Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-05 / 36. szám
37. szám. 1908 szeptember 29, »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 5. oldal. Van egy másik, világszerte hangos propagandával működő és a proletárság javát czélozó szervezet is: a szocziáli zm u s. Lényegével, fogalmával kevesen vannak tisztában azok közül, a kiket győzelemre akar vezetni tanaival. Ez a fogalomzavar szülte az, olyan torz kinövéseket, mint amilyen az anarchizmus és nihilizmus, melyeknek irányától ma már teljesen el vannak választva a szocziálista eszmék. Az egyenlőtlen munka- és tőkefeloszlásnak különben alig van napjainkban szenvedelmesebb ellenfele, mint a szocziálizmus. Mégis a munkaviszonyok és munkásemberek helyzetét nem képes radikálisan gyógyítani. Ez jellegzetes sajátsága miatt van igy. ígérete: áldás, békesség; amit nyújt: bar ez és elkeseredés. Hódításának lehetetlensége nyilvánvaló mindenki előtt, aki nemcsak más meggyőződést követő egyének iránti lekicsinylő, gúnyoló és erőszakos irányát tanulmányozta s nem szívta magába kiskorától annak a dajkatejnek mérgét, hanem ismeri behatóan a többit is. Az egyoldalúság veszedelme az egész szervezetnek minden irányben kifejtett cselekedeteiben észrevehető. Marx Károly kátéja, a forradalmi szocziálizmus, Procrustes-ágya. Itt törik le kezét-lábát annak, ami nálánál jobb. Korunk álláspontjával is homlokegyenest áll. Úgy akarja a proletárok ügyét elörevinni, hogy hátravezeti őket. Ugyanis nem a szegénység megszüntetésén fáradozik, hanem annak a legvégső, el tűrhet étim állapotba való kerülését igyekszik siettetni, hogy az ilyen módon várható rázkódás foly'án összedőlt társadalmi rend romjain fel lehessen épiteni az uj.it Ezért o'yan reménytelen nehány jó oldala mellett is az egész rendszer és bölcselet a munkás világra nézve. Vájjon, kinek lesz elég er^je a rossz közül a jól kiszakítani ? Szeptember 7-én a munka ünnepe van. Vizsgáljuk bár akármilyen szempontból az ünnepelt nap tárgyát, nevezzük akár energiának, életnek, haszonnak, egészségnek, vagy termelési tényezőnek, csak arra jutunk, hogy az érte való kardoskodást megérdemli. A munka és a munkások milliói, noha az utóbbi időben sokat haladtak előre minden tekintetben, még mindég nem ér ek el az őket megilietöunagaslatra. S mig maga a munkásság (érte n g ■ ■ ■ - =--.. = alatta a szellemi munkásokat is) nem törekszik egy szilárd jellemű, bensöleg ép, értelmes s igazi keresztyén társadalomnak az utat előkészíteni, addig a külső törvények, szövetkezés, töke, elvek és harezok lassan vagy egyáltalán nem fognak használni. Vegyük pl. a munkát gazdasági szempontból, mint termelési tényezőt. A tőke is az, ami a munka: termelési tényező. Legalább ma és még jó darab ideig az marad. Nem balgaság az egyik termelési tényezőt feláldozni azért, hogy a másiknak birtokába juthassunk ? Nem bárgyuság dolgoznunk csupán azért, hogy az ez által összehalmozott pénzrakáson kuporodva másokat kényszeritsünk arra, hogy munkájukat elfecséreljék a leghaszontalanabb harezra, mig alólunk kikaparják ugyanazt a pénzt, amihez mi hasonlóképen jutottunk ? Harezolunk az ellen, amire törekszünk. <Le a kapitalizmussal!« — hangzik, s aki legélesebben kiáltja, talán a legbuzgóbban tömi pénzeszsákját. Milyen orvosság gyógyítja meg az e fajta társadalmi kórt ? Tudjuk nagyobb részt. De nem vagyunk képesek a sebekhez férni, a flastromot ráragasztani. A munkás-kérdésekben eltéved a testi- erővel dolgozó munkás, az eszmék, elvek számitgatói pedig, akik tudnák a módját elméletileg, nem gyakorlatiak. Találóan mondja Shopenhauer: »Amint a gyakorlati tevékenység elvon bennünket a tanulmányoktól, úgy másrészt a tartós szellemi elmélyedés többé-kevésbbé alkalmatlanná tesz a gyakorlati munkásságra « (Életbölcsesség.) Itt van egy újabb akadály. S ma, amikor a szabad munka emlékének szentel ünnepet az egész Unió, mig százezrek munka és kenyér nélkül néznek aggódva a lefátyolozott jövő titkaiba, összeránc. olt homlokkal függesztjük mi is szemeinket a nagy kérdőjelre, a munkás-kérdések sikeres megoldására. Érezzük ma jobban, mint máskor, hogy baj van, nagy baj. Látjuk, hogy a munka pang, s az az úgynevezett jó világ me-sze van. Hány derék munkás ünnepli meg e napot avval, hogy a saját sorsán tűnődjön ? Hányán találják meg a helyzet megjavulása felé mutató irányjelzöt az evangyéliuinban ? S hányán fognak mulatni kábitó, szeszes italok mellett, megfosztva magukat még a másnapi munkaképességtől is ? Dogár Lajos. A szerzetesség, eszményei és története. Jkta: HARNACK ADOLF. Ekkor egy másik krízis állt elő az egyházban s még az elsőnek vége se volt. A második század közepe óla a kühö helyzet feltételei a keresztyénségre nézve mind inkább kezdettek megváltozni. Néhány kevés gyüleke..etben a keresztyénség a római birodalomig szét volt szórva. Ezek csak a legszükségesebb politikai természetű formákkal ' oltak felruházva, o'y kevéssé s oly lazán, a mint azokra ,ogy. főidő ituli reménységeken, szigorú fegyelmen és testvérszere- tete-n alapuló vallásos szövetségnek szüksége volt. De másként leit. Az egyház olyan csoportokat látott ^kebelébe bevonulni, a kik utó lagos fegyelemre, neveié re és kíméletre éppen úgy rászorultak, mint politikai vezetésre A világnak közeli vége iránti remény nem uralta most már a kedélyeket, mint előbb. Az eredeti le'kesedés helyébe mind jobban és jobban a józan meggyőződés lépett, mely inkább csak elméleti jóváhagyásnak s engedelmes elismerésn -k tekinthető. Sokan nem lettek, hanem voltak keresztyének s azért azok ib marndtak. Ok a keresztyénség szellemétől jobban át voltak hatva, hogy ezt elhagyják s kevéssé, hogy keresztyének legyenek. A tiszta vallásos enthusiasmus elhalványult, az eszmények uj alakot öltöttek s az egyén önállósága és felelősége gyengébb lön. Az »Isten papjai és királyai« papok után sóvárogtak és a főid királyaival egyezségre kezdtek lépni. Azok, a kik hajdan a szentlélek birtokával dicsekedtek vala, e lelket, melyet többé már nem éreztek oly elevennek, hitformulákban és szent könyveká--U.. ben, mysteriumokhan és egyházi rendeletekben igyekeztek felis- m rni. Ehhez járul, hogy az »atyafiak« szocziális helyzetében levő különbözőségek érvényesültek. Minden hivatási körben és osztályban voltak már keresztyének, a császári palotában, a hivatalnokok közt, a kézművesek műhelyeiben és a tudósok szobájában, szabadok és nem szabadok között. Ha ezek hivatásukban mindnyájan meghagyaiiak volna, m gtehette volna-e az egyház a döntő lépést a világba, viszonyainak vizsgálásába bocsátkozni, a formákhoz simulni, rendeletéit; a mennyire lehetséges, elismerni, szükségleteit k elégíteni, vagy maradhatott-e az, a mi kezdetben volt, vallásos lelkesült egyének közössége, elkülönítve s elválasztva a világtól, csak direkt misszió által hatva arra ? Az egyház a II. század második fele óta ama dilemma elé l uta magát áili'va, hogy vagy a római társa-ágba való valóságos belépése által nagyban kezdjen világmis.-ziót, persze az eredeti felszí r, les és erőről való lemondás mellett, vagy pedig hogy ezeket megtartsa, az eredeti életformákat megőrizze, de egy kis, csekély szokia maradjon, — ezer közül alig egy előtt érthető — mely nem képes nemzeteket megmenteni és nevelni. E kérdés forgott szóban ma szilárdan Állíthatjuk, bár kevéssé ismerték fel ezt akkor, __ hatalmas krizis volt ez, és nem a legrosszabb keresztyének kiáltották oda az egyháznak, hogy: á lj ! (Vége következik.)
