Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-07 / 32. szám
32. szám. 1909 aug. 7. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja" fi. oldal. Mese és valóság. Paszlavszky József- töl. Mesében vész el a természettudományok kezdete is, mint a történelemé. A tüzes villámok Heíaisztosz műhelyében készülnek az Olympuson s a haragvó Zeusz kezében válnak sújtó fegyverekké a görög hit szerint s mint „istennyila“ és „mennykő“ hullanak alá a földre a magyar nép felfogásában. A tavaszi vizár elvonultával ott maradt a folyóparton a csillogó homok és a sok gömbölyűre koptatott csinos kavics; mi lehetne mindez más, mint az a kő, amelyet a békák téli álmukban a nyelvük alatt tartogottak, szopogattak s tavaszkor felébredve, kiköptek: mi lehetne egyéb, mint „békakő“, „békasó“. Bizonyára ilyen fogalomkörbe való az a kárbunkulus és gyémántkő is, melyet a mesebeli kígyók „fújnak“ és a grifmadarak őriznek. Sárkányok lakják a hegyeket, barlangokat és hidrák a vizekét még a-nem régi századokban is s az eme korbeli irók nagy fo- lii».kötetekben egész rendszeresen tárgyalják őket, ismerve szárnyas vagy szárnyatlan fajaikat, lehelletök mérges voltát, egy-egy vércseppjök öldöklő hatását, szaporodásukat és mindenféle szokásaikat; még azt is megtalálták közöttük, amefy első szüleinket a paradicsomban elcsábította volt. A magyar irodalom sem szűkölködik ilyen iratok nélkül. A baziliskus, az egyszarvú szörnyeteg ott van Apáezai-Csere enczik- lopédiájában s Miskolczi Gáspár „Jeles Vad-kert“-jében; Hain •János a kárpáti sárkányokról és barlangjaikról a tizenhetedik század végén két értekezést tett közzé s mások munkáiban is ráakadunk nyomaikra. Az utazók, kivált a távol tengereket járók sokat láttak s még többet beszéltek a „napkeleti országok“ csodás dolgairól, állatairól, növényeiről, kincseiről s a kevés valónak kalandos formát adott a félhomály, amelyben látták és mesés ruházatot szőtt rá a képzelet, amellyel az emberek tudásuk hiányán segítettek. így születtek meg, a többi között, a keleti mesék, a gyönyörű arab regék. Szindbád, az arab tengerész, második utazásában egy magános szigeten köt ki, ledül a nagy fűbe, a susogó patak mellé és el- szenderedik; a hajó pedig ez alatt tovább vitorlázik. .Szerte nézve a szigeten, a távolban valami fehéret vesz észre; úgy látszik neki, mintha felül gömbölyű volna s valami nagy épület tetejének tartja. Egy órai gyaloglással odaér hozzá s valami óriás fehér, simafalu golyó előtt áll. Emberi lakásnak gondolta és hogy bejáratát megtalálja, elkezdett körötte köröskörül járni. Kerülete 50 lépés volt. Nyílást, bejáratot nem talált rajta. Megállóit, gondolkozott, hogy mi lehet voltaképen. Ez alatt a nap leáldozott, a tengerbe merült. Egyszerre csak elsötétedett fölötte az ég s ő feltekintve, rémülve látta, hogy valami óriás nagy fekete madár egyenesen neki tart. Félelmében oda- huzódott a nagy fehér golyó alá. A madár mindjobban és jobban közeledett felé s végre ráült a nagy golyóra olyanformán, mint a tyuk a tojársa, mikor költ. Szindbád most kezdte érteni, hányadán van a dolog: eszébe jutott, amit hajósok beszéltek volt neki a ruk-madárról, amely olyan erős, hogy egy elefántot elbír, hogy minden kilencz esztendőben csak egyet tojik s csak éjjel ül tojásán; tehát az óriás fehér golyó nem más, mint a ruk-madár tojás. Egy másik szigeten a rinoczerosnak az elefánttal való viasko- dását szemlélve, látta, amint a rukmadár egyszerre csak rájok csap s egyik markába kapva a rinoczeroszt, a másikba az elefántot, magasra száll velők a levegőben s elviszi őket fiainak. Hát ez persze mese; hiszen az Ezeregy éjszaka regéi között olvasható. Vannak azonban a keleti irodalomban egyszerű, száraz feljegyzések is, amelyeket nem ékesít éppen a mese zománcza. G'suang- cseu khinai filozófus már a Krisztus előtti negyedik században a következőket mondja a ruk-madárról: „Czetféle állat ez, olyan nagy, hogy az ember nem foghatja fel, hány ezer méter; alakját változtatja és madárrá változik; a neve feng“. A „Chi-hiai“ régi khinai könyvben a fengről ismét az van mondva, hogy „a déli tenger mély és kék vizeiben él, 18,000 méter hosszú s farkával 90 000 méter térségen megmozdítja a tengert.“ Egy khinai enczik- lopédiában le is van rajzolva a feng-madár képe s körülbelül ez van róla mondva: „Az élő lényeket, a nagyokat és kicsinyeket, a melyek a világon vannak, valamennyit lehet tanulmányozni és megismerni, csak a feng-madár tesz kivételt, amely a bálnának az átváltozása. ‘ ‘ Valószínű, hogy az arabok „angka“-, a perzsák „szimurgh“- és a hinduk „garuda “-madara azonos aruk-madárral s vele együtt a mesék országába vezet. A hindu költők a garudát úgy Írják le, mint óriás darut, keselyűt vagy sast, amely ,, Visnu istennek a lova s mestere, nagyvezére mindazoknak, amelyek a levegőben élnek. A garuda fekete kígyót hord nyak-ékül; fején toll-disze van, körülvéve diadémmel; sokszínű tollazata csillog, miként a mindennemű kövekben gazdag hegység; körme és orra hegyes; nyakát a hold sugaraihoz hasonló toll fedi s a kígyók fölött kivívott győzedelnrenek diadaljelvénye díszíti. Mikor jókedvében az égboltozat alatt kiterjeszti gazdag színezetű szárnyait, olyanok ezek, mint két felhő, melyeken a szivárvány játszik; nagy teste olyan, mint valami ragyogó zászló, amelyen három szin tárul fel: a fekete, a veres és a sárga. “ Nem nehéz ebben bizonyos allegóriát megtalálni; talán azt, a mely annyi régi nép hitében a jó és rossz szellem között folyó harezra vonatkozik. Egyes irók és utazók azonban a ruk-madár hazájáról is beszélnek. A khinai könyvek a „déli tengert“ mondják hazájának, Szindbáb magános színezete is csak az Indiai-tengerben lehetett. Marco Polo, a hires velenczei utazó, aki a XIII. század végén utazott Keleti és Déli-Ázsiában, az Indiai-tengeren, Madagaszkár és Zanzibár «ligetéről írva, a következőket mondja: „Ezek az emberek beszélik, hogy az év bizonyos szakában valami csodálatos madár jön ide, amelyet ők ruk-madárnak neveznek. A soshoz hasonlít, de hasonlíthatatlanul nagyobb és olyan erős, hogy körmeivel megmarkolja az elefántot, a levegőbe emeli és leejti, hogy megdöglik, azután ráül és kedvére lakmározik belőle Akik ezt a madarat látták, azt mondják, hogy két szárnya, mikor kiterjeszti, egyik hegyétől a másikig 1(1 lépésnyi s egy-egy tolla 8 lépésnyi hosszú s megfelelő vastag. Mivel én azt hittem, hogy talán a grif, amelyet félig madárnak, félig oroszlánnak szoktak ábrázolni, kérdeztem azokat, akik azt mondták, hogy látták, hogy milyen az alakja s ők azt válaszolták, hogy egészen olyan, mint a madáré, mint a sasé. Mikor a nagy khán ilyen csodadolgokról hallott, embereket küldött a nevezett szigetre (Zanzibár) azon ürügy alatt, hogy egy ott fogva levő szolgáját szabadítsák ki, voltaképen pedig azért, hogy e szige- let és csodálatos dolgait megismerjék. Ezek a nagy khánnak egy ruk-madárból való tollat hoztak, amely 90 arasz hosszú volt s csé- véjének kerülete 2 araszt tett. A nagy khánnak ez rendkívül tetszett s azokat, akik hozták, gazdagon megajándékozta.“ Yule e nevezetes utazó könyvének angol kiadásában magyarázatul több érdekes adatot hoz fel a ruk-madárra vonatkozólag. (Folyt, köv.)
