Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-09-05 / 36. szám

6. oldal,

»Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.«

36. szám. 1908 szeptember 5.

Tudakozzátok az írásokat.

Vasárnap, szeptember 6. »Készülj a te Istenednek eleibe, óh Izráel!« (Amos I V: 12.)

Földi életünk készület az örökkévalóságra, azért minden dolgunkat úgy kell intéznünk, hogy amikor Isten elhozza életünk végét a földön, megnyerjük az örökkévalóságot az egekben.

Bármilyen dologhoz kezdünk, tisztában vagyunk azzal, hogy mi a mi czélunk; csak arról feledkezünk el igen gyakran, hogy életünkneknek is van czélja, tehát semmit, mi czélunk elérésében gátolna, nem szabad cselekednünk. Az pedig, aki nem gondol semmivel, hanem csak él az élet örömeinek, élete czélja, örök boldogsága ellen harczol.

Mi vezet életünk czéljához ? Az Isten törvényeinek követése. Készítsük azért magunkat minden napon az örök élet boldogságára Isten törvényeinek hü követése által — s akkor nem lesz keserű a halál, mert lesz az idvesség kezdete.

Hétfő, szeptember 7. »Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram, Uram! megyen he a mennyországba, hanem a ki cselekszi az én Atyámnak akaratját.« (Máté ev. VII: 21.)

Az örök életre való készületünk, földi életünk boldogságáért való harczunk ne álljon üres szavakból, mert az úgyis hiábavaló s csak magunkat csaljuk meg- azzal. Az Isten ismeri szivünknek minden indulatát, lelkűnknek minden gondo. latát: hiába emlegetjük hát az Ö nevét, ha szivünk Tőle távol van s cselekedeteink az Ö törvényei ellen.

Szivünkből, mint forrásból, fakadnak cselekedeteink: azért először szivünket tisztítsuk meg, hogy cselekedeteink is tiszták legyenek. Rósz szívből nem származhatik igaz cselekedet, bármilyen szép legyen is külső életünk, dicsérjenek akár emberek cselekedeteinkért, dicsérjük bár hangos szóval az Istent: nem lehetünk a menyország polgárai, azaz, nem lehetünk boldogok sem ezen a földön, sem a halál után.

Mig nappal vagyon, szorgalmatosán igyekezzünk mindnyájan; mert eljön az éjszaka, a mikor senki sem munkálkodhatik.

K e d d, szeptember 8. »Este shalom vagyon, de reggel öröm.« (Zsolt. XXX: 5.)

Életünket, bár legyen annak jó napjai, sokszor megszomorit- ják a szenvedések; a legnagyobb szenvedés, a halál elöl pedig senki sem futhat el. Eljön tehát a halál, a mikor az Isten akarja, mindnyájunkra s itt kell előbb vagy utóbb hagynunk a földi életet örömeivel és szenvedéseivel együtt. De bár bizonyos halálunk, rettegve nézünk elébe, holott ha meggondoljuk, a mi siralmunk örömre fordul azután. Mert a halál által Istenhez jutunk s Ítélete által, hitünk szerint, örök életet nyerünk.

Használjuk fel azért azokat a napokat, melyekkel az Isten megajándékozott s készüljünk az örök éleire. Ne féljünk az élet bajaitól, ezer szenvedéseitől: Isten akaratából szenvedünk, hogy hitünk megpréb'.Itassák; végezetre pedig elmúlik minden szenvedés, a halál megvált a földi élet nyomorúságaitól és Isten kegyelme örök életet ad.

Szerda, szeptember 9. »Ha valaki láttatik ti köztetek istenfélőnek lenni és az ö nyelvét meg nem zabolázza, hanem a maga szivét megcsalja: ennek hiábavaló az ö isteni szolgalatja,« (Jakab levele I: 26.)

Emberek vagyunk, kik aszerint ítélünk, amit látunk s készek vagyunk felemelni azt, akit külső cselekedetei alapján igaznak és istenfélőnek Ítélünk. Pedig sokszor csalódunk, mert a külső cselekedetek nem mindig bizonyságai az isteni szolgálatnak. Imé, tudjuk, hogy vannak emberek, kik barátoknak látszanak, de nem igaz barátok; imé, tudjuk, hogy vannak farizeusok és képmutatók, kiknek szive távol van az Istentől. A barátok hátunk megett gonoszát szólnak ellenünk, a farizeusok az Istent kívánják megcsalni: és mindenek szivüket csalják meg és életük boldogságát teszik koczkára.

Ne legyünk mi ezekhez hasonlók, gonosz beszédekkel ne rontsuk mások örömét s a magunk boldogságát; ne legyünk képmutatók: legyünk igaz keresztyének, Krisztus követői.

Csütörtök, szeptember 10. »Az Ur vezérelje azt, hogy bövölkedjetek és bőségesek legyetek.« (I. Thess. levél III: 12.)

Nem lehet tagadnunk, hogy a nélkülözés nagy teihe a szegény embernek s hogy a szükölködés mindenkire nézve igen erős kísértő. Igaz ugyan, hogy elesnek gyakran azok ir, a kik nem nélkülöznek és nem szűkölködnek.

Mindnyájunknak igyekeznünk kell arra, hogy szorgalmas munkával a magunk és mieink tápláltatására valókat megszerezhessük; de ha ez nincs módunkban, azért ne essünk kétségbe, mert az Isten gondot visel mireánk is, mint minden gyermekeire. Lehet, hogy elvonja Isten mi tölünk az ö testi áldásait, de kárpótol lelki javaival s inkább kívánjuk, hogy a testiekben szűkölködjünk, mint nélkülözzük a lelki javakat.

Ha Isten testi áldásokkal is megáldott, ne feledjük el, hogy nem ezek a fontosabbak, azért azokhoz felettébb ne ragaszkodjunk, sőt adjunk azokból bőven a szükölködöknek.

Péntek, szeptember 11. »Ö pedig monda neki: Jól vagyon, jó szolgám!« (Lukács ev. XIX: 17.)

Mindnyájan szolgák vagyunk e földön: szolgái az Istennek, hogy Ö hiv munkánk jutalmául örök életet adjon. De bármilyen hívek vagyunk is a szolgálatban, tökéletesek nem lehetünk, mert sokszor nem azt cselekedjük, a mit cselekednünk kellene s talán akarnánk is, hanem testünk szolgaságában a bűnnek élünk. Istennek kegyelmére van tehát szükségünk, hogy egyfelől a bűnnek szolgaságából szabadulhassunk, másfelől idvességet nyerjünk. De vannak emberek, akiknek nem terhes a bűnnek szolgasága s akik a földi élet örömeit, melyeket élveznek, többre becsülik az örök élet idvességénél, melyet nem látnak. Boldogok akik nem látnak s mégis hisznek, akik a biin élvezeteit elvetik és reménységgel tekintenek az ég felé s szolgálnak az örök idvességért.

Legyünk hiv szolgák mindhalálig, hogy elvehessük az élet koronáját, az örök idvességet!

Szombat, szept. 12. »Mindazonáltal én mindenkor te melletted voltam és te az én jobb kezemet tartottad.« (Zsolt. 73: 23.)

Boldog, a ki elmondhatja e szavakat! Boldog, a ki az élet minden körülményei között Istennel járt, vele lakozott és érezte, hogy őt az Isten szerető kezei tartották, vezették. Hány ilyen ember van a földön ? Bizonyára kevesen vannak, mert az emberek jó nagy része boldogtalan, mint boldogtalan az a gyermek, ki megvetette szüleit, nem hallgatott azok jó tanácsaira, hanem idegenek közé ment s ott örökséget elpazarolta.

De a megtérés sohasem késő, Isten segedelmébe meg- fogódzva, bönbocsánata által megerősödve, boldogságunk útját mellette megtaláljuk Térjünk meg azért az Istenhez, a mi Atyánkhoz s legyünk ennekutánna az ö engedelmes gyermekei, parancsolatainak hü követői.

Hankó M. Gyula