Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-12-26 / 52. szám

. oldal.

»Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.«

52. szám 1908 deczember 20.

A föld belsejéről.

(Folytatás ém vége.)

A 19. század hetvenes éveiben a régibb tapogatódzó irány uj mederbe csapott át. Ebben az időben pontos fizikai mérésekkel a Föld átlagos sűrűségét, a kőzetelemzésekkel pedig a szilárd kéreg összetételét igyekeztek megállapítani s ezeknek a törekvéseknek köszönhető, hog) a föld kérgét ma mintegy tiz kilométernyi vastagságban elég pontosan ismerjük s igy a fajsuly tekintetbe vételével következtetést vonhatunk a még ismeretlen részekre is.

Laplace kiszámította, hogj' a sűrűség a mélység felé növekedvén,a középpont fajsulyának 10.017 nek kell lennie*) Stapf (1880) és Helmert (18841 más utón számított értékei, 11.9 és 11.3, szintén ehhez állanak közel, mig P,ana, ki a felület sűrűségét csak 1.877-nek veszi, a középpontra jóval magasabb fajsulyt, 16.73-at számított ki.

Leginkább megbízhatunk Wiechert adataiban (1897), a ki a földkéreg sűrűségét a mélység felé egyre tömegesebb, vasban gazdag anyagok belevonásával 3.2-re teszi s igy a magra 7.8-et talált. Ez közel áll a vas fajsulyához, mely az óriási nyomás mellett a föld belsejében úgyis nagyobb lehet, mint a felszínen s igy nagyon valószínűvé válik Wiechertnek az a nézete, hogy földünk magja egy tizezer kilométer átmérőjű vasgömb. a melyet egy körülbelül 1400 kilométer vastagságú kőhéj borit. A kettő között vasban gazdag anyagok rétegét is fel kell tételeznünk a vulkáni tüneményeknek s a földrengés terjedésének magyarázatára. Wiechert föltevését különböző tapasztalati tények is erősen támogatják. A meteorok túlnyomó része is tiszta nikkelvas s elenyésző kis része kő ■ ez a mellett szól, hogy mis égitestek alkotásában is, a vas viszi a főszerepet, a mit egyébként más vizsgálatokból is kiolvashatunk. — Másrészt pedig éppen az bizonyítja a vasnak a központba tömörülését, hogy a föld felszínén földi eredetű termésvasat egyáltalán nem találunk.

Wiechert magyarázata tehát eléggé megvilágítja azt, hogy a föld belsejének anyaga milyennek képzelhető el. Nem ad azonban kellő megfejtést a vulkáni tüneményekre, s a tagadhatatlan belső hő okára nézve. Hogy erről képet alkothassunk, más szerzőkhöz kell fordulnunk.

Még Volger (1873) próbálkozott meg azzal, hogy a mélységgel növekvő hőt a földben uralkadó nagy nyomásból, a keringő vizek súrlódásából s vegyi folyamatokból származtassa. Pfaff számításai azonban beigazolták, hogy az ily módon keletkezett összes hő az észlelt jelenségek magyarázatára távolról sem elegendő.

Liebenow 1904-ben a rádiumot mondja a föld természetes hőforrásának. Kiszámítja, bogy erre bolygónkban mintegy 20 ezer gramm (20 kilogramm) rádiumnak kell jelen lennie,

Még meg kell emlékeznünk Moldenbauer (1874) elméletéről is, a melyben újra elöcsillámlanak Franklin, Lichtenberg és Leslie fantasztikus eszméi. Moldenhauer planétánk élettörténetében hat korszakot különböztet meg.

1. Naprendszerünk mint ötven millió mértföld átmérőjű, izzó gőzgömb mozgott a világűrben, majd fokozatos sűrűsödés mellett összehuzódott 6 eredeti egy és fél éves keringési ideje nem is egy évre csökkent. E közben egyenlitöje körül egy ködgyürü vált Je, a mely szétszakadt s egy a hidrogénénél ötszörte kisebb sűrűségű gömbbé gomolyodott össze. — E gömbből alakult ki később a Föld.

2. A Föld eredeti östömege egyre jobban sűrűsödik s anyagai felmelegedés közben, fajsúlyúk szerint rendeződnek ; majd a Nap hatására saját tengelye körüli forgást kezd, a mely olyan erőssé válik, hogy az egyenlítő körül itt is leszakad egy gyűrű s csakhamar a holddá tómörü. össze.

3. Ezek után megindul a rétegképzés. Az izzó gőztömeg felülete a világűrnek hőt is ád s részei a kritikus hőfok alá hűlvén egyszerű vegyületekké egyesülnek, a melyek fajsúlyúk folytán a tömeg mélyébe sülyednek. Itt a magas hőfok újból éí újból elbontja őket, mig végre a környezet annyira lehűl, hogy e vegyü- letek immár sűrű ködréteggé tömörülhetnek. Nemsokára megkezdődik az ásványi szemeeskék lecsapódása is ; ezek nagy sürübégük miatt nagyon mélyre hatolnak a göztömegbe s ismételt elbomlás után megalakítják a középponttól mintegy 850 mértföldnyire, az első szilárd hurkot, a melyen belül gáznemü fémes mag marad, mig fölötte a bomlékonyabb ásványok gőzeivel telitett légkör lebeg.

4. E légkörből ezután lassankint lecsapódnak az első közetek, s végül kiválik bslöle az első viz is, a mely ujöól elpárolog ugyan, de óriási tömegekben rneszet és agyagot rak le. Ezalatt megindul a szerves élet is, de az ásványcsapadékok folytán ismételten elpusztul, s megkövesedik. A légkör egyre ritkul, a belső feszitö erők lávatömegeket sajtolnak a felszinre.

5. Ugyanekkor a nap is sűrűsödni kezd ; erősen felmelegszik, sugárzása egyre fokozódik s hatására a már kihűlt földet boritó glecserek visszaszorulnak a sarkokra hogy helyet adjanak a legfejlettebb lénynek, az embernek.

6. Az utolsó korszak földünk jövője. Minden pusztul, megdermed, mikor a nap kihűl ; a földi jégtömegek egyre jobban lehatolnak az egyenlítő felé ; kihal a szerves élet s a mindinkább las- sabbm forgó föld végül porrá esve jut vissza a nap tömegéhez, melytől elszakadt.

Tagadhatatlan, hogy Moldenhauer e meséje eléggé tetszetős, de bizony csak mese, a mely a legelemibb ismeretekkel is ellenkezik. Legjobban jellemzi értékét Toula megsemmisítő kritikája, melyet igy végez be : »Szerencse, hogy a légkör végre lerakta utolsó agyag-, mész-tömegeit s immár csak vízgőzöket tartalmaz, mert még abban a veszedelemben forognánk, hogy egy szép napon hatalmas kovaburokba göngyölve rövid utón megköve3ednénk.«

Kevésbbé mesés színezetű Mailet nézete (1874), a ki azt igyekszik bebizonyítani, hogy a folyós földtömegen először a sarkoktól kiinduló kéreg képződött ; mikor a kihűlés annyira haladt, hogy viz is csapódhatott le, e burok az egyenlőtlen összehúzódás folytán összerepedezett s a további kéregképzödésnél gyűrődésekre, a mai hegyláncok megalakulására vezetett. A vulkáni tünemények hője utólagosan, a gyűrődések és sülyedések okozta súrlódásból ered.

Különös s ezért említésre méltó Löffelhclz v. Colberg (1886) elmélete is, a ki felteszi, hogy a főid szilárd burka az olvadt magon csúszva, helyzetét állandóan változtatja, mert súlyosabb részei a Nap vonzásirányába törekszenek. így a földrészek felváltva hol sarki, hol meg egyenlítői kiima alá kerülnek s ezáltal a jégkorszakok nyomai s a tropikus lények maradványai a kontinensnek ma mérsékelt öveiben könnyen megmagyarázhatók. Ez az állitás természetesen semmivel sem bizonyítható, azonkívül nem is valószínű. 1889-ben Fischer a höfok-emelkedésböl, az árapálytüneményböl s különböző csillagászati megfigyelésekből arra következtetett, hogy a mintegy 40 km-nyi földkéreg alatt olvadt, de a központ felé sűrűsödő s legbelül szilárd magnak kell lennie. A külső burok alatt legalább egy folyós réteget okvetlenül fel kell tételeznünk, mert egy teljesen szilárd gömb összehúzódásánál a felület csak úgy gju rödhetik, hogy az erők eredőinek megfelelően mindig két egymásra merőleges ránc, vagyis hegység keletkeznék, a mit pedig Földünkön nem tapasztalhatunk.

Ezzel be is fejezhetem a föld belsejéről szóló fontosabb elméletek felsorolását. Kritikát gyakorolni fölöttük vajmi nehéz, végkövetkeztetést vonni meg egyenesen lehetetlen. Igaz, hogy egy részüket minden okoskodás nélkül elejthetjük, mert valószinütlen okuk szembeszökő, de a megmaradottak igy is oly eltérők, hogy jóformán közös vonást sem találunk köztük. Legtöbb hive van ma Wiechert felfogásának, mely legpuhább áll összhangban egyéb is- pcigreteinkkel,

*) Vagyis körülbelül tí^er sűrűbbnek, a vij,

I)r, Totiorff; ßoltdn,