Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-17 / 29. szám
29. szám. 190g julius 17. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 3. oldal. VL TARCA. aA sajtóhiba. A legszolidabb családapa vagyok. Mindent a legnagyobb türelemmel viselek el, kivéve, há végrehajtó toppan be hozzám. Minthogy a nap alatt nincs semmi uj, hát én is megmaradtam a réginek. Voltam, aki voltam, és vagyok, aki vagyok. Van áldott feleségem, aki á soványságot csak hírből ismeri, máskülönben igen tisztességes asszony, havonta két-három cselédnek mondja föl a szolgálatot, és kitünően főz a szakácskönyv baklövései szererint — egyébként, mondom, igen jóravaló asszony és semmi kifogásom ellene. A mi a mesterségemet illeti, hát erre bizony édes kevés gondot fordítok, mert porontyaim mindig a nyakamon csüngnek és én sehogysem szabadulhatok meg tőlük. Békés óráimban feleségemmel hadilábon állok, mig nyugtalan pillanatokban oldalbordámat össze-vissza csókolgatom. Ne csodálkozzanak utóbbi állításomon, de már a jó Isten is annak teremtett, hogy velem minden ellenkező módon történjék. Az ellentét köztem és feleségem között néhány példából kitűnik. — Tetszik parancsolni ? Az idegen kissé zavarban van, azután megszólal szép, férfias hangján: — Igazgató urat bátorkodtam felkeresni. — Tévedni méltóztatott, — felelém — én még nem vagyok igazgató. — No, igen, igen, — mondá, —■ de a mai hivatalos közlöny hozza a hirt, hogy Verői Miklós, volt fővárosi hivatalnok . . . — Az vagyok! —... az újonnan megalakult „Magyar Bank“ igazgatója lett. — Ah, ah, — sóhajtottam a felindulástól remegő hangon, — hát igaz . . . mégis . . . — Tehát Nagyságod tőlem tudta meg először a szerencsés hirt, engedje meg tehát, hogy e fölött őszinte örömömet fejezhetem ki, egyúttal Nagyságod kegyeibe ajánlhassam magám, mint a ki a „Magyar Bank“ pénztárosi állását szeretném elnyerni. Egyúttal kérésem támogatására vagyok bátor Nagyságodnak eddigi bizonyítványaimat átadni és legyen szabad remélnem, hogy igazgató ur becses pártfogásában részesülök. Átvettem a papírokat, azután az idegennek nyújtottam kezem és büszke magatartásba vágva magamat, azt mondám: — Uram, kérését meghallgattam és nem felejtkezem meg önről. Az idegen hálásan nézett rám és néhány köszönő szót mormogva — eltávozott Magamra maradtam, a gyerekek a „bácsi“ után mentek és én most már elégedetten dörzsölhettem kezeimet. Fel s alá járkáltam szobámban, a tükörbe nézegettem és igen csábitónak tetszett ábrázatom — legalább nekem. A homlokomra két ezres bankót képzeltem odaragasztva és már fülembe csengett, amint a járókelők előttem kalapjukat és én nagygőgösen viszon- zom alázatos köszöntésüket. Örömömben a hirt a közelben dolgozgató Juczika szobalánynak akartam először elvinni, de aztán eszembe jutott, hogy feleségem is van . . . Lám, lám, békés óráimban már gondolatban is hadilábon állok féleségemmel. De oldalbordám megelőzött és szemeit rám meresztve, kérdezi : — Mi történt ? Nem szóltam semmit, hanem össze-vissza csókolgattam őt. — Angyalom, drágám, aranyom! — kiáltottam, — bankigazgató vagyok! És a feleségem komoly maradt. — Mi az, hát nem is örülsz neki? — kérdém meglepetten. — Bizonyítsd be, — mondá ő kérlelhetetlenül. No tessék, nem megmondtam, hogy békés óráimban hadilábon állok a feleségemmel. Elmondtam neki az esetet töviről-hegyire. Ö meg se moczczant. Mereven bámult rám, aztán igy nyilatkozott: — Ostoba férfi, — és a faképnél hagyott. A hideg verejték gyöngyözött a homlokom. Szerettem volna menydörögni, de eszembe jutott, hogy bankigazgató vagyok, akinek finom nevelésűnek kell lennie. — Jól van. Ha te úgy, én is úgy, — gondoltam, — ő haragszik, én is! Punktum! Nagymérgesen leültem az ablak mellé, rágyújtottam a pipára és dühösen fújtam a füstkarikákat. Alig ültem egy-két perczig, begurul valami tőkepénzesnek ur, mert ujjain drága gyűrűk és óráján arany láncz volt. Haragudtam, tehát nem fogadtam nyájasan. — Verői úrhoz van szerencsém? — Az vagyok ... — Én Gyémántkövy Ábrahám vagyok és többsörös milliomos -— mutatkozott be ő. Majd hányát vágódtam. Milliomos és én. Erre megszelídültem. — És mivel szolgálhatok, — kérdeztem földig hajolva. 1— Felajánlom szolgálatomat igazgató urnák, hogy válasszon „csendes“ társának. Ötöltem-hatoltam, de mikor hozzá tette, hogy foglalóba tiz- ezer koronát ad — hangosan gyndolkoztam: — Ez már beszéd, erre már ráállok. A milliomos szó nélkül olvasta le az összeget s miután Írást adtam, távozott. 7 • Másnap, kora reggel a posta egy csomó levelet hozott. Miután a reggelit bekebeleztem, feltöröm az egyik borítékot és olvasom, hogy X. Y. könyvelőnek ajánlja magát; feltöröm a másikat, ugyanaz a tartalma, és igy a harmadik, negyedik, vagy ki tudja, hányadik, mind-mind könyvelőnek ajánlkozott. Dühösen befütöttem velük. A nap többi része csendeségben múlt el, de estére bejön hozzám Juczika, valami pufók legényt kezénél vezetve.-— Nagysgyos ur, kérem alázattal, adjon a Jancsimnak valami állást a banknál, talán irodaszolga lehetne, nagyon jó fiú ő, a szülei nem laknak Pesten, van házuk szép kerttel, zöldbabot ültettek benne. Marhákat is tartanak . . . És elregéli Jancsijának egész élettörténetét, mintha én arra kiváncsi volnék. Nemde megmondtam, hogy velem minden az ellenkező módon történik. Hamarjában megígértem, hogy alkalmazom. De azután mekkora lön csodálkozásom, midőn másnap egész sereg ember felvert álmomból. Eszeveszetten kiáltoztak, hogy lépre mentek, beszélni akarnak velem stb. Gyorsan felöltözködtem s siettem közéjük. A nagy zsivajból kivettem, hogy-— nem én vagyok a bankigazgató. Kékültem, zöldültem, mikor a leendő pénztárosom felvilágosított, hogy a hivatalos lap Serői Miklós helyett Verői Miklóst nyomatott. Vigasztalhatatlan valék, össze voltam törve. H. M.
