Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-06-20 / 25. szám

8. óldal.

»Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.«

‘2d szám. 1908 jnnius 2d

Az utolsó mohikánok*

irta: KEMECHEY JENŐ.

(Folytatás és vége.)

— Ej no ! régen volt. Jancsi, czigány, azt, fiogy:

»Volt szeretőm, esztendeig sirattam,

Mai napig az nekem a halottam.......«

A hegedűhöz hozzá hangzott a dal, hol csendesen, hol meg valami elkeserült szilajsággal, hogy reszketett bele a korcsma levegője. A mint a nótának vége lett és Slajmi uj üvegeket tett az asztalra, sugárzó arczával és tündöklő szentekkel állott meg a te kintetes ur előtt:

— Jaj, jaj ! kérem átossággal, de gyönyörű volt ez a táncz.

— Tud-e igy Gottlieb, a ki szórja a pénzt ?

— De hogy tud, kérem szépen.. így talán Dávid király sem tudott, pedig az nagy tánczos volt.

— No, no 1

— Ha én igy tudnék, csak egyszer igy eljárhatnám, nem adnám ezért a korcsmáért.

— Minek volna ez neked ?

A Slajminak kipirult a két orczája, a szeplöi, mintha eltűntek volna s megpödörte á gyenge bajuszát hegy. sre.

— Voltam bent Üihejbe, (Sátoralja-Ujhely), ott láttam én a Kohnek Régikáját tánczolni. Tekintetes ur, száradjak el, ha nem olyan szép, mint egy angyal. Sok lány tánczolt, meg sok zsidólegény. Régika rám nézett azzal a két karbunkulus szemével, rám mosolygott, úgy égtem, mint a jó pálinka, ha meggyujtják 3 ezt mondta a Régika: »Schwarcz ur, hát maga nem tánczol ?« Kérem, tekintetes ur most is csodálkozom, hogy el nem stilyedtem. Én nem tudok tánczolni. Hej pedig ha tudnék, nem bogáncs nőne az udvaromon, hanem virág s nem a rúgott bornyu bőgne, hanem a Regika dalolna szépségesén.

— Nem nehéz ez a táncz ücskös, meg lehet azt tanulni.

— Nem tudnám én azt soha, — sóhajtott a hosszú legény, és tgy könnyet dörzsölt ki a szeméből.

— Dehogy nem, fiam. Állj ide, oszt nézz a lábamra, a de rendbe legyen az eszed, hogy minden mozdulatot elless. Jancsi húzd rá ! öcskös vigyázz !

E« járta a'hosszu legény előtt épp úgy, mint azelőtt. Aztán felült az asztal szögletére s rászólt Slajmira:

— No, gyepre legény ! Jancsi húzd ! Jankó, az agár, felült'a gazdája mellé, a két első lábára támaszkodott s úgy nézte a fiatal korcsmáros első tánczkisérletezéseit. Nagyon sikertelen lehe;e,t a kísérlet, mert Jankó unottan fordította el a fejét, majd megvetően hátat fordított. A tekintetes ur leszállt az asztalról s türelemmel apróra megmutogatoft minden lépést. Csakhogy a Slajmi lába alól minden lépés visszájára jött ki. At. kintetes ur ismét feli'lt i,x as/t .l sarkára, s kezébe vetie a karikás ostorát. Felig össztbo- gozta, c-ak a felét hagyta míg pattogónak s igy hangzottak a dirigáló szavak :

— Bifelé forditsd a sarkad, hé! Ne rázd a kezed, nem parasztion az! Hogy áll a fejed, hé ? Feszítsd ki magad. Mi van azzal a balladáddal. Lábujjhegyre. Húzzad Jancsi! Ejnye adta-teremtette, megint huzgálod a jobb lábadat. Azt a balt emeld !

S n ért S ajmi nem jól emelte a bal lábát, megcsördült a karikás s a lánczóló sarka mellett porzott, a föld. Slajmi már fáradt, a hah.ntéka gyöngyözött, az ing tapadt a mellére. Lihegett is. De a tekintetes ur ült rendületlenül az asztal sarkán, össze-összeverté a sarkantyúit, a hogy a nóta jobban kiadta a taktust, az ostor pedig megcsOrdült s olykor bizony oda is csípett a Slajmi bokájára is. Lassan kezdett formája lenni a táncznak. Egyre hangzott a dirigáló szava:

— Tüzesebben ! Hopp Slajmi sarokra, hejp, buja, csubajla. Fel a fejed, sz p öcsém, Megint nem emeled a ballábad ? Kijjebb te !

Az ostor mindsürübben csordult, a tánezoló mindinkább egyre fáradt, kiszáradt a melle, szája, zihált a tüdeje: de mihelyt lankadt, mindjárt megcsördült az ostor s felhangzott a biztató szó:

— Rajta Slajmi szaporán, tied lesz majd az a lány ! Húzzad czigány, urnák húzod.

— Nem bírja már a körmöm, instélom.

A tekintetes ur oda dobott egy tiz forintost.

Mindjárt birta a körme. A fiatal legénynek előre csuklottak a térdei s leeresztette a két hosszú karját. A szeme kidülledi s libegve, elfojtódottan mondta;

— Nem birom tovább !

— De nem addig van az szép öcsém. Birnod kell. Cimbalmos, önts bele egy meszely bort !

Pár pereznyi pihenőt adott neki s kocezintott vele, aztán újra a szoba közepére parancsolta.

— Azt húzd neki, czigány, »vékony deszka kerítés.« Érzelmesen járjad öesköä, képzeld, mintha előtted volna a szép lány és kellemeztetnéd magad.

A tekintetes ur dalolta hozzá a nótát, püngette a sarkantyúját s az ostorával biztatta a fiút, mikor az lankadt. Az újból neki tüzesült s nagyokat lódított magán. Már észrevette, hogy oda tudja tenni a lábát, a hova akarja s nem akadékoskodik egvik a másiknak. Ha akadékoskodott: az ostor megcsördült.

— Szaporázd egy helybe ! Csipöre a kezed ! — hangzott a kommandó.

A legény próbába, próbáltál, de sehogy se tudott kiegyenesedni. Halálra fáradtnak érezte magát. Elakadt a iélekzete is. Könyörgő szemmel nézett a tekintetes ur devaj s7emeibe.

— Elesem, meghalok, nem birom tovább, — suttogta s elterpeszkedett, mint az ázott varjú.

— De szerelmes szép fiam, muszáj bírni. Adok egy ital bort.

A legény belátta, hogy ennek nem lesz vége soha s kétségbeesett lépésre szánta el magát, Körülnézett s óvatosan a kijárás felé kezdett hátrálni. Már az ajtónál volt, mikor megcíerdült a karikás s körilltekerözött a fiú derekán.

— Vissza, hé.

És visszahúzta a középre.

— Ni cs olyan v* szett c.-ikó, a kit én egy nap alatt 1> > ne tanítsak. Addig rugód, tnig jól nem megy 1

És Slajmi tánczolt, j irta, meri muszáj volt s ivott, mert az is muszáj volt Olykor-olykor joöb szereteti volna juhászkutya lenni s feküdni a kazal tövében. De a czigány húzta s azután a tekintető uris hozzálátott szaporázni.

Hajnalra kitisztult. Samu bácsi fizetett, vállára kapta a szüret S elment. A mint kilépett a pitarból, a tánczos l“gény csak végig vágódott a földön, mint a megholt, s nem mozdult egy mozdulatot sem.

— Meghaltam, — suttogta s mert szólni nem tudott, csak úgy gondolatban mondta el a halotti imát. Csapos legénye beczi- pelte a szobájába s ott feküdt két nap, két éj-zaka egyfolytában. Két kézzel kellett felráznia mélységes álmából és csupoi számra öntötték bele a tejet, a mig magához jött.