Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-29 / 35. szám
2. oldal, »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 35. szám. 1908 augusztus 29. "Vándor madár. — Irta: ÁBRÁNYI EMIL. — A gálya reng ... s a méla tengerész Fáradt szemével a magasba néz; Borongó, siró alkony-ég alatt Lát fönn repülni vándor madarat... »Hová, hová, bolyongó kis madár ? Utánad éj ... előtted nincs határ, — Süvölt a szél ... kel a vihar legott, Szállj árboczomra, —jer! pihenj meg ott!« »»Jó tengerész! én nem pihenhetek; Vágy ragad engem és szivem beteg! Sietnem kell az oczeánon át, Hogy megláthassak egy távol hazát!«« .....Csillag kigyul — mint égi biztatás Reszket felé.......nincs vezetője más! A mindenségijén minden elpihent, Csak a madár száll a magasba fent. És újra virrad . . . újra alkonyul. . . Szigetre ér, hol üdvbe, kéjbe fül. A földi lét s a gazdag illatár Csábitva int: »Állj meg, szegény madár!« »Maradj velünk .......itt éden a világ! Balzsam a lég s nem hervad a virág! Feledd hazádat, — úgy is mostoha!« — »»Hazát feledni ? . . Nem lehet soha!«« És száll tovább .. . dús városokba tér, Hol gondtalan pompázik a ledér, Arany kalitban száz madár cseveg, S a csüggedt vándort igy marasztja meg: »Bohó madár! nem kínoz a bilincs, .—- Jutalma jólét és fájdalma nincs. .! Sivár honod mily boldogságot ad ? [bad!« Hisz koldus és zord!« — »Koldus és sza»Fészked leverte . .. kővel megdobált, Dalod gúnyolta s gyötrelmedre vált, Mi vonz hát hozzá, valid meg igazán!« »»Önző rabok ti! az az én hazám!«« Tovább, tovább! .' . . vergődve, fázva bf Röpül tovább a bujdosó madár, A hideg űrbe tétován tekint, Meg-megalél s tovább repül megint! ...És végre látja...! ott a völgy, halom! Honából reng a késő fuvalóm...! Remegve, égve, mámorral tele Omlik az édes honi földre le.......! Szétnéz utolszor...! észrevétlenül, Elhagyva, árván egy sirdombra ül... Ajkán, rebegve, végső dal fogan, Leejti szárnyát... s meghal boldogan! A szerzetesség, eszményei és története. Irta: HARNACK ADOLF. (II. közlemény.) A Il-ik évszázad (gnosticisimis és montaniznms). Már a Il-ik század elején a keresőknek és hívőknek tarka csoportja tódult a keresztyén gyülekezetek közé. Köztük voltak olyan férfiak — szokásos néven gnosztikusok, — a kiket az ó és legújabb misztikus bölcsesség táplált s megzavart, egyszersmind azonban át voltak hatva az evangéliumi üzenettől és a keresztyén élet tisztaságától. Ezeknek törekvése oda irányult, hogy meghatározzák: miben áll a keresztyén vallásnak, mint isten — és világismeretnek lényege, s ők azt vélték, hogy az evangéliumnak igazi, a tömeg előtt ismeretlen értelmének mélyére hatoltak, a mennyiben szerintök: Isten a szellemek ura és teremtöje, de vele öröktől fogva szemben áll az anyag, az érzéki végesség birodalma, mely mint ilyen rossz: e világ nem csak siralom völgy, hanem nehéz fogság; az emberi szellem Istennek fényszikrája, de szégyenletesen foglyul ejté ellensége, az érzéki világ; a Krisztus általi megváltás a szellemnek a testtől való megfosztása, a tiszta szellemiség visszaáll)tása; azért erkölcsi feladat: a tökéletes aszkésis, menekülés a démoni természetből, mindig magasabb és tisztább légkörbe való felszállás visszatérés a valódi otthonba, egygyé levés a szellem ősforrásával ismeret és tudás utján. E tannal való küzdelemben, mely görög volt, de keresztyéninek akarta magát elismertetni, és a marcionita tannal való küzdelemben, mely gyakorlati utasításait tekintve a gnósztikusokkal rokon volt, az egyház átélte az első hatalmas kri- sist a történetben. Legyőzte azt; a jelenlegi világ rosszasága feletti saját kritikájának látszólag oly csalogató indoklását, mint előtte idegent és hamisat utasította el. Az egyház ama tételekben ismét démoni, azaz pogány nézletet ismert fel és a gnosztikus keresztyén- léget, askégisével és a szellem dicsőségének s méltóságának fenséges üzenetével együtt, mint világiast elítélté. Egy állítólagos, magasabb, titkos keresztyénségröl, mely a »szellemi emberek« számára volna fentartva, semmit se akart az egyház tudni: a kettős keresztyén eszmény gnosztikus megkülönböztetésével szemben az egyház, bár nem teljes bizonyossággal, az egyesitett és általában megközelíthető keresztyén életrend követelményének alapján állott. A Il-ik század vége óta az egyházban örökre meg volt határozva, hogy az Isten és világ közt levő alap-dualismusban való hit, szellem és természet össze nem egyeztethető a keresztyénséggel, össze nem egyeztethető vele azért az az askésis sem, mely ama dualis- musra támaszkodik. Bizony annyira mentek a tanításban, hogy: a világ jelenlegi folyása és a jövő idő ellentétben állnak egymással hogy a föld a démonok uralmába jutott. Isten pedig maga adta oda s engedte birtokába az ördögnek; mindazáltal még mindig maga igazgatja, mint üdvös fegyházat és mindenhatóságát az Ítéletben fogja bebizonyiUni. Mutatja ezt ö már azonban hívőinek győzelmében a démonok felett. A világ az Űré, csak ideig-óráig kormányozzák a gonosz angyalok; a világ jo, de a világ életmódja rossz. így győzték le a theoretikus dualismust, amennyiben azt a »theologiában« elmellözték, eltávolították és a rosszt, valamint a gonoszt a teremtménynek az isteni tervben szükséges szabadságából s igazságosságából igyekeztek megérteni. De az ellenséget, mely itt leselkedik, le lehet ugyan lábáról verni, de meg nem semmisíthető. Ez titkos szövetséges társakat talált még amaz irányadó theologusok közt is, kik a dualismust az Istenben, a mindenható teremtöben való hittel éleselméjüen egyesíteni tudták. A legkülönbözőbb alakokban s álarczokban újra és újra fellépett a keresz- tyénség történetében; de mindig le kellett vetnie a megtévesztő ruhát. Úgy bántak vele, mint ellenséggel a nyílt csatamezön. (Folytatása következik.)
