Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-18 / 3. szám
3. szám. 1908. jan. 18. AMERIKAI-MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 3 oldal. A toledoí ügy* A toledoi ev. ref. egyház lelkész választási ügyében hozott egyházmegyei határozat elvi tekintetből oly nagy fontosságúnak tartom, hogy igénytelen véleményem szerint— a felett könnyű szerrel napirendre térni nem lehet. Az egyházmegyei gyűlésre összejött Homes- teadon hat lelkész s ugyanannyi világi férfiú, (mert a többi megjelentek a gyűlésnek jogokkal nem biró, csupán hallgató és szemlélő tagjai voltak) s ezen tizenkét egyén egy nagy református egyházat az egyházak sorából egyszerűen kitörölt. Nagyon szeretném tudni, hogy mikor az egyházmegyei gyűlés az egyházi fenyítékek legutolsó és legnagyobb büntetését alkalmazta, vájjon szeme előtt lebegett-e a szentirásnak magától a Mestertől származó ama rendelkezése : »A mit megkötendetek a földön: a menyben is kötve lészen; s a miket megoldotok a földön: oldozva lésznek a menyben is.« (Máté XVIII 18) Avagy e határozat csak olyan közigazgatási intézkedése volt az egyházmegyei közgyűlésnek, melynek mélyebb lelki jelentős ge nincsen. Bármelyik eset is forogjon fenn, az az egy kétségtelen- hogy az egyházmegyei közgyűlés túlságos ridegségével lelépett az igazságosság teréről, sőt egyenesen szembe helyezkedett a fötör- vénynyel a bibliával. Hogy az ügyet minden tekintetben igazságosan bírálhassuk el, meg kell állapítani a tiszta tényállást Nem állván más adat rende kezésemre mint az »Amerikai Magyar Reformátusok Lapjá»- nak 36-iki számában foglalt, a homesteadi gyűlés lefolyásáról szóló tudósítás, ezt fogadom el hiteles forrásnak. A tényállás röviden ez lenne: A toledoi ev. ref. egyház lelkészi állása megüresedvén, az egyház a lelkészi állást egy ezidö szerint lelkészi minösitvénynyel nem biró egyénnel, a tiffini lelkész képző iskola egy növendékével töltötte be. Azonban, hogy az egyházmegyei rendtartás szabályainak is elég tétessék, a megválasztott lelkésznek továbbra is kötelességévé tétetett az intézet látogatása s a szent, sacramentumok ki- szolgáltatár ához való jog is az exmittálás utáni időre balasztatott, úgy, hogy itt tulajdonkép nem egy teljesen befejezett választással«, hanem egy előzetes kiválasztással állunk szemközt, melynek jogérvényessége attól a felfüggesztő feltétel bekövetkezésétől lett függővé téve, hogy a megválasztott lelkész megszerzi-e a szabályszerű minősít vényt, avagy nem. Az emberek által alkotott egyházi törvények szempontjából e választáshoz mindenesetre fér szó, mert szigorúan véve lelkészszé választani csak is lelkészt lehet. De a dolog benső érdemét tekintve ez eljárásban oly óriási bűnt felfedezni még sem vagyok képes, mely jogot adott volna az egyházmegyének arra, hogy egy virágzó, nagy egyházat az egyházak sorából kitöröljön Távol legyen tőlem, hogy én a toledoi egyház védelmére siessek. Hiszen arra neki szüksége nincsen, nincs különösen én tőlem. Az sem szándékom, hogy az egyházmegye ellen keljek síkra, — Tyüh, teringettét ! — mond Morbitzer — ezt nyomasd ki. Ez kész reklám. — Igen, — mond büszkén borzolva üstökét Till Sámuel — csak előbb rendbe szedeiem. Nem költő uraságod véletlenül? — fordult Gyulához, a ki alig tudta zsemlyébe fojtani kacagását. — Véletlenül? Nem . . Károlynak azonban igen fúrta a fejét a Till Sámuel mondókájának egy passzusa. — Pénzt... hát pénzt is lehet szerezni? — mormogá a zsemlyéje maradványait morzsolva. — Mit? Pénzt? — pattant fel a »kishirdetö«. _De mennyit! De mennyit!... A milyen és a mennyi pénz csak tetszik. — Igen,... de — mond félénken Károly — nekem nincs hipotékam .. . Miféle ellenszolgálatot nyújthatok én? — Mit? hipotéka ! Ellenszolgálat 1 Bah. Éppen ebben áll a mi zsenialitásunk. Mi oly virtuóz kombinációkat találunk ki, a melyek....... __Megálljon csak ! — vágott szavába Károly. Értse meg a helyzetet. Én év végén rigorozálni készülök....... Tudjuk, hog) a rigorozum dija milyen óriási. — Haj... haj ! — sóhajtott a kis Morbitzer. — Nos és nekem nincs... Ez hát a jövöm kérdése... Ne tréfáljon tehát, Till ur és ne költse fel az alvó oroszlánt... Till Sámuel most pathetice borzolta mind a két kezével az üstökét. _Az oroszlán már ébren van — mondá mellére ütve. — Az oroszlán már dolgozik. Van egy eszmém ! __Nos ? — kiáltottak hárman egyszerre. — A »kishirdetés« keres egy oly nagylelkű pártfogót, a ki a rigorozum dijait előlegezze, nemcsak üres hála fejében, de ellenszolgálatul kilátásba helyezvén, hogy az előlegezett pár száz forintot mint háziorvos fogja leróni ! — Pompás ! — mond Morbitzer.. — Nem rossz ! -— kiáltott Gyula.. — Van benne valami —- mormogta Károly. — Legalább van eilenszolgálat s nem fogadok el alamizsnát. Csak legyen »jóltevö«.. de.. — Lesz! — mond Morbitzer.. — Van I — kiáltá Till Sámuel. — Van ! — Hol ? ! — Itt., itt lebeg előttem., kishirdetöi fantáziámban.. ó, nekem vaticináló tehetségem van.. A nélkül ezt a brancsot nem is lehet kezelni. Uram! annyira bízom az ön hirdetésének sikerében, hogy még a hirdetési költségeket is előlegezem ! Ez döntött! kacagva approbálták mind a hárman. Káioly engedte vitetni magát a Till Sámuel reményáradata által. Végre is mit árthat ? — Úgy van ! — mond Till. — Rögtön megszerkeszthetjük a hirde«ést. »Egy tehesézes ifjú orvos az utolsó rigorozum letehetése céljából jóleikli pártfogót keres, ki a vizsgálat költségeit előlegezze. Tartozását mint háziorvos fogná hűségesen leróni.« — Bravó! — mond Morbitzer. — Ez jói van. — És ez negyvennyolc krajcár! Nem! legyen negyvenhat. Az »a« névelőt elengedem.. Bah ! a »ki« visszahozó névmás se számítson... legyen negyvennégy. — Engedd el már az »egy« határozatlan névelőt is — mond siralmas hangon Morbitzer.. — Elengedem., negyvenkettő! — No hát akkor gyakoroljon kegyelmet annak az »az«-nak is az »utolsó« előtt, — kérlelte kacagva Károly. — Fiat piscis ! Legyen — mond Till Sámuel. mert erre me« okom nincsen. Célom egyszerűen az, hogy reá mutassak »egy« határozatra, mely sérelmes úgy az azt meghozó testület erkölcsi s különösen keresztyéni tekintélyére, mint az elítéltként szereplő egyház lelki életére. Toledo ref. egyházközsége a megüresedésig vezetése alatt állott egy minden tekintetben kifogástalan minösitvénynyel biró lelkésznek, ki alatt az egyházi élet, vagy talán helyesebben a lelki élet olyan fokra sülyedt le, mely a teljes elzülléssel határos. A diploma meg volt, de nem volt lelki élet. A hívek a templomot kerülték, az úrvacsorai asztal vendég nélkül maradt, a vasárnapi iskola elhanyagolt állapotában nem csepegtette a gyermeki szívbe az élet boldogságát adó Krisztusi igazságokat. Szóval az egyház úgy nézett ki, mint a kirakatokba elhelyezett báb, volt rajta a kalaptól cipőig minden, meg volt minden szerve külsöképen láthatóan, de nem volt benne élet. Ilyen körülmények között az egyház körébe jut egy férfi, a ki az élettelen bábba életet lehel; a templomot keresik a hívek, a vasárnapi iskola megtelik gyermekekkel, a kik örömtől csillogó szemekkel hallgatják tanítójuk szavait a Megváltóról, a hitről, a jövő reménységeiről. Az összehasonlítás az előbbi és a jelen állapotról az egyház tagjai között azt az elhatározást szüli, hogy: »jó nekünk te véled s légy te a mi pásztorunk s mi leszünk a te nyájad«, vájjon lehet ezen csodálkozni ? S most két igazság kerül szembe egymással. Az egyik igazság az egyházé, mely kapván egy — Summa summárum negyven krajcárt; de még azt is hitelezem ! — Bravó ! — kiáltottak fel mind a hárman s krajcáros tartozásukat leróva, indultak kifelé. IV. Till Sámuel rohant a kiadóhivatalba, hogy »leadja« a kishirdetést, számos rokon-foglalatuak- kal egyetemben, a melyek mind a hétfői reggeli számban fognak már napvilágot látni. Morbitzer és Károly a kórház felé mentek. Gyula, vasárnap lévén, templomba indult. — Menj, vén farizeus, imádkozzál — mondá Károly. — Adjátok meg Istennek, a mi Istené — felelt Gyula. r — En — válaszol Károly — az emberiséget szolgálva, imádom a’. Istent. Templomom a kórház. Betegágyak oltárán áldozom s a meggyógyultak imádkoznak helyettem. — Miután a másvilágra küldöttek némák. — Te haramia! — fenyegette tréfásan Károly. —1 Nem félsz, hogy nem gyógyítom meg a Biriket ? Gyula megállt. — Gyógyítsd meg mielőbb... Éhen vesznek azok, szegények. Eg' ik koldus hogyan segitse a másikat? Én már kifogytam. — Jó, jó — mond Károly elérzékenyülve. — Ma délben, az ebédnél találkozunk... Elváltak, Negyedóra múlva Károly a Birike kezeit kötözte be s beszélgetésbe eredt. (Folyt, köv.)
