Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-27 / 9. szám
9. szám. 1909 február 27, 5. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“ sok ezer dollárt, mit ide küldenek, otthon tartanák, gyárakat építenének, vagy kevesbítenék az adót s kevesebb párnát Hezitálnának el a szegény feje alól, hogy ne kellene kivándorolnia Amerikába a magyarnak! És ime, ezek a vitézlő urak, kik most közöttünk futkároznak, mégis azt mondják, hogy mi vagyunk a haza-árulók, kik nem csatlakozunk a hazai egyház pénzéhez ! De feleljünk arra hogy mit nyernénk, ha csatlakoznánk? Semmit, de még annál is kevesebbet. Mert papunkat a hazai egyház segélyezné, templom-épitésre a hazai egyház adna segélyt; de mi csak olyan reformátusok és magyarok volnánk, mint a milyenek vagyunk ma. Emellett elvesztenők az amerikaiak jóakaratát és ki volnánk téve a hazai egyháztól függő papok basáskodásának. Ezekre itt jön a magyarázat. Amerikában vagyunk s nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy Amerikának valamivel tartozunk. No, ne féljünk, nem Hezitálnak el ezért a tartozásért, mert ez csak becsületbeli tartozás. Azzal tartozunk Amerikának, hogy becsüljük meg intézményeit, tiszteljük meg nem irt erkölcsi törvényeit is. Hadd álljon itt ennek megvilágitására egy egyszerű példa. Mit szólanánk mi otthon, ha pl. a miskolezi német reformátusok nem Ivún Bertalan püspök úrhoz, hanem a német császárhoz mennének egyházi támogatásért? Vájjon mit mondanának az amerikaik, ha mi magyar kálvinisták a magyar kormány pénzét kérnök és fogadnék el egy Philadelphia magyar ref. templom építésére? Jól értsük meg, hogy azt az itt bőven osztogatott pénzt nem a hazai ref. egyház adja, — hiszen tudjuk, hogy annak nincs pénze, hanem adja a magyar kormány. Mit akarhat itt a magyar kormány? Politikát csinálni! Erre a politikára pedig itt nincs szükség, mert mi a magyar kormány politikája és pénze nélkül is megmaradunk jó magyaroknak és jó reformátusoknak. A magyar kormány pénze, jobban mondva, a szegény hazai magyar nép keserves keresménye itt minket abba a gyanúba hoz, hogy Amerika ellen akarunk dolgozni. Félünk, hogy az amerikai világlapok ezeket szóvá teszik s olyan vihar támad itt a magyarok ellen, a melynek keserű levét nem Bánffy, nem Wekerle s nem is az itt futkározó atyafiak fogják meginni, hanem mi, a kiknek ma jó keresetünk és jó becsületünk van Amerikában. Mit nyernénk hát a csatlakozásból, mely csak azt jelenti, hogy csatlakozzunk a Magyarország testén élő és itt a magyar név becsületét sárba tiporni akaró vitézekhez? Bizony semmit, sőt a semminél is kevesebbet, azaz a nyereség helyett veszteség lenne a számadás eredménye. Azonban valaki mindig nyer az ilyen üzleten is. Ez a valaki, csak a csatlakozott egyház papja. Mit nyerne? Nyerne felettünk korlátlan hatalmat, melynek túlkapásai ellen hiába folvamodnánk espereshez, püspökhöz, tekintetes, nagyságos, méltóságos és kegyelmes urakhoz; mert nekünk sohase volna igazunk; gondoskodna erről ama hírhedt new-yorki esperes. Megnyeri a csatlakozott pap a haza való pályáz- hatás jogát, a mi azt jelenti, hogy mihelyt megszedte itt magát, siet haza, hogy a pénzszerzésben elfáradt csontjait egy hazai kényelmes eklézsiában, jó bor mellett kipihenhesse, nyer a csatlakozott pap nyugdijat s ha elpipázta életét, halála után özvegye és gyermekei is kapnak koldus alamizsnát. Hát ilyen papokra van nekünk itt szükségünk? Csak az önző papnak az érdeke a hazai egyházhoz való csatlakozás, másnak senkinek. S nekünk az ilyen papok érdekéért bűnt kellene elkövetnünk szeretett hazánk ellen, szegényitvén azt az ő pénzének a papok részére való elfogadással?! Nekünk bűnt kellene elkövetnünk egy ember képzelt javáért a magunk s családunk kárára?! Okos ember megérti a szót s úgy cselekszik, a mint az igazság mondja. Mi ismerjük az igazságot s követjük is azt, a mikor nyíltan megmondjuk, hogy a fenti okok miatt nem csatlakozunk azokhoz, kiknek hazafisága és református volta abban merül ki, hogy szegény hazánkat még szegényebbé teszik, itt pedig minden magyarnak a becsületét rontják s minket és családainkat az üldöztetésnek és pusztulásnak tehetnek ki. Nem csatlakozunk! Ha nem, a mint arra a mai napon mindnyájan megesküdtünk, híven kitartunk a mi édes hittestvéreink, a presbyteriánusok mellett,mert jól tudjuk, hogy ők nem gonosz szándékkal, hanem keresztyén testvéri szerétéiből támogatnak minket. Mi jó magyarok és jó reformátusok akarunk maradni az ő szárnyaik alatt is s az Isten minket úgy segélyjen, hogy azok is maradunk. Magyar hittestvérek! Kiáltottunk ti hozzátok, tőletek függ, hogy a kiáltó szót meghallgassátok. Ha igazak azok, melyeket szólottunk, tartsatok velünk és űzzétek ki házaitokból a báránybőrbe bujt farkasokat. Ha pedig úgy gondoljátok, hogy azoknak van igazuk, kik eddig se tettek semmit érdek nélkül, a kik most is csak a maguk s nem a ti érdekeitekért háborgatják egyházunk békés munkáját: jól van az is, álljatok azok mellé. De tudjátok-e, hogyan járt az a bárány, mely a farkast is báránynak nézte,mert bárány bőr .volt rajta? Ha bajba kerültök, ha később sírnotok kell: magatokat okoljátok. Mi, kik lelkészünk vezetése mellett a mai napon, 1909. febr. 15-én ezekről a kérdésekről tárgyaltunk, úgy érezzük, hogy mint a mi philadelpiai magyar ref. egyházunknak tanácsosai, felesküdt presbyterei, ezt a szót kellett s kell ismét kiáltanunk füleitekbe: Ne csatlakozzatok, hogy ne csalatkozzatok! Hanem mint jó magyarokhoz illik, utasítsátok vissza a hazai pénzt és maradjatok hűek a presbyteriá- nusokhoz, ami igaz kálvinista tesrvéreinkhez. Azért éppen olyan jó magyar reformátusok maradhattok, mint amilyenek eddig voltatok. Legyetek is azok mind halálig! Isten titeket úgy segitsen! A philadelphiai magyar ref. egyház presbytereinek 1909. február I5-én tartott gyűlése határozatából aláírtuk és kiadtuk: Fazekas István, gondnok. Földváry Árpád, pénztáros. Kozák József, presbyter. Tályai Mihály, presbyter. Johannidesz Gábor, presbyter. Scliódle Gy. Ádám, ref. lelkész. Sivák András, • presbyter. Csira János, presbyter. Csörnyey Ferencz, presbyter. Kulcsár Ferencz, presbyter.
