogy az arab nép ősapjának Ábrahámnak (mert az arabok magukat Ábrahím egyik fiától, Izmiéitól származtatják) vallását visszaállítsa. ) Erkölcstanában parancsolja a naponként való imádkozást, mosakodást, böjtölést, a szegényeknek való adakozást, a Mekkába való bucsujárást, különösen pedig az igaz hitért való harczolást, tanította a túl világi életet, melyben az igazhivőkre a legkecsegtetőbb érzéki örömök s élvezetek várakoznak; parancsolta a környül- metélkedést, megengedte a többnejiiséget, ellenben a bor és szeszes italok élvezését megtiltotta. (Folyt, köv.)