Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1908-03-28 / 13. szám
13. szám. 1908 márczius 28. Amerikai Magyar Reformátusok Lapja. számunkra. Ha szeretettel fogad be az uj haza bennünket, annyit rnitölünk is megkívánhat, hogy szorgalmas és becsülete.- munkálkodásunk által mi magyarok is előmozdítsuk az állam érdekeit. Amerika nem kívánja mi tőlünk, hogy ó-hazánkat ne szeressük, sőt egyenesen az olyanokat őleli keblére, azokat veszi elsősorban pártfogásába, akik régi hazájukról szeretettel és tisztelettel emlékeznek meg Mindnyájunknak az lehet a köte'ességünk, ha a magyar névnek becsületet akarunk szerezni, hogy összehozzuk a különböző megyékből származó sziveket a vallásosság és a szeretet által Jus- •eszünkbe mindannvjunknak. hogy nsmcsak e földnek vagyunk lakói, hanem egyúttal a mennyeknek polgárai. Wallingford. NEHÉZ IMRE. Szociális feladatok* A miképen nem azoké a mennyeknek országa, akik azt mondogatják »Uram, Uram« hanem akik az Ur ..karatát cselekszik: ítzonképen nem az az egyház tölti he hivatását, mely a szigorúan vett vallási kötelességeket tejesíti, hanem an elyik, el nem zárkózván a világ (löl, társadalmi Kötelességeiről sem feledkezik el. Az ur Jézus evangéliuma, a sz retet vallása hármas törvén}': szeresd a te Uradat, Istenedet, szeresd felebarátodat és szeresd önmagadat. Az elsőnek gyümölcse, egyszersmind gyökere is a hit, a második embertársaink iránt való jócselekedetre int, a harmadik. az okos önszeretetre figyelmeztet. A három törvény az igaz keresztyén emberben elválaszthatom, mert az igaz kereszt} én sohasem szereti magát felettébb, hogy az önzés és kapzsiság bűnét elkerülje: sohasem gyűlöli embertársát, hogy vétsen a szeretet törvényé ellen s az ellen, kit mindenek felett szeretnie kell, az Isten e len. Az igaz kereszt vén műn tarthatja elégnek az Isten 3. oldal. szeretetét, mely mellett a felebarátok ellen való gyülölség megférhetne s az önszeretet önzéssé fajulhatna. Szereti az Istent teljes s/.ivvel és szereti felebarátait, mint saját magát; betölti Isten törvényeit, melyeket a jó Atya az ember boldogitására az Ur Jézus által adott és felebarátai iránt való szeretetét jócselekedetekkel bizonyítja. Az egyháznak is nemcsak tanítania kell a felebaráti szerete- tet, hanem, mint egyesületnek, melyben az egyének tehetségei összegezüdnek, a maga nagyobb erejével ez utón is vezetnie kell. Nem elég hát, ha van az egyházban virágzó Vasárnapi iskola, megtartatnak a nyilvános imaórák és istenitiszteletek, ha az énekkar gyönyörűen énekel, az ifjúsági kör tagjai buzgón olvasnak, a varróiskola hölgyei szorgalmasan dolgoznak: a templomon kívül, a betegség vagy szegénység által leveretett testvérek gondjának ft Ívétele az egyházi munkának egyik legszebb ága. Szoczialis feladata az egyháznak, hogy anyagiakkal is segítsen azokon, kik a szegénység miatt a mindennapi kenyér vagy gyógyszerek nélkül szűkölködnek. Mostanában, mikor a rossz pénzügyi viszonyok miatt sokfelé bezárták a gyárakat, testvéreink közül sokan vannak munka nélkül. Szívesen dolgoznának, de nincs líiunka, tehát nincs kereset, sok helven még kenyér sincs. Fáj az ember szive, ha látnia kell, hogy egy-egy apa. kinek otthon nagy családja, még a mindennapi kenyeret sem tudja hazavinni övéinek. Fáj az ember szive, mikor tudja, hogy nincs módjában mindeneken segíteni. De ez a fájdalom, még ha buzgó imádságban tört is elő, nem segít az éhezőkön; itt nem elég a sopánkodás, az »Uram, Uram« emlegetése: itt valamit tennie kell az egyháznak is. Az egyházak vezetői jarjanak utánna, hogy az egyetemes »Charity Organization Society« tegyen valamit a szegényekért; addig is, ha van az egyház pénztárában valami, segitsen maga az egyház a legnagyobb szükségből levőkön. Pgytn vak mit az tgy nvi-dezö hattal dolgozott esztendöröl esztendöre; ültetett, gyotn- 3á t tisztogatta a gyümölesf kát; az első málna meg eperszemeket neked szedegette le s a finom Kálmán-kürtével téged kínált meg előszűr. Télen is gondolj ide mihozzánk, amikor meg én fuvaroztam a környéket sokszor hóban, fagyban, nagy hidegekben, hogy té ged még a városban is taníttathassalak. Aztán ne engedd, hogy a szived ott a nagy messzeségben, az óperencziás tengeren túl elforduljon tölünk. — uidesapám !... — Imádkozzál fiam, minden reggel és minden este, mert az imádság nagy orvossága minden rossznak. És foglald bele az imádságodba Magyarországot is, a te igazi hazádat, amelyért a szabadságharezban még az én vérem is omlott- El ne felejtsd fiam, hogy magyar vagy, akárhová is vet a sors, akárhogy körülrepked is a szerencse. — De édesapám ! Az öreg nem hagyta abba, mintha nem is hallotta volna fia megilletödött felkiáltását, folytatta • — Lásd fiam, valamikor engem is hívogattak, nekem is aranyhegyeket Ígértek, mint most neked. Igaz, hogy jóval idősebb voltam. De ha nem lettem volna is, már én csak olyan régi fajta vagyok, aki hozzá tapad ehhez a röghöz, ehhez a magyar földhöz -és nem bir nélküle meglenni, megélni. Akkor az első éjszaka azt álmodtam, hogy Isten neki, mégis csak elindultam és rajta vagyok a hajón. Megyünk, haladunk, ringunk a tengeren és mint- •egyre messzebb marad el tölünk Magyarország. Már a partját se láttam, de azért a levegőben ott rezgett a délibáb, ami mutatta nekem újra ezt a falut, meg benne ezt a mi csöndes házunkat. Mintha a csorda jött volna haza felé és a lantosszírvu tehenünk ■csodálkozva bödült volna fel, hogy nini, hát nem a gazdája nyit neki kaput ? A küszöbön szomorúan gunnyasztott a kajíafülü kuvasz, a jó •öreg Bodri, az is engem várt vissza és nem mozdult onnan. Édes anyádat láttam álmomban sírva, amint téged, aki kis fiú voltál, betegen szorít a keblére és én nem siethettem hozzátok, hogy segítsek rajtatok. A föidecskémet idegenek aratták le úgy ahogy; de bevetni már senki sem tudta az én kedvem szerint, Láttam a pusztán a fehér gulyát, meg a fehérvizi folyót, partján a füzessel, a hol a vadgerliczéknek volt szállásuk. Jaj, de vágytam vissza ! Az aratók dalolva jöttek hazafelé, csak én nem lehettem közöttük Még a vig nótát is búsnak éreztem, akárhogy akartam volna jókedvű lenni. Még ez mind jó lett volna. Hanem egyszer csak megint elkezdték verni a dobot, fújni a kürtöket; úgy volt, mintha visszaestünk volna a negyvennyolezba; láttam a vörössapkásokat, láttam Damjanichot, láttam Bem apót; halottam a harczi zajt, az ágyu- dörgést, puskaropogást; mindenki ott volt csak én nem lehettem ott! Szégyeltem magamat és sírtam, mint egy gyermek. Arra azután fel költött édesanyád. Elkezdett faggatni, hogy mi bajom. El se mertem neki, az áldottnak, mondani. Hisz úgyse volt igaz — hal* Istennek. Hanem alig hajnalodott, felkeltem, kimentem, széjjelnéztem. A nap épen emelkedett a puszta alján; a kertünkbe egy kende- rieze dalolt; az öreg Bodri örvendve ugrált körül. A lantosszarvu tehén szelíd l ögési-el hívogatott, hogy jöjjetek már azzal a friss takarmánnyal, amitől olyan sok és jó tejet adott. Minden olyan szép volt. olyan áldott, olyan békességes. Dehogy hagytam volna itt, hogy beleinduljak az idegen világok harczaiba, holott kitudja, mennyi szüksége lesz rám még itthon is az enyémeknek; még tán a hazámnak is ? Már én csak ebbe vénültem meg édes fiam, ebbe is halok bele. Te eridj, boldogul; nem kérek mást tőled, csakhogy el nefelejts minket: ezt a falut, ezt a házat, ezt az országot; — meg azt a sirdombot, mi alatt majd édes anyáddal egymás mellett nyugszunk. .. messze tőled.... Már nem bírta tovább, — elfuladt a hangja De a fiú se bírta. Megölelte az öreget és sirt, sirt. Egyszer csak kitört belőle a nagy elhatározás. • — Itthon maradok, édesapám ! — És megkönnyebült a szive. BÁRSONY ISTVÁN.
