Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-20 / 8. szám
2. oldal 8. szám 1909. február 20. „Amerikai Mágyar Reformátusok Lapja“ c/4.z indiánok. Indiánoknak, vagy helyesebben indusoknak az amerikai ben- sziilötteket nevezik. Az elnevezés azonban helytelen és onnan ereilt, hogy Kolumbus, mikor Amerikát felfedezte, Indiát kereste és azt hitte, hogy Indiát találta meg. Az itt talált ős-lakókat tellát indiánoknak nevezte, azért megkülönböztetésül az ázsiai Indiát, Kelet-Indiának, lakóit indek-nek nevezik. Az amerikai indiánok ázsiai mongol eredetű nép. Hogy mikor és hogyan kerültek ezek Amerikába, nem tudjuk. Az bizonyos, hogy Amerika felfedezése előtt Grönland-on keresztül már jártak európaiak, legelőször talán a normannok. A monda azt tartja, hogy körülbelül az ezredik évben egy magyar is járt itt a normannokkal. Ezek az európaiak már itt találták az indiánusokat, kiket arczuk színéről, mely vörösre volt festve, vörösbőrüeknek neveztek s neveznek ma is, bár helytelenül. Az indiánok sohasem alkottak egy államot, hanem törzsekre szakadva, egymás ellen harczolva éltek a végtelen pusztaságokon. A különböző törzsek egymástól különböző nyelvet beszéltek s beszélnek ma is, mikor az amerikai kormány őket törzsenként szétosztva, az úgynevezett indián-reservácziókban letelepítette. A nevezetesebb s ma is élő törzsek a következők : 1. A p a esők (apaches), kiknek száma ma 6 ezeren alul van, a legvadabb indián törzsek közé [tartoztak. Letelepítettek Arizonában, New Mexicoban és az Indian Territory-ban. 2. Apalacsok (apalaches), kik a mai Alabama és Georgia államokban laktak. Ezek korán keresztyének lettek s a franczia gyarmatok területére menekültek. Ma már alig van egy is belőlük. 3. Assiniboinok, kik Montana államban és a britt Manitoba-ban laknak. A franczia misszionáriusok a 17-ik században egy részét megtérítették. Ma mintegy 10 ezeren élnek. 4. Gsipp e vájok (chippewyan), igen harczias nép voltak. Ma a Szikla-hegység (Rocky-Mountains) táján és a Hudson- öböl vidékén mintegy 3 ezeren élnek. 5. Cs iro ki indiánok a legmiveltebbek. Ezek már 1730-ban meghódoltak az angoloknak s földjeik jó részét is, kellő kárpótlás mellett átengedték nekik. Valóságos köztársaságban élnek Arkansas államban, kis részük pedig Georgiában. Az amerikai függetlenségi harczban az amerikaiak mellett vitézül harczoltak s ma is évjáradékot húznak a szövetségi pénztárból földjeik átengedéséért. Lapjuk is van, melyet ősi nyelvükön, de latin betűkkel nyomatnak. Nagy részük jó keresztyén. Számuk mintegy 20 ezer. 6. K omanc sok (comanches), Texas-ban és Arcansas-ban élnek. Számuk mintegy 5 ezer. Az indiánok, a csiroki-ak egy részét kivéve, most is nomád életet élnek, vándorolván egy helyről a másikra. Az amerikaiak telepítési szándékai gyakran sikertelenek közöttük. Gyakran megesik ma is, hogy a fehéreket megtámadják és legyilkolják. Különösen a pálinka pusztítja őket, melyet tüzes víznek neveznek; az amerikai kormány szigorúan bünteti azokat, kik az indiánusok közé pálinkát visznek. Nem sok idő múlva végleg beolvadnak a fehérek közé, vagy jdő nap előtt teljesen kipusztulnak. Pedig kár, mert alapjában véve igen békés és becsületes nép. A presbyterián egyháznak virágzó missiói vannak közöttük. Haiikó M. Gyula, ref, lelkész Canadia=i utam. A múlt év junius havában Illinois, Wisconsin, Minnesota, North Dakota, Montana államokon keresztül, egy-egy napot Chicagóban és St. Paul ban töltve, a-Pacific vasútvonalon a ,,Sunny Southern Alberta“ államba vitt az érdeklődés vágya. Mintegy 2200 mértföldnvi utazás után ez állam egyik nevezetes kisebb városába Lethbridgebe érkeztem. Portland határ állomástól eddig a végtelenségbe terülő mezőkön 700 mértföld- nyi utón 2-3, 1000-1200 lakossal biró városka van csak — helyivel közel kis farm-telepek. Élő fa vagy bokor, cserje alig látható, a 9 óráig le nem nyugvó nap sugarai az óriási pusztaság homok és kavics halmain, úgy tüntetik fel a vidéket, mintegy afrikai pusztai részletet; 100 és 100 mértföldnyi távolban gyér mezőségek; sem bokor, sem fa, még emberi lény is alig látható. Éjjel érkeztem az 1560 lakossal biró Lethbridgebe. meljr szintén uj városka, kicsinységéhez nagy forgalommal, és nagy jövőjű hely. A Calgarytól kezdődő hires öntöző csatornák szel- detik határát; a canadai kormány települési főirodája ott lévén, tömve volt-e város amerikai, belga, svéd, nemet, szláv sőt magyar települni szándékozókkal. E helytől 80 mértföldnyi távolban a „Melk River“ vidékén meglátogattam 3 kis farmer telepet, köztük egy mormont is. Mindezek amerikai farmerekből telepített helyek, — Jowa, Minnesota állam lakosaiból, — sőt egy kis városka Dayton, O., farmerekből „New Dayton“ névvel. E vidéken töltöttem egy teljes hetet, az ottani lakosok Alberta Kánaánjának nevezik; — szép utczákkal, amerikai alakú házakkal, a magyar alföldi rónákon emlékeztető mezőkön, helyenként 1000—2000 darabból álló szaryasmarha és juh csordák találhatók, egy uj világot varázsol az utazó szeme elé. A gabona még lábon állott, mert ott az aratás szeptember hóban kezdődik; gazdag búza-, zab-, árpa- és lenvetések mindenütt. Itt e vidéken találtam egy amerikai birtokosnak, Smith-nek 6000 aker birtokán, rooo aker őszi búza vetést egy táblában. Az itteni föld gazdagságát igazolja, hog}' a téli búza akerenként 45 — a zab 100 bushelig is hozott; kitűnő széna terem, apró, finom szálú, mint a magyar alföldi és a mi csodálatos, a föld alja mindenütt telve van kőszénnel. Kövér szarvasmarha, juh, erős lovak találhatók mindenfelé. Minthogy a vízhiány gyakori, állami közvetítéssel épült jó kutakkal gondoskodnak a vízszükségletről. Néhány napot e pusztákon finomul berendezett angol hotelben töltöttem, az óriási kiterjedésű praireken kocsi utat téve, a kipusztult bőlény szarvait és csontjait nagy menyiségben találtam; vad állatok közül a közeli „Rocky Montains“-ból lejáró antilop falka nem ritkaság, — az úgynevezett mezei farkas pedig nagy számban tenyész itt. Sajátságos, hogy ezen az északon fekvő helyen a nyár időszakában a nap néha tűrhetetlen égetően, vakító fény nyel síit, úgy annyira, hogy a bőrt felégeti az emberi testen, a levegő pedig éles, száraz, ellenkezőleg a mi párás levegőjárásainktól. Ezen a vidéken is található magyar farmer, bár legtöbb amerikai angol, német és svéd; itt már nincsenek ingyenes^ földek, azok a vasút és falvaktól 50—80 mértföldnyi távalfeáfi kaphatók. Visszatértem Lethbridgebe s nagy meglepetésemre és örömre a várostól 2 mértföldre eső bányahelyen 10 magyar ref. csalá- dott és egyeseket találtam, kik Pereg és Szabolcs megyéből telepedtek ide s többeknek saját házuk is van; itt Borbély János atyánkfia segítségével egy éppen akkor felépült magyar házában deszkapadokat rögtönözve, az asszonyok és leányok még virágokkal diszitve, a következő nap estéjén isteni tisztelet helyéül elké- szittük, a melyen a lethbridgei angol presbyteriánus lelkész, — ki a magyarok gondozója — és 34 hivő jelenléte és részvételével isteni tiszteletet tartottam. Szem nem maradt szárazon, midőn itt az őslakó indiánok szomszédságában hangzott a zsoltár és a szent dicséretnek és evangélium szava elhagyott hazánk nyelvén. Búcsúzóul „Isten áld meg a magvar“-t elénekeltük; egy kedves, bár részben fájó emlékkel távoztam. Az angol lelkész meg is jegyezte: Soha ilyet nem láttam még, s feledni nem fogom. Egy pár idősebb férfi és nő szivében az öröm és a bánat vegyes érzelmeivel búcsúzott el tőlem kérvén — hogy „jöjjön el tiszteltes uram hozánk a jövő nyáron is“. Megígértem, hogy elmegyék, ha Isten éltet. Kardos József.
