Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-27 / 9. szám
4. oldal. „Amerikai Magyar Reformátusok Lapja’ 9. szám. 1909 február 27. Kiáltó szó! Magyar Testvérek! Szomorúsággal tapasztaljuk, hogy a bárányoknak bőrébe öltözött farkasok mi közülünk is sokakat foglyul ejtettek. Azokról szólunk, a kik a hazafiság álarca alatt jó üzletet akarnak csinálni magoknak mi közöttünk is; azokról a vitézekről, a kik eddig csak a boros asztal mellett verték az ő mellüket, de kialudván mámorukat, egy időre ismét megokosodtak; azokról, a kik, Isten tudja, minő szándékkal és minő jó reménység fejében, a mi philadelphiai magyar református egyházunkat kivánják ma megrontani. A philadelphiai magyar reformátusok egyházi munkáját az itteni angol nyelvű hittestvéreink, kiket presbyteriánusoknak azért neveznek, mert az egyházat a presbyterek és az egyházak képviselőiből alakult presbytery-k (egyházmegyék) kormányozzák, az 1904- ik év óta támogatják. Öt év alatt mintegy háromezer dollárt adtak a lelkészek és papnövendékek fizetésének pótlásához, hogy az itt élő magyar reformátusoknak magyar nyelven és a régi magyar ref. szertartások szerint hirdettessék az Ur Jézus üdvösséges evangéliuma. Mondjátok meg, hiszen tudjátok, hogy mit kívántak mi tőlünk ezen mi presbyteriánus hittestvéreink az ő keresztyéni szívből eredt áldozatkészségükért? Mit egyebet, mint azt, hogy legyünk jó keresztyének?! Magyar nyelvünket, magyar ref. egyházi szertartásainkat és szokásainkat épen úgy gyakorolhattuk és gyakoroltuk, mintha otthon lettünk volna; ezekben soha senki nem háborgatott minket és nem is háborgat Soha. Azt a pénzt is, a mit érettük áldoztak, tőlünk soha vissza nem kérték és ezután se kérik; párnáinkat az egyház javára, vagy a lelkész fizetésére soha el nem árverezik. De nem elég ez. Szerető presbyteriánus testvéreink látták, hogy nekünk, Istennek a mi nyelvünkön és régi szertartásaink szerint való imádására, egy templomra van feltétlen szükségünk s azt is látták, hogy mi ezt a templomot, mely itt 30 vagy 40 ezer dollárba is bele kerül, nem tudjuk a magunk erején felépíteni. Azért ez év február 1-én, mikor lelkészünk az egyházmegyén ezekről a dolgokról beszélt, lelkesedéssel és keresztyéni szeretettel határozták el, hogy öt tagú bizottságot neveznek ki s a magyar ref. templomnak mielőbbi megépítésére a gazdag hittestvérek között való gyűjtést e bizottság által azonnal megindittatják. Mindezek igen szép és felemelő dolgok s mi örvendhetünk, hogy presbyteriánus hittestvéreink ily nagy szeretettel jönnek a mi szegénységünk segítségére. Örvendeztünk és békés együtt munkálkodással karoltuk fel a mi egyházunk ügyeit. S hála Istennek, elég szép eredményeket is értünk el idáig. Most pedig ádáz haraggal és testvérieden gyűlöl- séggel törnek be hozzánk is a farkasok, hogy magoknak hasznot, nekünk pedig mérhetetlen kárt okozzanak. Először a lelkész személye ellen törtek, gondolván, hogy gyalázatot kenvén fejére, az egyház békéjét megronthatják és tagjait elrabolhatják. Alattomos orv- támadásuk azonban a lelkész tiszta becsületén meg- törött s ez utón semmit sem árthattak. Mit tettek akkor? Szereztek maguknak egy nehány kétes jellemű alakot, a kikből egy nehányan ugyan egyházunk tagjai is valának, de ti is tudjátok, hogy milyen értéktelenek és ti is tudjátok, hogy ezeknek soha semmi hasznukat sem látta a mi egyházunk. Ezek, kiknek nagy része a boros asztalok ismeretes hőse, hazudoznak most mindenfélét, hogy azokat, a kik nem értik a kérdést, tudatlanságukban megfogják, pártjukra csábítsák s azokkal a mi magyar ref egyházunkat tönkre téve, egy másik, a mint hirdetik, egy igazi magyar ref. egyházat alkossanak. Hát mi eddig nem voltunk igazi magyarok és reformátusok? Ezek a vitézlő urak azt mondják, hogy nem, mert a mi támogatásunkra nem a magyarországi református egyház adta a pénzt, hanem az amerikai presbytéri ánus egyház. Abban igazuk van, hogy mi nem fogadtuk el a hazai egyház pénzét sem papunk részére, sem a templom- építésre. De hát miért? Azért csupán, mert mi tudjuk, hogy a hazai egyház szegény és hogy az a pénz, a mit mi is elfogadtunk volna, sok szegény asszonynak párnája elliczitálásából, sok szegény magyarnak keserves napszámjából kerül ki. Hazafiság lett volna-e az ilyen pénzt elfogadnunk, ti mondjátok meg, kik tudjátok, hogy minket is a szegénység kergetett ki arról a földről, szülőföldünkről, melyet ma is áldva emlegetünk? Hazafiság volna-e a hazai pénzt elfogadnunk, ha azzal szegény hazánkat még szegényebbé tennők? Már többször megmondotta egyházunk, hogy mi szívesebben küldünk haza pénzt, mint a hazai pénzt itt elfogadnék. De azt mondják a vajas fejű fővezérek, hogy a presbyteriánusok el akarnak minket amerikaiasitani, azért áldoznak értünk annyit. Nevessetek egy jó nagyot az ilyen bolond beszédekre, hiszen tudjátok, hogy ez nem igaz. Amerikaiak leszünk abban az értelemben, hogy megtanuljuk az angol nyelvet, elsajátítjuk az amerikai szellemet, azaz jó keresztyének leszünk és becsületes emberek maradunk; közülünk azok, kik itt vannak régibb idő óta s itt is akarnak maradni, polgárok is lesznek. De magyar nyelvünket, magyar ref. egyházi énekeinket és istentiszteleti szokásainkat nem adjuk oda senkinek. Kinek is adnék, Alikor azt senki sem kéri, azok gyakorlásában senki sem fenyeget? Hanem, jól tudjátok, ezek az urak a tudatlanságra építenek s azt hiszik, hogy a hazafiság emlegetése már elég nekünk, hogy egyházunkat cserben hagyjuk és hozzájuk pártoljunk, hogy velők együtt aztán a korcsmában hősködjünk, hogy tönkre tettünk egy magyar ref. egyházat. Miben is áll az ő hazafiságuk? Abban, hogy csatlakoznak „az erkölcsi züllés legalsó fokán álló esperes“ (a Ref. Lapja szerint) zászlója alá s a hazai pénzen papokat tartanak és templomokat épitnek azok számára, kiket elbolondítliatnak. Hát ha ez hazafiság, akkor a tolvaj, a ki egy idegennek zsebéből lop, még alattuk marad; mert ők otthon hagyott testvéreiknek szájából veszik ki a kenyeret, hogy még jobban megtölthessék gyomrukat. Az-e a hazafiság, hogy szülő hazánkat még szegényebbé tegyük? Vagy az, hogy, nem törődve az ostobák és önzők üres lármájával, vissza utasítsuk azt a pénzt, melylyel, mint mondják, az amerikai magyarokat akarják megmenteni? Bizony jobb volna azzal a pénzzel, melynek jó része itt sok helyen a korcsmá- rosok zsebébe vándorol, otthon, Magyarországon menteni meg a magyart, hogy el ne nyelje az osztrák, a tót, a szerb és az oláh! Bizony jobb volna, ha azt a
