Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-10-03 / 40. szám
r A- ©ldal. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 4Ö. szám, 1908 október 3. 0 szent fiának tudományában hiszünk, akkor nem kell félnünk a - megcsalattatástól és szégyenkezéstől, mert az Isten a mi Atyánk, ki szent fia tudománya által folytonosan munkálja ami üdvünket. Láttam embert, a ki gazdag és hatalmas volt és voltak barátai nagyszámmal és láttam ugyanezt az embert egyedül és elhagyatva, a mikor elvesztette hatalmát és gazdaságát. Láttam embert, ki egyedül és elhagyatva az emberektől az Istenben való erős bizo- ó dalom által segítve bo'dog életet élt. De még soha sem láttam boldog embert, ki Isten nélkül az emberek által segítve elérte volna czélját, megtalálta volna boldogságát. líigyjünk Istenben és az Ur Jézus Krisztusban, éljünk Isten páiancsolatai szerint, hogy mpg ne szégyenüljünk. Szombat, október 10. »A ki vermet és másnak, abba maga esik bele és a ki felhajitja a követ, önmagára esik.« (Példabesz. XXVI:27.) • E r, -jjcy jji ^ j,* !- j de azért ez is olyan igazság, melyet még az értelmes is sokszor elfelejt. Ne akarj rosszat másnak, hogy az a rósz első sorban neked ártson; ne tégy semmit a te felebarátod ellen, mert a magad javát teszed koczkára. Hányán vannak az emberek között, a kik nem elégesznek meg azzal, a mivel bírnak, hanem irigykedve nézik más boldogulását? Az irigység szeretetlenségre, ez pedig bűnre viszi az embert: gonoszát gondol felebarátja ellen és álnokságot tervez annak kárára. Isten azonban szeretettel őrködik az emberek felett és gyakran ugyanazzal bünteti a gonoszt, a mivel ö másnak akart ártani. S ha Isten meg is engedi, hogy az ember bűnt kövesen el, a bűnnek büntetése nyomon követi a gonosz cselekedetet. Aki akar jó napokat látni az ö életében, szeretetben járjon, mert ezzel első sorban magának használ. Ez is olyan világos igazság, melyet az értelmetlen is megért; j ■ g-~....... — a /.'.adeái Hankó M. Gyula. 86A mi helyzetünk a felekezetieskedés szellemével szemben. A 1 a p i g e : Róm. XV: 1—7. A rómaiakhoz írott levél ma felolvasott versei kötelességünkké teszik, hogy a felekezetieskedés szelleméről beszéljünk. Az apostol a római keresztyén gyülekezet mindkét pártiához vagy csoportjához, a hitben erősekhez és gyengékhez intézett intelmét ezekkel a szavakkal zárja be : »Azért egymást vegyétek fel, miképen Krisztus is felvett minket az Isten dicsőségére.« (7 v.) Azaz, ha az Idvezitö eljött hozzátok és fel is vett benneteket az ö közösségébe, mutassátok meg hálátokat az által, hogy a szeretetnek e közösségét meg is valósítjátok és keresztyén testvéreitekkel szemben is gyakoroljátok. E követelmény nekünk szól; és ne csak általánosságban beszéljünk arról, s ne C3ak a múltról, hanem a jelenről és a valóságnak megfelelően. Bizony nem felesleges a mi korunkban Jézus és az ö evangéliuma értelmében beszélni a felekezetieskedés szelleméről, kiváltképen akkor, ha az egyházi pártok alatt nem csupán a részleges, theologiai, egyházjogilag és egyházpolitikailag érdekelt felekezeteket értjük, a melyek még ha egyesülnének is, akkor sem mutatnák az evangéliumi keresztyéoség képét, hanem mindama köröket és Caopo tokát, a melyek állapot, vagyon, műveltség, közlekedés és hivatás szerint egymástól különválva, a keresztyénség és a keresztyén gyülekezetek kebelében egymással küzdenek. Hogy öezinte s»ó botrányt okoz, lehetséges. Remélem, most nem fog. De az evangélium hirdetőjének ama veszélytől, hogy önmagának árt, nem szabad félnie; ha engedelmes Isten igéjével szemben, ez igékből igazságot és nyíltságot merit s mindenekelőtt lelkiismerettel hirdeti az igét. Es az a veszély, hogy a szent ügynek ártunk, épen olyan nagy, ha nem evangéliumiig elhallgatjuk, mint ha nem evangéliumiig beszélünk arról. Maga az evangélium és Jézus Krisztue lelke a döntő. Egyedül e mértékek szerint Ítéljük meg a mi helyzetünket a felekezetieskedés szellemével szemben. I. A mi reménységünk a léleknek egyetértése. II. A mi kötelességünk a türelem a jóban. 1IL A mi erőnk Idvezitönk szeretete. I. K. T. Az apostoli hitforma után azt valljuk, hogy hiszünk egy közönséges keresztyén anyaszentegyházat. Épen ezért fájdalommal és szégyennel nézünk a keresztyénség vigasztalhatatlan meghasonlásaira és szakadásaira, nem csupán a hitvallások, egyházközségek és fedezetekre általában, hanem az egymásra haddal támadó csapatok, pártok, irányzatok, rendek és körök tömegére az evangéliumi keresztyénségben. A mi ellenfeleink már ujjongva hirdetik a protestantizmus elenyészését, a keresztyénség felbomlását, és hébedtorba a mi sorainkban ig megrendül a protestantizmus ereje, a keresztyén világnézet igazsága, az evangélium győzelmébe vetett bizodalmunk. Hiszen lenet mondani vigasztalásképen, hogy maga az evangélium alapjában véve egy és győzedelmes, hogy azt különböző népek, korok és emberek csak másképen értették és fogták fel. El lehet mondani, hogy mind ama különbség a természetes történeti feltételek, különböző helyzetek, viszonyok, tapasztalatok s a népek és egyesek szükségletei által jöttek létre; hogy épen ama klllönféleség bizonyítéka a keresztyén jámborság szabadságának, erejének és ruganyosságának. De mind ezeknek megfontolása nem vet véget a vitának; még ha az elszakadás megfejthető, jogos és szükséges is, mégis mindnyájan valami zavaró, akadályozó, jogtalan dolgot érzünk. Egészen más lenne a mi keresztyéni örömünk s másként munkálkodnánk s szállnánk síkra az egyház érdekében, ha e g y keresztyénség, egy egyház lenne. Ilyen egység után törekednünk, azt remélnünk s azért imádkoznunk is kell. Idvezitönk maga mondja: »Egy akol és egy pásztor lesz.« Nos liát katholikusok legyünk ? Akkor meg lesz az egyetlen nagy, világot magába foglaló egyház egy fö alatt, egy akarattal egy felfogással, egy nyelvvel, egy tannal, egy joggal, egy isteni tiszteleti sorrenddel, egyenlő szokásokkal, szertartásokkal és egy papi renddel. Ennek nagy vonzó ereje van, még a mi forrongó korunkban is. Ilyen egység tekintélyt gyakorol és csábit és sok szabadon gondolkozóra nézve ez az a döntö pont, mely őket visszatartja a pápai egyházban. Nem kell ezt se lekicsinyelnünk, se e titkolnunk. Lelkesedve örülnénk hazánk egységének; de mi ez a gondolat az ezereves, az egész földet átkaroló, egy, szent katolikus egyház hitével szemben? Nemde, hogy örüljünk a keresztyénység- nek, vissza kell térni az egyedül Doldogitó egyház kebelébe? Avagy legalább attól tanulni és annak példájára egy nagy evangéliumi egyházat kell alapítani ? A szivünkben lakozó evangéliummal vizsgáljuk meg e tekintélyt gyakorló egységet; és ime, mily nem evangéliumi, mily földi, mily csalékony az. Bizonyos, hogy a római pápai uralom karolja át a világot, de ez uralom nagyon is világi, nagyon is e világból való. Több száz éves, de az öregség ny omait, sok évszázadok hátrányait is viseli magán. Egy feje van és egy akarat ereje; de nem Jézus uralkodik. Egy felfogása, de ez egy földi állam felfogása. Egy nyelve van, de a nép előtt érthetetlen. Egy a tan, de ném az egyszerű igazi evangé.ium. Egy istenitiszteleti sorrendje, de Isten azt nem parancsolta. Egy jogszabályzata, de az esupa emberi rendeletek járma. Egy papsága, de nem minden hivök papsága. Egy szellem, de nem az, a mely onnan felülről szármázik.' A sokat
