Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-07 / 32. szám

32. szálú. 1909 aug. 7. , Am erikái Magyar Reformátusok Lapja“ 7. oldal. egyházi Élet. Homestead, Pa. Az itteni ref. templomban múlt vasárnap az egész gyülekezetre mély benyomást tevő confirmációi szertartás végeztetett, mely alkalommal nyoloz ifjú tagja az anyaszentegyház- nak tett egész életre szóló szent fogadást, hogy apáik szent hitében mindvégig híven megmaradnak. A confirmandusok, hófehér vi­rággal mellükön, a lányok pedig kis koszorúcskákkal, az orgona áhítatot keltő hangjai mellett vonultak be a templomba, hol a lel­kipásztor által az egész gyülekezet előtt megvizsgáltattak az ő val- lástudománybeli ismerőtök felől és ezután megnyerték a felhatal- maztatást a szent asztalhoz való járulásra. A gyülekezet tagjai szemeiben könnyek csillogtak, midőn a lelkipásztor visszaidézte a szülők és keresztszülők emlékébe a gyermekkel való tizenkét esztendei fáradozás gondjait és a gyermekeket is kérte, hogy most már igyekezzenek az anyaszentegyház öntudatos és élő hitü, buzgó tagja lenni. A megeonfirmált gyermekek nevei a következők: 1. Brevák János, Brcvák István és neje, sz. Kiss Eszter ho- mesteadi lakos szülők fia, születetett Vencsellő, Szabolcs m. 2. Andó István, Andó Sándor és neje, Farkas Erzsébet ho- mesteadi szülőknek Abauj-Torna m., Áj-ban született fia. 3. Dakus Pál, Dakus Pál és neje, Lengyel Zsófia duquesnei lakos szülőknek Zemplén vm„ Karczán szül. fia 4. Kajatin József, Kajatin József és neje, Palotai Julianna lioodesallói szülők Allegheny-ben szül. fia. 5. Keresztesi Ferencz, Keresztesi Irma bulger-i, Pa. lakos Budapesten szül. fia. 6. Kiss Erzsiké, Kiss József és Urbán Erzsébet duquesnei szülőknek ott született leánya. 7. Király Mariska, Király András és neje, Bállá Johanna du­quesnei lakos szülőknek Abauj-Torna m. Telkibányán született leánya. 8. Győri Antonia, néhai Győri Lajos és neje, Gere Antonia flammingparki lakos szülőknek Szatmár m. Cséesen született leánya. A többi confirmandusok, akik egy és más okból a mostani confirmációról elmaradtak, összesen tizenketten lettek volna. Majd a karácsonyi szent ünnepi alkalommal lesznek első áldozásban ré­szesítve. Annak a nemzeti és felekezeti építő munkának, mely haza­fias magyar ref. gyülekezeteink körében folyik, nyilvános bemu­tatójaként az iskolai vizsgálatokat tekinthetjük. Akár nemzeti, akár felekezeti szempontból tekintjük a mi amerikai magyar isko­láinkat. el kell ismernünk, hogy azok által tehetünk legtöbbet a jövendő generáció megtartására. A homesteadi és vid. ref. egy­ház kezdettől fogva nagy áldozatkészséggel fentartotta legalább a két hónapos vakáció folyamán a magyar mindennapos iskolát, melyen ez idén is hetven gyermek volt beiratkozva. Az iskolának vizsgája aug. 15-én, d. u. 3 órakor kezdődőleg lesz megtartva a templomban, a nevelés-ügy összes barátai meghivatnak. Az isko­lát a nyolcz héten keresztül az egyház derék tanítója és kántora, Baán Érnő ur vezette ernyedetlen szorgalommal és kitűnő si­kerrel. Guard. Md. Ifj. Vitéz János és neje Czerankó Erzsébet köz- tiszteletben álló házaspárt megáldotta az ég ura egy kedves kis leánygyermekkel. A buzgó szülők nem sajnálták meghozni azt a nagy áldozatot, hogy újszülöttjüket a homesteadi templomba vit­ték el és ott ajánlották fel a keresztség szent sacramentumában az Urnák. A kisded Margit nevet nyert és keresztszülei Vályik György algondnok és neje lettek Homesteadról. Gratulálunk! So. Bínd, Ind. Egyházunkban a szokásos uj kenyéri hála- adó szent alkalmatosságon, aug. 8-án délelőtt lesz megtérítve az Urnák szent asztala. Szeretettel hívjuk meg egyházunk úgy kö­zel, mint távol lakó tagjait, jöjjenek el az Urnák házába s szerez­zenek maguknak lelki könnyebbülést. Aug. 8-án délután 2 órakor hálaadó isteni tisztelbt. Julius hó 31-én esküdtek egymásnak örök hűséget Pecze Jó­zsef és Molnár Borbála. Tanuk voltak Gresó Ferencz és Parkó István. Esküvő után a lakodalmas háznál szives vendéglátásban részesültek a nagyszámú meghívott rokonok és jó barátok. Isten áldása kisérje az ifjú párt! Kossiter, Pa. Szeretettel értesítem a rossiteri és környéke ev. ref. hittestvéreket, hogy aug. hó 15-én a szokásos uj kenyéri hálaadó szent alkalmatosságra az Ur asztala meg fog téríttetni szá­mukra. Készítsék azért magukat a hívek, hogy méltó vendégek­nek találtassanak. Isteni tiszteletünk kezdetét veszi délelőtt fé­li órakor, mely alkalommal a nyári iskolás gyermekeink záró­vizsgája leend. Ezen isteni tiszteletekre a környéken lakó ev. ref. testvéreinket szeretettel meghívja Vécsey Jenő, ev. ref. missionárus. Gyászjelentés. Az „Amerikai 'Magyar Református Egyesület“ Vezértestülete Szomorodott szívvel jelenti : 1. Özv. Cséplő Istvánnénak a 20. sz. Trenton, N. J osztály tagjának, gyászos elhunytát. 2. Gaál Lajosnak, az 1. sz. Bridgeport, Conn. oszt. tagjának gyászos elhunytát. 3. Az 50. sz. Buffalo, N. Y. oszt. Papp Lajos tagtárs leányának gyászos elhunytát. 4. A 9. sz. Monongahela, Pa. oszt. Lukács János tag leányának gyászos elhunytát. 5. A 17. sz. So. Bend, Ind. oszt. Török Lajos tag fiának gyászos elhunytát. 6. A 72. sz. West Seneca, N. Y- oszt. Juhász János tag fiának gyászos elhunytát. 7. A 2. sz. Cleveland, O. osztálynál Bors Gábor tag fiának gyászos elhunytát. 8. Az 58. sz. Broughton, Pa. osztálynál Korcsmáros Tóth Gyula tag fiának gyászos elhunytát. Legyen álmuk csendes! Kelt Toledo, 0., 190S) augusztus 1-éu. KÖVÉR SÁNDOR, MOLNÁR ISTVÁN, vt. elnök. vt. jegyző. XII-ik számú szétvetés. 1. A 20 sz. Trenton, N. J. osztálynál elhalt özv. Cséplő Istvánná halálesete $850. 2. Az 1. sz. Bridgeport, Conn, osztálynál elhált Gaál Lajos halálesete $850.00. 3. A 71 sz. Sagamore, Pa. osztálynál tag Kottán Dánielné félsegélye $375. 4. Az 50 sz. Buffalo, N.Y. oszt. tag Papp Lajos leányának gyermek halálesete 25. 5. A 9. sz. Monongahela, Pa. osztálynál tág Lukács János leányának gyermek halálesete $25. 6. A 17. sz. So. Bend, Ind. oszt. tag Török Lajos fiának gyermek halálesete $50. 7. A 72 sz. West Seneca, N. Y. osztálynál tag Juhász Mi­hály fiának gyermek halálesete $25. 8. A 2 sz. Cleveland O. osztálynál tag Bors Gábor fiának gyermek halálesete $25. 9. Az 58 sz. Broughton, Pa. osztálynál tag Korcsmáros Tóth Mihál}' fiának gyermekhalálesete $25. Összesen kitesz: 2250 dollárt­A kilenc rendbeli kivetést az Egyesületnek a mai napon levő 2200 rendesen fizető tagjára, tagonként 1 dollár és 5 centben kivetjük. Szeretettel kérjük az osztály jegyzőjét, hogy ezen szétvetés- ből befolyó összeget beszedvén, azt legkésőbb 1909 szeptember 20-ig az Egyesület pénztárába beszállítani, erről a jegyzőnek névszerinti jelentést, az ellenőrnek pedig ellenőri jelentést kül­deni szíveskedjék. Toledo, O., 1909 julius 1. KÖVÉR SÁNDOR MOLNÁR ISTVÁN v. t. elnök. v. t- jegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents