Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-03 / 27. szám
2. oldal. 27. szám. 1S09 Julius 3. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ A keresztyén egyház története. Irta: Farkas József. I. Az elsőpiinköst ünnepétől Nagy Konstantin császárig (30—324. Krisztus szül. után.) 3. Az üldözések. VIII. Bebörtönöztek s vagyonától megfosztottak ugyan ezen tartományokban is számos keresztyént, de mégis vérpadra nem hur- czolták őket. Akadtak persze egyesek, kik ezen nehéz körülménj'ek között eltántorodtak, elestek, hűtlenek lettek Űrökhöz, Megváltójukhoz; de a nagy többség bámulatos lelki erőt, csodálatraméltó hősiességet tanúsított. Á birodalom keleti felében voltak nagyobb számban keresztyének, a vértanuk száma is ott volt nagj'obb- Kis-Ázsiában csak egy hónap alatt 15,000 keresztyén vérzett el, volt rá eset, hogy egész várost, összes lakosaival együtt megsemmisítettek; Egyptomban állítólag 140,000-re ment a vértanuk száma, 700,000 keresztyén pedig a börtönökben, vagy éhség miatt pusztult el. Ezen kegyetlenségek a vértanuk iránti tiszteletet majdnem imádássá, a hőslelküséget pedig őrjöngésig menő rajongássá változtatták, úgy hogy később sokan keresve keresték, hogy Krisztusért vértanúi halálban vagy legalább kinzatá- sokban részesüljenekA pogányság már-már diadalünnepet ült a keresztyénség megsemmisítése felett érzett örömében, amidőn Isten jobbra változtatta a benne bízóknak heKzetét. Légy hü mindhalálig s megadom neked az élet koronáját! Megadta. Dioklecián 305-ben a császárságról lemondott, később megmérgezte magát; Galériust 310-ben gyógyithatlan betegség szállta meg; ő már 309-ben a kivégeztetés helyett csak megcsonkittatni parancsolta a keresztyéneket; 311-ben pedig az üldözést, mely — mint mondá — czélhoz úgy sem vezet, teljesen megszüntette, templomépitésre a keresztyéneknek engedélyt adott, sőt felhívta őket, hogy imádkozzanak érte és a birodalom jólétéért. A következő évben a püspökök által nevelt Nagy Konstantin lett a birodalom eg3'ik császára, 323-tól fogva pedig egyedüli ura, ki a keresztyéneket védelme alá vette s a 300 éves üldözésnek véget vetett. 4- A keresztyén gyülekezetek állapota. Bármily számosak és kegyetlenek voltak is az üldözések, de közben nyugodt évei is voltak a keresztyéneknek, melyekben egyházuk rendezésére és szervezésére fordíthatták figyelmüket. A kereszt3'ének számának szaporodásával több oly szokás is becsúszott az eg3rházba, melyek az apostoli korban még ismeretlenek voltak, és ha ezek néha a keresztyény egyszerűség szellemétől elütök voltak, annak okai a keresztyénségre nehezedett gonosz idők voltak. Az egyház szervezete az első században egészen egyszerű volt. Minden nagyobb gyülekezet élén néhány öreg, görögösen úgynevezett presbiter vagy felügyelő — püspök — állott, kiknek tiszte a tanítás és a gyülekezetre való felügye- lés volt s kik mellett a diakónusok segédkeztek, valamint a gyülekezetnek más tagjai is tehetségük szerint közreműködtek az egyház felvirágoztatásán, akiket a hagyomány majd prófétáknak, majd apostoloknak, vagyis vándor-lelkészeknek nevez. A papok és világiak között még az apostoli korban nem volt semmi különbség. De már a II., még inkább a III. században a felavatott lelkészek, a görögösen ugynezett klérus tagjai és a világiak között válaszfalakat kezdtek felállítani; habár még Irenaeus szerint „minden jóravaló keresztyénnek papi rangja van“; Tertullián pedig igy szól egy helyütt: „Avagy mi világiak nem papok vagyunk-e? Ha a vallásos összejövetelen nincs pap, te magad vagy magadnak papja; ahol hárman összejöttök, bár világiak vagytok is, ott van az eg3rház.“ A nagyobb városi gyülekezetekben 150 körül a presbyterek egyenjogúsága kezd megszűnni s közülük kizárólag egy viseli a püspök nevet, s ennek szavát a tanácskozásokban a többikénél fontosabbnak, döntőnek tekintették- S ezen változtatásba úgy a gyülekezetek, mint a presbyterek belenyugodtak, talán mert azon küzdelmes időkben és a hamis tudományt hirdető tanítókkal szemben czélszerünek találták az egységes vezetést s a hatalomnak egy-egy kiváló férfi kezében való összpontosítását. A püspökök tekintéh'e az által is növekedett, hog3r a keresztyének még ezen időben is szemük előtt tartván a korinthusiakhoz irt első levélnek 6-ik részét, ha egymás között valami perpatvar támadt, nem mentek a pogán3' biró vagyr törvényszékeié, hanem a püspök elé terjesztették s annak itétetén megnyugodtak. Ezentúl a püspökök jogköréhez tartozott a lelkészválasztás, a bérmálás s a bünbocsánat-osztogatás; a presbiterek voltaképen csak tanácsadóivá, segédeivé lettek a püspöknek. Bár másfelől Cziprián, ki pedig a püspököket már az apostolok utódaiként tekintette, nem tartotta püspöki tekintélyével ellenkezőnek azon nyilatkozatot (250 körül), hogy ő a gyülekezete beleegyezése nélkül éppen semmit sem teszDe különösen káros hatással lett az egyházra azon körülmény, hogy a birodalom nagyobb városainak, p. o. Rómának, Alexandriának, Efezusnak, Korinthusnak a püspökeit más püspököknél tekintélyesebbeknek kezdették tartani, részint mivel az ezen városokban levő gyülekezetek a legrégebbiek voltak, azokat valamelyik apostol vag3' apostoli tanítvány alapitotta, részint mivel ezen gyülekezetek kiválóan népesek, tagjai vagyonosak, befolyásosak voltak. Igaz, hogy az ilyen püspökök közül sem parancsolt egyik sem a másiknak, de felébredt a gondolata annak, hogy valamelyik püspök a többivel szemben elsőnek, azok felett uralkodónak tekintessék. Ezt a gondolatot jó korán megragadták a birodalom legelső városának, Rómának a püspökei, akik már e korban ritka ügyességgel munkálódtak azon, hogy az egyházi téren olyan hatalmat szerezzenek maguknak, aminőt gyakoroltak a császárok politikai tekintetben- S hogy czélt érjenek, készek voltak Krisztus szavait is valódi értelmükből kivetkőztetni és a történelmet is meghamisítani. így tanították, kogy Krisztus Pétert a maga helyettesévé és a többi apostolnak fejévé tette, hogy a római g3rülekeze- tet Péter és Pál apostolok alapították s hogy ebben Péter 25 évig püspökösködött, s hogy az egész keresztyén egyház feletti legfőbb hatalom Péter utódaira, tudniillik a római püspökökre szállt át örökségképen. S meg is kisérlették már e korban a legfőbb hatalom gyakorlását, igy p. o. I- Viktor pápa (169) megszüntette az egységec a kis-ázsiai gyülekezetekkel, mivel ezek a hus- vét ünnepét nem azon napon ülték meg, melyen Rómában szokták, és amint a pápa kívánta, I. István pedig (256) a miatt, mert a kis-ázsiaik nem ismerték el az eretnekek által végrehajtott ke- resztséget érvényesnek- Csakhogy még ezen időkben a legjelesebb egyházi atyák is, mint Irenaeus, Ciprián, Alexandriai Dienes vagy Origenes visszautasították a római püspökök ilyesféle lenhéjázó követeléseit s tetteitA püspökökön, véneken és diakónusokon kívül a III- század utóbbi felében már nemcsak Rómában, de más nagyobb váro- rokban is voltak alsóbb rendű egyházi tisztviselők és szolgák, segéddiakonusok, olvasók, kik az egyházi beszéd alapigéit a gyülekezet előtt felolvasták, énekvezérek vagy kántorok, ördögűzők és kapusok, kik az alsóbb papirendet képezték, s kik a gyülekezet adományaiból tápláltattak(Folyt, köv.)
