Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-08-29 / 35. szám

35. szám. 1908 augusztus 29.

»Amerikai Magyar Reformátusok Lapja. *

5. oldal.

Tudakozzátok az írásokat*

Vasárnap, augusztus 30. »Szeressétek a ti ellenségeiteket, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek.« (Luk. ev. VI: 27.)

A keresztyén vallás a szeretet vallása, tehát ha mi igazi keresztyének akarunk lenni, a szeretetben járjunk egész életünk alatt. Szeretnünk kell Istent, mint jó Atyánkat, a ki nemcsak teremtett, hanem gondot visel rólunk minden időben. Szeretnünk kell felebarátainkat, kik a mi testvéreink, épen úgy, mint magunkat. Nem szabad tehát még ellenségeinket sem gyűlölni, sőt szere- tetünkkel kell őket lefegyvereznünk. Ha csak azokat szeretjük, a kik minket szeretnek, csak olyanok vagyunk, mint a pogányok, méltatlanok pedig a keresztyén nevezetre.

Szeretetünket, a mely a szivben él, jó cselekedetekkel kell megmutatnunk; jót kell tehát tennünk ellenségeinkkel is.

Olvassuk el Máté ev. V. 22-25. verseit és keressük mega könyörülő samaritánusról szóló példázatot.

H é t f ö, augusztus 31. »Ha pedig személyt válogattok, vétkeztek és megfeddettek a törvénytől, mint annak megrontói.« (Jakab levele II: 9.)

Jézusnak az irgalmas samaritánusról mondott példázata (Lukács ev. X. 25. s köv. verseiben) felmutat előttünk egy papot, kinek tiszte a törvény magyarázata vala, de a ki nem a szerint cselekedett. Miért hagyta ott a vérében fetrengö zsidót ? Mert nem volt szivében szeretet az ö felebarátja iránt. Ugyanígy cselekedett egy lévita is, ki szintén ismerte a törvényt, de aki szintén megrontotta azt.Végre oda jut egy samaritánus, egy zsidó, kit kevertvérüsége miatt a zsidók megtagadtak, sőt gyűlöltek — s ime, ez az ember felveszi a rablók által félholtra vert ellenségét és igyekszik öt meggyógyítani.

Sokan vannak, akik szeméiyválogatók, akik szóba is csak azzal állanak, ki közülök való; másokat pedig lenéznek, megvetnek, sőt gyűlölnek.

Aki személy válogató, nem a Jézus követője!

Kedd, szeptember 1. »Az Urnák kegyelmességéröl emlékezem és dicsérem az Urat mindazokért, melyeket cseh kedett velünk az Ur.« (Esaiás LXII1:7.)

Megadta az Isten ez esztendőben is a kenyér áldását az aratás által; megadta kegyelmésen, pedig ha nézi a mi bűneinket s szigorú igazsága szerint akar ítélni minket, el kellett volna vonnia tölünk ezt az áldását is. De Isten hosszú tűrő és kegyelmes: szeretettel várja a mi megtérésünket és mindennapon megszégyenít minket az ö kegyelmessége.

Térjünk magunkba, megemlékezvén ezvkröl és valahára jusson eszünkbe, hogy ha Istenhez tértünk és az Ö törvényében járunk, a magunk javá*, boldogságát munkáljuk. Isten nem kívánja vissza áldásait, kívánja csupán a mi szivünket. Adjuk át neki a mi szivünket, azaz szivünk tiszta szeretetével ragaszkodjunk Ö hozzá és az Ö törvényeihez.

Szerda, szeptember 2. »Mivelhogy azért különb-különb ajándékaink vannak, a nekünk adatott kegyelem szerint, ha irás- jnagyarázás, magyarázzuk azt a hitnek régulája szerint; ha szolgálat, forgolódjunk a szolgálatban; a ki tanító a tanításban.« (Római levél XIII: 67.)

Minden embernek adott Isten valamilyen ajándékot, hogy azt a maga és embertársai javára gyümölcsözi esse; mindnyájunknak kötelessége tehát, hogy a mi tehetségeinket, Isten ajándékát, felhasználhassuk boldogságunkért s mások boldogitására. De mit tesznek az emberek ? Mint a fösvény, ki csak gyűjti a csillogó aranyakat, de nemhogy másnak adna, hanem magára se költ abból, úgy él itt sok ember. Tehetségeit parlagon heveriti, legtovább a maga részére kamatoztatja, holott Isten azokat azért adta, hogy használjon azokkal másoknak is.

Mi a mi kötelességünk? Mindenki használja Isten ajándékait, azaz hivatalában szorgalmas és hűséges munkás legyen. Mindenkinek van itt valami'hivatala, melyre az Isten állította. Boldog csak úgy lehet az ember, ha kötelességeit híven elvégezi.

Csütörtök, szeptember 3. »Meglássátok, hogy úgy cselekedjetek, miképen a ti Uratok Istenetek parancsolt ti néktek és ne hajoljatok se jobbra, se balra.« (V. Móze3 V: 32.)

A ki felismerte hivatását s tisztán látja a kötelességeit, úgy éljen azoknak, mintha egy mélység felett egy keskeny ösvényen járna; ne hajoljon el se jobbra, se balra, mert lezuhan a mélységbe s elveszti életét is. Ne hajoljon el az ember kötelességeitől, ha súlyosak is azok; ne hajoljon el az Istentől, ha csapások kisértik is hitében; ne hajoljon el az igazság útjáról, melyen előtte a Jézus járt, hogy szomorú sorsa legyen. Mert szomorú sorsa leszen annak,aki a bűn útjára lépett s onnan vissza sem tér; boldogtalan élet, kétségbeesés és irtózatos halál.

Kiváltképen az ifjak vegyék eszökbe ezeket, kiket most a szülői gondoskodás is vezérel. Lehet, hogy néha nehéz az Isten parancsolatai!>an megmaradni, de azért ne hajoljanak se jobbra, se balra; mi tudjuk, mennyi veszedelem vár arra, aki elhagyta Isten utait.

Péntek, szeptember 4. »Az igaz a nyomorúságból megszabadul; az istentelen ö helyette beesik abba.« (Péld. XI; 8.)

Senkit sem óv meg az ö igazsága az élet szenvedéseitől, mert mindnyájan emberek vagyunk, kiknek hol magunk miatt, hol a betegség terhe alatt, végre pedig a halál által szenvednünk kell. De épen ezen nyomorúságok közöt, tűnik ki az ember hite, sőt meg is erősödik és megtisztul, mint az arany a tűzben.

Tekintsük úgy a mi szenvedéseinket, mint igazságunk próbáit s mutassuk meg, hogy Isten akaratán megtudunk nyugodni még a nyomorúságban is. Különben is a nyomorúság rövid ideig tart, az Isten az igazat abból elöbb-utóbb megszabadítja, mig az istentelen, vagyis az, aki a legkisebb szenvedésben is elveszti hitét, beleesik abba.

Ne féljünk a szenvedésektől, Isten az ura ezeknek is!

Szombat, szeptember 5. »Mikor a setétségben ülendek is, az Ur lészen nekem világosságom.« (Mikeás VIII: 8.)

Ha bünneink miatt szenvedünk, jusson eszünkbe, hogy az Isten felhozta az ö napját mind a jókra, mind a gonoszokra, el- küldötte az Ö szent fiát, az Ur Jézust érettünk, bűnösökért; térjünk azért Hozzá, bűneink setétségéböl jöjjünk Isten kegyelmének világosságára.

Ha embertársaink miatt vagyunk nyomorúságban, ne essünk kétségbe, ne is töltsük be szivünket bosszuállással és gyülölséggel, mert ezek vakká tesznek s vakon rohanunk akkor boldogtalanságunk felé. Tanuljuk meg, hogy az Isten szeretet s tőlünk is szere- tetet kíván. Miképen szeretheti pedig az Istent az, a kinek gyülöl- sége van szivében testvére ellen ?

Ha a halál setétsége rettent, ne féljünk, testünknek halála után lelkünk meglátja a világosságot és Isten kegyelme által az örök élet üdvösségét.

»Én az Urra nézek s várom az én szabaditásomnak Istenét és meghallgat engemet az én Istenem.«

HANKÓ M. UYULa,