Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-24 / 17. szám

\

17. szám. 1909 április 24. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 3. oldal.

1870-ben 1 nőépitész volt, 1900-ban több mint száz, 1870- ben vegyészt nem is találtunk, 1900-ban 248 nő foglalkozott ezzel. 1870-ben volt 67 nő lelkész és misszionárius, 1900-ban 3373, 1870-ben volt 24 dentist, 1900-ban már 786, 1870-ben 13 rajzoló volt, 1900-ban 941. Újságíró volt 35, 1900-ban 2193, ügyvéd volt 5, 1900-ban 1010, zenetanitó volt 5753, 1900-ban 52.359, államhivatalnok volt 414, 1900-ban 8119, orvos 527, 1900-ban 7.387, tanitónő volt 1870-ben 84.047, 1900-ban 327.614.

E rövid statisztikából is nyilvánvaló, hogy a nők nemcsak a kézi, dé a szellemi munkában is felveszik a versenyt a férfiakkal. E versenyt, e küzdelmet elítélni nem tudjuk, mert a becsületes kenyérkeresethez, a tisztességes megélhetéshez e földön mindenkinek joga van. Csak arra kérjük a mi derék leányainkat és asszonyainkat, a leánygyermekkel biró édes apákat és édes anyákat, hogy folyton tartsák szem előtt a gyári munka veszedelmeit is és ne engedjék, hogy az akár az egészség, akár a hitvestársi, vagy édes anyai kötelességek rovására menjen.

Bridgeport, Conn. Harsányi István,

ref. lelkész.

Tótok.

Irta: Káliioki Bedö Béla.

II.

Hallgattak egy darabig. Hanyadt feküdtek és nézték a fe- nj'őfák tetejét, meg a csillagokat. A többiek már mind elkászálódtak volt a kialudt tűz mellől. Egyedül voltak- A meleg augusztusi éjjeli szél szénaillatot hozottá szárnyán a közeli havasról. Ott kaszáltak. Leányok kaszáltak. A szerelem jutott hát az eszükbe. A szerelem ? Mondjuk. Kiki a babájára gondolt elvégre is.

— Te Janó, hallod?

— Mi? Hallom.

— Hát tudod?

— Mit?

— Hát azt, hogj' a Zajac, a faktor miért küldött ma téged a csúsztató könyökéhez . . .

— Hát miért?

— Hát azért, mert ö is szereti a Hankát, a kinek olyan vastag karja van, mint a dorong és mert el .akar pusztítani • . .

— El-e?

— Hogy aztán elvegye a Hankát, meg a két tehenet, a mit vele kapni fog . . .

— A szvinva!-— Bizony szvinya, vasárnap hallottam, a mikor a templomból jövet szót váltott a Hankával az öreg Brskovec háza előtt- Azt mondta neki: Te Hanka, te ménkű egy leányzó vágj'. A múltkor láttalak, a mikor lent áztattál a falun kivül. Majd megevett a fene érted. Olyan szép vastag lábad van. Hozzám jösz, ha el akarlak venni?

— Mit felelt a Hanka annak a szvinyának?

— Hogy mit? Hát honnan tudjam én azt? Hát hallottam én azt?

— Hát nem hallottad? Miért nem hallottad, te szamár!

— Mert jött a Marinka, az enyém tudod és elmentünk ketten a pap kertéjbe ... a piszkebokorhoz . . . enni.

Mityil Janó még egy darabig nézte a fenyők sötét koronáját, a melyek mint valami fenyegető, komor óriások kalapjai rajzolódtak az égen és azután hallgatta a hiuzok rekedt ugatását, a mi a szomszéd hegytetőről hangzott át baljóslatuan a telepen. Végre megszólalt újra:

— Te van még egy kis pálinkád? Nagyon megszomjaztam.

— Nesze, még van egy kis lelke a cilindernek.

De nemcsak a torka volt szomjas Janónak. A szive is az volt. De nem pálinkára. Egy hajtásra magába öntötte a vizes spirituszmaradékot és aztán behunyta a szemét. A Hankát látta maga előtt, mint a faktorral, Zajac-cal beszélget az öreg Brskovec düledező háza előtt. A faktor még a kezét is meg fogja a Hankának és nézi a nyakát ... A Hanka meg nem is haragszik, hanem nevet ... az állat. Persze, hogy nevet: a faktor ötven forintot keres havonkint- Hogyne nevetne hát, ha beszél vele! Talán éppen ő rajta nevet. Ő rajta, a szegény Janón, a ki csak nyolcvan krajcárt keres naponkint és azt is élet- veszélyes munkával. És aztán miért is végez ő most életveszélyes munkát ? Mert a mindenható faktor igy parancsolta. És vájjon miért parancsolta? Hirtelen rémes világosság gyűlt ki a pálinkától tulhevitett agyában- Egy perc alatt megértette, hogy halálra Ítélték őt azok ketten. Talán épp vasárnap . . . ott az öreg Brskovec háza előtt . . . Vasárnap, a mikor ő olyan boldog volt, de olyan boldog, mert este pozabucski-t táncolhatott a szőke Hankával a nagykorcsmában. Megborzongott. Látta magát, a mint alaktalan véres hustömeg gyanánt ott vonaglik valami ráfutott faóriás alatt. Már alig van benne élet. De azért mégis hallja, a mikor a faktor odaszól a többieknek, a kik tátott szájjal és levett kalappal állanak körülötte:

— No ez is felült már a szent Mihály lovára, mehet deszkát árulni a pokolba . . .

Ezután még egyebet is vélt látni a Janó. Látni vélte a vas- tagkaru Hankát, meg a görbelábu Zajacot, a mint kijönnek a templomból, a hol egy félbödön túróért adta őket össze a pap. Aztán uj víziója támadt • . . hangtalan, siket rettenetes viziója. Olyan, hogy még azt a cserepes öklét is rászoritotta a lehunyt szemére, hogy valahogy ne lásson. Azt hitte a szegény, hogy a szeme lát. Pedig csak a szive meg a pálinka beszélt a leikéhez. És ezek ketten rettenetes dolgokat mondtak most. A Han- káról, meg a faktorról . • .

Mityil Janó hirtelen gondolt egyet. Először megrettent maga is a gondolatától. Azután azt mondta neki a bosszuszom- jas szerelemre vágyó szive: tedd meg! A pálinka meg ezt: talán félsz? Nohát ő nem fél ... A Mityilek nem voltak gyávák soha . . • Megteszi. Bohu priszám, megteszi ! Hisz, tulajdonképen kötelessége, mert arról van szó, hogy a saját és a faktor élete között válasszon. Egy darabig még kínlódott— az anyja jutott volt eszébe — és azután lassan négykézláb indult a felé a kunyhó felé, a melyikben Zajac, a faktor, talán éppen a kövér Hankáról álmodott- A teli hold az arcába sütött és valamelyik sugara ott törött meg a markában tartott kés pengéjén, a melyikkel egy órával elébb még krumplit evett volt vacsorára.

(Vége.)

A gavallér ezredes, jóízű históriát mond el a Frankfurter Zeitung, mely ha nem isigaz, de mindenesetre jellemző. Magyar- országon és Ausztriában — Írja a német lap — a Szerbiában fenyegető háború miatt a kormányok rendeletet adtak ki, mely megtiltja, hogy bármiféle mozgósítási hirt közöljenek. Ezt a rendeletet egy magyar város lapja, a hol nagyobb számú katonaság van, a mely katonaságnak egy részét valóban Boszniába küldték, a következő közleménnyel játszotta ki:

— Gyengélkedő ezredes. Sajnálattal kell olvasóinkkal tudatni, hogy a városunkban nagy tiszteletnek örvendő N. N. ezredes megrongált egészségének helyreállítása végett délvidékre utazott. A gavallér és figyelmes ezredes erre az útjára magával vitte ezredét is.