Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-05 / 36. szám
2 oldal. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 36 szám. 1908 szeptember 5. Sámuel Il-ík könyve* Irta: KALASSAY SÁNDOR. jdmuel Il-ik könyve tulajdonképen Dávid uralkodásának a története Dávidnak trónra lépése, uralma, bűnei s ezeknek isszonyu büntetése nagy részletességgel van elbeszélve, nemcsak azért, hogy nyilvánvalóvá legyen ezekből az elbeszélésekből az, hogy a bűn sohasem marad büntetlen, hanem azért is, mert Dávid uralma, alatt volt Izrael a legnagyobb, leghat dinasabb. E tekintetben némi hasonlóság van a Genezis (I. Mezes) és e könyv között. Amannak a czélja az, hogy kimutassa annak az egyénnek a kiválasztását, a kitől az a nemzet származik, a mely az Isten által kijelentett igazságok letéteményese. Sámuel 11-ik könyvében pedig arról az egyénről van szó, ki csak Mózeshez hasonlítható s ki eg} séges nemzetté teszi Izrael népét s méltó arra, hogy a Jézus Krisztus elődje 1 gyen. Dávid által Izrael népe í agy haladást tett. Nyolczszáz év múlt el Ábra hám kiválasztása óta s négyszáz esztendő tűnt el a semmiségbe, mióta Mózes törvényt adott s politikai egységet teremtett: s még ez a nép nem tett semmi olyat, a mi hasznára lett volna az emberiségnek s gyakran úgy látszott, hogy ellenségei már a végső csapást mérik reá. Az ország területe kicsiny, Assyriá- nak és Egyiptomnak, e két nagy hatalmasságnak egymás ellen intéz t csatái helyén esett. De bár kicsiny volt Izrael, Isten még is arra választotta ki, hogy innen támassza azt a világosságot, amely bevilágítja az emberiségnek a sötét éjszakáját. Dávid emez isteni czélt szolgálta és mozdította elő az ö uralkodása által. Hogy Dávid hi ven betölthesse hivatását, szükség volt úgy a Sámuel, mint a Saul munkálkodására Saul alatt emelkedett Izrael 'az egységnek tfelemelö gondolatára s a függetlenség áldásait is alatta érezte legelőször. Dávid uralkodásának a kezdetén hatalmasan nyilvánult meg a nemzeti vágyakozás az egységes nemzetté alakulás iránt. Ez az érzelem tulajdonképen már Sámuel idejében kezdett kialakulni,* a mikor a filiszteusok zaklatása miatt szenvedett sokat Izraelnek nemzetsége. Sámuel alatt tisztábbá lett az erkölcsi élet; fejlődött a vallásos buzgóság; Saul pedig lerakta a politikai egységnek ama fundamentumait, a melyek alkalmasak valának arra, hogy Dávid alatt felépüljön az egységes birodalom. Dávid valószínűleg Ramáhban, a Sámuel által alapított prófétai iskolában tanult, hol Írás, olvasás, zene, a nemzet története képezte a tanítás anyagát, mert a művészetnek, a tudománynak arra a magaslatára, a melyen ő állott, másutt nem lett volna alkalma felemelkedni. A zsoltárok könyve az ö nevéhez van fűzve, bár világos, hogy nem minden zsoltárt ö irt, — de a zsoltárok helyét az istenitiszteleteken ő biztosította s az Isten nevének énekléssel való dicséretét ö tette általánossá. Zsoltárokat ö maga is irt s ezekben egy végtelen mély, vallásos kedély nyilatkozik meg, amely ha néha néha megbotlott és eltántorodott is: még is méltó volt arra, hogy a zsoltárok könyve az ö neve alatt maradjon fel, mind az időknek végéig. Bűneiért ő is elvette büntetését. Bár megbánta bűneit; élete attól az időtől kezdve, a mikor Náthán próféta azt monda neki: »Te vagy az az ember« — kin és gyötrelem volt. Halálos ágyán hallania kellett az elégületlenek kiáltásait, elitélte régi barátait, hogy megakadályozza a polgárháborút és a trónt kiválasztott ked- vencz fia számára biztosítsa s hogy büntetése annál nagyobb legyen, fiai támadtak ellene s ezek miatt tölti be szivét a fájdalom és keserűség, Dávidnak a nagysága épen e szenvedések idején mutatkozik a maga teljességében. Nem zúgolódik, hanem megnyugszik; nem támad az Ur ellen, hanem bűneit megbánva, könyörög azoknak bocsánatáért s elismeri az Urnák igazságosságát. Izrael egységességének a megalapítása nehéz dolog volt. Har- pzot, harcz után kellett Dávidnak megvívnia: mig Izrael egvgyé lett. A háború félelmes, sok anyagi áldozatot követel, de az Ur ezzel bünteti a nemzeti kevélységet és az önzést. A nemzetek a háborúk által emelkedtek fel erkölcsi hivatásuknak magaslatára. Izrael népét is ezek a háborúk juttatták el hivatásának a felismeréséhez s igy befolyásolták az egész emberiség történetét, Sámuel Il-ik könyve nagy becsű a keresztyén emberre nézve, mert ebben láthatjuk, hogy a bűnös ember miként talál irgalmat és kegyelmet, ha bűneit igazán (megbánja s Istennek igazságosságát elismeri. Dávidban a bűn és a bünbáuat oly mértékbenjvan meg, hogy méltán példaképet láthatunk benne arra nézve: »hogy az Isten a bűnösnek halálán nem örül, de nagy irgalma szerint rajta könyörül.« A könyv tulajdonképen három részből áll. Az első rész, a mely az 1—8 részeket foglalja magába, a Dávid fővezére nevének a felemlitésLvel fejeztetik be. E részben valószínűleg több olyan rész van, a mely eredetileg az első könyvhöz tartozott. Ez a rész Dávidot a fokozatos fejlődés, emelkedés korszakában mutatja be, mig nem Jeruzsálemet teszi fővárossá, hol templomot szeretne emelni Jehova nevének az imádására. A második rész a 9—20-ik terjedő részeket foglalja magába. Ez a rész Dávid bűnét, büntetését tartalmazza. A négy utolsó rész alig van valami összefüggésben az el özö részszel. A 21-ik fejezet a Gibeoniták haláláért való bosszuállást s a filiszteusokkal való háborút Írja le. A 22-ik fejezet tulajdonképen a 18-ik zsoltár. A 23-ik rész Dávid utolsó kívánságait s hadnagyának nevét tartalmazza. A 24-ik rész pedig azt a döghalált írja le, a melyben oly sokan elhaltak, volt Dávid alattvalói közül. Dávidnak, ki nagy, bölcs uralkodó volt, nagyok voltak erényei, de nagyok voltak bűnei is. A családi életnek a szentségéről nem voltak helyes fogalmai, az ezzel összefüggésben levő törvényeket többször megsértette: s igy bűnének is abban vette el méltó büntetését, hogy gyermekei támadtak reá. Halálát nyugodtan várta, mert a trónt csellel, erőszakkal Salamon számára sikerült biztosítania s mikor elaludt és eltemették. vele az emberiségnek egyik nagy alakja szállott a sirba. A templomban* (Folytatás és vége.) És ruganyos léptekkel tovasietve a néptömeg között, a paradicsom hidjához ért, mely a nagy templomnak más részén volt. S mikor a mélység fölött az éles aczélpengét meglátta s eszébe ötlött, hogy aki ezen a hídon átkel, bizonyosan a paradicsomba jut, úgy tetszett neki, mintha ennél nagyobb csodát sohase látott volna. ÉS leült a mélység szélére, hogy az aczélpengét jól szemügyre vegye. Ott ültében aztán elképzelte, hogy milyen örvendetes dolog lehet a paradicsomba jutni s milyen jó volna azon a hidon átkelni. Két óra hosszát tűnődött ott, a nélkül, hogy tudta volna, hogy annyi időt töltött el a hasadék szélén. Egyre csak a paradicsom járt az eszében. Abban az udvarban, a hol a mélység tátongott, volt egy nagy áldozati oltár. Körűié a tüzet őrizve és az áldozatra szánt ajándékokat elfogadva, fehér ruhába öltözött papok forgolódtak. Volt még ott számos áldozni akaró s rajtuk kívül egész sereg bámész népség. És megjelent az oltárnál egy szegény öreg ember s báránykát hozott. A bárány csllnt is volt, vékonypénzü is. Még hozzá valami kutya meg is harapta s rajta nagy sebet ejtett. Az öreg papok elé vitte a báránykát, hogy megáldozza, de elutasították. Azt mondták neki, hogy ilyen hitvány ajándékot nem nyújthat áldozatul az Urnák. Az öreg esdekelni kezdett előttük, hogy a bárányát már csak irgalomból is fogadják el, mert a fia halálán van és neki semmije nincsen, a mit felgyógyulásáért megáldozhatna. — Meg kell engednetek — mondta remegő ajakkal — különben az imádságom nem jut az Ur színe elé s a fiam meghal.
