Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-01 / 5. szám
2. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 5. szám, 1908. február 1. politikai okból mi azt akarjuk, hogy az óhaza polgárai maradjanak, azt akarjuk, hogy magyarok maradjanak és ne legyenek amerikaiakká. Erre gondoljon mindig és e szerint cselekedjék.« Helyes dolog-e az. hogy az amerikai magyarok vallási érdekei alá legyenek rendelve és feláldozva a magyarországi politika jelen és jövő esélyeinek ? Az, hogy a jelen mozgalomban ez érdekek feláldoztatnak és alárendeltetnek — kérdést sem szenved. 7. Még az esetben is, ha az általános mozgalom és annak bevallott célja helyeselhető volna, — az a mód, melyet a magyarországi egyház képviselői közül sokan alkalmaznak, még mindig nagyon is kérdéses. Félrevezetéssel a tudatlanságra és előítéletre támaszkodnak például mikor azt állítják, hogy az amerikai református egyházhoz tartozni annyit tesz, mint a német iga alá jönni) vagy hogy a presbyterián egyház nem kálvinista egyház, vagy hogy az amerikai egyházak célja, hogy a magyarok pénzéhez hozzájussanak, a midőn tény az, hogy ezen egyházak nagy összegeket költöttek és költenek a magyarok segélésére, hogy templomokhoz, lelkészekhez és folyóiratokhoz jussanak. Az amerikai egyházakkal összeköttetésben levő lelkészeket újból és újból megkísértik magán utón pénzbeli ajánlatokkal és más jutalmakkal, ha elszakadnak amerikai testvéreiktől és úgy magukra, mint egyházukra nézve súlyos következményekkel fenyegetik, ha ezt meg nem teszik. Ha a magán csábitgatás kudar- ot vall úgy sokat ezen lelkészek közül megtáHolt-levelek* Irta; V ARADI ANTAL. (Folytatás.) Valaki rákiáltott a túlsó félről. — Doktorom! de jó, hogy megtalálom.,. Megyek vissza... Közel volt a, hid pesti végéhez ; áttekintett. Till Sámuel borzolta az Üstökét a nagy sietségben, mialatt levett kalapjával integetett. A Lánchid-téren találkoztak. — Doktorom! Fogott. Fogott a horog. Nekem igazam volt. Nekem mindig igazam van. Itt van.. megvan. — Mi van itt? Mi van meg? — En, tudja, nem vagyok a fél-rendszabályok embere. Egy hirdetés nem sikerülvén, nehány nap múlva, az ön utólagos beleegyezése reményében megdupláztam ....... Hirdettem újra. Megjegyzem, hogy az ismételt hirdetést is negyven krajcárba számitotn. Summa summárum : nyolcvan krajcár ! Károlynak ennyi volt az összes vagyona. — És most, ime, — fulytatá kalapját megemelve és üstökét borzolva Sámuel — a válasz megvan. Jöjjön velem; útadóm a levelet. Károly kezdte érteni. Kiváncsisága újra fölébredt. Megindult Till Sámuellel a kiadóhivatal felé........ Ott rövid keresés után, hatalmas üstökborzolás közben átadott neki egy finom hajtású, illatos, koronás és címeres levelet. madnak magán becsületében, lelkészi képességében a nyilvános sajtó utján. Hogy e tekintetben volt viszontvádaskodás éppen úgy mint vádaskodás, ezt be kell ismernünk, és elég sajnálatos dolog, de minden esetre annak ‘a félnek van jobb kifogása, a melyet először támadtak meg. Az ö hivatalos képviselőik által úgy a Református mint a Presbyterian egyház kinyilvánította hajlandóságát arra, hogy a jelen bonyodalma' kát megszüntessék. Mind a két egyház szilárdan áll és kész elfogadni bármit, a mely az ö nézetük szerint előmozdítja az ö magyar polgártársaiknak igazi vallási érdekeit. De meg is védi ez utóbbiakat abban a jogban, hogy minden kívülről jövő parancs vagy háborgatás nélkül megalkothassák vallásos összeköttetéseiket és megőrzi azt az erkölcsi és anyagi bizalmat, melyet az illető egyházakba helyeztek. Mért nem tudna a magyarországi konvent ilyen szellemben találkozni az amerikai egyházakkal. Lawrence vilié, N. J Samuel McLanaham. Hangok a koporsónál. I. Szivárvány e földi boldogságunk, Mely tűnik ha közelget halálunk. Rózsapálya az élet nekünk, Tövist terem, hogyha öregszünk. S ha átéltük szebb öröminket, — Megér nyolcvan krajcárt, mi ? — mondá Sámuel diadalmas mosolylyal. — Kérdés: mi van benne? — mondá aggodalmasan Károly. Azzal felnyitotta a borítékot. «Keressen fel este 8—9 óra között. Sólyomutca 41. E levél elömutatása mellett bebocsátják«. Sem aláírás, sem kelt. Semmi egyéb. Till Sámuel ágaskodott, hogy bepillanthasson, Károly hirtelen zsebregyürte a levelet. Kikotorászta szomorúan a zsebéből a nyolcvan krajcárt s némán szemére vágva a kalapját, egy mord »jó estét« után elsietett. Till Sámuel tátott szájjal borzolta az üstökét, úgy nézett utána. Még az előtte fekvő pénzt is elfelejtette megolvasni. — Konveniál neki, vagy nem konveniál? Ha nem konveniál, mért fizetett olyan, készségesen ; ha konveniál : mért olyan szomorú? És beseperte a nyolcvan krajcárt a fiókba. — A nyugtatványt majd holnap átadom neki a kávémérésben ! Károly pedig felhajtott gallérral és szemére vágott kalappal indult a Sólyom utca felé. A város másik végén van, az osztrák állam- vasút körül. Éppen hét órát kezdtek harangozni Még ráér,* meglassította lépteit. Az a levél égette az oldalát. Sejtette, tudta ö, hogy milyen sáros útnak az Útmutatója az az illatos, rózsaszínű korona. Az estharang szomorú hangja rezgett a ködös télesti levegőben. Gázlámpák pislogtak, a nyirkos aszfalt fénylett, mint egy befagyott tintatenger. Károly félig behunyt szemmel ballagott. Estharangszó ! Ilyenkor otthon bezárják a konyhaajtót, a zöldernyös lámpa körül ott ülnek az öregek, apa Mi maraszt itt többé bennünket?... Ha ekkor ér véget életünk, A sírba mi nyugton térhetünk, — Csendes lehet ekkor halálunk, Mert a sírban békét találunk. II. Ha munkánk után jön el halálunk, Könnyű lehet majd ismét megválnunk, Sírba nem visszük élet-terhünket; Kipihenjük ott fáradt testünket. Itt munkánk bére úgy is fájdalom, Ott a sírban lesz csendes nyugalom, Éltünk nagy része úgy is izzadás, A sírban vár a béke s feltámadás. III. Ha életünk szebb részét leéljük, S boldog napot többé nem reményiünk; Ha a jövendő csak but hoz reánk, Melytől panaszra fakad szivünk, szánk; S nem várhatunk mást, mint kint, szenvedést, Érdeminkért felejtést, megvetést: r Oh, akkor Uram hozd el halálunk, Mert a sírban mi nyugtot találunk; Álomra vár ott puha nyoszolyánk, Nem jön fájdalom s szenvedés reánk ! Horváth János. olvas, anya kötöget és hallgatja. Közbe-közbe beszélnek Károlyról, az ö kedves fiukról, az ö egyetlen reménységükről... — Ó be jó volna most otthon lenni.. . Hűvös szél berzengett át az utcán. A gázlángok meglibbentek. Károly magához tért merengéséből. Azután mire volna az jó ? Fogyasztani azt a falat kenyeret, a mi kettőnek is kevés? Mikor anya beteg, phtisicus, finom, jó ételekkel kell táplálkoznia és szükséget nem szabad szenvednie semmiben ? — Ejh ! gyerünk a jóltevöhöz ! VI. A sólyom-utcai palota valóságos bevehetetlen vár. Hiába csenget ott az ember, hiába kopog a nagy, faragott, címeres tölgyfakapun, megnyílik egy kis kukkantó, azon kipillant valaki, látja, hogy Károly áll ott, becsapja ismét a reteszt, azzal vége. Zörgethet egész napestig. Pedig már nyolc óra. Pontos akar lenni s nagyot ránt újra a csengetyün. Valaki hátulról a vállára teszi a kezét. Károly megfordul, lámpa világnál végigméri az ipsét. Markirozott arcú, középkorú férfi, igen beszédes szemekkel. Öltözetén valamikori elegancia nyomai. Arca, haja, egész lénye és tartása különben csak egy jelzővel festhetök : — Elzüllött. — Kicsoda ön ? — En, — mond az ismeretlen, — az vagyok, a mi ön lesz. — Nem értem. — Nem? No hát engem nem régen dobtak ki ebből a palotából. Rám untak. Mehetek vissza megint a Masanszker-kávéházba, az éjjeli nasi-vasi mellé, a melyből vétetém... — Mi közöm hozzá ?
