Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-04-10 / 15. szám
4. oldal. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja” 15. szám. 1909 április 10. A terminusi vita jelentősége. Irta: Porzsolt Ernő, ref. lelkész. (Vége..) E tan meggyökerezésével, az epeked'ö ember leikébe lopódzó szorongató félelem állandósult volna meg, a megtérés határnapjának elmúlása felett való örökös aggódó gondolkozással. Minden tekintetben sivár és színtelen a terminus salutis-sal kapcsolatban felmerült pietista gondolkozás. Bármilyen tetszetős is legyen az, de azt kell mondanunk, bogy az ahhoz való viszonyban Idvezitőnk váltságmunkája s az ebben kimutatott isteni kegyelem csak a véletlen lényegtelen müvének tűnik fel s igy minden az emberi akaratszabadságnak korlátok közé zárt munkájának eredménye. Ez pedig végképpen nem egyeztethető össze a való életben annyira hangoztatott azzal az elvvel, hogy e földi életünknek minden pillanata, az örökéletre való készületnek legyen szentelve. A terminusi vitában lehetetlen észre nem vennünk azt a visz- szaesést, mely a lutheri praedestináció tanfogalom vizsgálatánál határozottan szemünkbe ötlik. A föltételes, de egyúttal kategó- rikus lutheri praedestináció, mely szerint van az I sten részéről előre ,,ellátott“ hit és hitetlenség: kizárja a megtérésre kiszabott bizonyos határidőnek felvételi jogosultságát. Az isteni eleve elrendelés, örök határozat: öröktől fogva való és örökre szóló s igy mint az isteni előretudás, előrelátásnak eredménye: bevégzett tény. E theologiai tanfolyamnak soteriologiai oldalát tekintve — a hivő alanyra vonatkozásában — az üdvözülés felől való kételkedés, bizonytalanságban maradás gyanújának eltávoztatása és távoltartása szempontjából is feltétlenül elvetendő a terminusi vitának a pie- tisták részéről hangoztatottt fontos mozzanata. A terminusi vita mig egyrészről visszaesést mutat a lutheri praedestinécio határozott tanfogalmával szemben, úgy másrészről bizonyos közeledést árul el a kálvini absolut praedestinációhoz. Párhuzamot-vonva a kettő között, a következő eredményre jutunk: Bőse által a terminusi vitában képviselt az a felfogás, mely a megtérésnek Isten által kiszabott bizonyos határidejére vonatkozik, nem foglal magában mást, mint Istennek az idő folyamában érvényesülő absolut akaratát. Vagyis ez absolut akarat nyilvánulása két irányú. Maga a határidő egyrészről úgy veendő fel, mint a melynek léte bizonyság a megtérés és üdv lehetőségére nézve; másrészről pedig úgy, hogy a határidőnek a meglevése dacára is nem juthat idvességre az egyén, magának az Istennek azon absolut akarata szerint, a mely absolut akarat — a megtérési határidőnek csak az egyénre nézve nevezhető elmúlásban nyilvánul. Teljesen összevág ez a szigorú kálvini praedestináció tanfogalommal, kivéve a következő fontos mozzanatokat: A kálvini élővég- zési mozzanatok (üdv, kárhozat) öröktőlfogva valók s egyszer- smindenkorra szólók; a Böse elméletéhez fűzhető elő végzés is öröktőlfogva való ugyan, de annak mozzanatai, érvényesülései mint időben történők tűnnek fel. A főkülönbséget tehát a tér és időbe- beniség alkotja. A terminusi vitában az isteni kegyelem érdemtől tétetik függővé, a kálvinista tan szerint pedig „mindenekre való tekintet nélkül“ adatik az. Az tehát, hogy Isten az ő kegyelme megadása fejében, megtérési viszontszolgálatot vár: jellemző különbség. De ne feledjük, hogy az isteni kegyelem itt egyszersmind olyan kiválfságosszerü valaminek is tűnik fel, mikor egy bizonyos határidőn túl már még az érdem sem használ. Ép ebben áll a közeledés az absolut kálvini praedestináció tanhoz, hogy a Böse irányában ilyen módon válik a „föltételes“ föltétienné. Az üdvözülésre nézve, a hívők réssérő] felmerülhető kétséges- kedét, aggodalmaskodást tekintve is, keresztezik egymást gondolataink, a Bőse irányából vonható következtetéseink és a kálvini praedestináció tan összehasonlításának figyelembevételével. Elválasztott, vagy megvetett vagyok-e ? A megtérés, idvesség határideje elmúlott, e vagy nem? Ha elválasztott vagyok, úgy élhetek bárhogy; ha megvetett vagyok, erényes életem sem ér semmit; ha a megtérés határideje elmúlott, hasztalan törekszem Istennek szolgálni — nem lesz foganatja. Ilyen és ezekhez hasonló tépelődé- sek kölcsönösen váltják fel egymást. Ha lelkünk nyugalmát, békéjét kevésre becsülnénk s örökös célul a kétségek közötti hányattatást tűznénk ki: a párhuzamban állított két elmélet rá éppen elegendő volna. A lelki megnyugvásra nézve azonban egyikben úgy mint másikban találunk nyugvó pontot s ez: a bit. A kálvini praedestinátiónak szigorát elviselhetővé symbolikus könyvünk a Conf. Helv. II. teszi, midőn X. r. II. pontjában igy szól: . . . nem eszköz nélkül (jóllehet nem valamely érdemünkért) hanem a krisztusban és a Krisztusért választott minket az Isten, úgy, a kik immár a Krisztusba oltattak bit által, ugyanazok a választottak is A terminusi vitában is a hit szerepel, mint az üdvrendi életfolyam egyik mozzanatának, a megtérésnek közvetítője, csakhogy a hivő vallásos lelkűidének megfelelő volta mellett is nem olyan értelemben, —mint a hogyan teljesen tiszta protestáns alapon kellene kifejezésre jutnia. Mint már munkánk fennebbi részében is emlitettük, a megtérésben a bünbánat fogalma (lutheránus) érvényesül. Meg kell jegyeznünk, hogy a hit szoros összeköttetésben áll a bűnbánatiak úgy azonban, hogy nem a bünbánat a hitnek felköltője, de! a hitnek kifolyása a bünbánat. így jön létre tulajdonképpen az üdvrendi életfolyamban az a mozzanat, midőn az ember a Szent Lélek kegyelme folytán észreveszi önmagán a váltságmunka szükségét. Ez az állapot pedig csak bizonyos érzületi megváltozást fejez ki, mely lelki vidámság és derültség visszatükrözése. Ily állapotban van az, a ki elhívott és megigazult, vagyis, a kinek a keresztyén életboldogság élvezete már tulajdonában van (I. m. 594. 1) E- zen az állásponton tehát nem a bűnbánatiján van a megigazulás, hanem a hitben. A terminusi vita folyamán épp az által kerülhetett szóba a megtérés határideje, hogy a bünbánat jutott túlsúlyra s azt úgy fogták fel, hogy annak érzete, az emberi akaratszabadságnak egy bizonyos határidőn belül való megnyilatkozása folytán a tudatból, vallásos érzületből kiküszöbölhető. Tudva azt, hogy Isten még a bűnös iránt is kegyelmes, mert épp ebben valósul meg a keresz- tyénség tiszta istenfogalma: semmiképpen sem a bünbánat, de a hit a fő dolog. Minden csak ennek gyümölcse. A terminus salutis vallói bár megtalálhatták lelki nyugalmukat az üdvfeltételek teljesítésében s igy az isteni kegyelemnek érdemszerinti kiérdemlésében, de végképp nem menekedhettek meg, a megtérés határidejének esetleges elmúlása gondolatától. Tanulmányunk eredményeképpen kimondhatjuk, hogy a terminusi vitának mint dogmatörténeti mozzanatnak egyáltalában nincs semmi jelentősége — mivel annak mélyebb vizsgálatánál az Isten fogalmához a végességnek némi gondolata tapad. Jogo- sult-e feltevésünk, ha azt gondoljuk, bog}’ az időben kiszabott határidő — bár öröktől fogva határoztatott is el -—• nem történt másért, mint azért, hogy Isten az emberi élettartalomban nyilvánuló illetve bekövetkező határidőig tapasztalatot szerezzen az ő végzésének helyes vagy helytelen voltának megállapítására nézve. Ilyen gondolat pedig kér. állásponton fel sem tehető, mert Isten előre lát és előre tud mindet: az ő őrök határozata föltét Jen független és szabad. Az emberi szellem működésének, munkásságának következetessége azt hozta volna magával, hogy Augustinus s a későbbi theologusok praedestináció elméleteinek a terminusi vita lett volna csirája; igy a terminusi vita elkésett, a praedestinátió tana pedig megelőzte korát.
