Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-19 / 38. szám
SS. szám. 19Ö8 szeptember 19. 'Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 5. oldal. Protestáns Arvah&z. E sorok Írója eleinte nem volt barátja a felekezeti jePegü árvaháznak. Valami olyan ideálisan szép képe élt lelkében ennek az emberbaráti intézménynek, amely alkalmas lett volna arra, hogy megvalósítsa itt a földön az egy akol és egy pásztor eszméjét, legalább az amerikai magyarok szeretet munkájára nézve. De mint annyi sok már dologban, ebben is csalódnia kellett. Oly kevéssé emelkedtünk még fel a krisztusi esz nék megértésében, hogy szinte képtelenségnek látszik a mi viszonyaink között valami jónak a megvalósítása az egész magyarság javára. Mindezt az emberi érdekek előtérbe tolása s a Krisztus parancsolatainak a hátérbe szorítása okozza. A Jézus parancsolta, hogy a szeretet törvényét töltsük be embertársaink iránt, —- de az emberiség s az emberiségben mi is a Molnár Ferencz Ördögének a sátáni bölcseimét követjük: csak magadat szeresd. Mikor az »Amerikai Magyar Református Egyesület« trentoni jubiláris gyűlése kimondotta, hogy megveti alapját az amerikai magyar protestáns árvaháznak, akkor senkinek se jutott eszébe, hogy még e téren is ellentétek támadnak a három árnyalat vezérei között, sőt inkább mindenki abban a reménységben vala, hogy e nemes eszme megvalósításánál a már amúgy is rozsdás fegyverek a lomtárba kerülnek s ki-ki munkához lát a reánk bízott kicsinyekért. Nem igy történt. De a Református Egyesület vezértestülete nem vesztette el reménységét, munkakedvét: hanem megtette a mit lehetett. Gyűjtött, buzdított, tervezett s most a pénztárnoki kezelés alatt álló összegek az Ígéretekkel együtt többre rúgnak a kétezer dollárnál. Az egyesület alelnöke e lapokban a megvalósításra egy szép 1 tervet tett közé: de ez eddig csak a pusztába kiáltó szó volt. Sehonnan se felelt visszhang reá. Ez a csendesség vagy beleegyezésnek, vagy viharnak a jele. Ha a beleegyezésé: úgy áldottak vagyunk az Istentől, mert meg van az eszme valósítva. Ha viharé: úgy átok van rajtunk, mert még kicsinyeink szomorú sorsa se tudja megengesztelni sziveinket. Erössen hisszük, hogy a csend, a beleegyezés jele Hisz’ a fentartási tervezet oly okos, méltányos és mindenek felett krisztusi: hogy az ellen józanul elfogadható ellenvetést nem lehet tenni. Ám azok, kik a kákán is csomót kere.-nek, ebben is találnak kivetni valót. Most nem beszédre, de tettre van szükség. Ha a magyar- országi egyházhoz tartozó egyházmegyének van valami kifogása: úgy — miu án ma már a legerősebb reformátusi szervezet — ne üres kifogásokat támasszon, hanem álljon a dolog élére s juttassa diadalra a Református Egyesületet s a többi tényezőkkel karöltve ezt a nemes eszmét, ’a mely mindnyájunknak közös érdeke. E sorok Írójának talán a legkevesebb ebben az érdeke a saját személyét illetőleg, — de mint református embernek, kötelessége most az utolsó órákban felhívni a figyelmet arra, hogy a pásztorok és a népnek vénei ezt az eszmét valahogy eltemetni ne engedjék. Ha minden református, illetve protestáns magyar megértené e szükségletnek a hordetejét, ha feltudnák fogni Egyesületünk munkálkodásának a jelentőségét s abban ne csupán egy biztositó társaságot látnának, hanem egy mindnyájunkat összekötő kapcsát: akkor lenne jó minekünk ott lakoznunk, mert akkor látszanék meg rajtunk, hogy a Krisztus tanítványai vagyunk. Kíváncsian várja a nép az árvaházra nézve a south-bendi nagygyűlés határozatát. Reméljük, hogy a határozat kedvező lesz. CLEVELANDI Tudományos apróság* Az állatok öngyilkossága. Már az iskolásgyermek is meghatottsággal betűzi ki olvasókönyvéből a hűséges kutya történetét, a ki elhunyt gadája sírjára kuporodik s visszautasítva minden ételt, italt, követi gazdáját az elmúlásban. A felnőtt megdöbbenéssel gyönyörködik Horace Vemet merész alkotásu képében, mely Lamont trombitás lovának öngyilkosságát ábrázolja. Oly szép mesék, oly szép történetek keringenek a síron túl is hűséges állatokról, hogy szinte fáj rájuk sütni a mese mende-monda bélyegét. Pedig nem tehetünk mást. A modern kutatás tüzében képzelet szülöttévé törpiilt minden rdat, mely az éllatok öngyilkosság'1 ról szólott, bár nemrég még komoly tudósok (Darwin, Rrehm) fém, kételkedtek bennük. >», Nagy lelki depresszió embernél okozhat halált. Aggódás, félelem (halálfélelem), ijedés bánkódás (szer. lemmel kapcsolódva), halálra vezető általános anyagforgalmi zavart idézhet elő. Az állat is érez, szeretet és gyűlölet, öröm és hu, szégyen és büszkeség, örvendezés és bánkódás nem idegenek az állati lélektöl sem Ez bizonyos; nem föltevés, meit ugyanazon j-enségekröl vesszük őket észre és ismerjük fel őket, melyeket magunkról ismerünk s; melyeknek alapján az érzelmek létéről egyáltalában tudomásunk van. A többi állat érzelme minden tekintetben tökéletese i ugyanaz, mint az emberé. Elvileg tehát lehetséges, hogy halálra vezet. Hogy a hirtelenül ható indulatok ölnek, azt gyakran észlelték. Épp úgy, a hogy egy Hiób-hir az embert halálosan sújthatja, épp úgy öli meg néha az ijedtség a kézbe fogott kis madarat. A nem heves, de tartós, és intenzív lesújtó érzelmek, minők bú és-bankók ás is? gyermeknél és állatnál a tapa ztalás szerint nem tartanak annyi ideig, hogy h dálra vezethetnének. Az indulat okozta teljes étvágytalanság például nem vezetet ehhalalra, annál is kevésbbé, mert nem az éhezés, hanem az éhség az. a mi öl. Mai tudásunk szerint kizárt dolog, hogy a megözvegyült gólyát a bánkódás emésztené, a hogy a nép hiszi. A szorosabb értelemben vett öngyilkosság — az egyén saját életének öntudatos aktiv elvetése - úgy látszik, kizárólag az ember sajátja. Egyáltalában kérdés, vájjon az állat ismeri-e a halált ? Tudja-e, hogy ő meghalhat? Valószinüleg nem. Ha igy van a dolog öngyilkosságról nem is beszélhetünk. ’ Hogy a párjavesztett madár lószörre fölakasztja magát, azt ma már nem hiszi józan ember; de hogv szántszíndékos, szívós akarattal keresztül vitt éhenhalás van és hogy méreggel biró állatuk önmaguk ellen fordíthatják szörnyű fegyvereiket, azt ma is sokan vallják. . ,, . .. , Az előbbit semmiféle komoly megfigyelés nem igazolja, de maga a lehetőség is valószínűtlen, hiszen még a legerősebb akaratú embernél is ritkaság s csak olyan ese ekben fordult e ö, hol egy még szörnyűbb s még kínosabb halál elöl nyújtott menekvést, ^ A második esetnek klasszikus példája a skorpió. Erről már a 18 század e’ején beszélték, hogy parázsból rakott gyűrű közepébe téve nehány eredménytelen menekülési kísérlet után, a kör közepére vonulva, színpadi hőshöz illő mozdulattal, mérges tőrével tarkón döfi magát és meghal. Maupertius már 1731-ben kételkedik a dologban, de több természetkutató még a 19. században is valónak tartotta. Sloyd-Morgan, Bude, L< ndl és Tóth gondos kísérletei teljesen megcáfolták a dolgot, mely már azért is lehetetlent mert a skorpió mérge önmagán k nem árt. Ugyanezen fordul me’ a mérges kígyók öngyilkosságának meséje is. fezáz szónak is egv a vége: állatok öngyilkosságáról nem beszélhetünk.
