Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-05 / 23. szám
2. oldal. 23^ szám. 1900 június 5. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja,, A keresztyén egyház története. Irta: Farkas József. II. A keresztyénség terjedése a II. és III. századokban. 1. Az apostoli kor. IV. De azért ujl>ól és újból támadtak férfiak, kik részint a római birodalomba, részint az ezen kívül fekvő tartományokba szétvitték az evangéliumot. Ezek működéséről rézzletes ismereteink ugyan nem igen vannak, mert hiszen e korban az emberek kevesebbet írtak, de többet cselekedtek; az eredmény azonban fényes tanúságot tett buzgó munkálkodásuk előtt. De meg ne feledjük, hogy ebben a korban tulajdonképen minden jó keresztyén egyszersmind hittérítő is volt; örömmel ragadtak meg minden oly alkalmat, melyben bizonyságot tehettek arról, akiben hittek; igaza volt annak a pogánynak, aki gúnyolódni akarván, igy szólt: „takácsok, tímárok, csizmadiák, szóval a legmüveletlenebb emberek a leglelkesebb hirdetői a ke- resztyénségnek“. Azután meg az általános forgalom, az embereknek egymással, a városiaknak a vidékiekkel való sűrű érintkezése is sokat tett az evangéliumnak, előbb ugyan az alacsony sorsuak között, de a Il-ik század végén már, a rabszolgák és nők közvetítésével, a társadalom minden körében való elterjedésére nézve. #Ami már az egyes országokat és tartományokat illeii, a következő adatukat sorolhatjuk elő. Palesztinában a hosszas pusztítások után is maradt egy csomó keresztyén gyülekezet, melyekhez most több oly zsidó is csatlakozott, kiknek zsidós messiási reményeik a jeruzsálemi templom elpusztítása folytán utolsó támaszukat is elvesztették. Úgyszintén Tirusban, Szidonban és Damaskusban is jelentékeny számmal voltak keresztyének és az anihiókhiai gyülekezet még mindig tekintélyes állást foglalt el. Mesopotámia fővárosában Edessában már 165—170 körül egy keresztyén fejedelemmel Abgárral találkozunk, ki pénzeire keresztet vetetett; ugyanezen időtájban némely uj-testamentumi iratokat már kezdettek a Szi- rusok nyelvére lefordítani. Egyiptomban s különösen ennek fővárosában, Alexandriá- bau, melyben mintegy 40.000 zsidó lakott, korán utat tört magának az evangélium; a monda szerint Márk evangélista alapított ezen nagy kereskedő városban keresztyén gyülekezetei, mely az egyház fejlesztésére csakhamar kiválóan nagy hatással volt. Az itt alakított katekéta-iskola, melynek hivatása az volt, hogy benne a keresztyén vallásra áttérni kívánók a vallás igazságaiból ok' tatást nyerjenek, sokat tett egyfelől a keresztyén vallásnak széles körben elterjesztésére, másfelöl a keresztyén hitczikkeknek kifejlesztésére, úgy hogy ezen iskolát egyszersmind az első hitterjesztő intézetnak tekinthetjük. Ennek első kiváló tanítója Pan- taeuus volt* ki előbb pogány bölcs volt, 180 után áthajózott Indiába, hogy Krisztus evangéliumát azon ország lakásai között is hirdesse; az utána következett tanítók Kelemen és Origenes örökbecsű iratokban fejlesztették és védelmezték a keresztyénség tanait. Nem sokára az itteni lakosok, a koptusok nyelvére is le- fordittattak az uj-testameutumi iratok; Egyiptomból egyes buzgó keresztyének átvitték Krisztus tanait az arabok közé; a I.Y-ik század alején két tirusi ifjú az ethiopiai vagy szerecsen király udvarába került, kik a királyt megtérítették, egyházat alapítottak, majd egyikőjük, Frumentius, Alexandriában püspökké szenteltette mapát, mint ilyen visszatért s a Nílus felső vidékein messze szét hirdette Krisztus evangéliumát. Hogy a perzsákhoz miként jutott el a keresztyénség, ismeretlen, csak azt tudjuk, hogy a III. században már azok közül is sokan csatlakoztak a keresztyénség lobogójához. Ezek között jött létre az úgynevezett Manicheusok felekezete, melynek alapítója egy Máni vagy Mánes nevű pap volt, ki az ős jmrzsa vallást a keresztyénséggel akarta összeolvasztani, tanítván, hogy ö a Krisztus által megígért vigasztaló s ő van megbízva az igaz vallás megalapításával. Szerinte a világosság birodalma a setétség birodalmával örökös harczot folytatott, melyben az utóbbi egyszer a világosság országából egy darabot elrabolt, azt az ő hatalma alatt álló anyaggal összegyúrta, ebből teremtetett azután kezőbb a látható világ, ebből különösen az ember. S a keresztyén vallásnak éppen az a feladata, hogy ezt az- elrabolt fény- anyagot a setétség fejedelmének hatalma alól kiszabadítsa. Hogy ez megtörténhessék, szükséges, hegy az ember a húsnak s minden szeszesitalnak élvezetéről s az érzéki örömökről lemondjon s táplálékul csupán növényeket, gyümölcsöt s gyökereket használjon. Máninak eleinte számos hive akadt Perzsiában és Indiában, de miután a valódi keresztények maguk közül kitagadták, a perzsa mágusok üldözőbe vették, a perzsa király, Varánes, egy nyilvános szóvitát, rendezett, melyben Mánit s majdnem három s>áz lelkésztársát az ellenfél hittudósai legyőzték, a miért aztán a király (276-ik évben) keresztre feszitette és megnyu- zatta. A georgiai hegyek között lakó Iberusokat egy keresztyén fogoly nő, Nunia, ismertette meg először a keresztyén vallással, megnyervén Krisztus híveként előbb a királyt s királynét, majd ezek példája elvezérelte a népet az üdvözítő valláshoz, melyet azután a római birodalomból 326 körül odaérkezett keresztyén tanítók még inkább meggyökereztettek. Áiméniábun már a Il-ik század végén szép számmal voltak keresztyének; ezek apostola egy menekülő párthus vezér, György volt, ki a rómaiak között keresztjén nevelésben részesült, később az örmények királyát, Tiridátot megtérítette, népét pedig a felállított iskolák által a keresztyén vallásban nevelte. Utódai püspökökké lettek s ezek egyike, Mesrop, a szent iratokat a nép nye vére lefordította. Krisztus országának fő székhelye azonban Kis-A/.sia volt; igaz, hogy itt volt a bibliában említett azon hét gyülekezet is, melynek kebelében az első keresztyéni szeretet kihűlni kezdett s különböző téves lanok és szokások kaptak lábra; de másfelől itt kiválóan gazdag aratásuk volt az evangélium munkásainak, s a bálványok templomai és oltárai János evangélista halála után nem sok idő múlva elhagyatottan állottak. Macedóniában és Görögországban erős gyökeret vert jó korán a kereszténység; innen azután egyes gyökérszálak messze szétágaztak. így Illíriában már Pál apostol idejében hangzott az uj evangélium; a Duna partjaihoz Augustus császár győztes fegyvereivel egyengették meg az evangélium előtt az utat, amennyiben a császár, birodalma határait biztositand ■, a Duna jobb partján több állandó tábort alapított, melyek az utána következő években újabbakkal S/.aporittattak, s melyekből később városok keletkeztek. Ily táborhelyek voltak például Eszék, O-Buda, Ó-Szőnv, Haimburg stb.; azou római katonák között már, kik az ily táborhelyeken megtelepültök s családot alapítottak, jelentékeny számmal voltak olyanok is, kik egyszersmind Krisztusnak is igazi vitézeivé lettek. Különösen azon légióban, melyet „mennyköve- ző“-nek neveztek, sok keresztyén szolgált s a monda szerint, midőn Márk Aurél a felső Duna vidékén a markomanokkal har- caolt (172-ben), az ezek felett nyert fényes diadalát a seregében levő keresztyén vitszeknek köszönhette, akik midőn a római liar- czosok megszomjuztak, térdre estek, Istenhez fohászkodtak, s imájukra vihar keletkezett, az eső a rómaiakat felüditette, a mennydörgés pedig az ellenséget megvettentette. (Folyt, köv.)
