Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-29 / 35. szám
35. szám. 1908 augusztus 29. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 3. oldal. A TEMPLOMBAN. — Lagerlöf Zelma Krisztus-legendája. — (Folytatás.) És mosolyogva tovább sietett. De a fia csak ott maradt és vágyakozva nézte a rezgő vékony aczélpengét. Majd követte az édes anyját, mivel hogy hivta. Ám nagyot sóhajtott, hogy miért nem mutatta meg neki előbb azt a két csodálatos dolgot, hadd bámulhatta volna meg kedvére. Azután meg sem állapodva tovább haladtak és az öt sor oszlopból álló bejárathoz értek. Ott egy sarokban közös talpazatról két fekete márványoszlop nyúlt a magasba, de egymáshoz oly közel, hogy a szalmaszál is bajjal fért volna át közöttük. Magas és méltóságos volt mind a kettő. Az ormuk gazdagon diszitve. Egyiket állatfejeknek remekül kifaragott sora futotta körül. De a szép oszlopokon egy tenyérnyi hely se volt sértetlen és karczolatlan. ügy meg voltak rongálva és viselve, mint semmi egyéb a templomban. Körülöttük még a kövezet is fényesre csiszolódott, sőt egy kissé ki is kopott az ott tolongok lépteitől. — Micsoda oszlopok ezek ? — kérdezte a fiú ismét, megállítva az édes anyját. — Ezeket az oszlopokat atyánk, Ábrahám, a távol Kaldeá- ból hozta Palesztinába és az igazság kapujának nevezte el. A ki közöttük átbuvik, igaz az Isten előtt és bűn nincsen benne. A fiú megállva, tágra nyilt szemekkel mérte végig a két oszlopot. — Csak nem akarod megpróbálni, hogy keresztül férsz-e az igazság kapuján ? — mondta nevetve az anyja. — Láthatod, hogy kikoptatta körülötte a kövezetét az a sok ezer ember, a ki erőnek erejével át akart rajta hatolni. Ám elhiheted, hogy egyiküknek sem sikerült. De most iparkodj'! Hallom a rézkapuk zörgését, a mint a harmincz szolga nekiveti a vállát, hogy megmozdítsa. A kis fiú a sátorban az egész éjszaka nem aludt egy szikrát se. Folyton csak az igazság kapuját, a paradicsom hidját és a »világhódító király hangját« látta. Nem tudta kiverni a fejéből. Másnap reggel is rajtuk járt az esze s nem szabadulhatott tőlük. Ekkor kellett volna elindulniok hazafelé. A szülei tettek, vettek. Fölszedték a sátorfájukat s rárakták a tevéjükre. Ámde nem akartak magokban útra kelni, hanem a rokonaik meg a szomszédaik társaságában. Segítettek hát nekik a készülődésben. S mig egytöl-egyig fölczihelödtek, telt az idő. A fiú nem vett részt a dologban, hanem nyugodtan ott üldögélt a sürgölödők között s a három csodán jártatta az eszét. És hirtelen megvillant az agyában, hogy még ráérne elszaladni a templomba, hogy újra megtekintse. A készülődés még eltart jó ideig. S mire minden rendben lesz, akkorra vissza is térhet. És elsietett a nélkül, hogy valakinek szólt volna róla, hova megy. Minek szólna ? — gondolta, hiszen csakhamar visszatérKis vártatva ott termett a templom előtt. S belépett az oszlop- csarnokba, a hol a két oszlop nyúlt a magasba. Láttukra fölragyogott az arcza. Leült melléjök a kövezetre s úgy bámult fel rájok Es a mikor arra gondolt, hogy a ki e két oszlop között átbuvik, igaz az Isten előtt és bűn nincsen benne — úgy tetszett neki, hogy még sohase látott ilyen csodát. Elképzelte, milyen nagyszeréi lehet e két oszlop között átbújni. De még megpróbálni is lehetetlenségnek ítélte, mert igen közel volt egyik a másikhoz. Egy jó órahosz- szat ült ott mozdulatlanul, a nélkül, hogy tudta volna. Azt hitte, csak néhány pillanatot töltött az oszlopok tövében. Ekkor történt, hogy a pompás oszlopcsarnokban, a hol üldögélt, összegyülekeztek a fötörvényszék bírái a nép peres ügyeinek elintézésére. Az egész bejárat tele volt ügyes-bajos emberekkel. Az egyik hatéreértés, a másik a nyájából elragadott és eljelölt juhai, a harmadik meg fizetni nem akaró adósai miatt panaszkodott. Az ügyes-bajosok között megjelent egy gazdag úri ember is hosszú hiborköpenyben. Szegény özvegy asszonyt idézett törvénybe. Azzal vádolta, hogy nehány erszény ezüst pénzzel adósa. A szegény özvegy jajveszékelve erösitgette, hogy a gazdag-kereskedő követelése jogtalan. Egyszer már megfizette neki a tartozását s most erőnek erejével másodszor is meg akarja rajta venni. De nem fizethet. Olyan szegény, hogy ha a bíróság elmarasztalná, kényte. len volna leányait rabnökül engedni át a gazdagnak. — Meg mersz-e rá esküdni, hogy ez a szegény asszony nem fizetett meg neked ? — kérdezte ekkor a gazdag kereskedőtől az egyik biró, a ki legmagosabban ült. — Uram, én módos ember vagyok — mondta a gazdag. — S ha nem volna jogos a követelésem, bizonyára nem zaklatnám vele ezt a szegény özvegyet. A szined előtt esküszöm, hogy a milyen igaz, hogy az igazság kapuján soha senki át nem hatol, olyan igaz, hogy ez az asszony nekem azzal az összeggel tartozik, a melyet rajta követelek. A bírák az eskü hallatára a gazdagnak adtak igazat s itéletileg kimondták, hogy a szegény asszony köteles a lányait neki rabnökül átengedni. A kis fiú ott ült a két fekete márványoszlop tövében s mindezt hallotta. Milyen jó volna — gondolta magában — ha valaki átbújhatna az igazság kapuján! Ennek a gazdag embernek bizonyára nincsen igaza. Úgy sajnálom szegény asszonyt, hogy a lányait kénytelen neki rabnökül átengedni. Azzal fölugrott a talapzatra, melyről az oszlopok a magasba nyúltak s keresztül nézett közöttük. — Ah, csak átbújhatnék!... De lehetetlen —gondolta. ügy megesett a szive a szegény asszonyon. Most már eszébe se jutott, hogy a ki ezen a kapun átkel, az igaz és bűn nincsen benne. Egyedül a szegény özvegy jóvoltáért szeretett volna az oszlopok között keresztülhatolni. — És beékelte gyenge vállát a két oszlop közé, mintha utat akarna törni magának. Ebben a pillanatban mindazok, a kik csak az oszlopos csarnokban voltak, az igazság kapujára néztek. Mert dörgés támadt a bolthajtás alatt. Az ódon oszlopok nagy robajjal eltávolodtak egymástól. Az egyik jobbra a másik balra. S közöttük akkora nyílás támadt, hogy a karcsú fiúcska átcsúszhatott rajta. Lett erre nagy csodálko; ás. Egy ideig szóhoz sem juthatott senki. A sokaság gyökeret verve állt ott s bámulta a csodatevő kis fiút. A legöregebb biró tért magához ámulatából először. S rögtön kiadta a parancsot, hogy a gazdag kereskedőt fogják el és hozzák a törvényszék színe elé. Megtörtént. És kimondta rá az ítéletet, hogy köteles mindenét átadni a szegény özvegynek, mert az Ur templomában hamisan esküdött. A biró ekkor az igazság kapuján áthatolt fiú után tudakozódott. De mire a közönség fürkésző tekintettel körülnézett, akkora eltűnt. Mert abban a pillanatban, a mikor az oszlopok egymástól eltávolodtak, mintegy felocsúdott álmából s eszébe jutott, hogy vissza kellene térnie a szüleihez. Most már táyoznom kell — villant át az agyán — hogy a szüleim ne várjanak reám. Ám nem tudta, hogy az igazság kapujánál egy álló órát töltött el. Azt gondolta, csak pár perczig vesztegelt ott. Azért úgy vélte, hogy még a paradicsom hidját is megtekintheti, mielőtt elhagyná a templomot. (Vége következik.)
