Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-18 / 3. szám
. oldal AMERIKAI-MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 3. szám. 1908. január 18. palota fényessége nem tudta elhomályosítani lelkének nemességét. Mindjárt az első alkalommal vallási szempontból visszautasítja a király ételeit. Dániel volt az ö neve, a mi annyit jelent: Isten az én birám. Igen ! öt nem ingathatta meg sem a közvélemény, sem az embereknek ingatag gondolkozása, az ö egyedüli bírája a mindenható Isten volt és ö érezte a közvetlen felelősséget Istennel szemben. A világi dicsőség felállítja az óriási bálványszobrot Nabukodnozor által, Az emberek tolonganak, trombita és harsona szaval veszik körül azt a fényes szobrot, a mely földi csillogásaival elkábitja őket. Dániel hü marad elvéhez, nem siet Dura mezejére, a hol a bálványt felállították, nem azt csinálja, mit az emberek nagy tömege örömujjongások között, hanem megtagadja a bálvány imádását, sőt tovább megy s az Isten igéjével darabokra zúzza szét azt, a mit az emberi dicsőség és hiúság felállított. Tudta és érezte emez isteni férfiú nagyon jól, hogy a gyarló földi ember nem növeli azzal értékét, ha a világi dicsőségnek minden vagyonát maga köré halmozza is ! Mit használ, ha minden mi rajtunk s körülöttünk van, értékes, csillog és fénylik, mi magunk pedig szegények és értéktelenek vagyunk. Dániel nem földi fényt és dicsőséget keresett, hanem mennyei kincseket. Épen ezért a király parancsa ellenére nem a bűnös világi hatalomtól kért segedelmet, hanem egyesegyedül a mindenható Istentől. Barátai bevádolták, hogy Istenéhez mert imádkozni. A világi hatalom azonnal megtette a király parancsára a lépést s az istenT ft RC Z ft. Holt-levelek* Irta : VARADI ANTAL. (Folytatás.) — A salláriumol... A salláriumot ! Károly pedig kétségbeesetten keresgélte a salláriumot, de nem talált, egy fityinget sehol. Öreg veritékcsöppeket izzadott álmában, de hiába... Pénzt nem talált. Ekkor egy fátyolos asszony tartott eléje egy tömött erszényt, — Nesze..__ ö mohón kapott utána, mikor anyha hangját vélte hallani. — Ne vedd el! Ne vedd el! Késő volt. Elvette már. Be is rohant a terembe... Mikor kijött, nagybtiszkén lobogtatta a diplomáját. Arany-pecsét volt rajta. Odakünn az öreg Havas állt sírva s a fátyolos asszonyra mutatott, a ki várta Károlyt. A mint mellette elhaladt, föllebbentette a fátyolát. Halálfö vicsorgott alatta. Károly megborzadt és fölébredt belé. Reggel volt. Gyula már a kalapját kefélte. __Kelj fel, hétaluvó. Vasárnap van. Jerünk a »kaféschankba«. _Hagyd el... azt álmodtam, hogy valaki a kezembe nyomta a rigorozum-dijat, de... _No hát fizess belőle egy hat krajcáros kávét két zsemlyével... félő Dániel 7 éhező oroszlán ketrecébe vettetett. És ime, az isteni kegyelem itt az oroszlánok között is megőrizte azt, a ki hü maradt elvéhez és nem követte a világi tanácsadók bűnös parancsait. Maga a király remegett, a mint szolgái elvitték az istenfélő embert, Dániel pedig nyugodtan ment az oroszlánok barlangjába, mert Isten volt az ö bírája. S valamint a földi biró csak a gonoszt bünteti meg, a jónak pedig oltalmazója, úgy a mennyei biró is meg oltalmazta Dánielt és azokat marcangoltatta szét az oroszlánok által, a kik öt bevádolták. Harsányi László. Az öreg a télhez. Hívatlanul megjött, de várva érkezett Tél, öreg barátom, fogjunk együtt kezet ! Fejér a te tested, fejér az én fejem, Te egy nagy sirt takarsz, én majd belefekszem... Homályos látköröd; sürü ködök járnak, Szomorú képe van az egész határnak, E szemek is, miken lelkem vigyázna ki, Olyanok, mint a ház dérlepte ablaki. Néma sivatagod csak a szél hasgatja, Oda már a virág kelleme, illatja, Elhagyott engem is a kedv, öröm s a dal, Tagjaimon át csak a fájdalom nyilai.... Mint fogolynak a börtön örök éjszakája, Tűrhetetlen hosszú éjjeled homálya. Hát öreg fejemnek, kit az álom kerül, Egy fél örökélet lett minden éjedbül, Csak temetsz, de rajtad senki mit sem arat, Mindössze jéghiddal kötsz át vizet, sarat. Lelkem is, mióta engemen nem süt nyár, Folyvást csak áthidalt emléki felett jár. Ezek az emlékek: Szeretet; Barátság; A haza szerelme: Első kis imádság, Melyet anyám térdén ülve tanultam rég, De még ma is hiszem, hogy meghallgat az ég. »Isten légy irgalmas, nekem bűnösnek...óh Kinn egy didergő áll, megnyitom az ajtót. Tudom ö a hibás, de ne fagyjon meg éhen, Segíteni vágyom, mint engem az Isten. De ha kinn hideg van, benn melegít a tűz, Süt főz a konyhában, éjt, hideget elűz. Hejh ! keblemben is fö ezernyi gondolat... Mily rövid már telem s mit végzek az alatt. De jö a kikelet s fagyos lepled alul A nap felé ezer élő csira tolul. Zöld pázsit szőnyeggel ékíti a tavaszt, Zöld hant alatt a sir, az is megérti azt. Es dicsöült lelkem a rög alul kikéi Örök tavaszra, mit nem vált többé a tél, Ott tárják fel létem titkát a szent kezek, Meglátom az Istent s neki zengedezek. Td. Kiss Áron. Azzal megindultak az Egyetem-téren át, a Czukor-ulcán keresztül a magyar-utcai kávémérésbe. Ott már mozgalmas élet volt. A vörös-tarka virágos abroszszal leteritett asztalok köríti egyetemi hallgatók : jogászok, bölcsészettanulók, orvosnövendékek, patyikusok, néhol elvétve egy-egy technikus beszélgetek, disputáltak, a két szál újság kézről kézre járt, kék szivar- vagy cigaretta- füst szállongott a meleg levegőben, cikóriaszag tér jengett messziről s a megtört, fri.-s zsemlyék ropogása közben-kö-ben, mint a megtörő jég moraja hatotta át a beszélgetés zsongását. * Két utcai ablaka volt a kis kávémérésnek, a melybe a kapugádorból nyílt a bejárás. A két utcai ablak között egy silány kőnyomat a »Teget- hoff« északsarki megfeneklését ábrázolta. Innét nevezték »fóka-tanyának a helyiséget, a kávést »kormányos«-nak, ki fölött azonban a tulajdonos felesége, áldott jó, csöndes asszony volt a »kapitány«. Károly és Gyula dideregve léptek be a füst- boritotta helyiségbe. — Kormányos ! két hatosat. A kormányos rohant székek és asztalok taszi- gálása közben a »söntés« felé, hogy két törzsvendégét méltólag kiszolgálhassa. Ezalatt Károly ismerősök után tekintgetett. Végre az ablak melletti asztalnál megpillantotta a kis Morbitzert. Oda telepedtek. Gyula rögtön beszélgetésbe bocsátkozott Mor- bitzerrel a Biri állapota felöl, a mely minden tekintetben megnyugtató volt. Különben is innen azonnal felnézhetnek a kórterembe, annál is inkább, mert Károly a »szegény-alapet« akarja megostromolni Biri érdekében. Ezalatt Morbitzer bemutatta nekik az asztalnál Illő negyedik egyénibéget: — Till Sámuel, hírlapkiadó hivatali tisztviselő; unokabátyám. Till fölállt, kezet szorított Károlylyal és Gyulával, nagy fontoskodással jegyezvén meg : — A kishirdetéseket kezelem. — Aztán mondja csak Till ur. egész bizalmasan szólva (fiatal emberek között hamar meg van a bizalmasság), mivel ön Morbitzer révén már félig-meddig a famíliához tartozik, való, igaz dolog az a »kishirdetés« ? Mert én, őszintén szólva, mindig azt hiszem, hogy annak a kilenctizedrészéc önök komponálják. Till felborzolta az üstökét s mialatt Károly és Gyula a párolgó »hatos« okkal vívtak diadalmas harcot, tüzlélekkel plaidoyert tartott a »kishirde- tések« mellett — Uram ! A kishirdetés a modern élet egyik mótora: az ismeretlenek ismerkedési szalonja, a névtehnek Walballája, szerelmesek rózsalugasa, legbiztosabb szellemi találkozóhely, a hol még avatatlan szemek meg nem leptek senkit! A kereskedőnek üzletet, a munkakeresönek munkát, a kondícióra éhező bölcsésznek magánórát, szamaraknak tanítót, haladóknak mestert, poétának kiadót, kiadónak vevőt, vevőnek tájékozást csak ez nyujihat — és semmi más I Pénz kell valakinek ? Szerez a kis hirdetés. Pénzt akar elhelyezni valaki? Elhelyezi a kishirdetö. Kell alkalmazás, útbaigazítás, tájékoztatás, ócska ruha, ház, villa, kutya, könyv, zongora, papagáj, tiszti uniformis, függölámpa, kanári, ebédlő-asztal, kóta, flóta, hegedű, komponista, hitel, pecséttisztitó, mezei vasút vagy gavalléroktól levetett férfiruha (nem szédelgés uj ruhákkal, melyek — stb...); mindezt megtalálja, megszerzi, előteremti a »kishirdetö« !
