Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-07 / 45. szám

2. oldal.

»Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.«

44. szám. fflöÄ’ötctniwr -31.

Három királyok.

Irta Jules Lemaitre. Fordította (Md.)

gém :)í;v ■mi .T^nvübniíii ,/Íj:xA (uiuinoJ ; } illlioJ

pásztorok visszavonulván, a Gyermek, Mária és József magukra maradinak és velük a három királyok.

Ott maradt Gáspár, kinek birodalma Afrikában vala; Menyhért, a ki Európában uralkodott és Boldizsár, kinek birodalma nem tudni merre feküdt.

Mária mondá nékik:

— Bizonyosan megéheztek. Tartsanak velünk, ha nem vetik

meg.

A három királyok elfogadták a meghívást, Mária szolgált nékik kenyérrel, adott sajtot és fügét; Boldizsár kiment borért, mert kulacs is vala véle; és jó étvággyal ettek mindannyian.

Étkezés után József, az ács, a kit néhány korty bor kissé neki melegített, igy szólt a három királyokhoz:

— Hát nem csodálatos, a mi itt most történik?... Hogy ez a kis gyermek, ez a Messiás, a kit a próféták megjövendölének! Ö tehát hatalmasabb minden királyoknál — és mégis, tessék, istállóban született s jászolban fekszik, szalmán. És itt vannak hárman, királyok mind a hárman — és mégis, tessék, vélünk esznek, a mi asztalunknál, pásztorok hozta sajtot, kenyeret és gyümölcsöt... A szegények adnak enni a királyoknak is!

A három királyokat is meghatotta az eset. Jószivüeknek érezték magukat. A Gyermek miután szopott, aludt jóizöen. Az ökör kérödzött, a szamár éppen most kapott egy falat kenyeret Menyhért király kezéből. Békesség honolt az istállóban s olyan jó meleg volt.

Szólott ismét az ács, miközben arca kigyult s ragyogott a szeme:

— Testvérek vagyunk mindnyájan s Isten fiai lévén, minden ember egyenlő, légyen gazdag vagy szegény, király vagy kézműves. Ezt hirdeti a Gyermek érkezése. És nagy idő nem telik belé, nem lészen többé se szegény, se gazdag, nem lesznek rabszolgák és zsarnokok sem lesznek. Elérkeze Jézussal az igazság országa, ahol is mindnyájan boldogak leszünk, mert mindnyájan szeretni fogjuk egymást.

Szólott ekkor Mária, félénken:

— Biz’ ez szép lesz, iparkodnunk is kell, hogy igy legyen. De megérjük-e valaha, hogy igy lészen ? Én azt hiszem, barátom, hogy Jézus országa nem e földről való.

De az ács, oda se igen hallgatva, tovább lelkesedett az eljövendő testvériségről és szeretetröl.

Boldizsár király kíváncsian hallgatta őt, Menyhére királynak könye is csordult, Gáspár pedig, a szemesen király, zokogásra fakadt.......

És a szerecsen király, a mikor hazaérkezék birodalmába, gunyhója elé gyüjté népét és mondá nékik könyezve :

— Nagy újságot hozok ti néktek. Mindnyájan testvérek vagyunk. Mindnyájan egyenlők vagyunk. Én nem vagyok többé király, ti pedig szabadok vagytok. Testvéreim, szeressük egymást!

A szerecsenek eleinte nem igen tudták megérteni a dolgot. Utóbb, — a mikor azt hitték, hogy már megértették, — nekirontottak a király gunyhójának és a többi föemberek gunyhóinak. a mi erős pálinkát találtak, azt megitták s elhurcolták a király és a föemberek asszonyait is.

Gáspár kiiály pedig igy szólt, — szemében még mindig a meghatottság könyveivel:

— Legyetek boldogok ti. én szegény gyermekeim!

Igen ám, de a zsákmányoló nép csakhamar ökölre ment s véres verekedések estek országszerte; utóbb pedig, mivel senki a földet nem művelte, éhínség sújtott az országra.

Ekkor egy erélyes szerecsen, kinek neve vala Gleglé, maga

köré gyűjtötte, a legtnarkosabb szerecseneket s azok megtették őt királynak.

Gleglé levágatta a régi föemberek fejét, Gáspár királyt egy mély verembe vetette s a szomszédos törzsekre rontván, miután kellő zsákmányra tett szert, helyreállította a rendet a fekete birodalomban.

Az elégedetlenek azonban pártot alakitottak, Gáspár királyt kiszabadították a veremből s kérték, parancsolna vélük.

A jó király meggondolkozott volt a veremben.

Hadat vezetett Gleglé ellen, megverte, a fejét levágatta, megette, híveit pedig leölette az utolsó szál emberig és már most ö csinált rendet a fekete birodalomban, újabb néhány esztendőre.

És nem a legszívesebben emlékezett vissza betlehemi kirándulására.

Menyhért király, amikor visszatére az ö Államába, igy szóla

önmagához :

— Ha minden ember egyenlő, mi jusson vagyok én uralkodó? Vagy legalább is jussom csak akkor van hozzá, ha minden alattvalóm beléegyezik. Vagyis inkább, csak önmaguk kormányozhatják magukat, illetve a képviselők, a kiket megválasztottak eme

ténykedésre.

Fölszólította tehát alattvalóit, hogy képviselőtestületet választanának.

Alattvalói közül a legtöbben sóba nem is gondoltak ilyesmire. Csak arra volt gondjuk, hogy jóllakhassanak, a mikor éhesek s ne fizessenek adót, csak a lehető legkevesebbet. így tehát a népnek csak kis része választott követet és választotta azokat, a kik a legszebb Ígéreteket tették. így történt, hogy a képviselőtestület teli volt ferhetetlen, ábrándozó és kapzsi emberekkel.

Ezek az emberek nekifeküdlek és fáradhatatlanul szónokoltak szabadságról, egyenlőségről és testvériségről, igazságról, emberiességről, haladásról és mivelödésröl. Vállalkozásba vették a nép boldogságát.

Eltörültek minden olyas régi szervezetet, világit vagy vallásosat, a hol az emberek azelőtt menedéket s oltalmat lelhettek. Börtönre, száműzetésre vagy halálra ítélték mindazokat, a kiket az a gyanú ért, hogy a régi rendhez ragaszkodnak. Az egész ország a leggaládabb képviselők és az ö embereik zsákmánya lett; meggyarapodott a magánsérelmek száma, tetézödött a szenvedés és irgalmatlanabb lön a zsarnokság, mint valaha.

És a mikor a jámbor Menyhért király tamáskodni kezdett volna cselekedetének üdvös voltában: trónvesztettnek nyilvánították és levágatták a fejét.

Székesfővárosa felé lovagolván, Boldizsár király imigyen töp- renkedék :

— Hogy egy Istennek magának kell eljönnie, szenvedni és meghalni az emberekért, ez világosan bizonyítja az emberek gonoszságát, a mit én különben jól ismerek már. Biz' ök nem igen szeretik egymást. Erejük s eszük az oka, hogy ugyancsak nem egyenlők, de van közöttük számos tudatlan és ostoba. Tekintélyemre ügyelni fogok tehát ezután is, nem csupán azért, mert ez nekem kellemes, de alattvalóim érdekében is. Iparkodom hatalmassá tenni a hazát, hogy ök hasznát lássák s a dicsőséget magukénak vallhassák. Ha a közrend sa haza boldogulása nem is vet gátat minden igazságtalanság és minden szenvedés elé, azoknak számát bizonnyal csökkenti.

Viszont, hozok én haza ez útról egy uj érzelmet is : részvét- teljesebb szivet.... Az eszme, hogy mindgyájunkát egyazon Isten