Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-14 / 33. szám
2. oldal. 83. szám. 1909 uug. 14. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ A keresztyén egyház története. Irta: Farkas József. II. Konstantin császártól Nagy Károly császárig. (325—814.) ■4 T III. Az egyház elfajulása. XV. A Nestóriusra irigykedő alexandriai pátriárka védelmébe fogadta a szerzeteseket s most már két hatalmas párt keletkezett az egyházban, az egyik Máriát Isten anyjának, a másik Krisztus anyjának czimezte; az isteni tiszteleteken nem ritkán nagy zavargások keletkeztek, botokkal, fustélyokkal is igyekezvén egyik párt a másikat nézeteinek helyessége felől meggyőzni. Ezen vitás kérdésben az efézusi harmadik egyetemes zsinat döntött (431), kárhoztatván s száműzvén Nestóriust s üldözőbe vette híveit, kik azután Ázsia keleti részébe, Perzsiába, Indiába menekültek s kiknek utódaiként tekinthetők a mai napság a Kurd helységekben!) tanyázó Tamás-keresztyének. Még szenvedélyesebb vita keletkezett azon kérdés felett, hogy Krisztusban az isteni és emberi természet egy természetté olvadt-e össze, vagy megmaradt továbbra is kettőnek. E kérdés a keleti birodalom összes keresztyénéit lázas izgatottságba hozta, a templomokban és korcsmákban, a palotákban és kunyhókban mindenki ezzel a kérdéssel foglalkozott s az emberek úgy szólván élethalál harczot vívtak egymással. A 449-ben összehívott zsinatnak kellett volna dönteni ezen kérdésben, de az összecsődült szerzetesek a két természetet hirdető Flavian konstantinápolyi patiiárkhát és társait az ülésteremben nagyon megezibálták, félholtra ütlegelték, ezért csak a 451-ben Kalczedonban tartott egyetemes zsinat határozott ezen ügyben, kimondván, hogy Krisztusban a két természet egymással igen szorosan, de mégis össze nem olvadva egyesült. Ez lett az egyház hivatalos tana, de a kisásziai s afrikai keresztyének nagy része erősen ragaszkodott az egy természetet h i n lejő tanhoz, az úgynevezett monofizitaságához. Hasztalan volt Justinian császárnak több''rendbeli békéltető s közvetítő lépése (527 — 565), a felizgatott tömeg készebb volt a birodalomtól elszakadni, mintsem ezen nézetétől megválni. Ezen vitának mintegy folytatását képezte azon kérdésnek felvetése, hogy Krisztusban a két természetből kifolyólag két akarat volt-e vagy egy? E felett a 680- ban tartott egyetemes zsinat határozott, a, két akarat mellett nyilatkozván. Mig a keleti birodalom keresztyénéi a most említett vitás kérdésekkel foglalkoztak, addig a nyugoti részen a felett támadt heves küzdelem, hogy mit kelljen a bűnről, szabadakaratról, isteni kegyelemről és ezeknek egymáshoz való viszonyáról tartani ? más szóval, hogy az üdvösség egyedül az ember szerzeménye-e, vagy talán kizárólag Isten ajándéka, avagy hogy együtt Istennek és az embernek müve? Pelágius, egy brit származású tudós szerzetes az utóbbit tanította előbb Rómában, azután északi Afrikában (4ÍÖ körül), onnan indulván ki, hogy az eredendő bűn semmi változást nem idézett elő az emberi.természetben s az ember most is éppen úgy, mint Ádám, bűn és erény nélkül születik és sértetlenül megmaradt sza-' bad akaratánál fogva maga határozza el magát amannak vagy emennek követésére. Ezzel szemben Ágoston, a nagy tudós afrikai püspök a következő nézeteket hirdette: Isten az embert szabadnak teremtette, de ez szabadságát arra használta, hogy az ördög csábításának engedve, Isten akaratával ellenkezőleg cselekedjék. A bűnbe esés folytán elvesztette az isteni képmás előnyeit, nem maradt ereje a jónak cselekvésére. Mivel pedig Ádám az egész emberiség törzsatyja volt, azért benne az egész emberiség elesett, a jóra képtelenné lett, és igy az ember az üdvöt csak úgy nyerheti el, ha Isten őt az ő kegyelmével — grácziájával — megajándékozza, mely az embert előbb megtérésre, azután újjászületésre, végül megszenteltetésr vérli. De minthogy mindnyájan bűnösök vagyunk, ezert Isten bennünket nem a mi érdemünkért ajándékoz meg idvezitő kegyelmével, hanem tisztán az ő saját jó tetszéséből. Akiket megajándékoz, azok üdvözlilnek, akiktől pedig kegyelmét megvonja, azok kárhozatra jutnak. És mivel Istennek tanácsa örök és változatlan, ezért ö öröktől fogva, tehát még a világ fundamentumának meg- vettetése előtt elhatározta, hogy kiket fog idvezitő kegyelmével megajándékozni. Így lett Ágoston az eleve elrendelés vagy az u. n. praedestináczió tanának megalapítója. A harmadik egyetemes zsinat (481) határozott ugyan e kérdésben, kárhoztatólag nyilatkozván Pelágius tanai felől, de azért századok múltával is fel-fel- e ven ültek ezen vitás kérdések. Az ilyesféle viták egyébként magukban véve nem lettek volna károsak, mert hiszen fejlesztették az észt, tisztították volna a keresztyéneknek vallásos felfogását; csakhogy ezen küzdelmekben nem mindig a tiszta igazság után való érdeklődés vezérelte az embereket, hanem belevegyült ebbe sok sok tisztátalan elem is; p. o. egyesek hiúsága, nagyra vágyása, hol a bosszú, irigység, hol politikai érdek; a küzdők fegyvereiket igen sokszor nem Istennek igéjéből merítették, hanem •bebörtönözéssel, hivataltól való megfosztással, száműzéssel arattak ellenfeleik felett diadalt. Ennek azután másik káros következménye az lett, hogy a keresztyének gondolkodási szabadságát, a Szentirás vizsgálásának s magyarázásának jogát egyes nagy tekintélyű tudósok, még inkább a zsinatok, ‘melyeket ezen korban már csalódhatatlanoknak kezdtek tekinteni, felettébb megszorították, de meg a sok és heves viták között elfeledkeztek az egymás iránti testvéries szeretetről s a keresztyénié» erények gyakorlásáról. Azt a kárt, amit az Egyház a maga benső életében szenvedett, szemkápráztató külsőségekkel, lélek nélküli szertartásokkal akarta a papság helyreütni. Részint a papság által kigondolt, részint a pogányságtól átvett czeremóniákkal annyira elárasztották az isteni tiszteletűt s a vallásos életet, hogy az apostoli kor egyszerű isteni tiszteletének árnyéka sem maradt fertn. Libérius püspök (megh. 366) behozta a pogányságból a gyertyáikkal való körjárdalatokat; a görög papo'k Krisztus élettörténetét egész színpadiasán adták elő, jelesen a .templom ajtajait, hol kinyitották, hal bezárták, min- ahogy á színpadon a függ Ínyt, hol felhúzzák, hol leereszt.sk; egyszer gyertyákat gyújtottak, majd ismét eloltották; különféle czifra öltönyöket vettek magukra, füstöltek, áldoztak stb.; a keresztjeinek csodás erőt tulajdonítottak; Krisztus keresztjét, melyet az elterjesztett hir szerint Konstantin anyja, Ilona a (íolgotha. hegyén megtalált s felásatván, annak egyik felét ott feliálláttatta,. majdnem isteni módon tisztelték, annak egyes forgácsait, mint csodaerejüeket a különböző tartományokba szétküldték; a szenteknek ereklyéit, pl. öltönyeik darabját vagy csontjaikat, valamint később a szentek képeit is túlságos tiszteletben részesítették, csókolták; .a szenteket és angyalokat segítségül hívták; viaszgyertyákat szenteltettek hogy azok betegségtől s más veszélytől az embereket megóvják; mindinkább általánossá lett azon nézet, hogy a jó cselekedetek, böjtölések, zsoltár-olvasások, a, Jeruzsálembe vagy Rómába való zarándükolások, alamizsnák osztása, az egyházak és kolostorok részére való ajándékozások által az ember üdvösséget szerezhet magának. (Folyt. köv.)
