Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-10 / 28. szám
2. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 28. szám. 1909 julius 10. A keresztyén egyház története. Irtá: Farkas József. I. Az elsőpünköst ünnepétől Nagy Konstantin császárig (30—324. Krisztus szül. után.) 4. A keresztyén gyűl' ezetek állapota. XI. De szükséges is volt az egyházban a rendről és a rend felügyelőiről gondoskodni, miután különféle hamis tanitók a keresz- tyénség tisztaságát e korban már többször veszélyeztették; ilyenek voltak p. o- a gnostikusok, kik azt tanították, hogy a hic csak az egyszerű műveletlen keresztyéneknek való, a valódi müveiteknek a gnosis, azaz az ismeret megszerzésére kell törekedni; ilyenek voltak a montanisták, kik azt tanították, hogy a szentlélek közülök egyesekre kitöltetik s ezeknek, az általuk úgynevezett prófétáknak s a prófétanőknek tanítását felibe helyezték a szent iratoknak, kik a tudományt és művészetet s a földi életnek még ártatlan örömeit is megvetették. Az ily téves tanokat be- . fogadókat az egyetemes vagy a görögösen u. n. katholikus egyház tagjai közül kirekesztették s eretnekeknek, vagyis a Krisztus egyházától.elszakadtaknak tekintették. Később, midőn már a püspököket az ó-testamentuihi főpaphoz hasonlóknak s az apostolok utódainak kezdették tekinteni, a. felmerült eretnekségek megítélését az egyházi gymlésekre, a zsinatokra bízták, melyeknek tagjait az egy-egy tartományból összesereglett püspökök képeztékIly zsinatokat különösen a görögös műveltségű tartományokban gyakorta tartottak; és amig a püspökök és egyházi tanitók többsége szilárdul ragaszkodott az evangéliumi igazsághoz, addig az ily zsinatok igen jó szolgálatot tettek Krisztus egyházának. A keresztyének vallásos összejöveteleiket még a II. és III- században is, kivált üldözések idején, félreeső házakban, erdőkben, barlangokban tartották; csak a 111- század vége felé kezdettek a törvényszéki épületek (bazilika) s a gazdagok palotáinak mintájára templomokat építeni. Rendesen vasárnap, Krisztus feltámadásának emléknapján jöttek össze; évi ünnepekül legkorábban a husvétet és pünkösdöt ülték meg, az V- századtól kezdve a karácsonyt és áldozó csütörtököt is. Megünnepelték a vértanuk kivégeztetésének, vagyis egy fensőbb élet polgáraiként lett születésüknek évfordulóját, összegyülekezvén ilyenkor azok sirjánál s azok érdemeit, néha túl is menve a kellő mértéken, dicsőítették. Az isteni tisztelet a közönség éneklésével kezdődött, erre az ó- és uj-testamentomi iratokból a lector (olvasó) egy szakaszt felolvasott, melyről a püspök vagy valamelyik presbiter beszédet tartott, ezekhez járult hálaadó ima, könyörgés, ének; berekesztette a szeretet vendégsége, vagyis a tehetősebb hívek által felhozott étel- és italne- müeknek együttes elköltése- Ez azonban később, a néha előfordult visszaélések s botrányok miatt a szokásból kiment, hanem berekesztették az isteni tiszteletet az úrvacsorával, melynél a Krisztus testét és vérét ábrázoló kenyér és bor felett a püspök rövid imát mondott, a gyülekezet pedig az ámen (úgy legyen) szó hangos elmondásával megerősítette az imában loglaltakat, melyek után úgy a kenyér, mint a bor a gyülekezet tagjai közt kiosztatott, mindössze is arra ügyeltek, hogy ne részesüljenek azokban az egymással haragot tartók. Ebből a kenyér és bor felett elmondani szokott imából képződött ki később a miseáldozat, melyet igen sokan fontosabbnak tekintenék, mint az úrvacsorában való részesülést. ‘ - ... - . . A keresztelést talán előbb is, de már a II. században végrehajtották nemcsak a felnőtteken, de a hivő szülők gyermekein is. Másfelől voltak olyanok, kik a kereuztelést életük minél későbbi sakára halasztották, hogy igyf haláluk óráján minél kevesebb bűn terhelje lelkűket, — azon.téve's hitben lévén némelyek, hogy a keresztelőviz a bűnöket teljesen elmossa. A keresztelés még ekkor az egész testnek vízbe merítésével történt, csak a betegeknél és börtönben levőknél használták a vizzel való meghintést vagy a víznek fejre való töltését. A megkeresztelt homlokára olajjal keresztet csináltak, amely jelnek különben is védelmező és áldásos hatást tulajdonítottak- A keresztelési szertartáshoz tartozott a kéznek a megkeresztelt fejére való tétele, a III. századtól kezdve azonban sok helyütt csak a püspököt tekintették erre jogosultnak; ebből fejlődött ki később a bérmálás vagy a konfirmáczió. Az eretnekeket, ha az egyetemes egyházba lépfek be, keleten épp úgy megkeresztelték, mint az áttért pogányokat, ellenben a nyugoti s kivált a római egyház érvényesnek tekintette az eretnekek által végzett keresztséget is, és igy az áttérteknél csak a kéznek fejre való tételét kívánták meg. A böjtölésre és imádkozásra ezen korban igen sokat adtak, vasárnap azonban, mint az Ur feltámadásának örömnapján, sem nem bőjtöltek, sem térden állva nem imádkoztak; leginkább csütörtökön és pénteken szoktak bőjtölni; a nőtlenséget kezdték sokra becsülni, ellenben a másodszor való megnősülést majdnem egynek vették a fajtalansággal. Az újabb időkben a régiségek búvárai nagy gonddal tanulmányozzák a Rómában, Nápolyban s más olasz városokban felfedezett földalatti nagy folyosókat, az úgynevezett katakombákat, vagy a régi divatu kriptákat és az ezek oldalfeleiben levő sírhelyek feliratait, melyek érdekes bepillantást engednek az ős keresztyének vallásos gondolkozásába és szokásaiba. Ezekből győződünk meg, hogy az elhunytak holttestét nem égették meg, hanem eltemették, mint Krisztus is, a keresztfáról levétetvén, eltemettetett, A város alatti sziklás talajban mértföldekre nyúló folyosókat vágtak s ide temették el halottjaikat, milliókat és milliókat, mig nem az V. században, midőn Olaszország és Róma germán barbár népek uralma alá került, ezen szokás véget ért. Itt nyugosz- nak a keresztyén családok tagjai nemzedékről-nemzedékre. Á koporsók elején ilyesféle feliratokat olvashatni; „Viktoria alszik“ vagy ,,A kedves fiú N. itt nyugszik békében“; ,,A legkedvesebb, aki engem szeretni fog“; ,,Ő igen boldog“; ,,Él Istenben“; ,,A vértanusággal lett megkoronázva“- A feliratok mellett van az elhalálozás ideje és egy pálmaág- A kis gyermekek mellé tükröt, babát, vagy más játékszert; felnőttek mellé ékszert, lámpát, kézmüvesi szerszámot temettek, vagy pedig festett jelképeket, a minők: a horgony, olajágat szájában tartó galamb, mint a re- ménvségnek, az cjrök békének jelképei. Kedvelt jelkép volt a hal is, néha úgy, hegy előtte kenyér volt. A hal, mint vízben lakó, emlékeztetett a vízbe való merítésre, vagyis a keresztségre, a kenyér a Krisztus testével, a halála érdemével való lelki tápláltatásra- Szerették a halat jelképnek használni azért is, mert a hal görög nevének flCHTÜSJ öt betűje kezdő betűit képezte az ezen görög mondatban levő öt szónak: Jesus Khristus Theou Hüjos Soter, vagyis Jézus Krisztus Istennek fia megváltó- Lerajzolták a jó pásztort, aki az eltévedt bárányt felkeresi s vállára véve, viszi vissza; láthatni ismét egy' bárányt, mellette a pásztorbotot, s ennek gamójára tejes edényt akasztva(Folyt, köv.)
