Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-04-17 / 16. szám
6. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok "Lapja“ 1G. szám 1909. április 17. A dohányzásról. Irta: Kosutány Tamás. II. Furcsaságként pedig még megemlítem, hogy ha ezt a hasznot a dohánynyal beültetett területekre kivetett föld- vagy termelési adó czimén akarnóKbeszedni, akkor egy hold ilyen földre közel 1000 korona adót kellene kivetni. Nagy dohánytermelésünkből nem csekély kivitelünk is van. Nyersdohányból mintegy 80 ezer métermázsát szállítunk külföldre, Ausztria pedig évenként mintegy 250 ezer métermázsa nyers dohányt vesz tőlünk. Gyártmányaink kivitele 1905-ben G786 kg pipadohány, 502.000 darab szivar, 1.930.000 szivarka volt. A belföldi fogasztás pedig pipaNís szivarkadohányban 173 ezer métermázsa... "'Ezen gyártmányaink azonban nem kizárólag belföldi dohápfíiól készülnek, mert a finomabb szivarok és szivar- kák készítéséhez évenkén kerekszámban 57 ezer métermázsa drága, külfőhJFaohányra van szükségünk. A dohányt háromféle alakban élvezzük. Első helyre a szivart tesszük, mert a dohány élvezetének kétségtelenül ez a legősibb formája. Ezt látták Cuba szigetén a spanyolok és az indus nem a dohányt, hanem a szivart nevezte tabaconak. E névből keletkezett a növény neve is. Európában a szivarfogyasztás a 18. század vége felé kezdődött és 1788-ban Hamburgban, Schöttmann készítette az elsőket, de biz ezek csak lassan hódítottak tért, úgy hogy a múlt század negyvenes éveiben a szivarozó gróf Széchenyi Istvánt azzal szólította meg a debreceni civis: ,,hallja az ur, már a pipa szára ég, nem veszi észre? A szaha<lságbiW^L4‘lötti—időkben a szivarkagyártást magánvállalatok és gyárak folytatták s öreg urak dicsekedtek vele, hogy milyen jó és olcsó szivarok voltak annak idején kaphatók. Németországban nincsen monopólium, van is sok dohány- és szivargyár; mindazonáltal azok, a kik külföldön gyakran megfordultak, bátran kiállíthatják azt a bizonyitványt, hogy bár a dohányt termő földnek minden holdjára közel ezer korona adó esik, mégis ugyanazért az árért jobb szivar sehol sem kapható, mint itthon. És az" is igaz, hogy a szenvedélyes dohányos hosszabb távoliét után nagyon ífttígöríil, ha belföldi szivart foghat a fogai közé. Második hely jut a pipának. A régi indus sírokban cserép- pipákat is lelnek. A múlt század derekáig n-ákn+k általában a dohányt pipából élvezték. A pipa anyaga, alakja, szára, díszítése a legkülönbözőbb volt. Érdekes lehet egy lehetőleg tökéletes pipagyüjtemény. A törökös csibuktól és nargélitől a kackiás makrapipán, a német burspipán, a matrózpipán, a tót pipán, a debreceni pipán át a tekintélyt adó tajtékpipáig, mennyi változat van! Hem olvastam ugyan,\de ha német tudós volnék, három kötetes munkát Írnék arról, Hogy a kedvenc pipa falakjáról a tulajdonos jenemére lehet következtetni. Avagy lenet-e csibukkal, melyet félkezzel okvetlenül tartani kell, dolgozni‘A Lehet-e nar- gilé mellől cstok felállani is ? Az, a ki tehát ezekben, leli örömét, csak kényelemszerető és kevésdolgu ember lehet. 'Legszabadabb mozgást enged meg a rövidszáru, apró makrapipa, melyet a fogyatékos öltözetű magyar ember használaton kívül kalapja karimájában, a nyakában, vagy a korcában helyez el. A pipakészités a művészetnek is helyt adott. Ne szóljunk a drágakövekkel kirakott keleti nargilék, vagy csibukokról; elégedjünk meg a mi gyakran művészi kivitelű tajtékpipáinkkal, melyeket barnára vagy meggypirosra kiszíva, oly féltékenyen őriztek apáink. A bécsi és pesti tajtékpipametszők mindenha nagy hir- hévnek örvendettek s valóban gyakran remek faragványokkal ékesítették a tulajdonos kedvenceit. A pipakupagyártás régente szép jövedelmet hajtó iparág volt, ma azonban az ebédlőket ékesítő, díszes pipatóriumok már ritkán láthatók s az illatos yerpeléti, vit- nyédi, csetneki, gálocsi stb. pipadohányok helyett, melyek a legkülönbözőbb alakú szitákban, bödönökben várták, hogy belőlük St. Nicot János oltáráig égő áldozatot mutassanak be, helyet adtak az illatos cigarettának és. szivarnak; csak hébe-korba kínálják a vendéget csibukkal is. Ez időben a pipák a családi ékszerekkel egy rángban állottak s bizony érdemes volna belőlük már kultúrtörténeti tekintetből is, egy lehetőleg tökéletes gyűjteményt állítani össze, mielőtt végleg elkallódnának. A pipázás azonban mindinkább divatját múlta, ellenben a szivarka élvezeté^evről-évre fokozódik^ ugyaunyira, hogy ha egy szivarka súlyát 1 g-ra tesszük, abból a 26,00.0 m, elfogyaszt* dt-szi- varkadohányból 260 millió darab készül. \ "A ^zivarkák használata a múlt század hatvanas éveiben kezdő- d»trs azótajjvről-évrp emelkedik. Miként a pipázás, azonképpen a bürnótozás vagy tubákolás is világszerte apadóban van, noha vannak vidékek Csehországban és a bajor határon, hol a burnótozás. olyan általános, hogy a 12 éves gyerek már saját külön szelencéjéből kínálja apját tubákkal, mely a legerősebb brazíliai dohányból hamuzsirral és sótlan vajjal készül, melyet brizihiak neveznek s melynek élvezete a civilizált embernek lelketlennek látszik. Mily hanyatlás a Lajos korában rózsán híjjal és más illatszerekkel illatosított, százakat érő szelencé- byjkevő burnót és ezeknek brizilje közt! A dohány élvezetének legutálatosabb módja a bagózás, vagy dohányrágás, melyet a matrózok, tűzveszélyes helyen dolgozók és katonákon kivül a legalsóbb néposztály s főleg a cigányok gyakorolnak. Az ember elcsodálkozik, hogy a mocskos, átnyirkosult dohánymaradék a pipában, vagy a szivarcsutka, melynek már a szaga is undorító, miképpen nyújthat még élvezetet! Azonban használata bizonyos körökben, különösen mint említettem a matrózok között, a kiknek dohányozniok, vagy egyáltalában nem, vagy a hajónak csak bizonyos helyén szabad, annyira általános, hogy például a kormány a dohánygyárakban rágni való dohányt vagy bagót is gyártat, hogy a bagózók szükségletét kielégíthesse. Azt, hogy a dohány élvezete mennyire szükségletté vált, az bizonyítja legjobban, hogy a rabok állítása szerint sC dohányzási tilalom a legsúlyosabb büntetés, s egv-két eldobott szivarcsutkáért bámulatos szolgálatra készek és rendkívül hálásak tudnak lenni. A dohány a Solanum-félékhez tartozik; nevét Nicot Jánostól vette, ki először küldte magvait Párisba s ezért tudományosan Nicotiana névvel jelölik. Több mint ötvfen faja ismeretes, melyek közül csak kettőt nem találnak Amerikában. Nálunk leginkább három fajtája ismeretes: 1. Kapa dohány (Nicotiana rustica L.) melynek ötös tagú, egyszirmu tölcséralaku virágai rövid csövüek és szennyes-zöldszinüek; levelei tojásdad alakuak\és nyelesek. Ez silányabb fajta, de jellemző dohányt terem, melyet Ibolyadohánynak is neveznek, 2. Közönséges dohány (Nicotiana tábacum L.), melynek hosszú csövű, világos piros szirmai és ágas-bogas virágzata van. Levele hosszas lándzsás, hosszan kihegyezett és kes- kenyen a nyélre futó, ezt nevezzük virginai dohánynak. 3. Nagy- levelü dohány (Nicotiana latissima I). C.) vagy marylandi dohány; levele széles, tojásdad, tompa, szárölelő, füles, lapjával lefutó. Keleten ez a dohányfajta a legelterjedtebb, s ez termi az u. n. török dohányt. A dohánynak majdnem az összes nyelvekben tabak vagy tabaka a neve, kivéve a magyar nyelvet, mely dohánynak nevezi. Ez arab szó, docchan, mely füstöt jelent. A tabak szót a magyar nép a burnótra alkalmazza, melyet tubáknak nevez. A dohánynak ható anyaga egy alkaloid, melynek neve nikotin. A nikotin friss állapotban majdnem színtelen, később, bizonyára oxidáció következtében, megsárguló, sőt megbámuló, olaj- szerű, rendkívül kellemetlen büzü folyadék 247 Celsiuson forr; alkoholban, éterben, benzolban, benzinben stb. könnyen oldható. Hatalmas méreg, mely főleg a szív működésére hat. A dohány erőssége a 0-0—6%-ig, változó nikotintartalomtól függ; ez azonban különböző utón és módon majdnem tetszés szerint változtatható. (Folyt, köv.)
