Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-02-01 / 5. szám

5. szám. 1908. febr. 1. AMERIKAI-MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 3 oldal. Rév. McLanahan cikke* Az amerikai és magyarországi reformátussá^ bizonyára kiváló érdekkel fogja olvasni azt a nagy fontosságú cikket, melylyel Rév. Samuel Mc­Lanahan, belmisszioi superintenders lapunkat megtisztelte. Higgadt, komoly, tárgyilagos hangon van az Írva, az első sortól az utolsóig, mindenütt ott ra gyog az igaz keresztyénéig békülékeny szelleme, s bámulatos szakavatottsága, részletekre kiterjedt* pontossága meggyőzheti a magyarországi reformá­tus egyház vezérférfiainak nagy többségét arról, hogy a conventi elnökség által vezetett csatlako­zási mozgalom keresztyénieden propagálását és politikai célját nagyon jól ismeri az amerikai köz­vélemény. Alig egy éve, hogy alkalmam nyílt a presby- terian egyház e kiváló tudós férfiút megismerni a princetoni »Alma materihez közel levő csendes otthonában. Magas, szikár alak, ki mikor megy az utcán, egy fejjel kimagaslik a többi közül ; első pillanatra úgy tűnik fel, mint valami rideg, szá­miló business-ember, de ha megismerjük sziv- jóságát, mély tudományát, buzgó vallásosságát, akkor látjuk, hogy lelke is magasan túlszárnyalja a többiét. Figyelemre méltó, hogy érvelésében milyen bámulatos szakavatottsággal találja fején a szeget. Az anya, fiú és feleségről vett hasonlatában valódi amerikai humor csillámlik meg, mely még a komoly dolgokba is bocsát egy fénylő napsugárt. Mi nem akarjuk, hogy a magyarok ne szeres­sék hazájukat, elfelejtsék nyelvüket, megtagadják szokásaikat, sőt csak az olyan embert becsüljük igazán, a ki őszinte ragaszkodással szereti el­hagyott szülőföldét. — Mi? Hm... Ön nem tudja, hogy idebenn az a Loreley, vagy Delila, vagy Circe, vagy mi­csoda, ifjú lelkek fehér szirmaival táplálkozik ? Vigyázzon fiatal ember, mert magába bolonditja^ mint engemet... Igaz, hogy értem nem volt kár- Hitvány lump leszek, mint valamikor nekiindul, tam. De önnek még lehet jövője... Ne tapossa el. Egyéb rosszat nem tehetek ennek a csábitó ördög­nek, s egyéb jót nem művelhetek az emberiség­nek, mint meglesem itt a csöngető áldozatot és felvilágosítom. Olyan ez, mint a mesebeli oroszlán­barlang. Csak befelé vezetnek nyomok. Kifelé nem ....... — És az ön nyomai? — Engem nyomtalanul dobtak ki. Különben is az én példám ne lelkesítse önt.. Vagy ha igen, akkor alás’ szolgája. Azzal kopott, hajdan ragyogó cilinderét fél­fülére vágva, elfütyörészett az éjszakában. Legalább Károly elölt örök éjszakának tet­szett az a sötét sikátor, a melybe fordult. Pedig még csak estéli nyolc óra volt. Lelkére is mélységes éjszaka borult. Bemen­jen ? Ne menjen? — - Ejh! hiszen úgy sem eresztik be. Már há­romszor csöngetett.. Tépjük el azt a levelet. S a mint a zsebében keresi a levelet, elövonja az öreg Havas Pálnak becsületes, gömbölyű betűi­vel irt levelét. A reszkető lámpafénynél ott tán­colnak előtte az utolsó sorok. »Nyakunkon a tél., szegény édesanyád meg­hűlt, mert nincs téli ruhája.« Szive elfacsarodott, visszarejtette a levelet, elővette a másikat s negyedszer hevesen rántotta meg a csengetyiit. J { A kis retesz újra megnyílt. De a mint kezé­ben megpillantották a ltvelet, a kapu egyszerre feltái ült.' Aranyszavak ezek ! Véssék szivükbe és lel­kűkbe azok, kik izgatnak az amerikai barátkozás ellen. Annyit természetesen megkövetelhetnek és pedig joggal, hogy legyen a bevándorlott magyar érzelmében amerikai, azaz szeresse uj hazáját, mert azt még a szabadság honában sem tűrhetik el, hogy gyűlölettel viseltessen valaki a föld iránt, mely neki kenyeret ad. Majd lépésröl-lépésre halad, mérsékelt han­gon, de őszintén és leplezetlenül tárja fel azt a mélységes ingoványt, melyben a csatlakozás el­posványosodik- A lélekkufárkodást, mely most pénzt ajánl, majd előnyt Ígér, most fenyeget, majd terve nem sikerülvén, ujsági nyiliterekben támadja meg az igaz embert, a tiszta jellemet csak azért, mert hozzá sülyedni nem akar. Ezt is jó, ha megtudja Amerika magyarsága. Legalább ezentúl meg fogja érteni, hogy mi ke­csegtet és mi biztat még ma is nehány gyönge jellemet. Közzétettük e cikket angol nyelven is, mert fontosnak farijuk, hogy veszélyeztetett helyeken, hol részekre szakgatták a magyarságot, feldúlták a békességet, legyen honfitár aink kéziben biztos és hiteles adat, melylyel angol testvéreink előtt e bonyodalmas ügyet megvilágositsák. Alkossuk meg egyszersmint minden késede­lem nélkül a »Magyar Protestáns Uniót«, a mely egy táborba hozza a református és presbyterianus egyházakat és lelkészeket. Békességet teremt ott, hol még ma sincsen teljes egyetértés. Véget vet minden ingadozásnak, libegésnek, mert alapszabá­lyának első pontja ki fogja mondani nyíltan és határozottan, hogy a »Magyar Protestáns Unió« tagjai soha, semmi körülmények között az ame­rikai egyházaktól el nem szakadnak és a ki erre kísérletet tenne, legyen bár méltóságos vagy ke­gyelmi s ur, azzal szóba sem állanak. Károly belépett. Komoran szólt cda a kapu­nyitónak : — Maguk ugyan meggondolják, mig kinyit­ják valakinek a kaput. Amaz foghegyröl mormogott vissza, — Mért nem tetszett mindjárt a levelet mutatni ? Károlynak eszébe jutottak a névtelen levél utolsó szavai : »e levél elömutatása mellett be bocsátják«. Kezében tartotta tehát a levelet s engedte magát kézröl-kézre adatni. Az emeletre vezették. Nagy, félhomályos, sötét í'alszönj’egekkel bontott előszobában leszed­ték róla a felső kabátját., elvették tőle a levelet s pár perc múlva tágas, rózsaszín világitásu terem­ben talál.a magát. Fényes bútorzat vette körül. A szoba bal- sarkában, dagadó selyem ottománon hevert így álmatag arcú nö, fejét karjára támasztva.. Nem szép, nem is egészen fiatal, de a tekintet ében van valami megbüvöiö. Hát még a hangja, a mint megszólal : — On orvos? Ah, az Isten hozta... Ön tehát hajlandó volna egy szegény beteg ápolásának szen­telnie magát ! Ó, jöjjön, jöjjön.. Engem úgyis megöl a magánosság. Károly meglepetve közeledett hozzá s félén­ken ült az ottomán mellé. — As-zonyom !... valóban engem a szegény­ség átka kényszeritett arra, hogy pályámnak be­fejezésére... s a körülmények... A nö szavába vágott. — Fényes javadalmazása lesz nálam. Csak ne hagyjon el, —engem megöl a magány... Önneí olyan megnyugtató képe van. Fndrik ! Fridrik 1 Egy inas lépett be. Ez az egyedüli ut, melylyel a rég óhajtott békességet helyre lehet állítani. Gyülekezeteink megunták már ezt a sok herce-hurcát. torkig van­nak a csatlakozás ügyével. Ne tűrjék hát tovább, hogy bármely lelkész továbbra is zavarja e kér­déssel a gy Ulekezeiek békességét. Amíg Ameri­kában vannak, tartozzanak az amerikai egyházhoz, ha visszamennek az ó-hazába, tartozzanak a ma­gyarországi egyházhoz. Hisszük és reméljük, hogy a »Magyar Protes­táns Unió« eszméje nemsokára testet ölt s zászlóján diadalmasan ragyog a nagy Rákóczi jelszava : Pro deo et libertate ! HARSÁNYI ISTVÁN. Gondolatok. Néha azt hisszük, hogy reményünk betelt, holott csak más alakban ámít, más cél után csal. Elérjük, a mit óhajtottunk, azt hisszük, meg­találtuk a valót, s maga, a mit valónak hittünk, nem volt egyéb egy magasabb pontnál, honnan éltünk céljának messzesége még inkább kivehető. * ■ Uj reményünk mosolygó arcát a távolban meg­pillantva: elfelejtjük az tddigi csalódások keserű érzetét, sietünk előre, hogy majd életünk végén a legutolsó reménynél magunkkal számot vetve, mindnyájának beteljesedését a síron túl várjuk el. * Mikor a boldogság itala az egyes ember szá­mára kristály tisztaságával foly, a sors ritkán mu­lasztja el azt valamely tisztátlan cseppel meg­zavarni. De azért nem szabad haragudnunk reá, mert épp ez a csepp emlékeztet bennünket, hogy az élet adományait mértékletesen és háládatosan élvezzük. — A pénztárnok urat kéretem. (Ez nem teketóriázik az ígérettel! — gondolá Károly s föl lélegzett.) — Nagyságos asszonyom ! Bár távol lakom innen, de naponta kétszer is elnézhetek ide, ha. . . — Nem, nem... Önnek itt kell laknia. Gyö­nyörű kis szobát rendeztetek be. — E nagy megtiszteltetés... s nem várt bi­zalom — Menjen... menjen. Zsarnokoskodás, ma­kacsság, szeszély, nem egyéb. De önnek olyan bizalomkeltő arca van ! S megfogta Károly kezét. — Ugy-e, milyen lázam van ? E percben a pénztáros lépett be. Alacsony, kopasz, fehérbajuszu ember volt. — A doktor ur félévi fizetését folyósítsa ! Vigye a pénzt a doktor ur szobájába. — Éltem ! — mond tompán köhécselve az öreg s kifordult. — Ha ugyanis elfogadja a föltételeimet, fő­képpen az ittlakást. Károly elborult szemekkel nézett körül. Az utcai ablak mellett gázlámpa égett. A láng fény körében hulló hópelyhek tömege lát­szott........ Ottkünn havazik., s édesanyjának nincsen téliruhája............ Fölkelt, meghajtotta magát. — Minden föltételt elfogadok, nagyságos asz- szonyom 1 • VII. Sötét éjszaka borult a fővárosra. Elmúlt az ősz, el a fagyos tél is... hat hónapja annak, hogv Károly a sólyom-utcai zárt palota ajtaján kopog­tatott s nem jött ki onnét egyhamar. (Folyt. köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents