Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-31 / 31. szám
2. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 31. szám. 1909 julius 31. A keresztyén egyház története. Irta: F n rkas J 6 z s e f. II. Konstantin császártól Nagy Károly császárig. (325—814.) Az egyház külső története. XIII. Klodvig csatasorai már ingadozni kezdtek, ekkor felsóhajtott a keresztyének Istenéhez s fogadást tett,, hogyha ezen ütközetben győzelemre segíti, meg fog keresztelkedni. Fényes diadalt aratott s a g37őzelem után Remigiusz püspök által megkereszteltette magát. Felettébb megörült ennek a pápa is és minthogy az összes germán fejedelmek között Klodvig volt az első, ki a keresztyén- séget nem az áriusi értelemben fogadta be, ezen kitüntető s a franczia királyok által közel másfélezer éven át viselt czimmel tüntette kir „Legkeresztvénibb király és az Egyháznak első szülött fia.“ A fancziák példájára azután több germán nemzetség is meghajolt a kereszt előtt, mint a herulok, rugiók, bajorok, lon- gobardok; a korábban áttért germán törzsek pedig az áriusi alakzatot felcserélték a római keresztyénséggel. A brit szigetek lakosai — mint említők — már a második században befogadták Krisztus tudományát, az azoktól nyugatra lakó Íreket és skótokat pedig sz. Kolumba és sz. Patrik buzgó hittérítők vezették Krisztus keresztjéhez (430 körül). A britek birtokát később az oda északi Európából behívott angolszászok foglalták el s a keresztyénség fejlődésnek indult csiráit majdnem egészen eltaposták: de a hatodik század végén az angolszászok hét királyának egyike, a legtekintélyesebb, Ethelbert, egy franczia keresztyén herczegnőt vett feleségül, aki férjével is csakhamar megkedveltette a keresztvénséget és miután Nagy Gergely római püspök 40 szerzetest beküldött (596), a többi angol király s ezek alattvalói is kikeresztelkedtek. Nem csak, hanem egy század múlva éppen az angolok közül állottak elő a legbuzgóbb hittérítők, kik Európa pogány népei között önfeláldozóig hirdették az evangéliumot. II. A szerzetesség. A magános remetéskedő élet szokásban volt Ázsiában jóval a keresztyénség kezdete előtt, p- o. a Brahmánoknál, Buddhistáknál, vagy Egyptomban a Serapis istennő tisztelőinél, sőt ilyenekül tekinthetjük Izráel népe között is a názirokat, még inkább az Eszszénusokat. Ezek példájára a keresztyének között is, kivált Egyptomban, akadfak egj^esek, kik a pusztákba kivonultak és ott mint remeték vágj7 anakhoréták éltek, azonban még a harmadik század folytán is többnyire hazájuk közelében- De később, midőn a keresztyénség a pogány megromlott világgal teljes ellentétben fejlődött, majd midőn a Deciusi kegyetlen üldözések bekövetkeztek, nemcsak hogy megszaporodott a remeték száma, de egj'szersmind azok a világtól s emberektől teljesen visszavonultak s lehetőleg szigorú életet folytattak. Ezen életmódnak különösen Remete vagy szent Antal rendkívül lendületet adott. Ez, ki korán elhalt szülei után nagy7 gazdagságot örökölt, egyszer templomban léte alkalmával Krisztusnak a gazdag ifjúhoz intézett azon ismeretes szavait hallotta felolvastatni: „Add el minden vagyonod s oszd ki annak árát a szegények között.“ Ezen utasítást ő a szó valódi értelmében vette, vagymnát kiosztotta a szegények közt, a várost elhagyta (270) s előbb egy sírboltba, majd a heg37ekben egy kastély omladékai közé vonult, hogy itt egy irtóztató harczot vívjon a sátán ellen, mely7 őt, hol csábitó nő, hol valamely7 vadállat alakjában ijesztgette- Barátai, kik félévenkint táplálékot vittek neki, már messziről hallották vad kiabálásait vagy egészen elgyengülve földön heverve lelték- Több mint 80 évet töltött a pusztában s ezen idő alatt csak kétszer fordult meg a városban — Alexandriában — akkor is csak azért, hogy a pogány üldözők által a börtönökbe vagy a törvényszék elé hurczolt keresztyéneket hitűkben erősítse, vigasztalja s hog37 a vértanúi koronát ő is elnyerhesse. Ez idő óta szétfutott hire, tanítványai benépesiték a pusztákat, kiknek az imádkozást és kézimunkát kötelességükké tette- O maga is1 sok éjét átvirrasztott, eledele kenyér, só és vadon termő gyümölcs volt, de ezekből is néha harmadnapban csak egyszer evett, ekkor is szé- gyenlve, hogy a halhatatlan léleknek ilyesmire is szüksége van- Tanulatlan, de nagy szellem volt; midőn a pogán37 bölcsészek sajnálkozva említették fel előtte a tudományokban s kön37vekben való járatlanságát, ezt veté ellenükbe: mi a főbb, a szellem-e vagy a könyvek? a természet egy nagy könyvet tár fel előttünk, melyet Isten maga irt. A szomorkodó vigaszt, enyhülést nyerve, a felindult kebel ellenségével kiengesztelődve távozott tőle; reá, ki a legnag37obb király szolgálatában állott, a földi királyok minden rettentései később minden kedvezései hatás nélkül voltak: — Ne azon csodálkozzatok, — mondá, midőn Konstantin császár levelét környezete unszolására felbontotta, — hogy egy császár ir nekem, hisz ez is ember, hanem, hogvr Isten leirta törvényeit és saját fia által szólott hozzánk. Élte alkonyán oda hagyta Antal körn37ező remete társait, beljebb vonult a pusztába, ahol meghalt 106 éves korában 356-ban. A sz. Antal köré nagy számmal összesereglett remeték ennek távozása után is együtt maradtak s remete-eg37esiileteket képezve, egymás mellé épített kunyhókban vag37 közös fedéllel ellátott épületben laktak, s minthogy bármely egyesület is törvények nélkül fenn nem állhat, ezért a remete-egyesületek elé is bizonyos szabásokat vagy szereket kellett adni s ennek fontán a remetei élet — szerzetesi életté alakult át (34°)- Remete Antal tavitványa Pakhomius fmegh. 348) alapította az első férfi- és nő-szerzetet es kolostort a Nílus Tabena nevű szigeten, méh7 csakhamar oly híressé lett, hog37 egy század múlva 50 ezer szerzetes állt ezen zárda hatósága alatt; ezzel csaknem egy időben Makarius a skétisi pusztán Egyptomban, Hilárion Géza mellett Palesztinában, N- Bazilius Uj-Czezárea mellett alapítottak kolostorokat s ez utóbbi megérte, hogy őt 80 ezer szerzetes ismerte főnökénekMindeg57ik kolostornak az alapitó adott szabásokat; megki- vántatott általában a kolostorok fejei az Abbas (apa), az apá- czáknál az Ammas vagy fejedelemasszon37 iránti feltétlen engedelmesség, a*szegén37ség, a házaséletről való lemondás, hogy kiki eg37edül Istenért s az isteni dolgoknak élhessen. Mindegyik kolostor tagjainak főfoglalkozásuk az imádkozás volt s e mellett a földmivelés, a kézimunka, kosát- és szőnyegfonás, melyekből részint magukat táplálták, részint pedig a szegényeket segélyezték. Eleinte a zárdái életet abba lehetett hagyni, de már a hatodik században a letett szerzetesi fogadalom holtig kötelező volt az illetőre nézveIgaz, hogy a zárdák falai közé tódultak között olyranok is akadtak, kiket oda nem az istenes élet utáni vágy vitt, mint inkább a hiúság, lomhaság, a katonáskodástól, adózástól szabadulni akarás; de másrészről voltak számosán olyanok? kik a szerzetesi fogadalmat letették, hog37 kiszabaduljanak e világ bűnbe merült fiainak és leányainak köréből, hogy egész életüket Istennek és az istenieknek szentelhessék. (Folyt, köv.)