Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-18 / 16. szám
16. szám. 1908 április 18. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« dal. »at Husvét a huszas években, dt régi időben ne:n volt annyi társadalmi érintkezési pont, mint napjainkban, kivált a vidéken lakó gentry volt meglehetősen elszigetelve, úgy. hogy minden alkalmat megragadott mulatságos összejövetele* tartásara. Ebből származó i ti régi Magyarorszlgot oly tipikussá tett titulus bibendi, melyet megerősít a baranyai parasztmondás is; kendert ti ólunk: bal sz poltunk: bál. nagy tak ritás volt: bál, és igy tovább. A vasut'alan világban naivabbak voltak az embere t. nagyobb volt a vendégszeretet és nem hiperbola á n az < sápiunkról, hogy kötéllel fogták a vendéget, mert még a negyvenes évek elején is igy volt ez, Kárpátoktól Adriáig mindenfelé. Így például Kapi István, .Sárosmegye alispánja, ha törvényszünet idején otthon volt kapivári kastélyában, mindig kiállította a kapuba két kedvelt pitvaristáját, Sárossy Gyulát és Vachot Imrét, akiknek az volt a kötelességük, hogy Eperjesről jövő, vagy arra menő urifo.atokat megállítsák és a benne ülőket nolens vo- lens bevigyék az alispán úrhoz, aki nem tudott jóizüt enni, ha csak tizenöten vagy húszán nem ültek az asztalnál. Több idejük volt akkor a Lsabban élő embereknek és a pat- rialkáiis tajtékpipa n ellett nem siettek úgy apáink, mint a századvég ideges gyermekei, a századvég szimbólumával, a pillanat alatt elfüstölgö czigarettával szájukban. Lakodalmak, névnapok mind hét országra szóló dáridóval jártak és három-négy vármegye fiatalsága adott egymásnak olyankor találkozót. Természetesen az egyházi ünnepeket is jobban megülték mint napjainkban — mert egy-egy ilyen ünnep is kiváló alkalmat adott a murizásra, a cécóra ! A huszas években különösen nyílt házat tartott tolcsvai Bónis Sámuel, a hires nyakas ellenzéki szabolcsmegyei alispán, egyenes leszármazója annak a Bónis György várkapitánynak, akit Karaffa az eperjesi piaczon fejeztetett le. Bónis Sámuel, úgy maga, mint neje Dániel Borbála bárónő, rendkívül kiterjedt rokonsággal bírtak s a Bónis háznál tartatni s/okott Sámuel- és Borbálanapok az egész országból úgyszólván gyűjtöttek vendégeket Nagyfa’.uba. A Bónisék nagyfalusi kúriája derék, termetes épület volt, őszinte becsületes, köböl rauott tömör falakkal, az ablakokat pedig vasrózsákkal ellátott, kiülő rácsok díszítették. Az ablakok mögött dupla muskátli, rezeda és mályva illatozott, de minden virágnál ékesebb volt Jeanette kiasszony, a ház tizenöt éves viruló leánya, a kiért Szabolcs, Zeplén, Borsod, de sőt a távolabbi Heves, Bereg és Biharvármegye fiatalsága is bolondult. A háziúr fiai, Samu és Barna már jurátusok voltak és a hires Kövy uramat hallgatva Sárospatakon, csak sátoros ünnepek alkalmával kerültek haza az ősi kúriába, melynek kapu nélkül való két oszlopa éjjel-nappal örömmel várta a vendégeket Ilyen sátoros ünnepi alkalom volt a husvét is, a melynek második napján rendesen nagy bált adtak Bónisék. A huszas évek derekán, —talán 18.’5 vagy 26 ban volt — szintén nagyban készülődtek a húsvéti ünnepekre Bóniséanál. Súroltak, takarítottak, szabtak, várták és az alispán egyik patvaristájával, Pappszász Gyurkával, jó előre megüzentette a hires Boka Károlynak Debreczenbe, hogy sehová ne Ígérkezzék húsvétimért Nagyfaluban bál lesz. L Evröl-évre tudta ezt Boka Károly, el sem Ígérkezett volna máshová a félvilágért sem husvétra, de azért megtartotta a tempót, és mindig megvárta, hogy a tekintetes alispán is tudtára adassa. A konyhában hetekkel előre készült a sok mindenféle jó, és a, sütemény és tortaféléket, meg a mandulatejet, a hires miskolczi öreg czukrász, Giovanini két segéde tanította a fehérnépségnek. A levelensültet, meg a dorongos fánkot; az óriási nyílt tűzhelyen Dobóné vezetése alatt négy-négy béres asszony nyújtotta, illetve forgatta és a sok törő meg vágó szerszámmal csináltak a szolgálók olyan lár nát, hogyha ma hallja valaki, okvetlen wag- neristáknak tartja őket. Dobóné pedig, aki akkor Szabolcs vármegyének leghíresebb főző asszonya volt, a m rcafántot csinálta, közben a »Sárga csizmás Miska sárban jár» régi inzurekcionalis nótát dúdolva, amely e múlt menyecske-égére emlékeztette. A táneztermet is standba hozta a morva kertész, és fenyöga- lyakk.d disz'tették a kopár, meszelt falakat, a mel) re itt---tt apró deszkadarabokat szögeztek. A deszkadarabok szépen bevoltak vonva piros, fehér, zöld »tülángléval« és an.nyfüstös p -pirba burkolt, kivájt krumplikba otthon mártott fagvgvugyertyák meredez- tek. A tánezterem pedig nem volt más. mint a Bónisék óriási »granáriumja«, amely pallózva volt. és ötszáz ember tért el benne, úgy hogy ebben tartották rendesen a nagy restorácionális ebé«* deket is. A czigányok számára deszkából készült pódium volt a graná- rium igyi* sarkába elhelyezve, a másik rész pedig el volt rekeszt- ve, nagy, fehér mull firhangokkal — ha esetleg valamely hölgy toalettjén kell majd igazítani. A husvétet megelőző szerdán kezdődött már úgy szólván az ünnep, mert ekkor jöttek meg a jurátusok Patakról. Bónis Samu, Barna és unokafivérük Feri, az utolsó magyar embernek hivott Bónis Eerencz fia, rendesen még egy csomó fiatal jurátust hoztak magukkal s velük jött vakácziózni, a szomszéd faluban Rakamazon lakó birtokos család fia, Mudrány András is. Mudrány András nővére, az örökké jókedvű Mudrány Pepi, ott szorgoskodott a varróasztalka körül, segítve Jeanette kisasz- szonynak és lesve, vájjon jöu-e az a hires tánezos Recsky Bandi Hevesből, aki később nőül is vette. Erre a husvétra megérkeztek még Soldos Feri, Pataky Pista, aki akkor deli legény volt és nem az a borvirágos orrú Están bá‘, a minőnek később az élczlapok állandóan lefestették. Kocsi, kocsi után kanyarodott be: jött Fáy Samu, Papszász Jóska, Recsky Bandi Hevesből, Jármyak, Kállayak, Czóbel Laczi Vay János, Vay Józsi, Vécsey Guszti Szabolcsból, aztán Borsodból: Bükk Andris, Darvasok, a gömöri Hámosok, Ragályi Tamás két hires szép lányával Albinnal és Szerénával. Miskolcz rózsája, Palóczy Juczi, a nagy Palóczy László leánya, Vay Lilla, a kitől rettegett minden fiatal ember, mert huszonnégy óra alatt egy anaorehorétát magába tudott bolonditani, de másik huszonnégy óra alatt kinevette és fittyet hányt mindenkinek a szép és ritka szellemes lány. Egy ilyen alkalommal az ö emlékkönyvébe irta Kövy, a jog akkori hírneves tanára, hogy: Nézz tükörbe, ott egy rózsa — De a rózsa virágánál Sokkal szebb az originál....... Sőt Bernátli Gazsi, aki úgy kapaszkodott fül vendégnek Borbély Miska kocsijára,-és aki már mint ifjú legény is kedvencze, férfinak, asszonynak. Mert Gazsi nélkülözhetlen volt uri-rokon famíliáknál ilyen ünnepi alkalmakkor. Ö köszöntötte föl versben a ház urát — ö rajzolta a legszebb himzési mintákat a kisasszonyoknak és senki sem tudott az em-
