Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-02-01 / 5. szám

5. szám. 1908. febr. 1.

AMERIKAI-MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

3 oldal.

Rév. McLanahan cikke*

Az amerikai és magyarországi reformátussá^ bizonyára kiváló érdekkel fogja olvasni azt a nagy fontosságú cikket, melylyel Rév. Samuel McLanahan, belmisszioi superintenders lapunkat megtisztelte.

Higgadt, komoly, tárgyilagos hangon van az Írva, az első sortól az utolsóig, mindenütt ott ra gyog az igaz keresztyénéig békülékeny szelleme, s bámulatos szakavatottsága, részletekre kiterjedt* pontossága meggyőzheti a magyarországi református egyház vezérférfiainak nagy többségét arról, hogy a conventi elnökség által vezetett csatlakozási mozgalom keresztyénieden propagálását és politikai célját nagyon jól ismeri az amerikai közvélemény.

Alig egy éve, hogy alkalmam nyílt a presby- terian egyház e kiváló tudós férfiút megismerni a princetoni »Alma materihez közel levő csendes otthonában. Magas, szikár alak, ki mikor megy az utcán, egy fejjel kimagaslik a többi közül ; első pillanatra úgy tűnik fel, mint valami rideg, számiló business-ember, de ha megismerjük sziv- jóságát, mély tudományát, buzgó vallásosságát, akkor látjuk, hogy lelke is magasan túlszárnyalja a többiét.

Figyelemre méltó, hogy érvelésében milyen bámulatos szakavatottsággal találja fején a szeget. Az anya, fiú és feleségről vett hasonlatában valódi amerikai humor csillámlik meg, mely még a komoly dolgokba is bocsát egy fénylő napsugárt.

Mi nem akarjuk, hogy a magyarok ne szeressék hazájukat, elfelejtsék nyelvüket, megtagadják szokásaikat, sőt csak az olyan embert becsüljük igazán, a ki őszinte ragaszkodással szereti elhagyott szülőföldét.

— Mi? Hm... Ön nem tudja, hogy idebenn

az a Loreley, vagy Delila, vagy Circe, vagy micsoda, ifjú lelkek fehér szirmaival táplálkozik ? Vigyázzon fiatal ember, mert magába bolonditja^ mint engemet... Igaz, hogy értem nem volt kár- Hitvány lump leszek, mint valamikor nekiindul, tam. De önnek még lehet jövője... Ne tapossa el. Egyéb rosszat nem tehetek ennek a csábitó ördögnek, s egyéb jót nem művelhetek az emberiségnek, mint meglesem itt a csöngető áldozatot és felvilágosítom. Olyan ez, mint a mesebeli oroszlánbarlang. Csak befelé vezetnek nyomok. Kifelé nem

.......

— És az ön nyomai?

— Engem nyomtalanul dobtak ki. Különben is az én példám ne lelkesítse önt.. Vagy ha igen, akkor alás’ szolgája.

Azzal kopott, hajdan ragyogó cilinderét félfülére vágva, elfütyörészett az éjszakában.

Legalább Károly elölt örök éjszakának tetszett az a sötét sikátor, a melybe fordult. Pedig még csak estéli nyolc óra volt.

Lelkére is mélységes éjszaka borult. Bemenjen ? Ne menjen?

— - Ejh! hiszen úgy sem eresztik be. Már háromszor csöngetett.. Tépjük el azt a levelet.

S a mint a zsebében keresi a levelet, elövonja az öreg Havas Pálnak becsületes, gömbölyű betűivel irt levelét. A reszkető lámpafénynél ott táncolnak előtte az utolsó sorok.

»Nyakunkon a tél., szegény édesanyád meghűlt, mert nincs téli ruhája.«

Szive elfacsarodott, visszarejtette a levelet, elővette a másikat s negyedszer hevesen rántotta meg a csengetyiit. J {

A kis retesz újra megnyílt. De a mint kezében megpillantották a ltvelet, a kapu egyszerre feltái ült.'

Aranyszavak ezek ! Véssék szivükbe és lelkűkbe azok, kik izgatnak az amerikai barátkozás ellen. Annyit természetesen megkövetelhetnek és pedig joggal, hogy legyen a bevándorlott magyar érzelmében amerikai, azaz szeresse uj hazáját, mert azt még a szabadság honában sem tűrhetik el, hogy gyűlölettel viseltessen valaki a föld iránt, mely neki kenyeret ad.

Majd lépésröl-lépésre halad, mérsékelt hangon, de őszintén és leplezetlenül tárja fel azt a mélységes ingoványt, melyben a csatlakozás elposványosodik- A lélekkufárkodást, mely most pénzt ajánl, majd előnyt Ígér, most fenyeget, majd terve nem sikerülvén, ujsági nyiliterekben támadja meg az igaz embert, a tiszta jellemet csak azért, mert hozzá sülyedni nem akar.

Ezt is jó, ha megtudja Amerika magyarsága. Legalább ezentúl meg fogja érteni, hogy mi kecsegtet és mi biztat még ma is nehány gyönge jellemet.

Közzétettük e cikket angol nyelven is, mert fontosnak farijuk, hogy veszélyeztetett helyeken, hol részekre szakgatták a magyarságot, feldúlták a békességet, legyen honfitár aink kéziben biztos és hiteles adat, melylyel angol testvéreink előtt e bonyodalmas ügyet megvilágositsák.

Alkossuk meg egyszersmint minden késedelem nélkül a »Magyar Protestáns Uniót«, a mely egy táborba hozza a református és presbyterianus egyházakat és lelkészeket. Békességet teremt ott, hol még ma sincsen teljes egyetértés. Véget vet minden ingadozásnak, libegésnek, mert alapszabályának első pontja ki fogja mondani nyíltan és határozottan, hogy a »Magyar Protestáns Unió« tagjai soha, semmi körülmények között az amerikai egyházaktól el nem szakadnak és a ki erre kísérletet tenne, legyen bár méltóságos vagy kegyelmi s ur, azzal szóba sem állanak.

Károly belépett. Komoran szólt cda a kapunyitónak :

— Maguk ugyan meggondolják, mig kinyitják valakinek a kaput.

Amaz foghegyröl mormogott vissza,

— Mért nem tetszett mindjárt a levelet mutatni ?

Károlynak eszébe jutottak a névtelen levél utolsó szavai : »e levél elömutatása mellett be bocsátják«.

Kezében tartotta tehát a levelet s engedte magát kézröl-kézre adatni.

Az emeletre vezették. Nagy, félhomályos, sötét í'alszönj’egekkel bontott előszobában leszedték róla a felső kabátját., elvették tőle a levelet s pár perc múlva tágas, rózsaszín világitásu teremben talál.a magát.

Fényes bútorzat vette körül. A szoba bal- sarkában, dagadó selyem ottománon hevert így álmatag arcú nö, fejét karjára támasztva.. Nem szép, nem is egészen fiatal, de a tekintet ében van valami megbüvöiö. Hát még a hangja, a mint megszólal :

— On orvos? Ah, az Isten hozta... Ön tehát hajlandó volna egy szegény beteg ápolásának szentelnie magát ! Ó, jöjjön, jöjjön.. Engem úgyis megöl a magánosság.

Károly meglepetve közeledett hozzá s félénken ült az ottomán mellé.

— As-zonyom !... valóban engem a szegénység átka kényszeritett arra, hogy pályámnak befejezésére... s a körülmények...

A nö szavába vágott.

— Fényes javadalmazása lesz nálam. Csak ne hagyjon el, —engem megöl a magány... Önneí olyan megnyugtató képe van. Fndrik ! Fridrik 1

Egy inas lépett be.

Ez az egyedüli ut, melylyel a rég óhajtott békességet helyre lehet állítani. Gyülekezeteink megunták már ezt a sok herce-hurcát. torkig vannak a csatlakozás ügyével. Ne tűrjék hát tovább, hogy bármely lelkész továbbra is zavarja e kérdéssel a gy Ulekezeiek békességét. Amíg Amerikában vannak, tartozzanak az amerikai egyházhoz, ha visszamennek az ó-hazába, tartozzanak a magyarországi egyházhoz.

Hisszük és reméljük, hogy a »Magyar Protestáns Unió« eszméje nemsokára testet ölt s zászlóján diadalmasan ragyog a nagy Rákóczi jelszava :

Pro deo et libertate !

HARSÁNYI ISTVÁN.

Gondolatok.

Néha azt hisszük, hogy reményünk betelt, holott csak más alakban ámít, más cél után csal.

Elérjük, a mit óhajtottunk, azt hisszük, megtaláltuk a valót, s maga, a mit valónak hittünk, nem volt egyéb egy magasabb pontnál, honnan éltünk céljának messzesége még inkább kivehető. * ■

Uj reményünk mosolygó arcát a távolban megpillantva: elfelejtjük az tddigi csalódások keserű érzetét, sietünk előre, hogy majd életünk végén a legutolsó reménynél magunkkal számot vetve, mindnyájának beteljesedését a síron túl várjuk el. *

Mikor a boldogság itala az egyes ember számára kristály tisztaságával foly, a sors ritkán mulasztja el azt valamely tisztátlan cseppel megzavarni. De azért nem szabad haragudnunk reá, mert épp ez a csepp emlékeztet bennünket, hogy az élet adományait mértékletesen és háládatosan élvezzük.

— A pénztárnok urat kéretem.

(Ez nem teketóriázik az ígérettel! — gondolá Károly s föl lélegzett.)

— Nagyságos asszonyom ! Bár távol lakom innen, de naponta kétszer is elnézhetek ide, ha. . .

— Nem, nem... Önnek itt kell laknia. Gyönyörű kis szobát rendeztetek be.

— E nagy megtiszteltetés... s nem várt bizalom — Menjen... menjen. Zsarnokoskodás, makacsság, szeszély, nem egyéb. De önnek olyan bizalomkeltő arca van !

S megfogta Károly kezét.

— Ugy-e, milyen lázam van ?

E percben a pénztáros lépett be. Alacsony, kopasz, fehérbajuszu ember volt.

— A doktor ur félévi fizetését folyósítsa ! Vigye a pénzt a doktor ur szobájába.

— Éltem ! — mond tompán köhécselve az öreg s kifordult.

— Ha ugyanis elfogadja a föltételeimet, főképpen az ittlakást.

Károly elborult szemekkel nézett körül.

Az utcai ablak mellett gázlámpa égett. A láng fény körében hulló hópelyhek tömege látszott........

Ottkünn havazik., s édesanyjának nincsen téliruhája............

Fölkelt, meghajtotta magát.

— Minden föltételt elfogadok, nagyságos asz- szonyom 1

• VII.

Sötét éjszaka borult a fővárosra. Elmúlt az ősz, el a fagyos tél is... hat hónapja annak, hogv Károly a sólyom-utcai zárt palota ajtaján kopogtatott s nem jött ki onnét egyhamar.

(Folyt. köv.)