Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-10 / 15. szám

15. szám. 1909 április 10. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja’ 7. oldal. Nincsen itt az Ur, hanem feltámadott! Irta: Harsányi Sándor, homesteadi és vid. ref, lelkész. A legörvendetesebb üzenet, mely csak valaha han­goztatott e föld térségein, az volt, a mellyel Istennek angyalai a feltölt ko­porsó mellett hiriil adták a bánkódó kegyes asszonyoknak, az elcsüggedt ta- / nitványoknak, a megriadt őröknek, az igazságtalanul Ítélő biráknak, az elva­kult népnek s az egész ámuló virágnak az Ur Jézus Krisztus dicsőséges felmámadásának örvendetes birét. Nincsen itt az Ur, hanem feltámadott! —jelenték Istennek követei, a fényes ábrázatu és ruházatú égi an­gyalok, a legnagyobb csodaesemény kétségtelen meg­történtét A bethlehemi széles mezőkön karácsony éjjelén Krisztus születését hirdető angyali karének, minden kedvessége és örvendetessége mellett is, már csak a- zért sem lehetett oly közvetlen hatású az emberi szi­vekre, mivel az még a reménységnek csak távoli meg­valósulását sejtette az emberekkel. De a husvét bizonyossá tette a Krisztus hiveit ö- rök időkre a felől, hogy az,akiben hiszünk, csakugyan nem más, mint az Örökkévaló Istennek szent Fia. , Karácsonkor még csak a jászol-bölcső és benne egy önmagával tehetetlen kisded képe állott a remény­ség megvalósulása elé epedő szemekkel tekintő próféták és kegyes lelkek szemei előtt, de husvétkor már meg­bizonyosodott, hogy ő ama Messiás, ki megjelenvén egyszer, nem szükséges, hogy most már mást várjunk. Ha eddigelé a kétely és ingadozás árnyékai hozzá­férkőzhettek is a gyöngébb lelkekhez, ha magok a ta- nitványok is aggódó lélekkel néztek a sötét bizonyta­lanságba, mely Uruk és szeretett mesterük halálával kétségbeejtőn rájuk borulni látszott; a remény hamva­dó fénye teljes erővel vetett lángot sziveikben husvét reggelén, midőn immár bizonyosságá vált előttük, hogy Uruk feltámadott ! Az üres koporsó látása megtelhette szivüket öröm­mel, az angyalok híradása fényt hintett a reménytelen­ség sötét éjszakájába és uj hitet, uj reményt, élő bátor­ságot öntött a csüggedő lel kék be. Nem annyira a Krisztus születése, nem is a Krisz­tus megfeszittetése, hanem a Krisztus Jézus föltáma­dása, tehát az örök fénytszóró szövétnek, mely az em­beriség életét halhatatlanná teszi. A karácsony váltságot hirdet, a nagypéntek az e- légtétel lefizetésének biztonságáról győz meg bennün­ket, a husvét pedig feltámadást és életet prédikál ne­künk! Az ember lelke pedig élet, halhatatlanság után vá­gyik legfőképpen! Ha az nincs, akkor nem szükséges sem váltság, sem elégtétel, mert azoknak boldogító ál­dásait nem volna módunk soha élvezni. Ha nincs feltámadás, ha nincs élet a siron túl, akkor nincs értelme annak, hogy miért halt meg lé­gyen az Ur Jézus Krisztus az emberek váltságáért. — Akkor nincs különbség jó és rossz élet sorsa és megitél- tetése között, akkor nem érdemes az életet nemesen és embertársaink boldogitását is szem előtt tartva, leélni: akkor szálljunk le sírunkba remény nélkül, mint az elhervad- virág, mely soha többé újra ki nem hajt. De hála Istennek, hogy ily sötét reménytelenség nem fog­lalhatja el szivünket a Krisztus Jézus feltámadása óta ! A feltámadás bizonyossága pecsétje az élő örök Isten szent és megmásíthatatlan Ígéretén kívül ott van szemeink előtt a Krisztus Jézus üres koporsójában és az angyalok híradásában. Sőt ott van a Jézus biztatá­sában is ... Ne féljetek, én élek és ti is éltek én ve­lem ! A feltámadás bite a keresztyén életnek és anya- szentegyháznak mozdithatlan sarkköve. Ezen nyug­szik a kér. anyaszentegyház egész épülete. Vedd ki e követ és az isteni intézmény összeomlik minden bizo­nyossággal. Rabold el a feltámadás, az örök élet hitét és remé­nyét az emberi szivekből, és az ember megszűnt a te­remtés koronája, halhatatlansággal felruházott lény lenni. Ezért mondja a nagy apostol Pál is: Ha Krisztus fel nem támadott a halálból, akkor hiábavaló a mi hi­tünk, hiábavaló a mi reménységünk, sőt hiábavaló a mi prédi hálásunk is. A remény forrása, a vigasztalás kegyelme, a gyó­gyulás orvossága, a nemes élet emeltyűje: a halhatat­lanság hite. Remény egy boldogabb életben, hit egy igazságos, de kegyelmes és bűnt megbocsátó Istenben, menyei Atyában: csak azóta van e világon, mióta Krisztus élt, balt és feltámadott! A feltámadás hite örökéletüvé vált azóta e megát­kozott és küzdelemteljes földön. A feltámadás kedves szép ünnepe ismét elérkezett hozzánk. Husvétot ünnepelünk. Kegyelettel zarándokolunk el lelkűnkben ama sirhoz, melybe Idvezitőnk megroncsolt, összetört holt­testét elhelyezték vala azok, kikőtet igazságtalanul ha­lálra ítélték, megfeszítették és koporsóba zárták. De ime, ott látjuk a feltört sírnál, az üres koporsónál a feltámadás angyalait állani, kik halhatatlanságot és ö- rök életet hirdetnek az emberiségnek az Ur Jézus Krisztus feltámadásának tényére hivatkozva. Nincs okunk tehát kétségbeesni önön sorsunk és az emberiség sorsa felett. Az igazságtalanság, a bűn, a gonoszság di­adala és sikere csak részleges, csak pillanatnyi lehet. A halhatatlanság kitör a koporsóból és eget kér. Husvét van ismét . . . Teljesedjék azért be szivünk a húsvéti szent nap gazdag tanulságaival. Teljesedjék be fénynyel, melegséggel és vigasztalódással. Adjunk örök hálát Istennek a halhatatlanságért, melyre teremtett bennünket s a bizonyosságért, melyet a Krisztus feltámadásában saját feltámadásunk remé­nye felől elénk állított.

Next

/
Thumbnails
Contents