Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-11 / 15. szám
4. oldal. »Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.« 15. szám. 1908 április 11. BF •1 ■ JJ r W Lapjü." 11. »-fr Published under the direction of the Board of Publication of the Presbyterian Church, U. S. A. and of the S. S. Board of the Reformed Church, in the U. S. FELELŐS SZERKESZTŐ: HANKO M. GYULA, youngstowni ref. lelkész. TÁRS-SZERKESZTŐ: HARSÁNYI P. ISTVÁN, bridgeporti ref. lelkész. KIADÓHIVATAL: 52—54 Bates Street. Pittsburg, Pa. Minden kézirat, egyházi- és egyleti értesítés a szerkesztőhöz küldendő: Youngstown, 0. Box 245. — Előfizetések, hirdetések és felszólalások a kiadóhivatalba küldendők. Czim: SENTINEL 52-54 Bates Str. Pittsburg, Pa. editors: Rev. JULIUS HANKO. Rev. STEPH. HARSANYI. PUBLICATION OFFICE : 52—54 Bates Str. Pittsburg, Pa. Előfizetési árak: Egy évre$2; Magyarországba: $3 (15 K.) Subscription rates: One year $2; Half year: $1. Foreign countries: One year: $3.00. Half year: SI.50. Vírágvasárnap. Mikor az idő elérkezett volna, monda Jézus tanítványainak: „Jertek, menjünk fel Jeruzsálembe, hol az embernek fiát megfogják és halálra adják.“ A tanítványok természetesen nem értik meg ezt a szomorú jóslatot s ha talán valami bajsejtelem töltötte volna is be sziveiket, az eloszlik, amikor látják azt a lelkesedést, amelylyel a Jeruzsálembe össze sereglett nép üdvözli a Dávid fiát. Az utakat nagy sokaság lepi el. Minden ajkon felhangzik a kiáltás: Áldott, aki jött az Urnák nevébén! Hozsánna, Hozsánna a Dávid fiának! Oh, a sokaság lelkesültsége valami felemelő! A pálmákkal behintett ut, a leteritett ruhák : a nép lelkesiiltségének az önkéntelen megnyilatkozása. És a Jézust ez a lelkesiiltség nem tériti el az ö utjától. Szamár háton ülve, vonul be Jeruzsále, mert O alázatos. Ha van benne földi hiúság, ha ábrándképek után futott volna, úgy kezébe ragadja a forradalmi zászlót s lészen olyan, minők a Makabeusok s Izráel népének annyi hőse. De O nem zászlót, hanem korbácsot ragadott! Nem fegyverre szólítja a földi szabadság után vágyó sokaságot, de a templomba megy s kivervén a kufárok seregét: a lelkeket szabadítja fel a törvény betűjének az igája alól! benne, hogy meghalt az egyetlen nővére. Azóta Jula előtt a sürgöny és a nötestvérek halála egészen egy fogalom. Mintha főbe sújtották volna, olyan kábultan állt meg a bamba levélhordó előtt és önkéntelenül tört fel szivéből egy kiáltás: — Meghalt Katieza ! — Az Ister nyugtassa meg ssegényt, — hagyta he'yben a »leveles ember.« Tehát igaz! És Julával elkezdett keringeni a kökörcsines rétje, learatott földjével együtt; aztán összekavarodott minden és felemelkedve ott forgott a feje fölött, miközben teméntelen sárga és vörös szikra pattogott minden felé; de egyszerre csak sötét lett mert az egész kavargó és szikrázó föld csak ráborult a fejére. Ez alatt a levélhordó elökotorászott egy levelet és odanyuj- totta, de .Tula azt nem látta, mert sötét volt minden. — Na, hát nem kell a levele? Jula feleszmélt és tiltó mozdulatot tett: — Nem kell, nem kell ! Eléggé megmart már ! A székely vállant vont és közönyösen mondta, hogy úgy hát elviszi a paphoz azzal a másikkal együtt. Jula nem bánta akárhova viszi, ö már úgy is határozott. A mint tisztába jött azzal, hogy meghalt a húga, kész volt a tervével, lekapta nyakáról a kendőt, kiterítette a fiire és körmével összekapart egy maroknyi földet, csak el ne Késsék, hogy pihenhessen a szeaény, a szülöhatár földje alatt. Így tett a tarlón is, aztán haza futott, bezárt mindent; félben haayott rí inden munkát és megindult a város felé; alku nélkül megvett egy rend g \ ász ruhát, magára kapkodta s csaknem futva tartott az indóház felé s megindult az isim retlenbe. Először ült a vasúton, de i em volt hozzá való kedve, hogy csodálkozzék a sok dolgon. Egész lelkét betöltötte az a tudat, hogy Katieza már nincs. Soha sem hitte volna ezt olyan megrendítő esetnek, amiért félbe lehetne hagyni az aratást, el nem kezdeni a kaszálást, és alku nélkül vásárolni ruhát, vasúti jegyet. A vonat dübörögve rohant, és a Jula szemei előtt összefolyt a táj. mm látott semmit, csak azt, a mitől úgy megrémült a kénköves barlangban: éppen mint ott a kékes gőzben, csak úgy látta itt is a fátyolozott kékségben az' a szolid szempárt: Csak most ne űzz el Jula néne ! Es ö elűzte és már vége mindennek; soha jóvá nen-i lehet azt tenni ! 1 edig most iu.,r; zt i- érzi. hogy mennyire- szerette azt a szelid szép húgot ! Szegény, szegény Katieza ! Nem tudta visszafojtani könnyeit s hogy ne 1 .ssa senki az. ellágyulását. karjára hajtotta a fejét, mintha aludnék, s könnyei puhára áztatták azt a munkától kérges kart. Estefelé indult és reggel kellett, hogy megérkezzék: de azt el nem tudta hinni, mintha csak egy éj lenne az, a melyet átszenved. 'Tenger idő ! Ptdig ö siet, mert ha azt a földet oda nem dobhatja a koporsóra, akkor az a szegény asszony nem fog jól nyugodni. Oh ! mikor ér már oda ! Végre odaért, szédelegve szökött le a kocsiról, fekete kendőjét a szemére húzta és úgy indult a faluba vezető utón. Elérte az első házat, de a világért sem merte megkérdezni, hogy merre menjen ? félt meghallani azt a boraasztó szót. Egy gyermek ballagott előtte tele korsóval, attól kérdezte hnllkan, hogy melyik a Balázs Vincze háza? A kis leány tüstént rámutatott: — Éppen ez itt! Jula megrendült, különös hideg borzongntás futkosott vérében, aztán megmerevülve állt, mintha a földhöz tapadt volna; ily nehéz pillanata még soha sem volt, a húga ott fekszik benn a ravatalon.. Egy fekete szemű, piros arczu leányka fut ki az utcaajtóba, vezető gyermek rámutat: — Nini, Balázs Jula ! Balázs Jula? Hát persze hogy az! Mily ismerős, mintha mindig látta volna e piros arezokat. Hozzá rohan, felkapja, a szivére szorítja ! soha sem fogja elhagyni ! A mit vétett az anyja ellen, mind jóvá teszi ezzel a gyermekkel:
