Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-02 / 1. szám
1. szám. 1909 január 2. “Amerikai Magyar Beformátusok Lapja 3. oldal. zAz ember teremtése. Azon kérdések között, melyek az emberi elmét foglalkoztatják, alig van fontosabb az ember teremtésénél. A legtöbb ember, — bölcs és kevésbé bölcs, — ha mindjárt csak felületesen is, — gondolkodás tárgyává tette, hogy a nagy világegyetemnek ezen a kis sártekéjén, melyet földnek nevezünk : miként jött létre az -ember. A legtöbben azzal a kényelmes okoskodással térnek a kérdés fölött napirendre, hogy a teremtés, illetve az emberré létei ténye oly kiszámithatlan idők előtt történt, hogy oda még a tudomány lámpásával sem lehet bevilágítani, tehát azon az elmét törni hiába való fáradság. Vagyunk, — elünk s ez a fő ; az életből mindenkinek le- és ki kell vonni bárminő áron is azt a részt, melyet magának mint életcélt kitűzött. Aki a világi gazdagságot tűzte ki élete céljául: az fáradhatlanul üldözi az aranyat és ezüstöt, mig azt birtokába keríteni sikerül, ha sikerül; aki a hírnevet, dicsőséget tartja az emberi élet céljának, az fut, hogy olyan valamit alkosson, méh" nevét az emberiség nagy rétegeben, legalább bizonyos időre is1 mértté, emlegetette teszi, — sokszor meg azzal sem törődve, hogy e hirnevességet az emberiség javára, vagy hátrányára való tett eredményezte-e ? Van aki végül úgy gondolkozik, hogy az ■emberi élet célja az élvezeteknek, az örömöknek kiaknázása, bárminő alakban nyújtja azt az élet; az ily ember aztán igj'ekszik minden órának leszakasztani virágát. S ha olykor-olykor, tálán egy álmatlan éjszakán, önkénytelenül is felmerül gondolatában az a kérdés: vájjon az ő teremte- tésének, világra jövetelének célja valóban egyezik-e azzal, amelyet ő saját élete céljául kitűzött, — vagyis, mikor á lelkiismeret szava megszólal az emberben : akkor a maró kételyre a válasz rendszerint az szokott lenni, ejh! mit törődjék ilyenekkel az ember; meghalunk és oda vagyunk; nincs mennyország, nincs pokol; a tulvilági életről., Istenről való beszéd mind csak arra való, hogy azzal az embereket nyugtalanítsák, pedig úgy is elég gondot ad az élet, ha ezt még hozzá nem veszsziik is. Sokan azt mondjak, a teremtetesnek titka már ösmeretes, — a könnyen hívőknek és rajongóknak ott van a bibliában leirt történet, ha hinni tudják és akarják, ám higvjenek benne. Az okos és gondolkozó emberek részére ott van a Darwin-féle elmélet, méh" természettudományi igazságokon nyugszik. E kettő közül választhatja az ember magának azt, ameh iket akarja; szabad akarata van hozzá s ezt a legtöbb ember él is e szabadságával és pedig akként, hogy mig ifjú és duzzad benne az életerő, a legtöbb esetben az emberi bölcseségen alapulót választja magáénak, már csak azért is, mert a magasabb, az u. n. isteni rokonság kényelmetlen neki. Különben is azzal nyugtatja meg olykor-olykor megszólaló lelkiismeretét, hogy ráér majd öreg napjaira elfogadni a másik elméletet. Való tény, hogy az emberiség egy igen nagyrésze, különösen a fiatalság, méh" a kor szellemének megfelelő műveltséggel szembe heh'ezkedni nem is akar, de meg magára nézve kellemesebbnek is tartja a sokkal szabadabb és függetlenebb felfogást:— túlnyomó többségben nem ismeri el az isteni származást, hanem az állattal keres rokonságot. A szocialisták nag\" tábora kizárólag a Darwin-féle fejlődési tannak hive. Esküszik reá, hogy az ember egy fejlődési folyamatnak az eredménye, mely folyamatot,ha égy láncnak képzelünk el, az utolsóelőtti szem, vagyis az emberiség közvetlen őse, a majom. Darwin ugyan nem ezt monja, de nekik mindegy. Az ily embereknél aztán nem csoda, ha a lélek teljesen el- satnyul, az életet egészben a test foglalja le magának; s'mert kizárólag testté lett, az Istentől teljesen elszakadt: többé nem akar ismerni származásában isteni vonást, hanem lesülyed az állathoz, miután felemelkedni képtelen. — Oh! te bölcsnek látszani akaró ember, miért ingerled hitetlenségeddel magad ellen a te teremtő Istenedet, miért sülveszted alá magadat állatnak, mikor isteni eredettel is dicsekedhetnél ? Itten bizon3’ul be legfén3"esebben a szentirás ama szava, hogy az Isten felelme a bölcseség kezdete. Ahol nincs Istenfélelem, ott csak oktalanságról lehet beszélni. De nézzük meg ezzel szemben az ember teremtetésének a bibliában leirt történetét. Midőn az Isten a nag3" mindenseget, annak felfoghatatlan tökéletességű törvémmivel megteremtette, a hatodik napon, mikor már minden előfeltétel megvolt, mondá az Ur: “Teremtsünk embert a mi ábrázatunkra. “ Ug3" is lön. De mig a többi teremtettségnél az Ur a teremtő “legyen“ igével hívta létre a semmiségből az eg3*es dolgokat, az embernél már egészen másként járt el. Mint szent könyvünk mondja: formálta azt a már előbb megteremtett földnek porából. Vagyis külön formálta a testet s utóbb lehellette bele az “életnek lehelletét.“ Évezredek óta sok szó hangzott el és sok papír fogyott el a szentirás e szavainak értelme felől, de a való tém-ek mindenkor és mindenben a szentirásnak adtak igazságot. Bár sok tudósként elösmert egyén ig3"ekezett a szentirásban foglalt isteni kijelentést a keleti népek képletes led’endai közé sorolni, s bebizomdtani. hog3" e — szerintük — teremtési hitrege mar Mózes előtt más, pogány vallásu népek előtt is ismeretes volt s Mózes azt már csak elsajátította : mindennek dacára a hittel élő ember előtt kétségtelennek tűnik föl, hog3" a szentirásban az ember teremtésére vonatkozó isteni kijelentés az egyedül igaz, hog3" az nem hitrege, hanem eg3" megdönthetetlen valóság, méh’ mindenkor felemelőleg hat az emberi lélekre. Gondolatnak is mily dicső az, hog3- az ember a teremtettség- nek koronája; Istennek külön alkotása és minthogy az életnek lehellete nem egyéb, mint az isteni léleknek egy szikrája: tehát az Isten lényének része. Csakis ig3" érthetjük a szentirásnak ama szavait: “istenek vag3"tok és a Magasságosnak fiai mindnyájan-“ Zsolt. 82. 6. v.# És valahányszor az ótestamentumi szentirásnak első fejezetét olvasom, mindig eg3" édes öröm tölti be szivemet, mely nem más, mint a fiuság érzete. Lelki szemeim előtt minteg3- megelevenedik a paradicsomi kép. Ott látom a gyönyörüségrs Éden- kertet, leírhatatlan szinpompáju növém-zetével, szelíd állatjaival; ott szemlelem a g3’ermeki ártatlanságu első emberpárt, amint teljesen gondtalanul él, nem ismerve az életnek ezer és ezer bajai közül eg3"et sem; végül ott látom a legdicsőbb képet, a Teremtőnek közvetlen érintkezését a teremtmémmyel. Oh! mily g3"ö- n3"örü állapot lehetett az. midőn zengett az Ur szava az Éden- kertben és Ádám Évával eg3’ütt örömmel futottak hozzá, hogy az ő Teremtőjüknek társaságát élvezzékA Sátán azonban megirig37elte az embernek e boldogságát. Addig sarkalta e két emberi teremtményt, mig áthágták az eg3"et- len tilalmat és ettek a tudás fájának gyümölcséből. Vájjon kellemes lehetett-e e gyümölcs ? Én azt hiszem, hog3" nem. Nem csupán azért, mert tilalom alatt állott, hanem azért is, mert a tudás nem tartozik a gyön3'ört adó érzések közé. Annak az almának utóize még most is szánkban van s alig van mé^ebben gondolkozó ember, ki azt életében eg3*szer vag3' másszor ne érezte volna. Azt mondja a Szentirás, hog3" a tudás fájának gyümölcse nem csak szép volt, hanem legszebb volt valamennyi g3rümölcs között. Én ezt nemcsak feltétlenül igaznak, de teljesen természetesnek es megokoltnak tartom. Az emberbe oltott isteni szikra nag3ron is érzékenynyé tette az embert a tudás szépségei iránt. Nincs nép, nincs egyes ember, mely a tudomány iránt érdekkel ne viseltessek. A tudomány hatalom s az ember a hatalomra mindig vág3'ott. (Vége következik.)
