Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-27 / 9. szám
9. szám. 1909 február 27. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja’ 3 oldal. cAz első ideál. (Felolvasás a bridgeporti M. K. I. K. 1909. február 7-iki teaestélyén.) A legszebb pillanat az ember életében, az első eszménykép, az első ideál trónfoglalása, a lélekben. A mint bíboros hajnali paláston kigyulad reszkető fénynyel a hajnali csillag, vagy a mint az aranyos rózsaszirmok között kristálytiszta harmatcsepp gördül le. Mélységes tengerfenéken a gyanútlan kagyló nyitott száján besuran egy homokszem, s körötte a könnyek a kéjes fájdalom ezer csodás színében kövülnek meg, igy születik az igaz gyöngy. Ekképen vonul be az első ideál az ifjú oltárképei közé. Relytélyes hajnali hangulatban az érzés mélységes tengerének első gyöngyszeme fogantatása. Korunk egyik immár világhírű írója (Wilde Oszkár : Salome) mondja egyik színmüvében: A szerelem titka nagyobb, mint a halál titka. És ha a világirodalom alkotásait és termékeit mind összegyüjtenők, azt hiszem, a föld összes erdeiben nem fakad annyi bimbó és ősszel nem hull le annyi sárgult levél, mint a mennyi nyíló szerelmet és hervadó szerelmet éneklő, ébresztő, hirdető könyv van már ezen a földön. Mondhatjuk, hogy korunknak és életünknek az elektromosság mellett másik kipuhatolhatatlan ereje ez a csodás érzés, melynek telepei ott vannak a széles mellek és erős karok között. És azt hiszem, eredményesebb lenne, ha ennek eredete után való meddő kutatások és kísérletezések helyett ezzel is úgy bánnánk el, mint az elektromossággal. Lámczikázó villámot, a melyet a pogányok az Istenek haragos nyilainak tartottak, most szépen megdrótoztuk, világítunk vele, sőt hátára kaptunk, ezért nyöszörög és zötyög olyan keservesen a „cáré“, mert ezer kis ördög van igába fogva, a mely eddig szabadon garázdálkodó zsarnok volt. Ekként kellene a szerelemmel is elbánni, a mint elcsattan első csók villáma, ugy vezetni, hogy egy életen keresztül mindig főzzön, süssön, világítson, melegítsen egymás iránt a családban. Ne csak üres pattogásban merüljön ki, mint az uj vágányra lépő kocsivezetéknél az elcsattanó szikra. Mi most azt akarjuk vizsgálni, hogy az ifjú ember életében ez a változás milyen fordulattal és esélyekkel jár. Azt a „váltót“ akarjuk tanulmányozni, hol nagyot kanyarodik az ifjú élete az ifjúság berkei felé és a melynek végén ott áll egy füstölgő kis házikó, az uj otthon; szelíd örömeivel a földre szállt mennyország, — szeretetlenségévcl tüskével kipárnázott pokol. A szerelem keletkezése emez első eszménykép iránt az ifjúnál leginkább ezen recipe szerint történik: Ot meglátni és megszeretni egy pillanat müve volt. Hirtelen fellobbanó szalmalang ez; olyan mint a vasolvasztó kéményén kicsapó lángözön, mely pár percre bevilágítja a környéket, azután ellohad, de benn láthatatlanul annál erősebben izzik az óriás tüztenger. Ez a felcsapó láng azonban végtelen mohó. Az ifjút egészen kivetközteti természetéből. Erősnek érezi magát, hogy az ördög minden pereputtyával megvívna szerelme tárgyáért. Csak pár sorára emlékezzünk az érzés eme változatait énekelő népdalainknak: Hozok mosdó vizet is gyöngypatak vizéből, pirositot rózsaleveléből, vagy: Vagyok olyan legény, mint te, Vágok olyan rendet, mint te. Minden percét leköti ez az egy gondolat és érzés. Füti az ereit, ugy érezi, azokban olvasztott vas perzseli, a feje olyan, mint a háborgó tűzhányó, mely sziporkázó lávaesőt szór ki az ezerféleképen előjövő tervezgetésekben, találgatásokban, vájjon igazán szereti-e; mit mondott és mit is fognak ők csinálni ? Valósággal „ébren álmodik. “ Féltékeny lesz. A másnak nyújtott mosoly már levertté és bizalmatlanná teszi. Ilyen állapotában dalolja azután: Megverek valakit, vagy engem valaki, de az én babámat ne szeresse senki. Ezer mulatságos jelenetet lehetne emliteni az ifjú eme lélek- állapotának jellemzésére. Ekkor vásárolja azokat a czifra, képekkel ékeskedő levélpapírokat, melyeken titkon elzárkózva százszor is belekezd a czimzésbe, hogy minél kifejezőbb legyen: Édes, aranyos, drága, gyönyörűséges angyalom, — nem jó; újrakezdi: Rubintos rózsaszálam, kedves tubicám, ez se szép, másik: Egyetlen lelkem, csókos kis tündérem ! és igy tovább, mig jóságos édes anyánk lopva besurranva össze nem tépi a mi remekeinket és oda nem parancsol a könyv mellé. A másik épen ugy cselekszik, mint a sövény közt költő kis fülemüle, dalol és verseket költ. Irgalmatlan rosszak azok a versek, de szépek, gyönyörűségesek, azt el nem lehet vitatni. Sokan, a helyett, hogy maguk csinálnának ilyet, a mézeskalács — szívről írják le azokat a kis verseket és ugy küldik el szivök bálványának. Érdekes esetet hallottam a napokban. Egy család ünnepelte házasságuk 25 éves fordulóját. Az előkerülő holmik között ott voltak a mama 25 év előtti emlékkönyve és levelei is. A mama dicsekedve emlegette, mily szép verseket irt neki annak idejében a férje. Nagy érdekkel olvasta azokat a mamának épen eladósorban levő leánya. Pár nap múlva azt mondja a mamának: Ugyan mama, hiszen ezeket a verseket mind kiváló költők írták. A tény kisült, hogy a szerelmes papa nem átallotta, a más költeméyeit a magáé gyanánt kiírni, hogy ezáltal is annál jobban magához láncolja ideálját. Több annyira rabja lesz ennek a szenvedélynek, hogy minden mást, életpályát stb. elfeled. Tudok esetet, midőn egy hatodik gimnazista diák éjnek idején szökött ki a kollégiumból és verte föl a falusi papot és esküvel kényszeritette arra, hogy leányát neki Ígérje, mert másnapra volt a leány eljegyzése kitűzve, persze mással; a fiú fogadásának állt és azóta boldog házaspárok. Olyan érték lesz előtte ez az ideál, kiről igy dalol: Ha ez a pénz volna csak foglaló, Ezer annyi meg a borra való, E világot adnák ráadásnak, Szeretőmet még sem adnám másnak. (Petőfi.) Munkájában vele foglalkozik és megújul, pihenésében róla gondolkozik és elfárad. Egyedüli és egyetlen egy csak Ő, a nagy Ő. Mint a pusztába belehal-,sanó tárogató ugy búgja nemes büszkeséggel: Csak egy kis lány van a világon ! És épen itt akarom én ezt az egetverő nagy érzést irányítani. A ki vasolvasztóban járt, láthatta, hogy a midőn a kemény vas már olyan folyékony, mint a viz, a munkások tenyerükre csöppentik és az kis gőzsugár kíséretében végigszalad azon, anélkül, hogy bőrüket megsértené. Ennek az a természetes oka, bogy az izzó csöpp a bőrrel nem is érintkezett, mert hevét a kéz izzadságának gőzzé való átforralása vette el, de ha a vas már valamit hült, irgalmatlanul összeégetné őket. Ilyen formán vagyok én is mai tárgyammal. Érzem, hogy tűzzel játszom, mely csak bizonyos fogások, alkalmazásával nem éget. ^ És ez épen a midőn a leghevesebb, akkor a legkevésbbé veszedelmes. Az ifjú lelkében ugyanis ezt a föltétlenül érvényre és diadalra jutó „egynek“ tiszteletét és szeretetét kell biztosítani. Ez védi őt a kicsapongásoktól, a csapodárságtól, a csábítások, tói és kísértésektől. Mindig ez áll előtte: Hiszen én ekkor, vagy akkor Őt csalnám meg, mit mondana, ha Ö ezt megtudná, bizonyosan nem lennék hozzá méltó, vagy elutasítana. Ez az ideál lehet tehát első természetes védőgátja a rosszra való hajlandóságoknak és indulatoknak. • Ezért ajánlhatom én önöknek a női ideáloknak választását, •legyezze el magát kiki lélekben és titokban annak, a ki az ő szivének tetszik. I)e ez ne meddő és üres képzelődésben merüljön ki, hanem okos, rendes és tervszerű munkában. Ez tömérdek bal lépéstől menti meg önöket. Ö lesz az önök munkás életének és becsületes törekvésének czélja. Ha ott látja kiki minden fáradságának jutalmaképen azt az ideált, eszményképet, kihez képest önök szemében minden más csak halvány árnyék, erejük megaezélosódik, reményük megújul. Ez lesz az önök védőszentje, a ki önöket láthatatlanul bár, de erős kezekkel támogatja, akaratával irányítja és mosolyával boldogítja. Válasszanak magúknak ideált, vagy legyenek hűek első ideáljukhoz ! Tarnóczi Lajos.
