Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1908 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1908-03-28 / 13. szám

»Amerikai Magyar Reformátusok Lapja.«

2. oldal.

13. szám. 11*08 márczius 28.

válasz-falak emeltettek: oda állunk mi is azok közé, akik nagy örömmel vigadoznak a Stopban, hogy egy újabb oltára áll az Urnák és a magyar fajszeretetnek.

Meghajtjuk lobogónkat a clevelandi west-sidei magyar református egyház elöljárói előtt.

Szép munkát végeztek s alig egy éves múlt után feltették munkálkodásukra a buzgóság s a hithiiség koronáját. Ismerjük azokat a nehézségeket,amelyeket le kell győznie egy templomépitö gyülekezetnek s tudjuk, hogy mennyi akadálylyal kell szembeszállniok azoknak, akik az Isten országának terjedését ilyen módon munkálják, azért a jól végzett munka alkalmával azt mondjuk: „Jól vagyon, a hii munkások többre hivattatnak.“

A templomszentelési aktus a clevelandi református magyarság teljes részvételével, Csutoros Elek, east- sidei, Virág István, loraini lelkészek által hajtatott végre, ami egyszerű, de szivet emelő szokásaink szerint. Sőt, hogy a szeretet harmóniája még nagyobb legyen, tevékeny részt vett itt a clevelandi magyar lutheránus egyház lelkésze is : Rúzsa István.

Hát igy van ez jól a magyarság ünnepén.

Vajha az ott elvetett magvakat el ne fagyasztaná a keleten dühöngő viszálkodások fagyasztó szele. . . Vajha minélelöbb megvalósulhatna közöttünk a béke- ség és jó egyezség s ne látnánk egymásban ellenfeleket, hanem a magyar református Sionnak a gyermek eitJkikegymámmkatestvérei,

________________

A hazaszeretet*

A keresztyénség a legnagyobb előszeretettel hirdeti a bibliai igazságokat, megtanít mindnyájunkat arra, hogy mit sem ér az. ember, ha a vallás szent érzelme nem boldogítja kebelét, semmit sem ér a földi élet, ha a szeretet szivárványa nem ragyog egünk boltozatán.

Alig lakik érzelem az emberi kebelben, melyről a költők annyit énekeltek volna, mint a tiszta, nemes hazaszeretetről. Ha valamely érzelem lángra tudta gyulasztani az emberek kebelét, úgy a hazaszeretet az, a mely lelkesedést tud teremteni az emberi szivekben. A hazaszeretet az, a mely nemes érzelmet már annyi hősi halál pecsétel meg.

A keresztyénség minden nemest pártol, nem lehet hát, hogy a hazaszeretetei is elő ne mozdítaná. A hol igaz lelkesedés tüze lángol, a keresztyénség mindig ott áll a maga még jobban lelkesítő erejével. A hol pedig nincsen lelkesedés, ott nincsen erő, nincsen lélek. És a keresztyénség ezt az igazi lelkesedést megteremti a szivekben épen a szeretet által.

Az ó- és ujtestamentom tömérdek példáit mutatja az igaz, önzéstelen hazaszeretetnek. A sok közül csak egy példát idézek; mily bánatosan kesergett Nehémiás a felett hogy az a város, a melyben az ö atyáinak koporsói vannak, elpusztittatott és annak kapui a tűz miatt megemésztettek. Aztán tovább menve, mily igaz vala az a könny, melyet Jézus Jeruzsálem felé közeledvén, ezen város zivataros hullámos élete felett hullatott.

Nekünk ez uj haza földjén élő magyaroknak is szeretnünk és tisztelnünk kell azt a földet, melyet őseink vérüknek áldozatával tettek magukévá, melynek talaján ringottak egykor a mi bölcsőink. Ám szeretnünk és tisztelnünk kell ez uj hazának alkotmányát is, mely nemcsak megélhetést is. de jogokat is biztosit a

TÁR CZ ft.

Kivándorló*

Az öreg István lassú gondossággal tömögette a pipáját, úgy hallgatta, hogy miket beszél neki nagy legény fia, aki már a katonasoron is túl volt, hát méltán kívánhatta, el is várhatta apja- urától, hogy emberszámba vegye.

—- Hogy mondod édes fiam ? — kérdezte az öreg, mintha nem jól hallotta volna. El akarsz innen menni... Amerikába ugy-e? Mert, hogy itt jobb sorod lesz. Még ur is lehetsz Isten kegyelméből, meg a magad szorgalmából.

— Az a édes apám. — bólintott a fiatal István, akit különben minden hozzátartozója csak Pistának szólított, ügy lesz; elmegyek. Négyes fogaton jövök vissza, majd egyszer.

__Majd egyszer; — mormolta halkan az öreg. Négyes fogaton — az Óperenciás tengeren át.

Pista hümmögött.

__ Persze bolondot mondék. A tengert hajó járja, nem ló.

Akkor hát hajón jövök, jj

Öreg litván némán intett a fejével, hogy: »jó, jó, tudja, tudja ö többit.« Aztán fennhangon kérdezte:

— Miié csalogatnak, mivel biztatnak édes fiam? legalább

megmondhatnád.

A legény kifeszitette a mellét.

— Ez se nem csalogatás, se nem biztatás édes apámuram, hanem szerződés, egyeszség. Nem megyek én vakra egy tapottat sem. Van én nekem magamhoz való eszem.

_Oszt kivel egyezkedtél ? mire szerződtél fiam ? legalább

megmondhatnád.

Pista ötölt-hatolt, Kis vártatva hányivetien mondotta:

— No csak az ügynökkel beszéltem, mással kivel is beszélhettem volna? De az vezette ki Nagy Mihályéuat is, meg Veress

Jóskáékat is; azok után én is elmehetek. Biztos a munka, a nagy bér, a pénzszerzés. Óraszámra dolgozunk és minden különóra duplán számit, éjjel még triplán is.

— Akkor hát jó dolgod lesz.

— Az lesz, hál Istennek.

Pista belemelegedett:

— Majd meglássa csak apámuram, milyen nadrágos ember ember lesz a fiából, mire visszakerül. írják, akik kinnt vannak, hogy ott mindenki egyformán jár az utczán, csak a munka mellett vetkezik neki. Annyi ott a világ minden népe, hogy egyik a másikra se ismer. Mind angolul gagyog,

— Persze, te is úgy fogsz.

— Én ? !....... Én még nem tudok. De majd csak rám ragad.

Mindeniknek muszály megtanulni. Ha egy esztendő alatt nem. hát tiz esztendő alatt.

— Tiz esztendő !.......sóhajtott az öreg.

— Mért mondja olyan busán, lelkem édesapám.

— Hát csak arra gondoltam, hogy hol leszek én akkor !.......

Meg anyád is. Mind ketten öregek vagyunk, fiam.

— Nono, öregek. Ez még nem olyan nagy dolog. Aztán ki mondta, hogy tiz évig akarok oda lenni? Talán csak ötig. Talán csak háromig. Amig a szerencsét érdemes kergetnem.

— Igazad van, fiam. Nemcsak jogod, hanem kötelességed is, hogy a magad szerencséjét okosan kovácsold. Férfi vagy már, azt teszed, amit akarsz; én vissza nem foglak, itt nem marasztallak. Próbáld az életet, boldogulj ahogy tudsz Hanem ebben a nehéz órában, amikor már is bucsuzgatnánk, egy pár kérésem volna hozzád.

Pista önkénytelenül levette a kalapját, ámbár a kiskertben voltak, a nagy diófa alatt, aho1 az üreg István, egy lóczáij szeretett ilyenkor alkonyattájt pihengetni..

— Csak mondja apámuram; mindig szófagadó fia voltam. Most se leszek más.

— Ha elmégy, kezdte az öreg vontatott hangon, jusson eszedbe mindig ez a kis falu, meg ez a kis ház, amelyben nevelkedtél. Gondolj rá nyáron a kis kertünkre, ahol édesanyád gör-