Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-07 / 32. szám
2. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 32. szám. 1909. aug. 7. Jézus és a gyermekek. „Akkor hozáfak ő eleibe kis gyermekeket, hogy az ő kezeit vetné azokra és imádkoznék érettük, a tanítványok pedig - dorgálják vala azokat. Jézus pedig monda: Hagyjatok beket a kis gyermekeknek és ne tiltsátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa. (Máté ev. XIX. rész.) „Bizony mondom néktek: Valaki ugv nem veszi az Istennek országát, mint a kis gyermek, semmiképen sem megyen oda be. (Márk ev. X. rész.) „Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába. Valaki azért megalázza magát, mint a kis gyermek, az a mennyeknek országában a legnagyobb. És valaki egy ilyen gyermeknek gondját felveszi az en nevemben, nékem veszi fel gondomat. Valaki pedig megbotránkoztat valamelyet e kicsinyek közül, kik én bennem hisznek, jobb volna annak, hogy egy malomkövet követnének a nyakára és a tenger mélységébe vettetnének“. (Máté ev. XVIII. rész.) Az Ur Jézus a kis gyermekeket nagyon szerette és sokszor ál- lita oda azokat hallgatói elébe, hogy olyanok legyenek. Milyen a kis gyermek ? Mindenekelőtt ártatlan és tiszta szivii. A kis gyermek bizalommal és szeretettel ragaszkodik az ő anyjához; meghallgatja és követi az ő atyja parancsolatait. Ilyenek vagyunk-e mi, az Istennek gyermekei? Van-e ártat- íanság szivünkben, bizunk-e Istenünkben és szeretjük-e őt, mint Atyánkat és meghallgatjuk-e, követjük-e az O parancsolatait, melyeket adott a mi javunkra, boldogságunkra? Bizony nem! Pedig ha olyanok nem leszünk, mint a kis gvermekek, tehát ha nem leszünk tiszta szivüek, ha nem ragaszkodunk Istenhez és nem szeretjük Őt, mint Atyánkat, ha nem követjük az O parancsolatait: bizony nem mehetünk a mennyeknek országába, bizony nem lehetünk boldogok ez életben és nem nyerhetünk idvességet az egekben._____ '"jCíegelsö dolog, hogy beismerjük azt, hogy nem vagyunk olyanok, mint a milyeneknek lennünk kellene és lehetnénk is ama tehetségek felhasználása által, melyekkel Isten megáldott. Be kell ismernünk, hogy szivünk nem tiszta, életünk nem ártatlan; be kell ismernünk, hogy nem szeretjük igazán az Istent, a mi jó Atyánkat; be kell ismernünk, hogy nem az O parancsolatainak utján járunk, hanem a mi testünknek kívánságaiban a bűnnek utján sietünk a kárhozatra. A második lépés az, hogy bánjuk meg bűneinket. De nem úgy ám, miként bánkódni szoktunk egyik perczben s a másikban már mindent elfeledtünk; hanem őszinte és igaz bünbánattal, mélyítői önként következik a megtérésre való hajlandóság. A harmadik lépés a megtérés. Tegyünk fogadást, hogy ennek utána nem vétkezünk, hanem egyedül az Istennek parancsolataiban járunk, tehát szivünk tisztaságát megőrizzük és gyermeki szeretettel ragaszkodunk Ó hozzá és az O törvényéhez. A negyedik lépés az Isten kegyelméért való imádkozás. I mádkozzunk, hogy Isten bocsássa meg a mi bűneinket és adja nekünk az Ó Szent Lelkének erejét, hogy megtisztulva és Általa vezéreltetve többé ne térjünk le az útról, mely Hozzá vezet. A kicsiny gyermek, ha valamiben vétkezett, őszintén megbánja vétkét. Mi pedig azt gondoljuk gyakran, hogy amint képmutatással meg tudjuk csalni az embereket, üres bünbánattal megcsalhatjuk magunkat s Istenünket is. Ne tévelyegjünk, az Isten meg nem csufoltatik. „Valamit ember vetett, az aratja; aki vet az ő festenek, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet“ (Pál levele a Galatia-beliekhez, VI. rész, 7—H. vers.) A kis gyermek, akármi baj éri, szüleitől vár vigasztalást és kíván sebére orvosságot; bizton hiszi, hogy azok őt meg is vigasztalják, meg is gyógyítják. Hát mi kihez megyünk, ha valami baj ér, kitől kérünk vigasztalást és orvosságot fájó sebünkre? Lássuk be, hogy az emberek, akikben bíztunk, éppen akkor hagynak el, amikor segítségükre szorulnánk; lássuk be, hogy az sem segíthet rajtunk, aki esetleg hii maradt hozzánk, mert nincsen benne sza- baditásra való erő. Lássuk be, hogy egyedül az Isten az, aki erős és hatalmas, hogy meghallgassa a szenvedő embert és szenvedéseit meggyógyítsa. Tehát bizodalommal és szeretettel forduljunk az Istennez, a mi jó Atyánkhoz, ha valami baj ért és buzgó imádságban kérjük az Ő segedelmét. A kis gyermek megelégszik azzal, amit neki szülei játékban, ételben vagy ruházatban adnak, még a legkisebb ajándékot is örömmel és köszönettel fogad Ilyenek vagyunk-e mi? Bizony, mi örökké elégedetlenkedünk, zúgolódunk és panaszkodunk, pedig tudhatnék, hogy imé az égi madarak nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak, mindazáltal a Mennyei Atya eltartja azoket; nemde nem drágábbak vagyunk-e mi azoknál ? A mezei Idomok nem munkálkodnak, nem fonnak és mi módon növekednek, hogy Salamon minden királyi dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy ? Elfeledkezünk arról, hogy megköszönjük és megbecsüljük azt, amit az Isten adott; mindig csak testünk van eszünkben s az életnek múló örömeit keressük. Pedig azt sem érdemeljük meg, amivel Isten megáldott! Bizony testvéreim, a kis gyermekektől sokat tanulhatnánk; bizony, ha olyanok lennénk, mint azok, sokkal több öröme volna életünknek és jóval boldogabbak volnának napjaink. Aki azért hallja e beszédeket és érti, elmenvén ezek szerint cselekedjék, hogy boldog életet, örök idvességet nyerjen a mi Atyánktól, Istenünktől. Youngstown, <>. HANKÓ M. GYULA ref. lelkész. Vilmos császár és a német gránátos. Az 18(i9-ik évben, tehát még trónörökös korában, meglátogatta a császár egy gránátos ezredét s a szende befejezése után az ezred uszodájába tért be. — Hadnagy ur, — kiáltotta azután az ügyeletes tiszt felé — küldjön ide valakit, aki a lendítő deszkán meg tud hintáztatni. Egy Schlippereit nevű gránátos elhelyezkedik a deszkán, a melynek a másik végén már akkor ott ült a trónörökös. A legény azonban nem mozdult. — No, Schlippereit — szólt a trónörökös, — ha le tudsz hintázni innen, tizedessé teszlek. Ez hatott. A következő pillanatban a trónörökös nagy Ívben repült a vízbe. — Brávó, Schippereit, — dicsérte a trónörökös és tudtul adta a hadnagynak, hogy Schlippereit tizedesnek léptette elő. Amikor úszás közben ismét az előbbi helyhez ért a trónörökös, Schlippereit még mindig ott gubbaszkodott a lenditő.deszkán. ■—Na, Schlippereit, még mindig itt vagy ? —kérdé a trónörökös. — Királyi fenség, úgy gondolnám, csináljuk még egyszer őrmesterségig. — Nem Schlippereit, — nevetett a trónörökös — az nem lehet, különben nagyon hamar lépnél elő táborszernagygyá.
