Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-07-11 / 28. szám
2 oldal. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 28 szám. 1908 julius 11. A szerzetesség eszményei és története* Irta: HARNACK ADOLF. Bevezetés. A keresztyén hitvallások, bármennyire elütök legyenek is egymástól, megegyeznek amaz alapkövetelményben, hogy a hitnek a keresztyén életben kell nyilvánulnia, hogy a keresztyén- ségnek csak ott van joga, a hol ez a sajátos élet meg van. Ott valódi keresztyéni élet közös eszménye a keresztyénségnek. De hogyan kell azt előteremteni ? Itt elválnak az utak. Hogy köztünk különböző hitvallások vannak, oka voltaképen éppen úgy a hitnek, mint az életeszménynek különfélesége, mely eszményt a hit tartja szemelött. Minden más különbségek — vallásos szempontból tekintve — lényegtelenek, vagy csak kívülről kapnak fontosságot és jelentős'get. Nem csupán theologiai czivakodás vagy papi uralom vágy avagy nemzeti ellentétek idézték elő a hitszakadást, — hanem az életkérdésre az életnek eszményét illetőleg adott különböző válasz eredményezte az elválást s nyújtott annak tápot. Egész csoportok viszonyaiban nem áll másként a dolog, mint az egyesekében. Nem elméleti nézetek, hanem gondolkozásmódok és akaratirányzatok idézik elő a válást vagy egyesülést. Kérdezzék meg most a római vagy görög katholikus egyházat, miben áll a legtökéletesebb keresztyéni élet, mindkettő igy válaszol: Isten tiszteletében, lemondva az élet javairól, a tulajdonjogról, házasságról, személyes akarat- és személyes tiszteletről, szóval a világtól való vallásos el vonulási »an, a szerzetess égben. Az igazi szerzetes az igazi legtökéletesebb keresztyén.*) A szerzetesség tehát nem egy, többé-kevésbbé véletlen jelenség a kath. egyházban a többiek mellett, hanem, a milyenek ma az egyházak és a mint ezek évszázadok óta az evangéliumot értelmezték, annak lényegén alapuló intézmény: s ez a keresztyéni élet. Elvárhatjuk ennélfogva, hogy a szerzete.-ség e.-zményeiben az egyházéi is nyilvánulnak és a szerzetesség történetében az egyház történetének képét fogjuk látni. De egyáltalán lehetnek é a szerzetességnek váltakozó eszményei s lehet-e története ? Nem itéltetik-é el, ha az ezerféle ismétléseknek nagyméretű egyformaságában a történelemmel lépünk ki ? Micsoda változást képesek előidézni a szegénységnek, nőtlenségnek, világtól való elszánt menekvésnek eszményei ? Micsoda történeti kort érhetnek meg vagy idézhetnek elő azok, a kik a világnak, váltakozó alakjainak, az z történetének hátat fordítottak ? A világról való lemondás nem egyszersmind minden fejlődésről s történetről való lemondás-e? Vagy ha valóságban nem az volt, a szerzetesség eszményeinek története nemde általában tiltakozás a szerzetesség gondolatai ellen ? Úgy látszik és talán nem csupán látszik. De Nyűgöt története a nagyon futólagosán szemlélőnek is azt tanítja, hogy; a szerzetességnek története voll, csupán külső, hanem belső is, a legerősebb változásokkal s a leg*) Katholikus theologusok vitatkoztak e mondat felett. Utalnak Augustinusra és az ö utána a kath. egyházban érvényben levő hagyományokra, hogy a keresztyéni tökéletesség alapja a hit szeretet, remény s hogy ezeknek megszerzéséhez és megtartásához a szerzetesi askesis nem szükséges. Ez helyes és a szövegben mondottat ennek daczára sem vonom vissza. A kath. tan e pontban, mint oly sok másban, nem egyértelmű. Kettős keresztyéni élet- eszményt állíttatott fel, a pál-augustinusit és az angyali életét, íj elynek az askesis alkotórésze. Valóságban ez utolsó diadalmaskodik, a melyről mindenki meggyőződhetik, aki a római kath. egyház élettörténetét tanulmányozza és szentjeit vizsgálja. Az a nehány szent, kik nem voltak a próféták, csak a szabályt erősíti meg Nem is hitök, szeretetök — vagy reményükért lettek szentek -— ugyan ki mérhetné meg e? erények nagyságát ! ? — hanem íjg.vbM éröemök miatt, erősebb hatályokkal egybekötve. Micsoda ür választja el a puszta hallgatag bűnbánóját, aki egy emberéleten át egy ember szemébe sem tekintett, a szerzetestül, a ki a világnak parancsokat adott ! Es köztük a sajátságos és különös alakoknak százai, szintén szerzetesek, a kik lelkesedtek sa kiket hitalmába ejtett a világról való lemondás eszméje. De még többet: minden kedélymozgalommal, a legszenvedélyesebbekkel és leggyöngédebbekkel találkozunk a vil igró1 való lemondás ama világában Művészet, költészet és tudomány művelésre leltek, sőt hazánk czivilizációjának története a szerzetesség történetének egyik fejezetét képezi. Teljesítette e mindezeket a szerzetesség, a mennyiben eszményeit elhagyta, vagy nagyon különös eszményei ilyen tevékenységeket is megengednek? A világról való lemondás egy második világot és eg}' második történetet, mely a közönségeshez hasonló, csak tisztábbá vagy nagyobbá tesz-é vagy az a világot feltétlenül sivárságban hagyja? Az-e az igazi szerzetesség, mely a világban L-ten templomát véli felfedezni és a hallgatagabb természet ölén is az isteni szellem leng idézését elbájolónak találj i, vagy az-e az igazi szerzetesség, mely azt állítja, hogy a világ a természettel és történetével együtt az ördögé ? A világról való lemondás országában két megfejtés hangzik felénk: melyik hiteles a kettő közül és melyiknek van történelmi létjoga? A szerzetességben az egyén megmenekült a társadalom és a közönséges megszokás kötelékei alól, felszabadult és nemes önállóságra s emberiességre emelkedett és ugyané s ;< rzetességben rabszolgája lett a szükkeblüségnek, lelketlen sivárságnak és szolgai függésnek. Az eredeti eszmény-e a hibás emennél, vagy ez eszmény hozta e létre amazt ? I yen s hasonló kérdések merülnek fel itt. Az evangéliumi keresztyén nem csupán történelmi érdek szempontjából ad ezekre helyes feleleteket. Habár bizonyos is abban, hogy a keresztyéni tökéletesség nem a szerzetesi formákban keresendő, mégis meg kell ezt vizsgálnia és fényalakját rögzítenie. Csak azután jön a győzelem, ha a legjobbnak, a mi létezik,-még egy jobbat helyezünk feléje. A ki ezt kicsin}lölt-g félre tolja, nem ismeri. Aki is meri, elismeri, mennyit lehet abból tanulni. Igen, itt nem csak ellenféltől, hanem mint baráttól lehet tanulni, annélkül, hogy ártana evangéliumi álláspontjának, sőt annak hasznára van. A szerzetesség feletti történeti áttekintéssel törekedjünk tájékozást szerezni. Az apostoli kor. A szerzetesség nem oly régi, mint az egyház. Az egyház a negyedik században, melyben a szerzetesség kiképzüdött, úgy vélekedett, hogy lényegileg hasonló intezményeket mindenesetre talál már az apostoli korban; de ott azok a példányképek, melyekre hivatkoztak és még hivatkoznak, nagyobbára a legendák közé tartoznak. A régi egyház Ítélete azonban nem egészen jogtalan. A különválás, az egyházközség kebelében zárt egyesületeknek alakítása és kiváltkép a világról való lemondás természetesen nem juthatott az egyeseknek eszébe az egyház fenállásának első évtizedeiben. De azok, kik az Isten lelke által ösztönözve érezték magukat arra, hogy egész életüket az evangélium hirdetésének szenteljék, rendszerint minden birtokukról lemondtak és önkéntes szegénységben, mint Krisztus apostolai vagy evangélistái egyik városból a másikba vándoroltak. Mások vágyairól és házasságról lemondva egészen a gyülekezet szegényeinek és szükölködöinek szolgálatába léptek. Midőn a szerzetesség saját eredetét az apostoli férfiakról újra meg újra megemlékeztek. Később azonban — a keresztyének, a mennyiben komolyan vették, annak a behatása alatt állottak, hogy a világ és annak története nagyon is rövid életű, a véghez, közeledik, A hol pedig ez a remény tartja fogva a lelkeket, ott a fftlöl élőt (ináUó beoszt mim tantttittot magának ^ így mi Jtivn ■ 1 - • .. : ■ " * 1. j « . V - 1 . i 1 « • ■ ' i ' ; * ' • - .
