Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-04-24 / 17. szám
2. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ 17. szám. 1909 április 24. Egyiptomi emlékek. Az emberiség történelmét három részre szokták felosztani, ezek: az ó-kor, közép-kor és nj-kor. Az ó-kor a történelmi idők kezdetétől a nyagati római birodalom bukásáig, Krisztus utáni 487-ik évig; a középkor Amerika felfedezéséig, az 1492-ik évig s az újkor napjainkig terjed. Az ókor népei között legelőször az egyiptomi tűnt ki magas miveltsége által. Az egyiptombeliek Afrika északkeleti felén, a Nílus folyó völgyében hatalmas birodalmat alkottak már Krisztus születése előtt 4500 évvel. Az első nagy király, Men es faraó volt. Az úgynevezett 4-ik dinasztia, vagyis uralkodó család tagjai, Keopsz és Kefren faraók, a még ma is fenálló építkezéseikkel tették magokat nevezetessé. Keopsz köriilbelől a Krisztus születése előtti 3733-ik évben uralkodott, ő épitette a Nagy p i r á mis-1. Ez a piramis eredetileg 476 láb magas és alapjának egy oldala 764 láb volt, de annyi ezer éven át az idő lekoptatta s ma csak 451 láb magas és alapjának egy oldala 730 láb. Hogy megközelítő képet nyerjünk a nagy piramisról, vegyük eszünkbe, hogy magasabb mint a római hires Szt. Péter templom és hogy 3 millió köbyard kő van benne, melynek súlya mintegy 6 és fél millió tonna. Milyen nagy fáradsággal építhették meg e hatalmas alkotást, mikor még nem voltak gépek, melyek a munkát megkönnyíthették volna! A másik nagy pirámist Kefren faraó építtette közel a Keopszéhoz s csak kevéssel kisebb, mint az. Mire szolgáltak ezek a piramisok? Hogy ezt megérthessük, tudnunk kell azt, hogy az egyiptomiak vallása azt tanította, hogy az élettelen test egykor egyesülni fog a lélekkel, tehát a testet meg kell őrizni az elpusztulástól. Ezt elérték a bebalzsamozással és azzal, hogy évszázadokra szóló sírokba temetkeztek, hol avatatlan kezek a pihenő testet nem bánthatják. A piramisok tehát a királyok sírjai s tényleg meg is találták azokban a bebalzsamozott testeket, a múmiákat, az ujabbkori kutatók. Keopsz piramisa tehát Keopsz király sirja s a másik a Kefren királyé. Kisebb-nagyobb piramisok még nagy számmal vannak Egyiptomban s ezek is mnd királysírok. Romokban hever közel a pirámisokhoz Kefren temploma, de elég ép még az úgynevezett Gizeh-i Sfinx, a melyet valószínűleg még korábban, körülbelül Krisztus előtt 3800 évvel csináltatott valamelyik király egy darab ' terméskőből. Ez a sfinx a napistent ábrázolja. Ha most mindezeket meggondoljuk, egyfelől bámuljuk azt a tudományt és kitartást, mely ez emlékeket létre hozta, másfelől pedig önkénytelenül igy kiáltunk fel: Elmúlik a világ minden dicsősége. Mert igaz, hogy ez emlékek több mint 5 ezer éve fenállanak, de az idő vasfoga már egy részöket megsemmisítette és eljön az idő, mikor ezekből egy darab kő sem lesz a helyén. Hiába fáradtak az építők, hogy valami állandót hozzanak létre, nincsen a földön állandóság, mert maga föld sem örökéletü. Egy pár ezer esztendő — és az emlékeknek még emlékezete sem lészen. Mire tanít hát minket ezeknek meggondolása? Arra, hogy ne a mi testünknek javat keressük, ne a földi múlandó «Gőgökért küzdjünk, hanem keressük lelkünk javát, mely egyedülíirnoldog- ságot a földön és idvességet egykor az egekben. Lelkünk*javát pedig csak a Krisztus evangéliuma által munkálhatjuk: tanuljuk meg abból, hogy mit kell hinnünk és cselekednünk és azonképen higyjünk és cselekedjünk, hogy a boldogságot megtaláljuk úgy itt e földön, mint egykor az egekben. Youngstown, O Mankó M. Gyula ref. lelkész. A nö mint kenyérkeresö. Felolvastatott a bridgeporti M. K. I. K. márc. 2i-iki estélyén. II. A nőnek természetes rendeltetése, hogy előbb-utóbb hitvestárs és édesanya legyen. Oh, milyen szent és nemes feladat mind a kettő. Fészket rakni, mint a kis madár az erdő gályái között, fészket rakni, hol a nő az egyedüli öröm, boldogság és napsugár. Életet adni egy piciny gyermeknek, kinek sirása, mosolya kedves egyaránt, kiben önmagunkat látjuk újjászületve, de viszont itt merül fel a nagy kérdés is, hogy megszereztük-e mindazokat a szükséges — hogy úgy nevezzem — előtanulmányokat, mik e két nemes hivatás betöltésére szükségesek. Egy drasztikus, de mégis találó angol közmondás ezt a tanácsot adja-a bajokat kikerülni akaró fiatalasszonynak: „Feed the brute.“ Étesd az állatot. Nem tudom, hogy láttak-e már önök állatseregletet, de az bizonyos, hogy az azokban levő oroszlánok és tigrisek etetés előtt a legdühösebbek. Hat óra tájban már félelmesen orditanak, türelmetlenül rázzák a vasketrecet, de mihelyt porciójukat megkapták, lepihennek olyan megelégedéssel mormognak, hogy gyönyörűség őket hallgatni. Képzeljenek most maguk elé egy éhes férjet, ki nehéz mun- munkája után a gyárból hazafelé igyekszik. Szeme az éhségtől csillagot hány, kettőt is lép egyszerre, csakhogy hamarább otthon lehessen. Magát kissé rendbeszedve leül az asztalhoz, melyen ott van a párolgó leves. Belekóstol s rögtön a sóstenger jut eszébe. Nem szól semmit. Türőkké és szenvedőkké a mennyeknek országa — gondolja, behunyt szemmel megeszi a levest és utána megiszik egy kancsó vizet. Majd a főzelék, gondolja, kárpótol mindenért. Jó is volna az a tört borsó, csak az a különös mellékize ne lenne, a mitől a férfiak annyira rettegnek. Az utolsó étel aztán igazán ártatlan: tejbegriz, melynek egyéb baja nincs, minthogy vagy sótalan, vagy nem elég édes. Tesz bele egy kis sót, akkor cukrot kíván, tesz bele egy' kis cukrot, akkor sót kíván s ez igy tartana a végtelenségig, ha a férj mérgesen bele nem vágná a kanalat. íme, ebben rejlik egyr óriási hátrányra annak, ha a lány állandóan gyárba dolgozik, hogy a háztartás titkait nem képes megtanulni. Lehet, hogy a nőben megvan a legjobb akarat és igyekezet, de mit ér az, ha tudással nem párosul. Ezer és ezer dolog van, mit egy jó háziasszonynak leánykorában kell megtanulnia s ha ezt elmulasztja, lehet-e csodálni, hogy házas életében örökös a perpatvar és veszekedés. A másik, nem kisebb baj az, hogy' a keny'érkereső nő lánykorában megszokja a fényűzést. Sokszor nem is kellene gy'árban dolgoznia, mert szülei jómódban élnek, de dolgozik a lány azért, hogy pénze legyen divatos kalapokra és ruhákra. Majd férjhez megy. A gy'árba természetesen nem jár, mert a mint mondja, -— nem azért mentem férjhez, hogy gyárba járjak, — igen, de a bő költekezést pedig megszokta, a mely're most már nincsen fedezet, mert a házbér, ruházat, élelem, egyletek teljesen felemésztik az ifjú férj bevételét. így köszön aztán be az elégedetlenség, mely sok esetben teljesen feldúlja a boldogságot. A nőnek foly* ton eszébe jut az előbbeni bőséges és független élet, a családi élettel járó lemondásokkal kibékülni nem tud, magát áldozatnak, martyrnak, rabszolgának tartja s végül egy medgondolatlan pillanatban otthagyja urát. * * * Mindent tekintetbe vévé, be kell ismernünk, hogy a nők térfoglalása a kenyérkereseti pályákon egy természetes folyamat, melyet megakadályozni nem lehet. Különösen az utóbbi években óriási léptekkel haladt előre ez a térfoglalása minden téren.
