Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-02 / 1. szám

6. oldal 1. szám. 1909 január 2. “Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” Tudakozzátok az írásokat. Vasárnap, január 3. „És lön, hogy mikor áldaná őket, ő tőlük elszakadván, oda fel vitetek a mennybe.“ (Lukács ev. XXIV. rész, 51. vers.) Az Ur Jézus, minekutánna 40 napig vala a földön feltámadása után, eltávozik a földről, a mennybe száll. De azért a tanítványok nem maradtak árván, elhagyottan; az Ur Jézus, mint megígérte, a Szent Léleknek ajándékát kiddé cl övéihez, hogy ez megerősítse őket és vezesse utjokban mindenütt. Mi is elszakadunk egykor, előbb vagy utóbb, a földtől és azoktól, kiket szeretett a mi szivünk. Vájjon mit hagyunk ma­gunk után? Mit adunk örökségül a mi szeretteinknek? -Jó emléke- zetet-e vagy más egyebet ? Lelki javakat-e vagy múlandó földi gazdagságot? Ha szeretettjén élünk, jó emlékezet kisér a sírba és lelki­ajándéknak örvendeznek kedveseink. Úgy éljünk azért, hogy igy szakadjunk el a földtől és kedveseinktől. Hétfő, január 4. “Az én lelkem várja az Urat, hogy nem mint a vigyázok a reggelt. “ (Zsoltárok CXXX. 6. vers.) Ha oda állítanak minket az őrségre, hogy az éjszakának ide­jében vigyázzunk, testünk, mely az éjszakában pihenést kivan, nehezen várja a reggelt és örvendünk, ha elmúlt már a sötétség és feljött az Istennek napja, melyben felváltanak az őrségben. Ha betegség terhe van rajtunk, az éjszaka sötétségében terhe­sebb annak igája, azért nehezen várjuk a reggelt, hogy terheink megkön ny ebbül j en ek. Ha szenvedés és nyomorúság a mi egész életünk, nehezen vár­juk a reggelt, mikor vége lesz a halálban a test fájdalmainak s a feltámadás által uj élet kezdődik. Ugv várja a mi lelkünk az Urat, mint a vigyázok az őrségen, mint a betegek az ő ágyukban és a szenvedők az ő életükben vár­ják ama reggelt, melyben eloszlik a sötétség, elmúlik a fájdalom és uj élet következik. Kedd. január 5. „Semmiről ne legyetek szorgalmatosak, hanem minden könyörgéstekben és imádságtokban hálaadással a ti kéréseitek megjelenjenek az Isten előtt. (Pál levele a philippi- beliekhez, IV. rész, 6. vers.) Semmiről ne legyetek szorgalmatosak, azaz ne örökké azon sopánkodjatok, hogy mit egyetek, mit igyatok és mivel ruház- kodjatok, hanem bízzátok magatokat a jó Atya gondviselésére, ki a légnek madarairól és a mezőnek virágairól sem feledkezik el. Legyetek nyugodtak, ti Isten előtt kedvesebbek vagytok ezeknél, azért semmiképen sem feledkezik el rólatok. De hát tulajdonképen van-e okotok a panaszra? Nem látjá­tok-e, mennyi áldása van rajtatok az Istennek ? Ha valamiben szű­kölködtök, először adjatok hálát Istennek azokért, amelyekkel bir­tok, azután könyörgésben és imádságban kérjétek azokat, amelyek nélkül szűkölködtök. És az, aki egyebekben megáldott, mint sze­rető jó Atya, meghallgatja kéréseiteket és megadja nektek azokat, amelyek ti néktek szükségesek. Csak azokat kérjétek, amelyek szükségesek! Szerda, január 6. „Mikor kiáltok Hozzád teljes szivemből: halgass meg engemet, óh Uram, hogy a te parancsolataidat meg­őrizzem. “ (Zsoltárok CXIX. 145. vers.) Sokszor próbálja meg Isten a mi hitünket a szenvedések által és sokszor elesünk mi ezekben a mi gyengeségünk miatt. Az oka a mi elesésünknek az, hogy nincs elég erős hitünk, nincs elég szilárd reménységünk. Ha szenvedéseink idejében, bármily terhes is le­gyen a szenvedés hordozása, meggondolnék, hogy az Isten a szen­vedések által is javunkat munkálja, mert gyenge hitünket, erőte- len reménységünket kívánja megerősíteni; ha meggondolnék, hogy Isten, a mi Atyánk, a szenvedések idejében is Istenünk és Atyánk, bizodalommal, hittel és reménységgel kiáltanánk Őhozzá a szaba­dulásért — és hitünk és reménységünk gyümölcse az Isten akara­tán való megnyugvás és az Ö parancsolatainak megőrzése volna. Bizzunk az Istenben, mint jó Atyánkban és Tőle soha el ne szakaszszon minket a szenvedés, sőt hozzon közelebb Őhozzá, aki ha megsebesített, meg is tud gyógyítani. Őrizzük meg Isten pa­rancsolatait mind jó, mind gonosz napjainkban, hogy jól legyen dolgunk. Csütörtök, január 7. „Akarom azért, hogy az emberek imádkozzanak akármely helyen.“ (Pál I. levele Timótheushoz, II. rész, 8. vers.) A régi zsidók azt hitték, hogy az Isten Jéruzsálemben, Sión hegyén lakozik; az ő testvéreik, a samariabeliek, a Garizim hegyét tartották Isten lakóhelyének. Az Ur .Jézus megmondó, hogy az Isten mindenütt jelen van, mert Lélek, azért szükség, hogy lélekben és igazságban imádjuk. Tehát minden helyen imádhatjuk Istenünket, mert mindenütt ott van O, hogy meghallgasson. Ott van azért az Isten a templomban, ahol a gyülekezetnek közepette imádjuk Öt és könyörgünk Őhozzá kegyelemért; ott van az Isten a te szobádban, ahol, titkon, ajtódat bezárva, keresed Öt az imádság által; ott van az Isten a bányában, a gyárban, a mezőn, a hivatalban, s mindenütt, ahol buzgó imádsággal kezdi el az ember az ő munkáját és ahol becsülettel és igazsággal végezi kötelességeit. Xe félj hát, gyenge ember, az Isten ott van melletted, hallja imádságodat, tudja, mire van szükséged és megadja azt neked ke­gyelmesen. Péntek, január 8. “.Jöjjön el a te országod: Legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy itt a földön is. “ (Máté ev. VI. rész, 10. vers.) Keresztelő János egykoron igy prédikált: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa. Az Ur Jézus is e szavakkal kezdi meg isteni munkáját a földön. Mivel pedig az emberek mind­nyájan ma sem tértek meg, még mindig csak közel van, de még nem jött meg Istennek országa. Eljött azokra, kik megtértek, do nem jött el az egész emberiségre. Istennek országa akkor jön el teljesen, amikor minden bűnös ember megtér, amikor minden ember az Isten akaratán fog járni. Akkor a békesség, a szeretet és idvesség fognak uralkodni e föl­dön, nem pedig a gyülölség, a szeretetlenség és ezek nyomában a boldogtalanság, mint ma, miikor nem járnak az emberek az Isten akaratán, hanem járnak a maguk akarata szerint a bűnnek utján. Munkáljuk az Isten országát mindnyájan, hogy minden em­ber ennek az országnak legyen mielőbb polgára! Szombat, január 9. “Szüntelen imádkozzatok.“ (Pál I. le­vele a thessalonikabeliekhez, V. rész, 17. vers.) Az imádság a vallásos ember szivének mindennapi tápláléka és öröme és boldogsága. Nincs is másban öröm és boldogság, ha­nem csak az imádságban, mely által szivünk Istenhez kapcsoltatik. Azért ha örömet kerestek és boldogságot kívántok, szüntelen imád­kozzatok. A szüntelen való imádkozás pedig nem azt jelenti, hogy foly­tonosan a betanult imádságokat mormoljátok, nem azt jelenti, hogy semmit ne dolgozzatok, hanem csak imákat mondjatok. A szüntelen való imádkozás alatt azt értjük, hogy arra igyekezzünk szüntelen, hogy minden cselekedetünk az Isten parancsolatai sze­rint való legyen, tehát úgy éljünk, hogy a bűnt elkerüljük és jó cselekedetekkel ékeskedjék Istenbe vetett hitünk. Szüntelen imádkozzatok! Youngstown, 0. Hankó M. Gyula, ref,-lelkész,

Next

/
Thumbnails
Contents