Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-24 / 17. szám

6. oldal.

17. szám 1909. április 24.

„Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“

Kalassai kollegám tartalmas és ismétlem, máskülönben nagyon okos cikkére még egyébként is több észrevételem volna, vagy lehetne.

Felette nagyon csodálkozom ugyanis azon, hogy Kalassai eol- legámnak most, 13 esztendei lelkészi szolgálata után vannak dogmatikai aggodalmai a Ref. Church hitelveit illetőleg. Legyünk őszintén testvérek. A Ref. Church éppen olyan tiszta református anyaszentegyház, mint a mi forrón szeretett magyar református Sionunk ! Mi nem vagyunk csupán hasonlók az amerikai reformátusokhoz, hanem hitelvileg is ugyanazon alapon állunk. Annyira azonos alapon állunk, hogy úgy az amerikai, mint a hazai egyház a Heidelbergi Kátét fogadta el symbolikus könyv gyanánt. (Kal- lasai kollegám tollbotlásból ugyan cikkében azt Írja, hogy a magyar. ref. egyház csupán magyarázza a Heidelbergi Kátét, de ez tévedés, mert az a káté egyházunknak hitvallási könyve. Legalább Debrecenben úgy tanítottak bennünket.)

Szerintem egyébként minden baj forrása az, hogy nem értjük meg egymást és a szeretet kevesebb, a gyülölség nagyobb sziveinkben, semhogy az anyaszentegyház békéjét, javát fölébe rendelni tudnánk minden egyébnek. Pedig, mig béke, szeretet, egyetértés nem lesz közötünk, addig hogyan remélhetjük, hogy Isten áldása megpihenjen rajtuk ?

(Vége.)

A mi helyzetünk Amerikában.

Irta : Dr. Móricz Dezső, ref. lelkész.

II.

Bejártam most a mi édes hazánkat ismét. Elhallgattam a fonogató asszonyok mesélését, el az öreg szántóvetők reménykedését az idő után, hallgattam a magyar hymnust, mely azt mondja: ,,e nagy világon e kivtil nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt élned s halnod kell“ és akkor eszembe jutottak itteni honfitársaink, szivem elérzékenvedett, szemem könnybe lábadt s éreztem, hogy elpusztulunk, ha nem változtatunk, pedig elpusztulnunk nem szabad, a magyarnak életképes, nek kell maradni, a magyar nemzetnek teremtetett s nem olvadhat be észrevétlenül, nem pusztulhat el igazi múlt nélkül.

Ha a zsidókhoz hasonlítjuk magunkat, legyünk mi is olyan természetűek, olyan szokásunk. Az Ur Isten első sorban magyaroknak teremtett bennünket, másodsorban lettünk kálvinisták, katholikusok, vagy bármi más vallásuak. Nekünk hát első sorban azt kell néznünk, hogy megmaradjunk magyaroknak. Azt kell néznünk, hogy ki ne vesszen fajunk, el ne múljon nemzetiségünk, be ne olvadjunk úgy, mint egy féreg, a melyiket a földön a lábainkkal szét taposunk s nem látunk utána mást, mint a földdel egy szinti földet. Ha van a földön eg%' faj, a mely megtudta olyan rettenetes szenvedés, olyan irtózatos keserű múlt u- tán tartani vallását, faji jellegét, nekünk kell másodszor olyannak lenni és nem felejteni el egy pillanatra sem, hogy' az Isten első sorban magyaroknak teremtett bennünket.

A mi faji érzületünk, a mi faji jellegünk legyen a mi vallásunk. Magyarul imádkozzunk az Istenhez, s kérjük az ő vég- hetetlen irgalmát és segítségét ahoz, hogy megmaradhassunk. Magyarul olvassuk imádságainkat, magyarul bibliánkat, magyarul prédikáljunk templomainkban, úgy mi, mint utódaink. Átkozza ki a szülő gyermekét, ha magyarságát megtagadja, épp úgy, mint a zsidó azt, a ki vallását elhagyja. Minden küzdésünk, minden szenvedésünk között arról beszéljünk, arról zengjen szánk dicséretet, hogy hálával telt keblünk, mert magvarngk

születtünk. Ne felejtsék el századizigleni utódaink, még ha itt születtek és ezért a hazáért is haltak meg., — azt, hogy ott távol túl a hatalmas óceánon van egy kis ország, — ott élnek azok, a kiknek nyelvével egy a mi nyelvünk s a melyiknek a területén mézédes a termés, tejjel mézzel folyó a Kanaán.

Mert hisz szép ez az ország. Ha itt élünk, ezt megtagadnunk nem is szabad, ezért életünket, vérünket fel kell áldoznunk, — épp úgy, mint a hogy a zsidó feláldozza életét uj hazájáért, — s arra semmi ellenségnek lábát tenni ne engedjük, hisz ez adja meg a kenyeret, ez biztosítja a megélhetést, hanem amaz legyen a mi Mekkánk s végrendeletében hagyja meg minden szülő gyermekének, hogy oda elvándorolni, azt megismerni legyen legszentebb kötelessége.

Ne veszekedjünk mi egymással. Ne gyűlölje ugyanannak a nemzetnek a tagja, gyermeke testvérét, honfitársát, — hanem széresse azt; szeresse, mint teszi azt a zsidó. Nem szégyen ám más nemzettől tanulnunk, — nem szégyen ám egy olyan sok ezer évnyi szenvedésen keresztül ment, annyi máglyatiizön kipróbált fajt becsülnünk. Lebecsülnünk, kicsinyelnünk nem szabad, mert az megmaradt annak ma is, a ki ezer évekkel ezelőtt volt. Tanulnunk kell tőlük — mert utálatosabbak lennénk a legcsunyább féregnél is, ha egy pár rövid emberöltőn keresztül elvesztenénk magyarságunkat, faji jellegünket s beolvadnánk úgy, mint a beolvadásra felhasznált álltok. Ne veszekedjünk, hanem együtt közösen, egy akarattal, egy tudással, egyesült erővel törekedjünk ennek a szent célnak a megteremtésére. Minden pap prófétája legyen nemzetiségének, fajának, vallásának. Fogjanak kezet egymással, anélkül, hogy megkérdeznék mely párthoz tartozol, fogjanak kezet egymással s együtt köszörüljék a hibákat. Mert az, hogy hiba van, meg nem ok arra, hogy beverjük egymás fejét, nem ok arra, hogy megtagadjuk egymást, nem ok arra, hogy üldözzük, marjuk egymást s ulálatosokká tegyük nem csak nemzetünket, de magunkat is, nem csak egymás előtt, hanem azok előtt is, a kikbe beolvadunk, ha meg nem látjuk az idő intő jelét s korábban észre nem vesszük a hibákat, mint a mikor már késő lesz.

Igaz hibák vannak. De hiszen ezeket egyesült erővel orvosolni lehet. Hibák vannak, de váljon volt e még a történelem mezején olyan nép, a melyikben nem volt hiba akkor, a mikor egy uj hazába telepedett, a hol uj .körülmények közt, uj eszközökkel kellett uj megélhetést teremteni magának. S azok közül a régi nemzetek közül mind elveszett jóformán emlék nélkül, a melyik ebben a pillanatban meg nem lelte a kibontakozáshoz az utat, s ma dicsőn áll az, a melyik megértette az idő jelét.

Veszekedtünk már eleget, most kezdjünk alkotni; kezdjünk igazi alapot teremteni. Szóljon, a ki ihletet érez magában s az legyen legelső, a ki idáig legnagyobb ellensége volt a békének. Tegyünk propositiókat, nyújtsunk békés kezet, munkások úgy mint vezetők; képzett emberek, úgy mint képzetlenek, hivatottak, úgy mint hívatlanok szálljanak magokba. Kicsinyes érdekek, személyes torzsalkodások pusztuljanak most már. A Jézus tanítványai között, igéjének apostolai, hirdetői közt multjokra nézve a legkülönbözőbb elemek voltak, az hát nem ok a kibékülésre, ha mi köztünk is többfélék vannak, hiszen a Krisztust üldöző Saulból lett Krisztus legnagyobb apostola. Ne legyünk kicsinyesek, hanem vegyünk példát a zsidóktól s kezdjük megteremteni a jótéteményü intézményeket s szeretettel fogjunk mindannyian kezet, akkor a mi faji jellegünkön a pokol kapui sem vehetnek diadalt(Vége.)