Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-12-26 / 52. szám
52. szám. 1908 deczember 26. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 3. oldal. Mértékletesség. Hol van az az ember, kit ne ért volna szenvedés, veszteség, csapás; hol van az az ember, aki elmondhatná, hogy az élete merő öröm és boldogság, hogy életének veröfényes napjait a bánat egy parányi felhöcskéje sem homályositá el. Olyan ember nincs. De mig az emberiség kisebb része önhibáján kívül viseli a sok keservet és bajt, addig a nagyobbik része önmagának szerzi azt meg. A különféle, állítólag leküzdhetetlen szenvedélyek rabul ejtik és sebes szél gyorsaságával sülyesztik alá a bűn fertőjébe. Czélom ez alkalommal a szenvedélyek legfertelmesebbjéröl, az iszákosságról imi. Hogy hány jobb sorsra érdemes embert tett tönkre és hány család boldogságát dúlta fel az ital, azt minden figyelmesen szemlélődő tudja, látja. Hogyan segítsünk ezen a rettenetes nyavalyán ? Ez a kérdés. Nagy szerep jut ebben a kérdésben a nőnek, ki mint anya, feleség, nővér, gyermek sokat tehet ez ügyben. Az anya befolyással lehet gyermekére; feleség a férjére és tovább. Ne riadjanak vissza az akadályoktól, melyek mint meredek sziklák emelkednek eléjük. Küzdjenek az ivás ellen a mi derék asszony testvéreink, minden kínálkozó alkalmat felhasználva, hogy szeretteiket a helyes útra terelvén, az erkölcsi haláltól vissza tartsák. Irtó háborút kell indítani a szeszes italok ellen. Ne engedjék meg a mi derék asszonyaink, hogy házukba szeszes ital legyen. Egy pohár viszki után következik a másik s a tizedik is, a szenvedélylyé fajult ivás is, a betegség, a nyomorúság, a boldogtalanság. Bár nehéz munkának látszik ez a harcz, ha azonban a nők kezet fognak s együttes erővel munkálkodnak a szent czél érdekében, alig hiszem hogy rövid időn belül örvendetes változást ne látnánk. Volt alkalmam látni s megbotránkozni például azon is, hogy az édes anya picziny csecsemőjének szeszes italt adott, csakhogy sírásával ne háborgassa öt- Égbekiáltó bűn ez. A vízfejű, bamba, suta gyerekek a szeszes ital által elcsendesitett csecsemőkből kerülnek ki. Hogy a nő, legyen az bár egy kicsiny leányka, mily hatást gyakorolhat az iszákos emberre, szolgáljon a következő igaz történet tanulságol: Egy magyarlakta helyen, a hol a vasárnapi iskolát tanítottam tanítványaim között, feltűnt egy halvány arczu, szőke leányka. Mosolyt nem láttam arczocskáján, ijedős, könnybe u«zó szeme sejtetni engedé, hogy a gondtalan gyermekkor gyönyöreiből vajmi kevés jutott neki. Kicsiny szivét — mint hernyó a gyönge hajtást — úgy rágta az a tudat, hogy apja a részegség áldozata, hogy édes apja iszákos. Csak lopva járt a vasárnapi iskolába s az ott kapott »Örömhír« újságot, meg kis képecskét lopva, félve dugdosta hol ide, hol oda, hogy haragos édes apja valahogy meg ne lássa. Egy alkalommal még a szokottnál is szomorúbban jött az előadásra. Kérdezösködésemre azt felelte, hogy az édes apja nagyon megverte öt mert imádkozott lefekvés előtt. Mint minden iszákost, úgy ezt az embert is utolérte végzete; ágynak dőlt s a delirium tremens, ez a borszaztó, iszákosságból eredő nyavalya tünetei mutatkoztak rajta. A leányka, szokva lévén ahoz, hogy édes apja nappal nem volt otthon, dudolgatni kezdé a »Ki az, ki az, ki kopog« czimü vallásos dalt. Egyszerre csak az ágyban fekvő apa nevén szólitá leánykáját. A kis leány ereiben majd megfagyott a vér, úgy megijedt, azt hitte, hogy újra megveri az édes apja; de azért, mint egy kis vértanú, elszánt léptekkel járult az ágy elé, apjához. És milyen nagy volt a kis leány csodálkozása, mikor édes apja, sohasem hallott, gyöngéd hangon igy szólt hozzá: »Énekeld el kis leányom még egyszer ezt a dalt.« A kis leány pedig boldogságtól túláradó szívvel, remegő gyönge hangocskával sorba vette a tanult énekeket. Az édes apa Isten végtelen kegyelme folytán meggyógyult; fogadást tett, hogy nem iszik: fogadását megtartotta; kis leányát kézen fogva vezette a vasárnapi iskolába. Alig pár hónap múlva tisztább lett a házük tájéka; helyreállt a szeretet a családban; pénzecskéjük volt a bankban; szorgalmasan templomba járogatókká lettek; nem hallatszott immár panasz-szó a házuknál; békességben éltek; boldogok voltak. Waldfogle Josefln. Magyar énekek* Az amerikai magyarságról „Száz vers“ (Magyar énekek az idegenben) czimen könyvet irt Kemény György. A díszes kötésű, Kemény János rajzaival ellátott könyv ára csak egy dollár. Ki a jó könyvet szereti, vegye meg Kemény György könyvét. — Czim: Kemény György Box 390. STA* í"ít CLEVELAND, 0,
