Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-08 / 6. szám
6. szám. 1908. febr. 8. AMERIKAI-MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 3 oldal. Az igazí boldogság. Az emberi szív az a mélységes tenger, a honnan szakadatlanul gyürödznek fel a hatalmas hullámok. Minden embernek van valami vágya, a minek megvalósitásáért fárad. De mégis a szív hullámai között a leghatalmasabb az, a mely az igazi boldogság után törekszik. A mikor eljutunk ahhoz a nagy naphoz, a mikor választanunk kell a jó és rossz között, megszólal a mi lelkiismeretünk, megjelenik az Üdvezitö előttünk s a szeretet szellemében hiv bennünket azon az utón, a melyet a világosság egy-egy sugarával szentelt meg és a mely sem jobbra, sem balra nem vezet, hanem egyenesen a tökéletes boldogsághoz, az édes Atyának szerető szivéhez. Ha körül tekintünk az élet utai között, hogy keressük a boldogságot, két hatalmas táblát látunk magunk előtt. Az egyik jobb, a másik baloldalon. Hatalmas, aranyos betűkkel vannak rá Írva e szavak: ez az élvezeteknek az útja, az a gyönyörnek útja ! Van még egy ut, de ezt már alig veszi észre az ember, mert olyan keskeny és rögös. Ez az ut az, a melyen az édes anya Jézus nevében elindítja gyermekét, a midőn imára kulcsolja kezét, hogy necsak járni tanuljon meg e földön az ö szivének magzata, hanem fel is emelkedjen az imádkozás által az egekbe, a boldogságnak honába. Az igazi boldogságot megtaláljuk minden Eladta szabadságát, életét Keserű, csaknem fuldokló hangon, tördelt zokogással panaszolta el Gyulának a rabszolgaság rettenetes történetét, melyet hat hónap óta átélt. A cselédek lealázó gunyját, az uriasszony szeszélyét, a ki egyszer hi- zelgett neki, mint kedvesének, másszor durván bánt vele, mint a kutyával. És neki nem volt bátorsága az első durva szónál arcába vágni a lélekvásár filléreit s ott hagyva a komor hazat, annak fényűzését s digadó selyempárnáit, dúsan terített asztalát, visszatérni a szabad szegénység tiszta levegőjébe s dolgozni jövő függetlenségén, függetlenül. ...Megkisérlette, úgymond, egyszer. Akkor az asszony villámJó szemekkel magasodott fel, adott szavát, becsületét hányta szemére, rettenetes bosszúval fenyegette s első lépés gyanánt Károly szüleihez akart lemenni... Károly megborzadt. Ha ez iszonyú fenyegetést beváltja, anyjának szive hasad meg az ö nyomorúságának hallatára, apját pedig megöli a szégyen. Visszariad. Lelke gyáva lett. Később örjöngö álmok háborgatták. Meg akarta ölni azt az asz- szonyt........ Az behivatta cselédeit s tanukul állította őket. Károly gyilkossági kísérletet akart elkövetni. Jaj neki, ha még aztán elégedetlenkedni, láncaitól szabadulni akar. A fenyitö törvényszék elé viszi 1 Károly végleg apathiába stllyedt. Tanulmányait is abbanhagyta. Minek? Becstelen életét úgy sem nemesíti meg többé a tudomány. Csak egy vigasztalása van még... Hetenkint egyszer megindul éjszaka s végigjárja az »éjjeli kávéházakat« s a csillogó lámpák fénye mellett, szikrázó szeszszel, vagy gyöngyöző pezsgővel fojtja el lelke háborgását.. Akkor felejt, — s ez vigasztal... családi hajlékban, a hol a krisztusi szeretet szelleme lakozik. A család tagjait a legnemesebb vonzalom a szeretet fűzi egymáshoz. Az édes anya korán felviszi gyermekét az Isten házába, hogy szivébe csepegtesse az örök életnek ihagvait. Az ifjú nem hallja már a bűn útjára csábítók szavait mert lelkében érezte az evangéliumi parancsolatok megtaitása által az igazi boldogságot. Az ilyen család erősebben áll, mint a kőszikla. Inkább az ég és a föld omlik össze, sem hogy ö hitében és reményében megrendülne. Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette. Porsátorunkba bele helyez te a lelket s csak mitölünk függ, hogy a testet a szenvedélyek sötét barlangjává tesszük-e, vagy pedig a léleknek templovává. Beszélő képességet is adott az embernek, hogy kitudja fejezni szivének legszentebb érzelmeit. Csak tőlünk függ, hogy a pokolnak-é vagy a menyországnak kapuit nyitjuk meg vele? Ha igazi keresztyének akarunk lenni, legyen már a családi hajlék is templom. Hadd legyen annak lelkésze maga az édes apa, mert csak igy láthatják meg a család tagjai is Krisztusnak zászlaját, a mely az igazi boldogság felé irányítja lépéseinket. A kérdésnek csak az lehet most már, vájjon miben áll hát az igazi boldogság ? Talán azoknak a kik Isten törvénye szerint irányítják lépéseiket, nem kell szenvedni ? Óh igen ! Akik a rendíthetetlenül állanak meg hitök és vallások mellett, az élet vihara azokat rázza meg hatalmasabban. A szenvedések sem kerülik el teljesen azt a családi Ma éppen a »vigasztalás« napja van. Jó, hogy Gyulával találkozott. Együtt könnyebben elhallgattatják azt a dobogó szörnyeteget, mely a lelket nem hagyja nyugodni. Megszorította Gyula kezét. Forró volt ez a kéz és reszketett. — Beszéld el, — beszéld el, édes Gyulám, a te történetedet. Gyula aztán, kitekintve a kávéház felső ablakán át, ki, a csillagos éjjeli égbe, el kezdte mesélni fejlő szerelme történetét Birivel. Tündérvirágok nyilottak emlékezetében, a melyek illata elárasztotta egész lelkét ! Az ifjú leány tiszta képe, mely liliomszinekkel rajzolódott komor ifjúsága sötét lapjára, mintha ott lebegett volna a kék füstkarikák tarkította levegőben s hófehér szine előtt szégyenkezve sápadt meg a villanyos lámpák fehér világa... S a mint Gyula elmondta, hogy mint nyílott meg Biri tiszta szive, mint közeledtek egymáshoz, mint fognak majd egyesülni az oltár előtt a »holtomiglan« igéivel. Károly mind mélyebben, mélyebben hajtotta le fejét, utoljára forró homloka a hideg márváry- lapot érintette s melle nehezen zihálva emelkedett föl., s sülyedt hörögve alá... Végre tompán szólalt meg : — Mi állja hát még útját boldogságtoknak?.. Gyula megdöbbenve tekintett sápadt arcába, zilált tekintetű szemébe. — Tudod, hogy nincs állásom? — Úgy ? hát csak a pénz ? Gyula elhallgatott, csak némán ingatta a fejét, gépiesen ismételte Károly szavait. Úgy... a pénz, a pénz... Károly szemében valami vad világosság gyulladt ki. — Te, Gyula !... Tudod mit? Ne legyen a kahajlékot, a mely az igazi mennyei boldogság után vágyódik. Isten könnyek által tisztítja meg lelkünket. Talán az ártatlan kis gyermeknek bölcsőjét változtatja át koporsóvá, hogy keservesen sírjon az édes anya... vagy talán az édes apának kell a családi boldogság romhalmaza felett megállani... de még akkor is ott van velünk az ö véghetetlen szeretete, ha épen a fájdalmak által teszi próbára hitünket. az igazi boldogság nem a földi, hanem a mennyei javakban van. Egy ut vezet oda, a melyen szüléink elindítottak bennünket, midőn egelöször imára kulcsolták, kezeinket. Ha igazán boldogok akarunk lenni, maradjunk földi életünk vándorlásának utolsó órájáig ezen az utón, a mely édes Atyánkhoz vezérel bennünket. Harsányi László. Te völgy**. Te völgy, hol hőbb a nap és olvadóbb a hó Tél hamarább fut, nyár tovább pihen, És szebb virány közt lüktet a folyó, Te völgy, e szóra oktatsz: szerelem ! S te bérc, vihar korbácsát megvrtö, És visszavágó villámok haragját, Te elhagyott, sújtott, kopár tető, Fenséges bérc, ezt mennydörgőd: Szabadság! Bartók Lajos. dálya boldogságtoknak az az átkozott pénz ! Nekem van... En adok... fogadd el. Gyula meghökkenve bámult rá. Nem talált hirtelenében szót a feleletre. Károly ismételte : . — Én adok... én adok. Gyula összehúzott szemöldökkel, szidó pillantást vetett rá. — Nos? — Nem fogadhatom el. Károly elsápadt. Reszkető hangon kérdezte : — Miért ? — Mert... mert.. — Mondd ki ! — Mert én. .. ahhoz a pénzhez nem nyúlok. Azzal fölkelt, mintha indulni akart volna. Károly megsemmisülve ült ott egy darabig. Végre tompán, érzéketlenül révedezett szanaszét, egy bankót dobott oda a pincérnek, melyet az bókolva köszönt meg s hamar indult kifelé. Gyula követte. Künn a csillagos éjszakában, a kávéház ajtajának táncoló világu gázlámpái alatt megálltak. Szótlanul bámultak kétfelé. Szólni egyik sem tudott... egyik sem akart. Végre Károly kezet nyújtott neki, Gyula elfogadta. — Tehát te is megvetsz. — Nem. — Úgy hát nem szeretsz már. Gyula bucsuzóra megrázta a kezét. — Ha szenvedsz, a tisztes szegénység szenvedését megosztom veled. Mikor a szerencsétlenség napjai elkövetkeznek: engem oldaladnál találsz. — És most ? —- Most. . nincs rám szükséged. Azzal néma kézszoritással elvált tőle s megindult a Szerb-utca felé. Még mindig ott lakóit.
